Milán mondja

 Fürdés után vagyunk, és törölgetem, masszírozgatom, dögönyözöm a kis puha testét, majd megölelgetem, megpuszilgatom. Két puszi közben mondom neki:
- Édes Milánkám!!!!
Mire Ő: - Édes Anyukám!!!! (és közben csak ölel, ölel, és ölel. Imádom!)


Ugyanez a körítés, de másik napon.
Én: - Kis Milánkám!!!!
Ő: - KisAnyám!!!!

Reggel kéz a kézben vonulnak át Mátéval a miágyunkba. Befészkelnek, vitatkoznak, hogy ki hová. Mire Milán megelégeli:
- Én kimegyek a nappalis szobába!!! Azt hiszem az lesz a legjobb nekem!

Ugyanígy reggel, miágyunk, de most csak Milán fekszik közöttünk. Felébred, menne ki.
- Nincs meg a pummom, sajnos.  (pumm=cumi)

Indulunk valahová, már mindenki majdnem készen van, Marcika is már a hordozóban, de már nagyon türelmetlen, sír. 
Milán: - Ne sírjál Marcika, mindjárt indulunk! Odaadom addig  nyuszimat! 
És odafektette a szent nyulát Marcika ölébe.

Apával fekszenek az ágyon.
A:- Úgy szeretlek Milán!
M:- Én is úgy szeretlek! 

Palacsintát sütök. A sokadik palacsintája után/közben elémtoppan:
- Én imádom a palacsintát!

Vannak szavajárásai. 
Ilyen pl. amikor kérdezek tőle valamit, de nem tud/akar hirtelen válaszolni, akkor azzal kezd, hogy 
- Háááát nem is tudom....
pl. -Mi van ezen a szatyron Milán? 
     -Hááát nem is tudom... Zsebibaba!

A másik kedvence pedig az, hogy 
- Nem baj, nem baj!
pl. - Miláááán! Már megint magadra borítottad a joghurtot!!!!
     - Nem baj, nem baj!!! Majd kimossuk!
 

Szétmorzsálja a kölesgolyót a szőnyegen.
Én: - Miláááán, hogy néz ki a szőnyeg????
M:- Söpörd össze!

Este van, jó késő. Máté már alszik, Milánhoz már sokadjára kell bemenni, mert mindig van valami baj, hol inni kér, hol nincs még betakarva, hol fél valamitől. Megint sopánkodik:
- Apaaa, Apaaa, Apaaa!!!!
Feri bemegy, kérdi mi a baj.
Milán:- Hékás, még nem szerettél meg!

10. nap- Mai kép rólam

Hogy majdnem keretbe foglaljam ezt a 10 napos képes játékot, az egy évvel ezelőtti énemet update-elem, ímmáron 3 saját kerekbuksijúval.

Szóval mostanában leginkább ebben a felállásban vagyok elérhető és felismerhető:

9.nap- Nyaralós kép

Ha nem vesszük olyan szigorúan, és a tavaszi-őszi-téli utazások is nyaralásnak számítanak, akkor ez az a pont, amelyhez a legtöbb képet tudnám betenni, mert rengeteg kedvencem van. Mégis, már amikor másoknál megláttam ezt a pontot, akkor tudtam, hogy melyik lesz az én nyaralós képem, mert bár nem mai a kép, hanem már 7 éves is elmúlt, mégis ez a kedvencem azóta is, és eddig nem tudta ezt az érzést bennem semelyik másik felülírni.

A kép 2005. júniusában készült a nászutunkon, Santorinin. Robogót béreltünk, és azzal téptünk keresztül-kasul a picike szigeten, ha megtetszett valami, akkor megálltunk, csodáltuk a megunhatatlan panorámát, a sziget meredek ívét, a tenger közepén békésen lapuló vulkánszigetet, vagy a végtelen messzeséget. Ha a képre nézek, még mindig eszembejut az a bizsergető érzés, amit akkor éreztem, hogy szinte sírni tudtam volna a gyönyörűségtől. 

8.nap- Barátnős kép

A vicces képhez hasonlóan most sem voltam könnyű helyzetben, mert nemigen vannak raktáron barátnős képeim, (lehet, hogy a régesrégiek között van valami, de azt most nem volt kedvem előkotorni), amik meg vannak, hát azok javarésze valami bulin készült, és akár a vicceskép kategóriába is sorolhatók lennének. Végül aztán nagy nehezen csak találtam 2-t is, amin elfogadhatóan néz ki mindenki.

2007. nyarán Vicával a Fertő-tónál:

És 2006. decemberében két kedves kolléganőmből lett barátnőmmel egy céges évzáró buliban:

Milán és a szobatisztaság

Azt kell mondjam, ez a kettő két külön fogalom. Milánnak esze ágában sincs szobatisztulni, pelusmentességről hallani sem akar, arról meg hogy a wc-be végezze a dolgát pláne nem. Teljesen elutasító. Minden próbálkozást hárít.

