2005. november 4., péntek

Zagyva

Trehány vagyok mert már rég nem írtam. Tegnap volt Feri 30.szülinapja. Jól bepizzáztunk, aztán meg a barátokkal  iszogattunk. Pechemre bevállaltam egy unicumot, és még ma is marta a gyomromat.

A hitelügyünk lassan halad. Ez részben annak az ügyintéző libának a számlájára írható, aki adja a nagymenőt, közben pedig nem ért semmihez, és a Feri magyarázza el neki a dolgokat. Úgy képzelte, hogy a svájci frank az elkövetkezendő 8 évben stabilan tartja a mai árfolyamát, és ez alapján számolgatja a nekünk legmegfelelőbb megoldást. Komolyan mondom, megáll az eszem. Sík hülye a csaj.

Kinézek az ablakon a lemenő napot látom a budai hegyek fölött, nem mondom szép látvány, csak az a baj, hogy még mindig a munkahelyemről bámészkodom, nem pedig otthonról. Ma megint elküldtem egy pályázatot, változatosság kedvéért oda, ahova a múltkor. Ez egy tök ugyanolyan állás. Előbb-utóbb csak szóba állnak velem. Azért kicsit furcsa, hogy egy hete írta a csaj, hogy bevettek az adatbázisukba, és ha van vmi másik lehetőség szólnak. Azóta is szól. Szinte már napi szinten levelezek a hölggyel. Én elküldöm az önéletrajzomat, ő meg visszaír, hogy oké, a pályázatok begyűjtése még folyamatban van, és majd szól. Meglesném, hogy működik ez a dolog.
Azért jó lenne ha legalább egy Kisfecsó beütne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése