Biciklis nap

 Ma reggel 9re mentünk a bérelt biciklikért. 

Még otthon olvastam, hogy ez a tó, amelyik mellett lakunk, simán körbebicilizhető, mindössze 28 km körben. Már akkor gondoltam, hogy ezt nem kellene kihagyni. 

Aztán nyilván elkezdtünk variálni, hogy hogyan kellene még megtoldani, mert ez azért nem egész napos program. Először gondoltuk, hogy eltekerünk a Wörthi-tóhoz, de az azért odavissza elég hosszú lett volna. Aztán a közelebbi Ossiacher See-t céloztuk be, de erről meg a biciklikölcsönző pasas beszélt le, merthogy jó darabon nincs bicikliút, és a főúton kell menni. Ő ajánlott végül 2 kisebb tavat itt a közelben, hogy csapjuk inkább azokat hozzá a naphoz. És így is lett. Hagytuk magunkat meggyőzni. 🙂

A mi tavunk egyik oldalán terepes a pálya, a másikon épített bicikliút van. 

A terep felé indultunk. Essünk túl rajta 🙂

Hát, meg kell hagyni, terepbiciklizésben még van hova fejlődnünk. Na nem a gyerekeknek, ők mentek, mint az ördög, nem volt emelkedő, ami megállította volna őket. Mi azért a meredek részeken leszálltunk és feltoltuk. De nem csináltunk ebből gondot, tudtuk, hogy nem fogjuk bírni az emelkedőket, de nem akartunk e-bikeot bérelni, mert érezni akartuk a biciklizés sportértékét. 

Még az út elején

A képek többnyire az emelkedők tetején készültek, ahol a fiúk bevártak minket 💪

A tó beépített oldalán is voltak azért emelkedők, csak itt legalább nem olyan murvás úton kellett tekerni, hanem simán, és lankásabban emelkedett jóóó hosszan. 

Aztán amikor visszaértünk a falunkba, akkor beugrottunk a boltba, gyorsan hazajöttünk, ettünk és pihentünk kicsit, mert borulást láttunk a hegyek fölött,  és így indultunk el a másik két tóhoz délután. 

Arra persze egyáltalán nem gondoltunk, hogy szinte egész végig emelkedni fog az út. 😱

De emelkedett. Alattomosan és hosszan. Elég fárasztó volt. Út közben fel is merült bennünk, hogy elég lesz itt csak az egyik tó. Persze a fiúknak ez sem kottyant meg se, egyszer úgy előre is mentek, hogy bizony nagyon mérges voltam, mert se közel, se távol nyomuk sem volt. 

De csak elértünk Feld am See-be, a tóhoz. Ez egy nagyon barátságos kis tó, bár kisebb sokkal, mint a Mittstätter See, mégis nagy élet volt a part mellett és a főtéren is. És nagyon szép település! 

És ha már ideáig eljöttünk nem akartuk kihagyni a harmadik tavat, és mivel elég közel volt, eltekertünk még oda is. De ott már csak a tó közelebbi végéig jutottunk, mert a tó körül nem lehett biciklizni. Nem mintha kívánta volna egy porcikànk is megint a hegyi biciklizést 🤣

Innen a már ismert úton hazagurultunk. Szó szerint! Merthogy gyakorlatilag végig lejtő volt, ugyebár 🙂 ami egyik irányból emelkedő, a másikból lejtő. És tényleg nagyon nagyon hosszan csak gurultunk hazafelé. Meglepően  gyorsan haza is értünk. 

Rögtön a strandra mentünk, ahol végre Marci fürödhetett a hűs tó vizében. 

A nap mérlege 60 km bicaj, rengetegsok emelkedő, és 3 tó, és kellemes esti fáradtság. 

Hogy holnap mennyire lesz kellemes biciklire ülni... Nyilván semennyire, de 9re vissza kell vinni a bicajokat, úgyhogy nincs mese. 

Bemelegítő kiràndulás

 Éjjel nagyon esett az eső. Àllítólag. Én csak a vízcsobogásra riadtam fel, azt hittem valamelyik gyerek fèlálomban nyitva hagyta a csapot. De nem, az ereszböl ömlött a víz. Reggel ennek köszönhetően friss, de párás időre ébredtünk. 

Elsétàltunk a helyi sparba reggeliért, majd Marci kívànságára a szomszéd településre autóztunk át, és ott csináltunk egy nagyobb bevásárlást. Most pár napig van mit ennünk, csak friss pékárút kell vennünk. 

Mára nem terveztünk sokat, és mivel el is telt sz idő a vásárolgatással, csak egy kis kirándulást tettünk a szemközti hegyen egy kilátóponthoz. 

Volt az elején egy meredekebb szakasz, az igaz, de utána sokáig szintben haladtunk. 

A kilátás a tóra pedig tényleg szuper volt. 

Az út egyik legemlékezetesebb része az volt, amikor szeder-, és málnabokrok szegélyezték az utunkat, és jól teletömtük magunkat édes gyümölccsel. 

Estefelé én még futottam egy kicsit, a fiúk meg fürdést terveztek, de eljátszották az időt, és mire elindultak, addigra nagyon beborult megint, úgyhogy ebből nem lett semmi. Szerencse is, hogy visszafordultunk, mert nem sokkal később őrült vihar lett megint. 

Most megint meccsnézés van, holnap pedig biciklizést tervezünk. 

Karintiai nyár

 Sűrű napok vannak mögöttünk. Pénteken hazatért Milán Keszthelyről. Szombat délutàn lementünk Szentesre, hogy vasárnap kora reggel már Szegeden tudjunk lenni megnézni Mátét. Onnan mi hazajöttünk, Máté csak késő este ért haza, mert ők vonattal jöttek, mert bringát is vitte, majd még az egyesületben pakoltak. 

Én hétfőn még dolgoztam. Máté szezonzáró buliba ment az egyesületbe. Rendes volt, mert bár azt mondta ott alszik és csak reggel jön haza, mégis hívott este, hogy majd jön vmikor éjjel, és 11 körül már otthon is volt. 

Ma pedig délelőtt indultunk otthonról Ausztriába, Karintiába, és itt leszünk most jó pár napig a Millstätter-tó partján egy településen. 

Variàltunk kicsit, hogy merre jöjjünk, mert az m7 esen szivesebben jöttünk volna, de akkor szlovén matricát is kellett volna venni, így mégis bevàllaltuk az m1-st, bízva abban, hogy kedd dèlelőtt nem lesz talán gáz. És szerencsénk is volt, mert a mi irányunkban csak kisebb fennakadások voltak, szembe, Pest felé viszont végig álló kocsisor mellett haladtunk. Sokan mar ki is szálltak az autójukból, és úgy vártak valamifèle csodára, hogy majdcsak elindul a sor egyszer. 

Mi gyakorlatilag egészen Grazig eseménytelenül utaztunk, ott már kicsit csepergett az eső, de később, már Klagenfurt környékén, szinte már a cèlegyenesünkben egy hatalmas sötétfelhős, villámlós viharba kerültünk. Nagyon zuhogott az eső, amit hol érzékeltünk, hol nem az alagutak miatt, majd egyszer csak kisütött a nap, és mire célba értünk, addigra nyoma sem volt a zuhénak. A felhők viszont nagyon érdekesen beszorultak a hegyek közé, és a hegyi utakon gyakorlatilag a felhők között haladtunk. 

Kicsit kavatogtunk, mire eljutottunk a szállásunkig, mert egy részen le volt zárva az út a faluban, de meglett. Gyorsan bepakoltunk, megettük az otthonról hozott csilis babot, ami nálunk a szokásos wellcome étel, és még az esti meccs előtt pont le tudtunk sétàlni a tóhoz, kicsit felderíteni a terepet. Éppen naplementekor jártunk ott. 

Megérkeztünk ♥️

Azóta a fiúk meccset néznek, kivéve Mátét, aki alszik a bekapcsolt tévé előtt 🙂

Holnap folytatjuk. 

Szerteszét

 Az ország két szélső csücskébe is jutott a gyerekimből erre a hétre, mert Milán lement Keszthelyre a barátaival hétfőn, Máté pedig kedden ment Szegedre, mert most zajlik az evezős országos bajnokság a Maty-éren. Úgyhogy most pár napja csak Marcink van, olyanok vagyunk mint egy 1 gyerekes család. 

Teganp nyitott itt a sarkon egy gyros-ozó, és gondoltuk, hogy este elmegyünk majd Marcival, had örüljön, hogy foglalkozunk vele :-) Azt nem is mondom, hogy nem volt jó ötlet, mert irdatlan sokan voltak, belátom én naiv vagyok, és meg sem fordult a fejemben, hogy egy kisebb nyitási akció tömegeket vonz, de így volt, mindegy is, jó sokat álltunk sorban, majd jó sokat vártunk a kajára is, de mindegy, az az este erre volt szánva... de hogy Marci mennyit sopánkodott, hogy most azt hiszik, hogy ő egyke, és hogy milyen már... nem is értettem miért borította kis ez ennyire. 

A múlt heti hőséget végül csak túléltük, de igazából ez az e heti szeles-borús-semmilyen idő sem jobb, mert ettől olyam tompa vagyok meg álmos, hogy az nem normális. De már csak 2 munkanapot kell túlélni, és megyünk nyaralni. Azt már nagyon várjuk.

A hétvégén, mivel meg kellett járatnunk a Toyotát, elmentünk Kisorosziba, a szigetcsúcsba. Mondta Máté, hogy nem sok víz van már a Dunában, a stéget már bő 1 hete is teljesen kellett már húzni, hogy vízre tudjanak szállni, de aztán még el is kellett fordítani egy bizonyos szögben, hogy a sarka még vizet érjen, szóval fel voltunk készülve arra, hogy nagyon alacsony lesz a Duna vizszintje. És az is volt. 

Látszik a partszakaszon, hogy meddig kellene egyébként normálisan érnie a víznek, de hát ott most csak szikes szárazság van, mint egy prérin. 

De amúgy meg jó hely, sok kempingező volt, meg fürdőző is, de mi most nem strandolni készültünk, csak sétáltunk kicsit a homokpadok között a langyos vízben, aztán jöttünk haza. Még ettünk egy lángos az ottani büfében, ami viszont nagyon patent volt, pont olyan amilyennek egy lángosnak lennie kell. 

Aztán este a csajokkal Csík zenekar koncerten voltunk a Budapest Parkban, és kint hagytuk a valóságot.  Hát az nagyon jó volt! 

Holnap várjuk haza Milánt, szombaton pedig Szentesre- Szegedre megyünk, hogy vasárnap megnézzük Mátét, hogy evez. 

Tegnap csekkoltam a felvit is, mert nagyon nehezen akartak jóváíródni a pontok, de tegnapra meg lett az összes, ( na nem úgy, csak ahogy Máté várta) úgyhogy már semmi teendőnk nincs, csak hogy izguljunk, és várjunk, hogy mi lesz az eredmény. 

Közben pedig követjük a vb-t, így a célegyenesben már én is szívesebben kapcsolódom be. 

Hőkupolás napok

 Új szót tanultunk mindannyian az elmúlt napokban: hőkupola. 

Már pénteken is, lehet, hogy korábban is mondogatták, hogy e hét elején ideér a Nyugat-Európában tomboló rendkívüli kánikula, és extrém melegekre hívták fel a figyelmet. 

Én, véleményem szerint egészen sokáig képes vagyok tűrni, jól tűrni, a meleget. Akkor van nálam a fordulópont, és kezdek el szenvedni, amikor már éjjel nem tudok pl. a meleg miatt aludni. ez nálam vasárnap éjjel jött el. 

Már hétvégén is elég meleg volt, azért az a 36-38 fok sem volt már igazán szokványos. Nem is csináltunk sok mindent itthon, főleg a fiúk nem. A focisták vasárnap mentek focitáborba, őket ez kicsit feldobta, egyébként leginkább csak kockulgattak és tévéztek. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy vb van, valahogy mégsem kapta el őket a gépszíj, pedig eleinte mondogatták, hogy hú majd ők minden meccset megnéznek, legyen az bármikor is. Ehhez képest sokszor még a 6-kor, 7-kor kezdődőeket sem nézik, akkor inkább kint vannak a pályán, és inkább az este 9-eseket szokták bekapcsolni, és ezeket szoktam én is félig-meddig követni. 

