Három

Már 3 hónapja van velünk... még csak 3 hónapja van velünk... nem mondom, hogy olyan, mintha mindig itt lett volna, de mégis olyan természetes, hogy itt van.

Olyan természetes, ahogy reggel rámmosolyog a pici szájával, ahogy felfedezi a világot a hatalmas barna szemeivel, ahogy gőgicsél, magyaráz, ahogy szorongat valami rongyot, vagy a hajamat, ahogy Mátéval beszélgetnek, ahogy Máté beszélget vele, ahogy simogatja, dédelgeti.

Az anyaság új dimenzióját tanulom vele... egész más, mint Matyi volt... de valahol mégis ugyanolyan... a kis apró részletekben. Még mindig nem hiszem el, hogy ilyen baba is létezik a világon... aki bár egyre többet csodálja a világot, mégis sokat alszik, aki éjszaka csak kétszer kel, ha rosszabb napja van, ha jobb akkor csak egyszer. Aki szeret a kiságyában aludni, akivel lehet órákig tartó maratoni sétákat tenni, aki bárkinek az ölében békésen elüldögél, sőt még mosolyog is.

Hálás vagyok, hogy van Nekem, ma már 3 hónapja:)

A Nagy Napon

Leszámítva, hogy Matyi végignarrátorozta a teljes polgári szertartást minden szép és jó, olykor-olykor könnyfakasztóan megható volt. Az ifjú pár csodaszép volt, nagyot ettünk-ittunk-sütiztünk, még Matyi is bepezsgőzött alkoholmentes pezsgőből, amitől aztán belejött a bugi a lábába, és még egy 6 év körüli leányzóval is összeszűrte volna a levet, ha ők nem indultak volna éppen akkor haza. Milán végigaludt szinte mindent, majd mikor kinyílt a szeme akkor minden reflektorfény rászegeződött, és csak úgy kattogtak a fényképezőgépek. Míg Milán kézről-kézre járt, és Vigyormanóskodott mindenkire, csak volt a lényeg, hogy valaki rázza a farát, addig Matyi bohóckodott, és rótta a köröket, és hol ide csapódott, hol oda.

Szinte már hagyományosnak mondható, hogy nem sikerült olyan képet csinálni négyünkről, ahol mindannyiunk egyfelé néz, vagy ha igen, akkor Matyi grimaszkodik rajta, de hát ez van... Így is szeretettel fogunk gondolni erre a napra:)

Esküvőre hangolódva

Van abban valami furcsa, ha az ember kiházasítja a tesóját, pláne ha fiatalabb testvérről van szó.  Nem tudom megfogalmazni pontosan mi ez a furcsa érzés, de érzek valami nemhétköznapit a szívem táján. Valami kellemes borzongást, valami hitetlenkedést, hogy úristen!!!!

Érdekes, hogy amikor én voltam a nagy IGEN előtt, az olyan természetes volt... persze akkor is volt borzongás, hajajjj, meg uramisten, de még mennyire!

Ez most olyan más...

Nekem a tesóm még mindig az a  kisfiú, akivel együtt sorversenyeztünk az előszobában, akit ördögökkel rémisztgettem a fagyizóban, akivel korán reggel mikor még csak mi ketten voltunk ébren az erkélyajtóban zászlókat rajzoltunk, akivel karácsonyfát számoltunk a busz ablakából, akivel felírtuk egy nagy könyvbe hogy milyen autók mentek el a házunk előtt (akkoriban még nem olyan sok, és nem ilyen sokféle), akiért én mentem az oviba, és hazafelé  barna 2 ft-ossal telefonáltunk a házunkkal szemközti fülkéből, hogy minden oké.

Aki sírt, mert az új csizmája nem csúszott a jégen, de zacskót húztunk rá, és utána már minden rendben volt. Aki versenyt evett az oviban lencsefőzelékből, és rosszul lett.

