Beszereztem egy Dörmögő Dömötör könyvet. Gyermekkorom nagy kedvence
volt, akkor meg hetente jelent meg, azt hiszem, kis füzet formájában, és
a nagymamámtól mindig megkaptam a legfrissebb példányt. Remélem eljön
az az idő, amikor majd a gyerekeimnek fogok mesélni ebből a könyvből.
Addig meg én magam fogom olvasgatni.
Úgy érzem magányra lenne szükségem. Ilyenkor annyira irigyen gondolok
a szinglikre, milyen jó lehet nekik az otthon melegében egyedül a
gondolataikba merülni. tudom, hülyeség, ők meg lehet, hogy az én
helyemben lennének szívesen, és mindent megadnának egy szerető társért.
Az én szerető társam ezekben a napokban inkább teher számomra, mint
öröm. Jó lenne, ha lenne egy kis vidéki házam, ahova ilyen
lelkiállapotban kicsit visszavonulhatnék, mint ahogy a filmekben szokás.
Lemennek a tengerparti nyaralóba, vagy az erdei házikóba, és
sétálgatnak egyedül, ábrándoznak. Aztán visszamennek a nyüzsgő városba a
párjuk mellé, öröm, sírás, kibékülés, és minden megy tovább.
De hát ez nem egy film, ez a való világ! Nincs menekvés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése