Gondolatban

Fekszünk reggel az ágyban. Marci, Milán meg én. Milán megszámolja hányan vagyunk. Ujjaival szépen ránkmutat:
- Egy, kettő, három..... négy.
- Milán, biztos, hogy jól számoltál?
- Öhömmmm- bólogat
- Akkor ki a negyedik?
- Marcika.
- És a harmadik?
- Te.
- És a második?
- Én.
- És akkor ki az első?
- Máté.
- De Milán, Máté nincs is itt. Ő oviban van, tudod! Őt nem kell most beleszámolni.
- Igen. De most rá gondoltam mikor számoltam, és itt volt a fejemben.

Vízimalom Nemeshanyban

Az egyetlen olyan napon, az érkezésünk napját nem számítva, amikor ki lehetett menni a szállodából a megfagyás veszélye nélkül, átautóztunk néhány faluval arrébb, Nemeshanyba, ahol is van egy vízimalom. Hogy ciki-e vagy sem, nem tudom, de én erről a malomról Bartos Erika Zakatoló című verseskönyvéből hallottam először, és akkor nem is igen tudtam, hogy merre kell keresni a térképen ezt a falut. Aztán valahogy, valamikor megvilágosodtam, hogy ez bizony ott van nem messze Sümegtől, sőt... odafelé el is mentünk mellette. Legutóbb nem mentünk át ezen a falun Sümeg felé menet, mert pont a vörösiszapos dolog idején voltunk ott, és akkor még el volt terelve a forgalom.

A malom pontosan alkalmas egy rövid délelőtti programnak, jó időben tovább is el lehetett volna itt időzni az állatsimogatással, etetéssel, de nekünk most ez is kimaradt, mert szegény kecskéknek, juhoknak még mindig jobb helyük volt a meleg istállóban, mint kint.
Mikor megérkeztünk maga Elemér bácsi fogadott bennünket mosolyogva, és ő vezetett minket végig a malmon kívül-belül, miközben mesélt a molnármesterségről, a malom történetéről kezdetektől napjainkig, és a családjáról, különös tekintettel és szeretettel az Édesapjáról, aki a malomban ténykedett hajdan.

A gyerekek nem hiszem, hogy sokat értettek volna a malom működéséből, ennek ellenére tátott szájjal figyelték Elemér bácsit. A séta végén Elemér bácsi még a róla szóló Bartos Erika verset is megmutatta. Olyan aranyos volt, ahogy büszkélkedett vele :) Még egy karácsonyi lapot is előkapott, amit az Erika küldött neki.

Ha arra jártok, ha másért nem is, de Elemér bácsi kedvességéért mindenképpen érdemes betérni.

"Tavaszolás" Sümegen

Amikor egy hónappal ezelőtt április első hetére foglaltunk szállást Sümegen, a már ismert szállodánkban, ahol 2 éve is voltunk. akkor azt gondoltuk, hogy majd nagyokat fogunk sétálni a szép tavaszi napsütésben, kirándulunk majd a környéken, az uzsonnánkat majd a teraszon sütkérezve és várat csodálva fogjuk eltölteni, a fennmaradó időnkben pedig élvezzük a szálloda wellness-részlegét. Na hát ebből a wellnessrészleg élvezetét sikerült maximálisan teljesíteni, mivel nem hogy tavaszi idő nem volt, de még hó is esett két napig, ha pedig nem esett, akkor is jeges, hideg idő volt. Ennek ellenére persze jól éreztük magunkat, és nem is maradt bennünk hiányérzet.

Mivel már induláskor tudtuk, hogy vacak időre számíthatunk, ezért rögtön érkezés után felcaplattunk a várba, nehogy végül kimaradjon. Így ki ugyan nem maradt, viszont zárásra értünk fel, de azért még a falra csak felmentünk, és lenéztünk a mélybe, aztán meg sétáltunk egyet a városban.

A következő két napot a szoba-étterem-medence háromszögben töltöttük, kint ugyanis minősíthetetlen idő volt, szakadt a hó, utána meg nagyon hideg volt. A fiúk, mint mindig, nagyon élvezték a vizet, szinte minden percüket el tudták volna ott tölteni. Marci is csobbant, és OLYAN aranyos volt :) Nagyon tetszett neki, amikor húztam az úszógumiban, és vagy lelkesen pancsolt, vagy kényelmesen előre vagy hátra dőlt, és úgy szelte a vizet.
Mi felnőttek pedig masszíroztattunk, szaunáztunk, barátkoztunk, és próbáltuk kihozni ebből a pár napból a maximumot, ami a pihenést és a relaxálást illeti, több-kevesebb sikerrel.

Étkezések után rászoktunk a csocsózásra, ami elég vicces volt, mert a fiúk csak széken állva érték el, és inkább csak rángatták a bábukat, mintsem célirányosan mozgatták volna őket, de ez semmit nem vont le a játék élvezetéből:) végül már annyira rákaptak, hogy ez volt az egyetlen dolog, amivel sakkban lehetett őket tartani, ha pl. összevesztek azon, hogy ki nyissa ki az ajtót, aztán azon, hogy ki nyissa ki először, vagy ki üljön Apa mellett az étteremben, vagy ki feküdjön Marcika mellett az ágyban reggel, stb... mert hát nyaralás ide vagy oda, hisztikből és összeveszésekből ott sem volt hiány. 

Megint voltunk lovagi tornán, és a fiúknak nagyon tetszett. Már Máté sem emlékezett rá, hogy egyszer már látott ilyet 2 éve, Milán pedig akkor végigaludta az egészet. Akkor azt hittem, hogy ez maga a csoda, hogy ilyen zenebonában, dobpergésben, kiabálásban tud aludni, de Marci most ugyanezt produkálta :) Máténak a kardozás tetszett a legjobban, akkor legalábbis ezt mondta, Milánnak pedig a lovak. Nekem meg az, hogy hogy csillogott a szemük, miközben nézték a műsort. A műsor színvonala egyébként jelentősen csökkent a múltkorihoz képest. :( De végülis az a lényeg, hogy a gyerekeknek tetszett.

Aztán szépen lassan el is telt a hét, és haza kellett jönnünk. Nem nagyon akaródzott egyikünknek sem. Milán még sírt is, hogy ő még maradni szeretne :) És hát én is el tudnám viselni, hogy minden nap főznek ránk, több fogást, és el is takarítanak utánunk (néha tényleg szinte laposkúszásban távoztunk az asztalunktól, olyan állapotban maradt utánunk... itt egy tésztafolt, ott egy kis szaft, Marci körbedobálta a portáját mindennel ami a keze ügyébe került, és persze valamennyire próbáltuk eltakarítani a romokat, de tuti, hogy egy nagygenerált kellett utánunk alkalmazni.).
Összességében jól éreztük magunkat, a tavaszi tél nem szegte kedvünket.

Villámfogzás

Marci őrült tempóban fogzik. Így van ez nagyjából karácsony óta, amikor kibújtak az első fogacskái. Azóta kisebb megszakításokkal szinte folyamatosan szenved valamelyik fogacskávál, sőt rendszerint egyszerre kettővel. Nagyjából két hete írtam, hogy nagyon várjuk a felső egyeseket, amik ez után pár nap eltéréssel szépen ki is bújtak. Ekkor kicsit leeresztettünk. Én azt gondoltam, hogy akkor most kicsit megállunk pihenni. De nem..... két napja az éjszakai kínlódás során vettem észre, hogy az alsó kettesek nem hogy készülőben vannak, de mér kint is van mind a két oldalon a hegyük. 

Így most már nem egészen 8 hónaposan már 8 foga van Marcusnak!!!! 

Én pedig nem értem, hova ez a nagy sietség? És vajon mi lehet az oka, hogy Marci ilyen villámfogzó? Persze tudom, hogy ez abszolút gyerekfüggő, és gyerekenként változó, de én akkor is úgy érzem, hogy mindennemű próbálkozás ellenére, hogy könnyítsünk a szenvedésén, egy ilyen kicsi testnek nagyon megerőltető az, hogy 4 és fél hónaposan már kint van 2 foga, és aztán 3 és fél hónap alatt ő még hozzá 6 darab.

A Nagyoknak 1 éves korukra lett 8 foguk. Már nem is merek abban reménykedni, hogy akkor most, hogy így előre szaladtunk őszig lesz egy kis nyugtunk....pedig de szép is lenne....

Játszóházas délelőtt

Nem vagyunk nagy játszóházba járók. Sőt... igazából sosem szoktunk oda járni, mert én inkább annak a híve vagyok, hogy ha csak lehet, akkor kint a levegőn töltsük el az időt, akár játszóterezéssel, akár biciklizéssel vagy sétával. Máté a télen volt először igazi játszóházban, és mondjuk tetszett neki, mert lehetett ugrálni, de egyébként nemigen játszott mással. De most hogy ilyen remek időt kaptunk a tavaszi szünetre, és kinti programokra nem nagyon van esély, így  délelőtt az Állatkerti játszóházba mentünk. És mivel az uszoda után általában dobunk be pénzt a túrórudi automatába, van néhány pöttyös kódom, amit többek között állatkerti játszóházas kuponra is be lehet váltani, így ezt is kihasználtuk. 

A fiúkkal már jó előre megbeszéltem, hogy csakis akkor indulok el velük, ha MINDIG szót fogadnak, és EGYSZER SEM mennek bele a nyakig érő hókupacokba, és a pocsolyákba sem toccsantanak bele páros lábbal lendületből, mert akkor tutibiztos, hogy sáros/vizes ruhában nem fogják őket beengedni a játszóházba. Szépen be is tartották a szabályokat, amennyire lehetett, mert sajnos nem mindig lehetett, és nagyjából már az utca sarkán elátkoztam mindent és mindenkit, legfőképpen magamat, hogy ilyen hülyeséget csinálok, hogy ebben az időben kidugom az orromat otthonról. De végül épségben és relatív szárazon megérkeztünk. 

( persze volt nálam cserezokni 2 pár is, de ezt nem mondtam a fiúknak.)

Aki volt már ebben a játszóházban, az tudja, hogy tényleg szuper hely, aki még nem, de van rá lehetősége, az szerintem használja ki ezt a kuponos lehetőséget, és próbálja ki. Mi is most voltunk először, és végül is tetszett nagyon. Leszámítva, hogy már 6 hónapos kortól kell elvileg fizetni, ami szerintem eléggé lehúzás még akkor is, ha van egy sarok, ami pont ilyen piciknek van kialakítva. Marcival mi nem próbáltuk ki ezt a részt, ő inkább az ölemből tartott terepszemlét, csak a hintát próbáltuk ki. 

Egyébként meg minden van, mi szem-szájnak ingere. Bár az én fiaimat a különféle 2-3-és 4 kerekű járgányokról úgy kellett leimádkozni, de mikor hajlandóak voltak feladni a versenyzést, akkor több dolgot is kipróbáltak. Máténak több ovistársa is ott volt, ennek ellenére nem volt nagy együttbandázás, ahogy gondoltuk, hogy majd lesz, valahogy mindenki külön utakon járt, Máté is leginkább Milánnal cirkált a játékok között. Persze nem baj ez, csak érdekes.

Nagy kedvencük a horgászás volt, ezzel szerintem órákat is eltöltöttek volna, aztán persze volt ugrálóvárazás, meg mászókázás is, és  indulás előtt még felmentek a playmobil részre is. Ezt mondjuk már nem kellett volna, mert innen aztán nem volt egyszerű őket lekönyörögni mikor menni kellett, de 5-dik, 10-dik kérésre csak elindultak. 

Mondanom sem kell, hogy alig bírták magukat hazavonszolni.  Máté sittysutty elaludt. Milán egész másképp működik, őt egy ilyen délelőtt úgy túlpörgeti, hogy hiába hullafáradt, nem tud elaludni, vagy csak nagysokára. Most is ez a helyzet. Marci természetesen kialudta magát a hazaúton, így ő most itt bóklászik a nappaliban, pedig én is tudnék ám aludni, mert ez a nagy nyüzsi engem is leszívott rendesen. De hát ez van, a tavaszi szünetet nem azért találták ki, hogy én kipihenjem magam, ugyebár :)

Még mindig ha-ha-ha havazik

A hó mindig esik. Rendületlenül. Megállíthatatlanul.

Lassan kezdem magam úgy érezni, mint akit betemetett a hó. Nem vagyunk egyébként messze tőle, mert babakocsival például már nem tudnék az udvarból kiállni. Rendes kocsival sem, ez igaz, de azzal szép időben sem tudnék.