Persze én is hibás vagyok kicsit ebben, mert a nyáron, amikor talán könnyebben rá lehetett volna venni a kisgatyára, na akkor nekem pont nem hiányzott hogy még extra mosni- és takarítanivalót csináljon. És mivel ő maga meg nem erőltette, hogy márpedig neki nem kell pelus, így én sem nagyon forszíroztam, így volt kényelmesebb és könnyebb mind a kettőnknek. Persze volt néhányszor már bugyiban, de ő pelusként funkcionáltatta. Szerencsére a kertben volt, nem a szobában. Meg olyan is van, hogy ráül a wc-re de csak papírt tép meg lehúz, és állítása szerint bárminemű produktumot csak Máté tud oda beletenni, ő nem.

Szóval a nyár el is telt, most már javában benne vagyunk az őszben, és hiába kérdezgetem tőle, hogy nem szeretne-e a wc-re járni, úgy mint Máté, úgy mint Apa, úgy mint a nagyok, a válasz kitartó nem, nem és nem. Pedig már ezer dologgal próbáltam rávenni, hogy legalább csak próbálja ki, pl. hogy pelusban nem lehet oviba menni, nem lehet fociedzésre járni, sőt még úszásra sem. Teljesen hidegen hagyja. 

Valami gátlás van benne, amit igazából nem tudom hogyan kellene kiűzni belőle, és csak bízom benne, hogy majd magától megoldódik ez a probléma is amikor eljön majd az ideje. Hiszem, hogy mindenkinél eljön az idő, amikor nem csak testileg, de lelkileg is éretté válik arra, hogy szobatiszta legyen. Máténál ez nagyon könnyen jött, 2 és fél évesen szinte 2 hét alatt éjjel-nappal szobatiszta lett. Milánnak nyilván nem tett most túl jót Marcika érkezése sem, ebből a szempontból, bár nem érzem rajta hogy féltékeny lenne rá, sőt nagyon szereti, azért mégiscsak kevesebb figyelem jut rá, és gondolom ezt ő is érzi. Nyilvánvaló, hogy Milán még nincs kész a szobatisztaságra. De nem sietünk sehová, ráérünk, nem erőltetünk semmit, max. rákérdezünk néha-néha, hogy mi lenne ha...  Biztos, hogy eljön majd az ő ideje is.

És hogy mennyire nem érdekli ez a bugyitéma még, arra jó példa egy ma délelőtti párbeszédünk:

Én: - Figyelj Milán, vegyünk neked versenyautós (verdás)  bugyit?

Milán:- Nem kell!!!! Csokit vegyünk inkább, az jobb nekem!

7.nap- Vicces kép rólam

Az igazság az, hogy rólam nemigen készülnek vicces képek, vagyis biztos készül, de nem éppen vállalható, és  ha az a mi gépünkkel történik, akkor azokat én villámgyorsan törlöm mindenhonnan, mások rólam készült viccesképeihez meg nem jutok hozzá. Szerencsére. 

De átkutatva a régebbi képeket azért találtam két viccesnek mondhatót. 

Mindkettő 2007. őszén készült, a balatoni nyaralásunk alkalmával, akkor még a gyermektelenek táborát erősítve, de Matyival már a pocakban. 

Az egyik egy Füredről Tihanyba menő hajón, szélfútta frizurával:

 

A másik pedig... ha már nyelvnyújtás (és lsd. előző poszt)... még ekkorra sem nőttem ki.

6.nap- Gyerekkori képek rólam

A feladat szerint elég lenne egy képet ide biggyesztenem, de ahogy nézegettem a régi képeket, végül nem tudtam választani, hogy melyik is lenne jó, mert az egyik ezért, a másik meg azért tetszett meg nagyon.

Az egyik például azért, mert már olyan sokszor mondtam, hogy milyen golyófejű voltam kiskoromban, hogy akkor íme a bizonyíték, hogy valóban tükörnek is lehetett volna használni a fejem tetejét, továbbá fény derül arra is, hogy kitől örökölte Máté a kajla füleit:) (mégiscsak az én fiam:))

Aztán a másik azért, mert látszik rajta, hogy már 2 évesen milyen trendi voltam a matyómintás szettemben:)

és nem csak trendi voltam, hanem bevállalós is... erre bizonyíték a bugyi pelusvillantós kép:

A következő igazából csak magam miatt, hogy majd jusson eszembe, ha Máténak a nyelvnyújtós képeit nézem. Úgy látszik ez a nyelvnyújtogatás genetikailag van kódolva bennünk.

