Lázasan

Úgy látszik ahogy Matyi nő, úgy sűrűsödnek az ilyenolyan betegségekkel töltött  napok. Azt már régóta tudom, hogy bármi kis vicikvacak is bújkál a szervezetében ő rögtön lázzal reagál, nem is kicsivel, (ebben tiszta anyja, ha másban nem is), de tudom, hogy ez max. 1nap 1 éjszaka szokott tartani, aztán minden szépen visszaáll a régi kerékvágásba, és a betegségnek messziről integetünk.

Tegnap délben Matyi megint belázasodott, bágyadt volt, nem volt önmaga, és még ebéd előtt elaludt. A délutánt hullámzóan töltöttük, a láz-lázcsillapítás-mindenoké hármas váltogatta egymást szépen megadott időközönként. Éjjel brutálforrónak tapintottam a buksiját, de mivel aludt, így csak nurofent csöpögtettem a szájába, és kb. 2 percenként néztem hogy van-e valami változás... nem nagyon volt, a teste mint egy égő kemence, még ruhán és takarón keresztül is perzselt, és ő is kezdett egyre nyugtalanabbul aludni, így egy ébrenléti fázisban gyors lázásmérés, majd hüledezés után kapott egy kúpott, amitől úgyahogy de aludt. (Persze eddigre felnyűglődtük Milánt, akit miután Mátét álomba szenderítettem még másfél órát ringattam, mire ő is visszaaludt.

Reggelre nemigen  javult a helyzet, sőt... megtetéztük egy teakihányással, így nem volt mese, doktorbácsihoz kellett menni.

Annak ellenére, hogy szépen átbeszéltük előtte, hogy mit fog csinálni majd a doktorbácsi, a vonyító, sikító, lázas, kézzel-lábbal ellenkező Matyit nem volt egyszerű megvizsgálni, de végül sikerült. A diagnózis szerint vmi gennyedző torokgyuszija van. Hogy hogyan lehet egy ilyet összeszedni tényleg nem tudom.... mindenesetre csodaszerekkel felszerelkezve távoztunk.

Matyika egyelőre a remek a hangulatom és a leterített a láz között csapong. Az első állapotban mintha kutya baja se lenne, ugrál, kiabál, és dacoskodik. A másodikban gyámoltalanul fekszik az ágyban, vagy az ölemben, és nyakig húzza magára a takarót, és nem kér semmit, nem csinál semmit, csak néz ki bambán a kis buksijából.

Ez a nap még nyilván így fog telni, de holnapra jelentős javulásra számítok. Addig pedig ápoljuk a kis beteg madárkánkat, és minél távolabb tartjuk Milánkától... az aztán végképp nem hiányozna, hogy még ő is benyalja ezt a vacak betegséget.

Szuperszombat

Van a fejemben egy sok-sok képpel teletüzdelt bejegyzés arról, hogy milyen jó kis délutánt töltöttünk Hunorpajtásunk vidéki rezidenciáján...

De mivel jelen pillanatban nem tudok képeket tölteni a gépre, így csak kép nélkül mondom, hogy volt ám minden, terülj-terülj asztalkám, állatfarm szemrevételezése, autókon és legódarabokon történő összeveszés a Nagyoknál, szőnyegsarok és más játékok rágcsálása a Kisebbeknél, viharszagú szélben nagy közös Dunába kavics, ill. kődobálás a Nagyok részéről, míg a Kisebbek távolabbról babakocsiból szemlélődtek vagy aludtak, volt falusi játszótérfelfedezés persze homokkal minden mennyiségben, Kicsiknek együtthintázás, Nagyoknak járgánycsere (moci vs. taposóbringa), mindeközben léleképítő felnőttes beszélgetések a friss levegőn, amit harapni lehetett. Aztán volt nagy összeborulás, Matyink puszival és öleléssel hódította Minkaleányzót, eközben Hunor kutyamódra rémísztgett mindenkit, Milán pedig tág szemekkel nézte, mi folyik itt...

Búcsúzáskor Matyink még arcközelből megismerte a vidéki salakot, de mivel választottja is szemtanúként szerepelt, hősiesen mondta, hogy nem fáj sehol, amikor le akartam ápolni, és két perc múlva már mosolyogva integetett és sziattok-ozott az kocsiablakból, újabb 2 perc múlva pedig horkolva aludt.

Szóval igazán remekül éreztük magunkat:)))) Köszönjük:)

Milán kaszkadőrködik

Tudtam, hogy el fog jönni az az idő, amikor el kell tennünk a mindannyiunk által annyira szeretett nyugifotelt, de nem gondoltam, hogy már most, ilyen hamar... aztán gondolkodtam, és gondolkodtam, és rájöttem, hogy Máté is kb. 7 hónapos lehetett amikor végleg száműznünk kellett ezt az ülőalkalmatosságot, mert már kezdte állóalkalmatosságnak használni. Csak ő a játékállványba kapaszkodott, és úgy húzta fel magát. Ezt az állványt Milánnal alig-alig használtuk, mert szúrta Matyi szemét, és vagy csak a játékokat szedegette le róla, vagy az egész tartót, amit aztán vissza akart tenni, de ilyenkor mindig Milán szeme előtt kapirgált vele... szóval jobb volt ezt nem használni... Milánnak így is jó volt a fotel. Talán ezért is gondoltam azt, hogy ezt a felállósdit Milánnal kihagyjuk...

De hát tévedtem, mert a gyermeki találékonyság most is egy lépéssel előttem járt, és lám... Milán is kitalált magának egy szívmegállító mutatványt.

Csak erős idegzetűeknek!

Bármennyire is félelmetes volt nézni a műveletet, azért az örömmámorban úszó arcát nem felejtem el soha:)

Azt hiszem eljött az idő, hogy a kiságyban is lejjebb tegyük a matracot.

Kínlódunk

Jó lenne már ha egy kicsit hűvösebb jönne. Az őrjítő meleg most már mindannyiunkat kikészít, testileg-lelkileg... Melegünk van. Legkevésbé Milán bírja a meleget, őróla folyamatosan folyik a víz, izzadt ragacsos, nyűgös, fognövesztős. Ahogy vártam a vasárnapi első után felütötte a fejét a mellette lévő második is, ezen dolgozik most éppen, és semmi más nem lenne jó, csak ölben lenni, összebújni, de a melegben még ez sem jó se neki, se nekem, és ezt ő érzi, és ettől még nyafibb.Ezzel párhuzamosan szerintem elkezdett szeparációs szorongani is, jajdejó... ha véletlenül nélküle távozom a szobából, hát akkor van nekem ne mulass!

Amúgy meg minden nap eszembe jut, hogy arany keretbe kiteszem a falra vidékre szakadt Barátnőm fotóját, és naponta elrebegek előtte egy hálaimát, mert a zajos napjainkban csak a még tavaly tőle kapott BabyMozart dvd hoz egy kis nyugalmat, amit szerencsés esetben akár 3szor is képes a Legkisebbik Ugrifüles megnézni-hallgatni, és ha még szerencsésebb vagyok, akkor Mátéfőnök is betársul mellé. Ilyenkor lelkesen magyarázza Milánnak, hogy "látod Milán, az egy alma, az egy banán, ott megy vonat, ugat kutyus, stb..." (én mondjuk tudnám most már nélkülözni a macskanyávogással, kutyaugatással, kakaskukorékolással tarkított Mozart zenét, de hát a békesség kedvéért mindent el tudok viselni, napjában 100szor is akár)

BabyMozart-ot néz:

Máté, Ő még csak-csak elvan, kisgatyában tolja egész nap. Neki ez már nem az első nyara, gondolom annyira nem új neki ez a hőmérséklet, de most már napról-napra ő is egyre jobban odavan, hisztisebb, kezelhetetlenebb, szófogadatlanabb... megváltás neki a délután, amikor végre kimerészkedünk, és nagyot motorozunk, játszóterezünk, kertezünk.

Én meg... várom a jobbat... hogy hűvösebb legyen, hogy Milán kinövessze a második fogát, és utána talán kicsit jobb lesz neki, és ha neki jobb, akkor nekem is, és ha nekem jobb, akkor  az mindenkinek csak jobb.

Reggelek

Bármilyen is volt az éjszaka, alvós, vagy ébrenlevős, csendes, vagy sírós, a reggelek nagyjából egyformán indulnak... egyformán békésen, összebújósan, (leszámítva ha Matyi épp nem akarja apát munkába engedni, és brutálhisztibe fog), és együttjátszósan.

Ilyenkor még mindenki kellően kómás, én a kávémat szürcsölgetem, Matyika lájtosan  autózgat, és most már Milán is többnyire betársul mellé, és a csendes szemlélőből érdeklődő játékossá lép elő. Ilyenkor boldogság rájuk nézni... (máskor is, de ilyenkor különösen) Ilyenkor néhány pillanatra feledtetik velem a rossz éjszakát, a bedagadt szemeket, a morcosságomat,  a fáradságomat... ilyenkor elképzelem, hogy  egész nap ebben a csöpögős szirupban fogok dagonyázni, hisztik és fogfájás nélkül, békésen együttautózgatva, nevetve, mosolyogva, relaxálva...

Aztán az idill persze épp csak addig tart, míg ezt az egész maszlagot le nem futtatom az agyamban, mert mire ezt végiggondolom, addigra rendszerint történik valami, ami már nem olyan békés, nem olyan idillikus, nem olyan csöpögős... sokkal inkább hangos, zűrzavaros, sokkal inkább valóságközeli... indul nap!!! Nincs idő álmodozni!

Tökéletesítések

Milán gondolt egyet és a hétvégi vihar érkezésével összeegyeztette első fogának érkezését is. Vasárnap reggel még csak hólyagos volt az ínye, majd a 3 órás autóút alatt kibújt a csücske az bal alsó 1-esének, és azóta a továbbiakon nyűglődik veszettül. Gondolom, hogy a mellette lévő is hamarosan kibújik, mert ugye ezek párban járnak.

Továbbá... néhány nap alatt tökéletesre fejlesztette a kúszástudományát, és azóta lelkesen gyakorol, nincs előtte akadály, a kitűzött cél érdekében mindenre képes, jelen esetben ez a Máté nagy piros autója, amit gonosz módon mindig arrébb és arrébb rakok, Íme:

Máté pedig ügyesen halad afelé, hogy éjszakára is elhagyjuk a pelust, tegnap pelus nélkül utazott az autóban, és ügyesen szólt, hogy álljunk meg. (igaz rá 2 percre is meg akart állni, de akkor már nem dőltünk be neki). Az éjszakai pelusa pedig rendszerint száraz. Nekem még mindig olyan fura, hogy már ilyen okos, és ügyes nagyfiú, de mindazonáltal imádom a kis bugyis farát:)

Milán hozzátáplálódik

Igazából már a nyaralás előtt is elkezdhettem volna a hozzátáplálást, mert látszott rajta, hogy élhal bármilyen falatért, ami nem tej, de nem akartam a nyaralásunkat még ezzel is bonyolítani, de azt sem akartam, hogy elkezdjük, aztán félbehagyjuk. Így igazából a nyaralás után kezdett el kóstolgatni, de ahhoz képest már sokmindenen túlvagyunk.

Már olyan sokszor írtam, hogy másodjára valahogy minden más, kevésbé stresszes, kevésbé macerás. Most sem volt ez másképp. A hozzátáplálást is csak úgy elkezdtük, mindenféle hosszadalmas gyümölcslé kóstolgatás, 1-2 kanalazás nélkül, Milán rögtön belecsapott a lecsóba, és egy hét alatt a délelőtti gyümölcspüréből már szinte egy matyinyi adagot is betermel gond nélkül, nagyokat cuppogva.

Szerencsém van, mert vevő rá, Matyi is az volt.

Az egyetlen bökkenő csak az volt, hogy szitaagyammal már réges -régen elfelejtettem, hogy mikor mit ildomos adni egy hatésfél hónaposnak, így nagyjából azt kap, ami van otthon, leginkább az idényjellegűekre koncentrálva. Bár hogy megnyugtassam a lelkem lelkiismeretesen rákerestem az interneten, hogy is kell ezt szakszerűen csinálni, de ahány oldal annyiféle tanács és táblázat, majd gondoltam rákérdezek a védőnőnél, mert Matyit kizárólag az Ő tanácsaira alapozva tápláltam hozzá, szigorúan véve minden lépést, és végülis bejött, mert Matyi jól vette az akadályokat. De amikor találkoztunk, akkor persze elfelejtettem rákérdezni, ő pedig gondolom természetesnek vette, hogy mindent tudok.

Így próbálok a csekély mértékű emlékeimre hagyatkozni, és józan paraszti ésszel gondolkozni.

Ilyen formán Milán már túl van az alma, barack, körte, meggy gyümölcsturmixon, zöldségekből pedig a sárgarépa, krumpli,  sütőtök, sóska, saláta van kipipálva, és a közeljövőben tágítunk a cukkíni, paradicsom, borsó, karfiol, spenót felé, már amennyire továbbra is partner lesz a FiatalÚr. És már miért ne lenne az?

Én pedig már teljesen elfelejtettem, hogy milyen nagy élmény egy örökmozgót etetni, akinek a legfontosabb, hogy a kezét mindig épp a teli szájába gyűrje, lehetőleg mind a kettőt, majd rögtön meg kell fognia a tappancsait, amivel jókat lehet kalimpálni, így garantált az evés utáni fürdés, ami ebben a hőségben még jól is esik.

Matyika szobatiszta

Nagyjából két hete erőt vettem magamon, és elhatároztam, hogy a kánikulai hőségnél nincs jobb alkalom arra, hogy egyszer és mindenkorra elhagyjuk azt a fránya pelust, amihez Matyi körmeszakadtáig ragaszkodna, szerintem élete végéig. Kapott csini kisgatyákat, és dinós bugyipelust, és nekivágtunk az útnak, ami nem is volt olyan hosszú, nem is volt olyan göröngyös, mint azt gondoltam, hogy majd lesz.

Eleinte persze történtek balesetek, de nem sokszor, aztán szépen lassan az a kevés is elmaradt, és először csak boltba mentünk pelus nélkül, aztán már a délutáni alvást is bugyiban tolta, és nem pisilt be sose. Mára már a dinós bugyipelust sem használjuk, csak a kisgatyákat, igaz, abból naponta többet is elhasznál a fiatalúr, mert minden pisilés után másikat akar venni, "most vonatosat kéjek, ojoszjánosat kéjek, kisfijúsat, csíkosat, majmosat...kéjek!" De hát ez legyen a legnagyobb baj:)

Éjszakára egyelőre még kap pelust, bár az esetek nagy többségében szárazon kerül le róla reggel, úgyhogy csak az én bátorságomon múlik, mikor hagyjuk el éjszakára is a pelust. De már így is nagyon büszke vagyok Rá!

Azzal az egy problémával nem számoltam, hogy most már Milánt is szobatisztává akarja tenni, és nem érti, hogy ha neki nincs pelusa, akkor Milánnak miért van, és mindig mondja, hogy "nem kell Milánnak pelus, nem kell!".

A legcsinosabb csúszómászó

Hipphopp, és még szinte fel sem fogtuk, hogy Milánunk már egyedül üldögél, időt sem hagyva arra, hogy kigyönyörködjük benne magunkat, máris egy szinttel feljebb lépett, és két nap alatt mesterien elkezdett négykézlábazni, és hogy a haladási vágyát is kielégítse mindezt  megfűszerezte egy csöppnyi kúszni próbálással. És nem is kell más csak megfelelő motiváció, és Milánka megy, igyekszik, húzza a kis popsiját, és HALAD.

Fej-fej mellett

Annak ellenére, hogy Milán a szerető bátyusnak köszönhetően kevesebbet volt szabadon a földön, inkább a nyugifotelében nyugizott, vagy az ágyon aludt, mégis hozza a szintidőt, és a kitartó próbálkozások eredményeképpen tegnapelőtt már egyedül ücsörgött a kiskádjában, még viszonylag bizonytalanul, de tegnap már bátrabban játszadozott a fürdővizére várva, és így sikerült is megörökíteni.

Kíváncsiságképpen azért visszakerestem, hogy Matyiról mikor készült az első egyedülülök kép, és egész pontosan 6 hónapos és 3 napos korában. Milánról pedig 6 hónapos és 8 napos korában, azaz a nehezített pálya ellenére (értsd: nagytesó örökös randalírozása miatti biztonságos tartás, mert Matyi szeleburdiságának köszönhetően én mindig féltem, hogy ráugrik, rámegy motorral, stb...) csupán 5 nap az eltérés.

Úgyhogy ha ez így folytatódik, akkor néhány napon beszámolhatok majd az első Milánfogról, majd rögtön a másodikról is, (ami egyébként a sírás erősségét nézve valóban nincs már messze), majd arról, hogy Milán padlócirkáló lett (ami félig már most  is igaz), hogy felállt, elindult, megszólalt, ír és olvas, leérettségizett, lediplomázott, stb...