Akivel legalább ezerszer néztük meg az Oscar című filmet, amit már kívülről fújtunk, és Ő elkezdte leírni egy füzetbe a forgatókönyvet.

Aki kisiskolás korában elkezdett verset írni Óda az esőhöz címmel: " Ó eső, lassan csepergő", azt hiszem eddig jutott... befejezetlen remekmű:)

Akivel együtt jártunk a könyvtárba, és Ő mindig Adrian Mole-t vett ki.

Hát ez a tesóm, (nincs is másik), holnap megnősül. Furcsa, de jó érzés!

" Az életet véges végig együtt kell leélni,

Úgy válik el, mit ér a Nő és a Férfi,

Jót és rosszat megosztani, kacagni és sírni,

A szerelem dal, melyet együtt kell megírni."

(Sztyepan Soripacsov)

Mellesleg ez lesz a fiúk első esküvője is egyben, és nagyon kíváncsi vagyok hogy fognak festeni az ünneplősükben, arra meg kifejezetten, hogy hogy fognak viselkedni.

Virágom, virágom

Amióta reklám lett a Queen budapesti fellépéséből, azóta már százezerszer meghallgattuk:

Kár hogy akkoriban (1986-ban) még igen zsenge korban voltam, jó lehetett akkor ott lenni. De erről már lecsúsztunk, örökre.
Szóval Matyinak nagy kedvence a "Bácsi", ha meglátja, mindig mondja, hogy "pévében énekel", sőt, ha virágot lát, ami most hogy itt a tavasz egyre gyakoribb, akkor is mondja, hogy "pévében énekelte bácsi, vijágom-vijágom".
Én magam is jónéhányszor elénekeltem már neki a teljes verziót, de nem fogta meg, ő csak a refrént kántálja, virágom-virágom.
Íme a Matyi verziója:


Azért itt mégiscsak másképp fest, mint az előző hisztis videón, nem?<

Erős idegzetűeknek

Merthogy ilyen is van... Szinte minden napra becsúszik egy-egy Matyihiszti, hol ezért, hol azért, többnyire akkor, ha valamit nem lehet. Pedig ezekből igazán nincsen olyan sok, szerintem.

Kezelését tekintve nem is igazán tudom, hogyan kezeljük, mindig máshogy, legtöbbször a nemveszünkrólatudomást jön be, ilyenkor előbb-utóbb abbahagyja.

Ha még utóbb sem akarja abbahagyni, akkor megkérjük, hogy menjen át a másik szobába hisztizni, és ha végzett, akkor jöjjön vissza... néha bejön. Volt hogy rögtön abbahagyta, volt hogy át is ment a másik szobába és kb. 2 perc múlva mosolygósan jött ki.

Volt már, hogy nevettünk rajta, és akkor ő is nevetett, de van amikor a nevetés idegesíti, és akkor csak még jobban rázendít.

Párszor bepróbálkoztam Nellianyu vizes módszerével, hogy azt mondtam neki, hogy nyakonöntöm hideg vízzel, de ez csak egyszer hatott, azóta ha ilyet mondok, akkor hiszti után jön, és kéri a nyakába a vizet. Szóval ez nem jött be.

Szerencsére eddig csak itthon műveli a lentebb láthatót, nyilvánosan még örvendeztette meg az utca népét egy ilyen remekbeszabott műsorral.

És akkor íme... hangszórókat a minimumra tessenek állítani!

Megjegyzés: ez a videó csak azért került ide, mert Matyi mániája a róla készült videók százszor megnézése... kíváncsi vagyok, felismeri-e majd magát...

És azért is, mert ciki vagy nem, de ez is Matyi, az én Fiam...