És végül egy óvodáskori beállított, amikor már szép frizurám van, és még mindig trendi vagyok:)

5.nap- Egy kép ami boldoggá tesz

Mondhatnám, hogy nehéz dolgom volt, mert rengeteg képünk van, újabbak-régebbiek, és ennek a rengetegnek a jórésze olyan, amire ha ránézek, akkor rögtön tudom, hogy hogyan, mikor, milyen körülmények között készült, és tényleg olyan, mintha megint ott lennék, és ez jó. 

Mégsem volt igazán nehéz dolgom, mert van egy kép, amit nap mint látok a monitoron háttérképként, és bár van ennél frissebb képünk is, és lehet hogy olyan is van, ami hasonlóan jókedvre derít mint ez, de ezt valamiért nem tudom megunni, mert ahányszor ránézek nevethetnékem támad. Szóval nem is igazán boldoggá, hanem inkább vidámmá tesz.

A kép maga tavaly májusban készült egy elzászi mesebeli kisfalu főterén elég ad hoc módon, vagyis nagyjából úgy történt, hogy mondta Feri gyorsan álljatok meg valahol amíg nem jön senki, és csináljunk egy képet. Mi meg odaálltunk, Feri meg szokás szerint szaladt, hogy még az önkioldás előtt odaérjen és beférjen a képbe. (nem mindig fér bele, van amikor a feje hiányzik, jó esetben csak a válla:))

Máté akkoriban a nyelvnyújtós fényképezkedésnek hódolt ezerrel, itt sem hazudtolta meg magát, sőt... megspékelte még egy kis karatekölykös mozdulatsorral. Milán pedig értetlenül nézi, hogy úristen, hová csöppentem... ez az én bátyám??? Én  meg csak a szokásos tejbetökvigyoromat hozom, semmi extra.

És akkor íme a kép:

Dióhéjbogarak

Néhány napja találtunk egy jó nagy diót a szomszéd néni háza előtt. Óvatosan kettészedtük, hogy ne sérüljön meg a héja, és az egyik felét Máté a másik felét Milán kapta meg festésre. Először csigabigát akartunk belőle csinálni, de Máté inkább piros temperával akarta kifesteni, így az övé egy csinos katicabogár lett. Milán pedig először zölddel festett, akkor még úgy volt hogy béka lesz belőle, aztán a zöldet átfestette feketével jó alaposan, majd még egy kis sárgával fakított rajta. Végül én húztam rá neki néhány csíkot, így az övé valami méhecskeszerű lett. De tulajdonképpen mindegy is, hogy mik lettek, mert egész sokáig elvoltak a dióhéj festéssel, és ez a lényeg. 

Almaszüret

Középső csoportban már nem csak a kötelességek és elvárások nőttek meg, hanem a szórakozási lehetőségek is, merthogy a kiscsoportosokat még nem vitték tavaly sehová, buszos kirándulásra meg pláne nem, arra az egyre év végén a Medveparkba is csak azért, mert Ibolya néni megbízott bennük és vállalta értük a felelősséget. És milyen jól tette, mert nem is volt velük semmi gond, és nagyon élvezték természetesen.

De most, hogy már nagy és okos középsősök, most már szabad a pálya. 

Így aztán tegnap délelőtt almaszüretre ment az óvoda aprja-nagyja, busszal, Pomázra. 

Máté nagyon lelkes volt, egyrészt szerintem azért, mert nagyon szeret egyébként is a kertben ténykedni és segíteni, másrészt pedig ez a buszos kirándulás mindig nagyon izgatja, hiszen igazi nagy busszal mennek.

Nagyon aranyos volt a kis hátizsákjával, és ahogy bandukoltunk az ovi felé minden szembejövőnek elmondta, hogy ő ma almaszüretre megy. 

Délután aztán végtelenül büszkén mutatta a hátizsákját, hogy mennyi almát szedett:) Sokat. Szegény alig bírta hazahozni.

Persze jóval többet szedtek, mert szerencsére volt bőven alma, és mivel kicsi fák voltak simán elérték a gyerekek is, és nagyon élvezték, és nagyon tetszett nekik. Annyi almát szedtek, hogy mindenkinek bőséggel jutott a hátizsákjába, maradt tízóraira, és még almássütit is fognak sütni, azt mondta Ibolya néni. 

Aztán külön élmény volt Máténak, hogy a buszban volt igazi biztonsági öv, mint az autóban, és be is kötötték. Ez nagyon tetszett neki. 

Ma reggel a korábbanérkezők pedig már javában rajzolták az almáskertet. Kíváncsi vagyok Máté is  lerajzolja-e :) 

( néhány napja rákapott a rajzolásra, és kis gyakorlással már egészen ügyesen megy neki. Remélem most már rákap majd az ízére.)