Szombat délután én kimentem a barátnőmmel a Vérmezőre, hátha egy-két beszédet és fellépést még elcsípünk, a felvonuláshoz ebben a hőségben nem volt bátorságunk. Aztán később a lezárt Rakparton ücsörögtünk, és baromi hangulatos volt. Másodjára voltunk kint az idén, korábban is nagy volt a nyüzsi, de akkor azt hittem csak a Qumby koncert miatt van, de nem... most is rengetegen voltak,  kis miniszínpadokon mindenféle zenekarok koncerteznek, bárok, kiülős padok, szóval nagyon klassz. Csak ültünk ott a Dunaparton, és néztük a hajókat, beszélgettünk... nagyon jó volt. 

Vasárnap reggel a fiúkat elvitte Feri a focitáborba Felsőtoldra. Én nem mentem most velük, mert vittek még két havert is, így én nem fértem be a kocsiba. Máté egész nap a Palatinuson volt az evezős haverokkal. Mi pedig délután felmentünk a Nemzeti Galériába, mert meg szerettem volna nézni a Dolce Vita nevezetű kiállítást, ahol magyar festők mindenféle képei vannak kiállítva, amiket vagy az olasz festőakadémián tanultak alapján festettek, vagy az olaszországi utazásaik inspiráltak. Érdekes volt egyébként, voltak tetsző, és kevésbé tetsző alkotások, és egyébként pedig fincsi múzeumhűvös volt :-) 

Zárás előtt mentünk 1 órával, 5 körül, mert bkv-val mentünk, és nem akartunk nagyon korán kimerészkedni.  fura egyébként, hogy csak hatig van nyitva, de végülis erre a kiállításra elég volt az 1 óra kényelmesen. 

Aztán kijőve meleg volt ugyan, de már nem tűnt elviselhetetlennek, így sétáltunk egy kört a várban. ritkán járunk errefelé, nemigen esik útba, jó rég is volt már, mikor legutóbb fenn voltunk, még a gyerekekkel, ( én voltam fenn a télen egy tüntetésen, de akkor sötét volt és esett az eső, nem sokat láttunk). Szóval jártunk egy kört, és fura volt, hogy nem volt olyan nagy tumultus, sőt egyáltalán nem volt az, hogy a meleg miatt, vagy a késődélután miatt, ki tudja... 

A legszebb panoráma :-)

Minden irányból megnéztük a kilátást, majd lesétáltunk az 5ös buszhoz. 

Este rettenetesen aludta, folyt rólam a víz. Vagy csak képzeltem, de mindenképp melegem volt. Nincs klímánk, úgyhogy ablaknyitásokkal próbáltunk némi huzatot csinálni, hogy hátha hűl egy kicsit a levegő. Kicsit hűlt is, mondjuk 30-ról 29-re. 

Nem mondom, hétfőn reggel felüdülés volt munkába menni, de ott meg hamar átfagyok, mert ott meg a készülékek miatt ezerrel megy a klíma. De hogy mennyire nem bírják már azok sem ezt a kiinti hőséget ellensúlyozni, az érezhető, mert míg tegnap még melegítőfelsőben voltam bent, ma már nem kellett felvennem, mert nem fáztam. Elmegy ez a nagy hőség, leolvassuk a hőmérséklet-regisztereket, aztán írhatjuk majd az OOs-eket. ( Remélve, hogy a várható lehülés- és esőzés miatt nem lesz majd áramszünet is) 

Bemenni élmény volt, hazajönni a 40 fokban nem annyira, de hát ott meg csak nem maradhattam. Mondjuk fél 9-kor, amikor elmentem egy kis kört futni, akkor már egész jó volt kint lenni. Csak akkor meg tele van minden bogárral és megesznek a szúnyogok, de valamit valamiért. 

A focis fiúk megvannak, beszéltem MArcival is és Milánnal is, egyelőre bírják a meleget, voltak strandon is, elvileg tök oké minden. Bár ma délután láttam, hogy Szécsényben mérték ma a legmelegebbet, ami nincs messze tőlük, szóval nem tudom... mindenesetre beszabadultak a helyi kisboltba, és biztos felvásárolnak mindent, ami hűthető. 

Csütörtökön jönnek haza, és kicsit aggódom, hogy nehogy telibe kapja őket a jósolt vihar. De addig még 1 kemény napot ki kell bírnunk mindannyiunknak. 

Remélhetőleg utána tényleg kcisit enyhül az idő, és elviselhetőbbek lesznek a napok. 

Hát megérett

Tegnap volt a napja, amikor Máté végleg maga mögött hagyta a középiskolás éveket, és érett lett. Bár bizonyítványt majd csak ma délután kap, mert ma még vannak vizsgázók, és eredményeket sem tudunk, de mindez már csak részletkérdés amellett, hogy lett egy hivatalosan is nagyfiunk! 

Az angollal és a törivel egészen elégedett, a magyarral kicsit meggyűlt a baja, amiatt kicsit morcos volt, de hamar túltette magát rajta. 

Mikor hívott messengeren délben, akkor nagyon megkönnyebbült mosoly volt az arcán, úgy megölelgettem volna. 

Mondhatnám azt, hogy egészen elképesztő, és az is. Mondhatnám azt is, hogy hogy eltelt az idő, szinte észrevételnül, ami megint csak igaz lenne, de egyiket sem mondom, mert valahogy az utóbbi években olyan természetes lett, hogy ilyen nagy, hogy már szinte nem is emlékszem, milyen volt, amikor még kicsi volt. 

Az egész szituációban inkább csak az a fura, hogy ez a korszak most már valóban lezárult, és most olyan bizonytalan időszak van, hogy hogyan lesz majd tovább, de meglepő, hogy még ebben a bizonytalanságban is inkább én vagyok az, aki nyugtatja Mátét, hogy majd lesz valahogy, ne aggódjon, mint ahogy az egész vizsgaidőszak alatt sem volt bennem az a para, amiről azt gondoltam, hogy majd lesz, és hogy mjad biztos síkideg leszek, meg hasonlóak. Persze izgultam, hogy úgy sikerüljenek a vizsgák, ahogy szeretné, és hogy nagy kudarcélménye ne legyen, de nem ültem körömrágva a munkahelyi forgószékem, hogy úristen mi lesz!!! Ez egyébként engem is meglepett. De valószínű az évek során én is hozzáedződtem ehhez az egészhez. 

Amúgy meg pont ez alatt a két hónap alatt nagyon jól összerázódtunk Mátéval. Sokat beszélgettünk, ventilláltunk együtt egy-egy megmérettetés után. Nagyon szeretem, amikor csak úgy jön, odaül mellém a teraszra, vagy odaáll  a konyhába, és csak beszél. Sokszor nem sok értelme van a mondanivalójának, elég sok sületlenséget is össze tud hordani, de nem bánom, szívesen hallgatom. Úgy szeretem! 

A felszabadult energiáit tegnap délután az evezőpályán engedte ki, és ma reggel is negyed 7-kor már csak az ajtócsapódást hallottam, hogy elment. 7-kor már edzettek, hogy még a meleg előtt végezzenek. A héten valamikor még ott is tartanak majd egy after-t, többen is most vizsgáztak közülük, az egyik srác fogott egy nagy halat, abból főznek majd halászlevet. Szóval megnyitják a nyarat :-)

Ma még eredményhirdetés, bizonyítványosztás, aztán bankett. Csodaszép időszak ez. 

Délutánok

Mostanában kicsit át szoktam szervezni a délutánjaimat. Eddig is volt már pár nap meleg, de most nagyon mondják, hogy jön a hőség. Az ilyen meleg napokra formáltam át a téli menetrendemet. 

A téli, ami nálam óraállítástól-óraállításig tart, az úgy történik, hogy gyorsan hazarongyolok, és hacsak nincs nagy zimankó, akkor futva megyek el a kisboltba a napi zsemle és kenyéradagért, sietve, hogy a nagy sötétedést elkerüljem. Olyan rettenet minőségűek a járdák mifelénk, a közvilágítás meg olyan silány, hogy mióta orra estem nagyon félek az újabb eséstől. 

Az idén kezdtem el azt a rutint, igazából most tavasszal, hogy ha futóidőnek ígérkezik a délután, akkor már hazafelé bevásárolok, 1 buszmegállóval kell hamarabb leszállnom a bolthoz, és kis pihi után indulok csak el, hogy fussak valamennyit. Így nem kell hátizsákkal futnom, amit nagyon nem szeretek, mert nyilván akadályoz, meg zsemlével telepakolva nem is olyan kényelmes, és én sem vagyok csitri, érzem, hogy nem jó. Ezt igazi meleg napokon még úgy bonyolítom, hogy futás előtt nagyjából előkészítem a másnapi kaját, de készre csak este sütöm. Utálom egyébként ezt a mindennapos főzést, elő is szokott fordulni, hogy kibekkelem valahogy, vagy maradékkal, vagy valami gyorskajával, de amikor nyáron sokan itthon vannak, muszáj nekik enni adni :-) Én elvagyok a szemközti kifőzdében egy levessel is, vagy valami főzelékkel, de Feriéknél pl. nagyon drága a menza, a gyerekek meg folyton éhesek, szóval nem nagyon látom az alagút végét, csak néha egy-egy menekülőrést. 

Ma is  gondoltam, hogy ebben az "átfutási" időben gyorsan ideülök, és lekörmölöm, hogy hogyan terveztük meg a nyarat, de mivel most látom, hogy megint elbogarásztam az időt valami mással, most erre megint nem lesz időm, de majd igyekszem sort keríteni rá. 

Június eddig

 Észrevétlenül eltelt a június első fele is már... És bár sokszor eszemben van nap közben, hogy majd délután/este leírom mi történt, ez rendre nem történik meg. Már az is megfordult néhányszor a fejemben, hogy Diushoz hasonlóan minden nap írnom kellene pár sort, mert naplót írni, élménybeszámolni meg szeretek. De eddig ezt sem sikerült megvalósítanom. Pedig akár az aprócseprőbb dolgokat is jó lehet visszaolvasni alkalomadtán. 

Pont ma hallgattam főzés közben Kadarkai Endre beszélgetését Csuja Imrével, és Csuja mondta valamire válaszul, hogy irgalmatlanul gyorsan elszaladt vele az élet, hogy szinte fel sem tűnt neki sokáig, hogy már bizony ő is benne van a korban. És ez valóban így van, én is úgy érzem, hogy mintha szélsebességgel rohannának a napok, és igazából nincs igazán idő megélni sem a jó pillanatokat, sem a nézeteltéseket, mert haladni kell tovább. 

Na mindegy is, ez csak arról jutott eszembe, hogy már a június is félig eltelt, meg a tanévnek is mindjárt vége. 

Máté 8-án volt az emelt matek szóbelin. Reggel ment, az első 3 emberből ő volt a harmadik. Azt mondja egészen jó tételt húzott, valami háromszögeset, lett volna éppen kedvencebb is, de sokkal rosszabb is, úgyhogy elégedett volt, és bár nem tudott minden kérdésre pontosan válaszolni, úgy gondolja nem sikerült olyan rosszul. Ennek ellenére nem élte meg pozitívan, szerinte nem voltak segítőkészek, ő a kérdéseket inkább támadásnak vette, mert állítólag az előtte lévő "hisztiző" lánnyal, aki még a tételét is vissza akarta adni, sokkal mosolygósabbak és kedvesebbek voltak. 

Hát nem tudom ... Nyilván ezt a vizsgaszituációt is szokni kell. Most már tulajdonképpen a kocka el van vetve, a hátralévő szóbeliken nem igazán görcsöl, tanulgat, de nem hozza lázba egyik sem. 

A vizsga délutánján még egy maratoni zenekaros próbán vett részt, mert másnap volt az évzáró koncert, ahol megintcsak jó darabokat játszottak, és 2 zeneakadémiára felvételiző diák is lehetőséget kapott vezénylésre. Érdekes volt őket is látni. A fellépés kapcsán esett át Máté a tűzkeresztségen vasalás szempontjából, mert elfelejtette előző este ideadni az ingét. Kora délután hívott, hogy most mi legyen, aztán videótelefonon elinstruáltam, hogy mit csináljon. 🙂

Rettentő büszke volt este magára, a koncerten a barátnőmmel votam, Feri nem volt itthon, és neki is dicsekedett, hogy ő maga vasalta ki az ingét. Lassan még igaziból is érett lesz a felnőttségre 🙃

Milánék osztálykirándulni voltak Győrben és Pannonhalmán, tegnap pedig a kórusok éjszakáján énekeltek, de azt mondta ne menjek el meghallgatni őket. 

Marciék már csak várjàk az év végét. 

Közben minden oldalról naponta x+1 levél-és üzenetváltás van, hogy mit adjunk a tanároknak ajándékba. És néha igencsak elkerekedik a szemem, hogy milyen értékben gondolkodnak. De nyilván nem szólalok fel, mert akkor akár intézhetném én is, azt meg nemigen akarnám. Csináltam már évekig, örültem, amikor megszabadultam tőle. De ezek csak az én mindennapi zsörtölődéseim tárgyai, szóra sem érdemes igazából. 

Ami viszont fontos még az elmúlt 2 hétből, hogy végre sikerült kitalálnunk és lefoglalnunk a nyaralásainkat, és ettől azért kicsit feldobottabb lettem. Idén 2 részletben megyünk nyaralni, egyszer a hegyekbe, ( miattunk Ferivel) egyszer pedig tengerpartra a gyerekek miatt. Ez jó deal-nek bizonyult tavaly is, csak akkor egy útra fűztük fel a kettőt, most pedig júliusban és augusztusban is leszünk szabin. A kettő között Milán még művészetek völgyézik egyet. Azt azért eléggé irigylem tőle. 

De legalább már van mit várni nekünk is. ☀️ 

 

Eseménydús május

Egészen elképesztően gyorsan, és szinte észrevétlenül ért véget a május. Ebben bizonyára az is benne van, hogy egyik programról a másik összejövetelre estünk be gyakorlatilag egész hónapban. 

A hónap elején az érettségik napjai igaz jókora feszültségben teltek, de aztán azok gyorsan elteltek. Azóta sem tud Máté semmi konkrétat az eredményeket iletően, de részben azért szerintem, mert nem is nagyon megy utána. Hivatalos eredményközlés nem volt, ő meg nem meri megkérdezni, mert hogy ha nem lettek jók, akkor mi lesz... hát mi lenne... az már olyan amilyen. De mindegy is, mert  szóbelire készülni kell, és lehet, jobb is, hogy nem befolyásolja őt ebben semmilyen eredmény.  A matek a héten kiderül, az biztos, az elég para, jövő héten megy szóbelizni. Arra mondjuk tanul, mást szerintem nagyon még nem vett elő. 

Az érettségis hétnek remek  lezárása volt a Kossuth téri rendszerváltó buli, amin szép kis társasággal jöttünk végül össze. Eleve van egy "kemény magunk", még Máté alsós idejéből lettünk jóban, és miután évekig együtt jártunk tüntetni, ez egészen összekovácsolt bennünket, és ehhez még jöttek egyéb barátok, barátnők, és rendkívül jól éreztük magunkat.  A választásokl addig eltelt idő ellenére, még mindig olyan hihetetlen volt, ami történt. Teljesen hihetelen volt, hogy annyi év csalódottság, elkeseredettség után, annyiszor álltunk már tüntetve utcán, valahol a CEU-s tüntetésektől kezdve talán, de egyikünk sem emlékezett már,hogy mi volt az első olyan eset, amikor úgy éreztük, ott a helyünk, és most ott álltunk, boldogan, mosolyogva, sok tízezer emberrel karöltve ( nem tudom mennyien voltunk pontosan, de nagyon-nagyon sokan), és mindenki boldog volt és reményekkel teljes, igazi örömünnep volt. 

Aztán voltunk színházban, voltunk kétszer a Kobuciban, egyszer egy Patakfeszten a közeli sportpályán, szóval csupa móka és kacagás volt a hónap. Jajj, és Mátéval a Zeneakadémián is voltunk egy fntasztikus koncerten. 

Remek lezárása volt ennek az egésznek a szombati BL-döntő, amire pedig már évek óta rászerveződik egy kerti parti, amikor a fiúk meccset nézni, mi csajok meg a kerti padon váltjuk meg a világot. :-) 

Fura volt már, hogy pont a nagy fiaink, akik révén ismerjük egymást, ők pont már nem volt ott, mindegyikük már a saját bulijába ment, de hát jó volt ez így is. Nagyon jó! 

Most meg már készülünk a nyárra, lélekben legalábbis. Vannak terveink, elképzeléseink, de még semmi nincs lefixálva, csak a fiúk focitábora, Máté érettségi után Szegedre megy evezni, Milán meg majd a Művészetek völgyébe megy a barátaival.

De félő, hogy bár még gyakorlatilag még el sem kezdődött a nyár, egy szempillantás alatt vége is lesz.