Képes-videós összefoglaló az elmúlt napokról

Ezer dolog van, ami kavarog a fejemben és jó lenne leírni, de valahogy nem állnak össze a mondatok, és idő sem nagyon van arra, hogy összerendezzem a káoszt a fejemben.  A napok csak telnek, szinte ugyanazzal a menetrenddel, hacsak lehet, akkor kint a levegőn, vagy az udvaron teszünk-veszünk, vagy hatalmasat sétálunk-motorozunk, vagy játszóterezünk. (na erről készülök majd egy eszmefuttatásra).

Tavalyhoz képest Matyi már nagyon otthonosan mozog a játszótéren, a kedvenc az még mindig a homok, de most rákapott a mérleghintára is, és most már a nagyok csúszdáján is csúszik, pedig oda csak kötélen lehet felmászni. De ma közölte, amikor a kis elefántos csúszdán csúszott kettőt, hogy ez kicsi Máténak. Mit tehettünk mást? Átmentünk a nagyra.

Így játszóterezik Milán:

A legutóbbi Matyiskedvencem, itt épp a kisszékén állva macskákat néz az ablakban.

Az itthoni dolgaimmal pedig vészesen el vagyok maradva. Több rend vasalnivaló kiált utánam minden alkalommal, amikor elmegyek a kupac mellett. Igyekszem kevésszer elmenni mellette. Ott csúsztam el hogy az eddig vasalással töltött időt most játszótéren töltjük, vagy Milán kisajátítja magának, ami érthető, hisz olyan kevés az az idő, amikor csakmiketten vagyunk, és ha már Matyi is ott van, akkor előbb-utóbb övé lesz a főszerep. Mint pl. akkor is, amikor Milán futását akartam megörökíteni, de végül Matyi öltözködése lett belőle.

Még szerencse, hogy remek konyhamesterek vannak a háznál, akik gondoskodnak a vacsoráról. Itt épp pizzát sütnek:

Hát így telnek el a napok, hipphopp már este is van:)

Hétvégi semmiségek

Szombaton végre az udvaron köszöntöttük a tavaszt. Ennek örömére kitakarítottuk az autót, egyelőre csak belülről, meg hát azért is, mert a most hétvégi esküvőn mégsem ülhetünk be a szép ruhánkban a koszos autóba. Ilyen generál autótakarítást nem túl sűrűn csinálunk, időnként kidobáljuk a szemetet, nagyjából kisöpörjük a morzsákat, de most igazi üléselőrehajtós-szőnyegmosós-alaposankiporszívózós-belülrőlisablakmosós takarítást hajtottunk végre. Nem volt hiába, az itt-ott fellelhető pogácsa, kölesgolyó, perec, stb... maradékokból szerintem 3 hangyaboly 3 télen is bőségesen eléldegélt volna. Felrémlett bennem a főnököm autója, aki 4 gyerekkel rendelkezik, és amikor olykor-olykor felajánlotta hogy hazafelé jövet elhoz egy darabig, akkor beülés előtt hosszú percekig söpörtem az ülést, és szabadítottam meg mindenféle maradványoktól.  Akkor még nem értettem, hogy lehet ez. Most már értem:)

A porszívózásban nagy segítség volt Matyi, aki elpakolás után még 3szor szedte elő a gépet, és porszívózta fel oda-vissza a kertet. Szerintem az egész városban csak nekünk van teljesen steril kertünk, olyan pormentes lett, hála Matyinak, hogy szobapapucsban is nyugodtan lehet kertészkedni:)

Amíg mi dolgoztunk, Milki a félárnyékból támogatott minket ütemes szuszogásával, órákig aludt, mint a bunda. Számomra ez még mindig hihetetlen... hogy van jól alvó gyerekem:)))

Vasárnap aztán Matyi is tudott még újat mutatni alvás terén, amikor is a vasárnapra halasztott heti bevásárlás során elaludt a bevásárlókocsi gyerekülésében. Először küzdött az elalvás ellen, el-elbóbiskolt, de amikor félrebillent a feje, akkor mindig visszarántotta, de végül feladta a harcot, és az odahelyezett kabátra hajtotta a buksiját, és aludt. Persze utólag itthon jutott eszembe, hogy nem fotóztuk le, pedig érdemes lett volna... szerintem ilyen többet nem lesz.