A legnagyobb bajom ezzel a márciusi hóval csak az, hogy ruházatilag nem vagyunk már erre felkészülve. Máté sínadrágja konkrétan lyuk hátán lyuk. Ahogy tudom, ahogy lehet persze megvarrom, de másnapra a varrás mellett újabb szakadás díszeleg. Hiába no... hónapok óta hordja, és focizni, hógolyózni, csúszkálni, fára-kerítésre mászni meg kell, akármilyen is az idő. A cipőjéről meg már inkább nem is beszélek... még szerencse, hogy pár hete, amikor a cipzárját már csak félig lehetett simán felhúzni, nem dobtam ki a kukába. Tényleg szerencse. Így viszont visszakotortam a teraszról, és dupla zoknival megint azt hordja szerencsétlen :( Persze ha akkor tudtam volna, hogy még ez lesz, akkor simán vettem volna neki akkor egy másik hótaposót, de akkor azt hittem ebben a szezonban nem lesz már ilyenre szükség. Na mindegy. 

Azt mondják holnap már nem fog esni. Lesz helyette eső, és fincsi sár! Juhéééé!!!!

A tulipánok helye. Mára már a csücskük sem látszik ki :(

Holnaptól tavaszi szünet. Egy csomó kinti programot terveztem... gondoltam elbiciklizünk a kreszparkba megint, Máté nagyon emlegeti...gondoltam elmegyünk az állatkertbe megnézni a kiselefántot... ma délután nagy focimeccs lett volna a játszótér melletti pályán... ezt mondjuk még át lehet alakítani hócsatává... stb.stb.stb... áhhhhh! 

Tegnap az uszodából hazafelé jövet, a szakadó hóesésben vettünk barkát.  Nagy bátran a fiúk kezébe nyomtam egy-egy csokorral, de miután a második lépésnél elkezdtek vele fénykardozni, jobbnak láttam, ha elkobzom tőlük. Nagy nehezen épségben haza is szállítottam őket, egyik kezemmel a babakocsit toltam át a hótorlaszokon, a másikban a barkát óvtam az elemektől. Itthon pedig Mátéval szépen feldíszítettük, és alá-köré pakoltuk a piros tojásokat. 

Most ha a nappaliban balra nézek akkor  tavasz van és húsvétvárás, ha jobbra, akkor hóborította fenyőket látok és szállingózó hópelyheket. Nem kicsit tudathasadásos állapot ez.

Ma reggeli hóhelyzet

Komolyan, egyik percben sírnék, a másikban csak nevetek azon, hogy jól megtréfált minket a NagyÚr odafönt, és hiába március vége, hiába, hogy hétvégén húsvét lesz, hiába, hogy holnap utántól elvileg TAVASZI szünet lesz az oviban, cseppet sem érdekli, és a nyakunkba küld még így a tavasz közepén is egy jókora adag havat, csak hogy tudjuk, hogy ki itt a főnök. Hát nem mi, emberek, az biztos, mert ha mi lennénk, akkor már régesrégen napsütés tavaszi időben gyönyörködnénk a virágzó kertünkben. Ennek ellenére ma reggelre kábé úgy nézett ki, mintha legalábbis december lenne. A tulipánok leveleinek épphogy csak a csücske látszik ki, a hólapátot még el sem raktuk az idén. A télikabátot még nem vettük le, egyedül én csatoltam le a múlt héten nagy bátran a kapucnit, hiába, ráadásul ki is jött egy patent a helyéről, szóval tényleg jobb lett volna ott hagyni ahol van. A fiúk egyszer már lecserélték a sapkájukat tavaszira, de ma reggel visszaadtam rájuk a télit, és még a kesztyűket is megkerestük. Nem kellett nagyon keresni, ott voltak a polcon. 

Ha valaki most véletlenül idepottyant volna a Marsról, akkor igencsak félretájolta volna magát időben, ha csupán a külső jegyekre hagyatkozik, a reggeli utcakép a kapu előtt havat lapátoló emberekkel így március végén már elég groteszk volt. Csakúgy mint az ovibejárat előtt sorakozó szánkók sora. 

A gyerekek persze örültek a hónak. Engem meg a hideg ráz, amikor belecaplatnak a lábkézépig érő hóba, mert a cipőjük már enyhén szólva sem bírja a havat. 

Így indultunk ma oviba. Teljes téli felszerelésben. 

Napok óta barkát szeretnék venni, vagy aranyesőt (heheheee), hogy ráakasszam a hímes tojásokat. Nem tudom akad-e ebben az évszakban ilyen, de ha igen, gondolom aranyárban mérik. Ma reggel az jutott eszembe, hogy lehet, hogy mégis fenyőgallyat kellene tojással díszíteni... Milán szerint úgyis megint karácsony van:)
Micsoda szerencse, hogy a karácsonyfás fejlécemet még mindig nem cseréltem le :-D

Ezer éves poén, de még mindig vicces, az aktualitása pedig töretlen:)

Dezsavű

Marci szörnyen szenved. Péntek óta látszik, hogy készülnek áttörni a felső egyesei. Ettől alapból nincs túl jó kedve. Erre még rájön az, hogy tegnap óta patakzik az orra, de úgy hogy éjjel alig tudott/tudtunk tőle aludni. És ha még mindez nem lenne elég, egy ideje szeparációs szorong is. Szegénykém :( Eddig ezt valamennyire tudtuk kezelni, hiszen mindig is az volt, hogy igyekeztem őt nem egyedül hagyni, ha ő ezt nem akarta, így aztán gyakorlatilag mindenhol ott van, ahol én a konyhától elkezdve a fürdőszobáig. 

De ma mindenen túltett, gondolom a fáradtság is az oka, látszik szegényen, hogy nagyon odavan, és csak ölben jó neki, csak a vállamra feküdve, csak együtt ringatózva, bújva, ölelve. Volt már egy ilyen gyerekem, Máté, aki nagyjából 0-tól 1 éves koráig csak így tudott létezni, csak az én ölemből volt hajlandó a világot szemlélni. Ma már nosztalgiával gondolok azokra az összebújós babaszagú hónapokra :)

Én pedig miután túljutottam magamban azon, hogy mennyi mindent kéne csinálnom, amit így nem tudok, de sebaj, eddig minden házimunka megvárt, szóval én pedig ölelem, és ringatom, és puszilgatom. A magnóból pedig a jólismert babazene szól, amit Mátéval anno rongyosra hallgattunk. Vagyis mégsem, mert még most is szól :) És olyan érdekes, hogy pár napja is egyszer bekapcsoltam, és Máté emlékezett rá! Pedig ezer éve nem hallgattuk. 

Szóval valahogy úgy vagyunk most, mint 5 évvel ezelőtt... csak akkor nem ült mellettem egy Milánka, aki épp milliméteresekre szabdal minden papírt, ami a keze ügyébe kerül.

Húsvéti készülődés az oviban

Idén, a karácsonyi kézműveskedés helyett húsvéti készülődést szerveztek az oviban, arra számítván, hogy ekkor már talán lesz annyira jó idő, hogy ki lehet az egész bulit tenni az udvarra, ahol mindenki kényelmesen elfér, és ahol sokkal több programot lehet szervezni, mint bent, az óvoda folyosóján. Hát elképzelésnek nem volt ez rossz, sőt... csak hát az időjárás most sem volt a kedvünkre való, esett, fújt, és még hideg is volt, így húsvét ide, tavasz oda, megint csak beszorultunk a szűkös csoportszobába.

Ennek ellenére jól éreztük magunkat, bár amikor reggel realizálódott, hogy itt aztán nem lesz szabadtéri hepöning, akkor nem nagyon tudtam, hogyan fogom tudni a délutánt véghezvinni 3 gyerekkel, úgy hogy az egyik az gyakorlatilag még nem letehető. Aztán gondoltam, hogy Marcit majd kendőbe kötöm, de aztán mégsem tettem, féltem, hogy mind a kettőnknek melege lesz az egyébként is dögmeleg csoportban. 

Végül aztán teljesen felesleges volt minden para, mert sima ügy volt az egész délután, Marcit végül hordozóba ültettem, és jó is volt neki ott, nézelődött, rágcsált, szemmel tartott, amikor pedig kikívánkozott, akkor mindig volt egy önként jelentkező, aki éppen ölbe szerette volna venni, így bébiszitterem is mindig akadt. 

A fiúk pedig eközben alkottak, színeztek, vágtak ragasztottak nagyon lelkesen és ügyesen.

A bal oldali nyuszi Milán nyuszija, a jobb oldali Mátéé.

Pont mire a nyulak elkészültek, és a dadusok által sütött sütivel meguzsonnáztunk, akkor táncház kezdődött a tornateremben. Máté határozottan kijelentette, hogy ő bizony nem fog táncolni, de rávettem, hogy legalább csak menjünk le, és nézzük meg a többieket. Ott aztán kicsit még kérette magát, látszott rajta, hogy tetszik neki a mulatság, Milán pedig nagyon ment volna, de ő meg Máté nélkül nem mert/akart menni. Végül csak beálltak, Máté 3 ovis barátja is csatlakozott (vagy Mátéék csatlakoztak hozzájuk? ki tudja már) és úgy ropták, hogy csak na! Nagyon aranyosak voltak, ahogy pörögtek-forogtak csípőre tett kézzel, majd bokáztak, szóval nagyon élvezték. Olyan kis aranyosak voltak!!!! Milán meg olyan fura volt nekem ebben az ovis közösségben :)  

Jól éreztük magunkat:) Jól el is fáradtunk. 

Ezeket pedig Máté csinálta az oviban: a pöttyös nyuszi a kedvencem:)

És most már tényleg jöhetne a tavasz, hogy ne kelljen télikabátban húsvétoznunk!!!!!

Majdnem pelus nélkül

Milán az elmúlt 2 hétben nagyon ügyesen ráérzett a pelusmentességre. Eleinte ugyan több volt a baleset, mint nem, naponta 4-5 bugyit is elhasználtunk, ugyanennyi harisnyával vagy melegítőalsóval, de aztán napról-napra egyre kevesebbszer kellett alsót cserélni. Akkor még nem szólt, hanem én voltam az, aki rendszeres időközönként javasoltam neki, hogy menjünk vécére. Először mindig tiltakozott, hogy neki most nem kell, aztán beleegyezően jött és produkált, most pedig már jó néhány napja magától is szól, ha menni kell. Igaz, van amikor 2 percenként vonulunk a vécére, de nem baj. 

Itthon már egyáltalán nem használunk pelust. Még a déli alvást is pelus nélkül abszolváljuk, Milán maga akar pelus nélkül aludni, és (koppkopp) eddig nem volt még baleset. Olyan ügyes!

Ha elmegyünk itthonról, és több órát nem vagyunk itthon, akkor bugyipelenkát kap, de ha nincs nagy gáz, akkor abba sem pisil már bele. Egy baj van csak ezzel, hogy állva nem tud még pisilni, valamiért ez még nem megy, így a múltkor hiába szólt az uszodában, hogy menjünk, nem sikerült, ráülni meg nem akart. Meg tudom érteni, én sem ültem volna rá. 

Az itthon-óvoda távot már rendszeresen bugyiban tesszük meg, és ma még a kispiacra is elmentünk gond nélkül, ami egy fél óra pluszban oda-vissza.  Igaz, az oviban pisilt ügyesen. 

Szóval nagyon-nagyon büszke vagyok rá!!!! 

Ami még egyelőre nyitott kérdés, az a kaki. Az semmiképp nem akar a vécébe kerülni, amivel nincs is egyelőre semmi gond, a hiba ott van, hogy nem is szól egyáltalán hogy kakilnia kell, pedig ha szólna, akkor akár pelust is kaphatna erre az eseményre, de nem szól. Így vagy belecsúszik a bugyiba, vagy kivárja, amíg bugyipelus kerül a farára, és abba tol. De amilyen ügyesen ráérzett a többi részére, tudom, hogy majd erre is ráérez.
Éjjelre még kap pelenkát, de igazából ha elég korán, rögtön ébredés után lekerül róla, akkor az is tök száraz. Sőt  tegnap is és ma is már ő mondta reggel, hogy menjünk vécére, mert jön a pisi. Úgy imádom, ahogy ilyenkor szedi a lábát, hogy nehogy becsurogjon :)

Nekem meg akárhogy is van, de olyan furcsa, hogy nem kell már neki pelenka! Lassan tényleg olyan nagyfiú lesz! 

Még szerencse, hogy van még egy pelenkásom, akit még egy darabig pelenkázhatok:) Mert én szeretek pelenkázni.