Ééésss, amire olyan régen vártam, hogy mesét olvassak Matyinak lassan kezd valósággá válni. Eddig egyáltalán nem hagyta, hogy olvassak, mindig ellapozott, inkább csak beszélgettünk a képekről, vagy ő elmondta, hogy mi van ott. Most már kezdi a történet is érdekelni. Persze vannak kedvencei, és általában azokon megyünk végig... sokszor... Nemrégiben beszereztük mi is az első Annapetinket, mégpedig az óvodás részt, hogy legyen aktualitása a dolognak. Eddig még csak 1 történetet sikerült elolvasni, de azt 100szor, mégpedig azt, amikor Petike oltást kap. Matyiban még mindig élénken él az emlék, amikor Milánhoz jött a doktornéni és oltást adott neki. Olvasás közben mindig elmondja, hogy Milánnal hogy is történt ez, és végül még az ajándékba kapott matricákat is előkeresi. ( egyébként Ti mit csináltok ezekkel a matricákkal, hogy gyűjtitek őket? Mert én egyet próbáltam felragasztani a motorjára, de lekaparta róla, mint minden más megkülönböztető jelzést. Szóval a felragasztjuk valahová egyelőre nem bejövős nálunk.)

Milán pedig tökélyre fejlesztette a cukiskodást. Róla nem is tudok mást írni, minthogy napról-napraegyre jobban részese az életünknek... imádjuk:)

Jó volt egy kis nyugi... most megint nyüzsisebb idők fognak következni...

Így történt... ahogy Matyi mondja

Már sokszor megemlítettem, hogy Máté nem felejt. Legyen szó bármiről, az egyszer biztos, hogy ő fel fogja emlegetni, hogy ki mikor mit mondott, ígért, tett. Még akkor is így van ez, amikor épp az ő rosszaságai vannak porondon. Jobban mondva azért vannak porondon, mert ő folyton felemlegeti őket. Mi már rég túltettük volna magunkat rajta, és már rég beleveszett volna minden a feledés homályába, ha Matyi nem emlékeztetne mindig egy-egy a múltban elkövetett csínyére.

Most például a délutáni alvásából úgy ébredt, hogy elsorolt néhány emlékezetes momentumot a 3 napos hétvégéből:

M: Sírtam. kiköptem téttát tányérra. Pempis téttát kiköptem. Anyához búttam. (ez az alvás előtti ebéd röviden összefoglalva, vagyis Máté 2szer kiköpte a tésztát, mire én beküldtem, na jó bezavartam, a szobába, ő pedig sírt, majd összebújva elaludt)

M: Öttetöttem tájadat. (összetörtem a táladat). Kidobta Apa. Anya táját összetötte Máté. (szóról-szóra így történt)

M: Máté elejtette bekpájt. (lekvárt) Mama pőzte. öttetöjött. Máté öttetöjte.  Apa méjges vot. Tőnyeg toszos lett, bekpájos. Papa hozta. Máté öttetoszolta. (Máté elejtett egy üveg Mama lekvárját, amit a papa hozott)

M: tétmodoltam podácsát. jönnek handák. (szétmorzsált egy pogácsát, és jönnek a hangyák).

M: adtam puttanós putit Mijánnak buksijára, odakoppantotta Máté pejét. (összekoppant a dinnyéjük, és adott Milánnak cuppanós puszit a buksijára, hogy ne fájjon.)

És ezek csak az elmúlt 3 nap eseményei.

Nem unatkozunk:)

Képes

A hóemberrel mindenkinek osztoznia kell:

Matyinak dolgos napjai vannak, neki kell porszívózni, elmosogatni a gyurmás felszerelését, és ott van Manga, akivel mindig van tennivaló, itt épp büfiztetni kell:

Fürdés után pedig már a húsvét jegyében, Nyuszinak öltözik:

Mindeközben  Milán rendületlenül nyálbuborékot fúj, egyre nagyobbakat:

Az első, és rögtön a második is

Mármint oltás... Délelőttre vártuk a doktornénit, aki beígérte Mileknek hogy hozza a két hónapos oltást. Szó szerint vártuk, mint a messiást, Matyi meg én, Milekről nem tudok nyilatkozni. Merthogy Matyi ma már fél 7kor úgy döntött, hogy indul a nap. (én nem tudom mi van, minden nap egyre korábban kel). És mivel a doktornéni nem szokott konkrét időpontot mondani, így az egész délelőttünk azzal telt, hogy őt vártuk, végül már az ablakban álltunk, mert Matyival nem lehetett sokmindent kezdeni, mert ugye szétpakolni nem lehetett(nem hagytam), elmenni itthonról meg pláne nem. ( a viharos szelet tekintve délután sem lehet majd kimenni) Fél 7től fél 11-ig pedig minden mást már kétszer megunt. Milek türelmesebb volt, ő kétszer evett, és egyszer aludt is, és így kipihenve, teli pocakkal, füligszájjal várta a doktornénit. Nem tudta még milyen merényletre készül ellene... ha tudta volna, biztos nem vigyorog úgy mint a tejbetök. Pedig mondtam neki, hogy mi fog ma történni, de ezek szerint nem hitt nekem.

Nem is volt gond semmi, amíg csak méregettük itt-ott, hossza most 59 cm, súlya 5560g, cicikörfogat 41 cm, buksikörfogat 40 cm, minden stimmel, minden szuper. Még a sztetoszkópra is csak vigyorgott.

Szerintem amikor fölé hajoltam, (és Máté is is, mert ő nem maradhat ki semmiből, és látni kellett volna azt az aggodalmas arcot, amikor a dokinéni készítette a szurit... olyan volt, mint aki még nem döntötte el, hogy most sírjon-e vagy sem, illetve nem tudta, hogy neki kell-e sírnia vagy elég ha majd csak Milán sír). Szóval szépen odabújtunk Milán mellé, fogtuk a kezét, én az egyiket Matyi a másikat, a másik kezemmel pedig Matyi másik kezét kellett fognom, mert rá is ráfért egy kis bátorítás, gondolom vicces látványt nyújthattunk így összegabalyodva. Majd jött az egyik szuri, vele egy kis sírás, de nem igazi, inkább csak olyan besértődős fajta, hogy na ezt most miért kellett, mikor füligszájjal fogtam a betolakodót, hát ez a hála? De szegény mire megnyugodott jött a kegyelemdöfés a másik combjába, mert a prevenal első adagját is megkapta. Ezután persze végképp eltört a mécses, és úgy de úgy sajnáltam szegényt:(

Nem az oltás miatt, amiatt nem szoktam keseregni, ha kell kell, nincs mese. Hanem azért mert tényleg olyan kis cuki volt, amikor jött a doktornéni, még beszélgetett is vele, aztán tessék... mi járhatott szegény kis buksijában...

Persze kapott gyógypuszit, Mátétól is, és az rögtön hatott, most szunyókál, de nyugtalan.

Este, és holnap lázmérés, aztán majd meglátjuk. Mátéval nem volt gond az oltásokkal, ő sosem volt belázasodós, sőt... inkább aluszékony volt, mint nyűgös utána. Emlékszem, hogy ilyenkor tudtam egy kiadósabbat aludni, mert ő ebben a korban borzalmas éjszakákat tudott produkálni. Ennek fényében kíváncsian várom, mit fog Milán mutatni ma este. Remélem semmit, mert élmény lenne egyedül Matyival és nyűgösMilánnal...

Ilyen kis vigyorgombóc amúgy: