Vintgar-szurdok

 Ahogy azt elterveztük, nem hagytuk magunkat eltántorítani a Vintgar-szurdokból, és hazaindulásunk reggelén miután bepakoltunk mindent a kocsiba, célba vettük a szurdokot. Az autót otthagyhattuk a szállásunk parkolójába. 

A szurdokhoz a leírás szerint nem lehet autóval odamenni. Később kiderült, hogy de igen, valamennyi autónak a szurdok bejáratánál is van parkolóhely, igaz, nem túl soknak, jóval kevesebbnek, mint ahányan be akarnak menni. Van viszont a város szélén egy nagy parkoló, ott lehet lerakni az autót 5 euróért, és innen egy shuttlebusz elviszi az embereket a szurdokhoz. 

Kiderült, hogy ez a nagy parkoló a szállásunktól 5 perc sétányira van. Micsoda szerencse, ezért hagyhattuk ott gond nélkül a kocsit a szállásnál, és csak simán kisétáltunk az utca végébe a buszhoz. 

Terv szerint az első járattal akartunk menni, de csak a másodikat értük el, de mág ez is nagyon kedvező volt, még bőven felfértünk a buszra, és odaérve sem kellett olyan rettenethosszú sort kivárni, mint ami akkor volt, amikor mi már kifelé jöttünk. 

A bejáratnál simán bejutottunk, mivel két nappal korábbra szólt a jegyünk még csak a becsipogásnál sem kellett sorbaállnunk, hanem az oldalsó ajtón átengedtek. 

Mindenki kapott egy-egy sisakot, amit végig a szurdok végén kellett leadni. 

A Radovka folyó által faragott szurdok 1,2 km hosszú, és a  függőleges sziklafalakra épített fapallón lehet végigsétálni, a szurdok a 13 méteres Sum-vízeséssel záródik. 

Ezt a türkizszínű folyót már az előző napokban láttuk egyszer, amikor a Lidl-be autóztunk, és már akkor is megcsodáltam. De akkor mág nem tudtam, hogy szinte testközelből is láthatjuk majd. 

Az ilyen világoskék, türkizkékes folyók nekem nagy kedvenceim, a Neretvába is a színe miatt szerettem bele, bár az kicsit sötétebb, és zöldebb, de mindkettő teljesen le tud nyűgözni. 

Ebben a viszonylag korai órában, 9 körül, bár voltak azért emberek rajtunk kívül is bőven, de még nem volt akkora nagy tumultus. Vígan tudtunk bámészkodni és fotózkodni. 

Ez a bukósisak mindannyiunknak igen remekül állt :-) 

A Bohinj vasúti híd. Sajnos vonatot pont nem láttunk átsuhanni. 

A szurdokból a Sum-vízesésnél jöttünk ki. 

Innen elvileg egy hosszabb vagy egy  rövidebb útvonalon lehetett volna visszamenni a kiinduló pontra , a bejárathoz. Mi eleve a rövidebbet terveztük, hiszen még haza is kellett jönnünk, de aztán ott láttuk, hogy a hosszabb út akkor eleve le volt zárva a vizierőműnél zajló munkálatok miatt. Állítólag a hosszabb a látványosabb út, de most nem bánkódtunk miatta. 

Óóóó, nagyon szép kirándulás volt! ha erre jártok semmiképp ne hagyjátok ki! 

Visszaérve várnunk kellett kicsit a buszra, majd sebtiben autóba pattantunk, és elindultunk hazafelé. 

Az út egészen Budapest határáig eseménytelen volt, ott aztán olyan gigadugóba kerültünk, hogy vagy másfél óráig tartott, míg a városon keresztül hazavergődtünk. De hazaértünk épségben. 

Én másnap munkába mentem, aztán megint volt 3 nap szünet :-) Így azért el tudnám képzelni az összes hetet :-)

A Bledi-tó felülről

A Bledi-tó azért is remek célpont, mert szinte minden generáció meg tudja találni a kedvére való időtöltést. A tavat kényelmes sétaúton körbe lehet sétálni, 6 km körbe, gyakorlatilag szintemelkedés nélkül. Út közben sokszor meg lehet állni nézelődni, pihenőpadokon, stégeken. Autóval a tó közvetlen közelébe nemigen lehet menni, kicsit távolabb lehet parkolni. Ez csak azért említésreméltó, mert pl. a Szalajka-völgyben Szilvásváradon legutóbb, amikor voltunk békés sétálgatásról szó sem lehetett, mert örökké autók jöttek, hol előlről, hol hátulról. 

Na de aki a békés lődörgéssel nem elégszik meg, annak sem kell feltétlenül elhagynia a tó környékét, mert környező hegyekre is vezet fel túristaút. 

Az egyik ilyen, a tó fölé magasodó Ojstrica-hegy, majd innen tovább haladva a Velka-és a Mala- Osojnica csúcsait is érdemes összefűzni, mert ámulatba ejtő innen a tóra a panoráma. Nem véletlenül jönnek fel ide profi fotósok is! 

Ezeket a csúcsokat másztuk meg kedden. 

Az Ojstrica igen gyorsan elérhető, kis erdei út, majd egy sziklásabb kaptató, és már ott is vagyunk. A gyönyörködést egy pad is segíti, amin békésen el lehetne ücsörögni, ha a völgyben éppen nem egy iskoláscsoport zajong. Ha ők nem jönnek, lehet még most is ott bàmészkodunk 🙂

A Velka-Osojnica egy 15-20 perces kitérő, és bár innen a tóra nincs rálátás, de a környező hegyekre igen, úgyhogy szerintem nem felesleges megtenni ezt a kis kitérőt, pláne, hogy olyan szép az erdő! 

A Mala-Osojnica viszont igen impozáns. 

Nehezen szakadtam el a látványtól, de az iskoláscsoportot itt értük utol, ők a Velkára valószínű nem mentek fel, így tudtak beelőzni, és még mindig rendkívül zajosak voltak. És amikor megneszeltük, hogy készülődni kezdenek, akkor mi gyorsan elindultunk lefelé, hogy nehogy mögéjük ragadjunk. 

Egy szakaszon meredek lépcsősoron ereszkedtünk le. 

Az utunkat lefelé végig kísérte a tó képeslapszerű panorámája. 

Ugyanoda érkeztünk vissza, ahonnan indultunk. Azt terveztük, hogy ott beugrunk még a boltba, de sajnos az a bolt szezonon kívül zárva volt, így vásárlás helyett sütettük kicsit magunkat az őszi nappal. Marci pedig beleáztatta a tóba a lábát. Elég hideg volt. 

A házunk. Ott a felső 3 ablak volt a miénk, meg a tetőtérből valamennyi. 

A reggeli futásomkor már az evezősök is edzettek. 

Szurdoktúra

 Hétfőre elvileg a Vintgar-szurdokba mentünk volna. Még az utazás előtti pénteken ránéztem az interneten, kicsit utánaolvastam, és azt javasolták, hogy érdemes előre megvenni a jegyet, mert akkor gyorsabb a bejutás. Meg is vettük hétfőn délelőttre. 

Erre vasárnap délután írtak egy levelet, hogy bocs, de vmi munkálatok zajlanak, és hétfőn-kedden nem lesznek nyitva. 

Hát én elég morcos lettem. Dühösnek is mondhatnám. Mert milyen már, hogy ezt vasárnap közlik, úgy hogy pénteken engedett jegyet venni. 

Aztán Feri mondta, hogy nehogymár visszakérjük a jegyárat, menjünk oda szerdàn nyitásra, hazaindulás előtt még pont belefér. Úgyhogy ebben maradtunk. 

Viszont így hétfőre újratervezés gombot kellett nyomni. 

Még szerencse ( 🤣🤣🤣) hogy nekem volt a tarsolyomban egy másik túralehetőség 🙂

A leírás szerint egy nem túl hosszú, de igen változatos és làtvànyos útvonal vezet végig a Pokljuka-szurdokon. 

Elvileg egy bő 5 km-re számítottunk. 

A falu szélèn parkoltunk, innen vágtunk neki. 

Eleinte könnyű, sík volt a terep, de hamar nagyon kövessé , sziklássá vált, ami meg emelkedő nélkül is eléggé strapás volt. 

Egy darabon magában a folyómederben haladtunk, kőről-kőre. 

A Pokljuka-barlang kísértetiesen hasonlított a tatabányai Szelim-barlangra. A földrengés súlytotta barlang ugyanolyan 3 lyukú volt, mint az itthoni. 

Innen hatalmas függőleges sziklafalak övezték az utunkat. És bár találkoztunk néhány túrázóval,magyarokkal is, valóban nem volt zsúfolt, ahogy azt a leíratban is olvastam. 

A szurdok különlegessége a sziklafalra erősített galériasétány, ami egy szűk átjáróba vezet, ahol egy létrán lehet tovább menni. 

Majd kibukkanva a túloldalon igazi varázserdő fogad a maga gyönyörű érintetlenségével, buja növényzetèvel, és minden csupa zöld volt, meg színes leveles, húú, nagyon szép volt. 

Ez a szépség lett a vesztünk, mert a túraleírás szerinti "alig észrevehető balra tartó ösvényt" mi nemhogy alig, de egyáltalán nem vettük észre. 😯 És békésen mentünk tovább. Merthogy a térképen volt egy elágazás, jóval arrébb... Amire azt gondoltuk az lesz az az. Egész sokáig ebben a hitben voltunk. Egészen addig, mígnem egy betonútra jutottunk ki, ami még említve sem volt, és ami abba a faluba vezetett, amit nekünk nem kellett volna érintenünk sem.

De nem volt mit tenni, haladtunk most már a falu felé, egyre fogyó lelkesedéssel, a fiúknál pláne fogyóban volt, hiszen ők eleve alacsonyabb szintről indultak 🙂 de tulajdonkèppen a faluból vezetett vissza a szurdokhoz út, amit már csak egyszer vétetttünk el, és a szurdoktól már simàn vissza tudtunk menni a kocsihoz. 

Végül egy erős 12 km-t tettünk a lábunkba, egy viszonylag nehéz terepen 🙂 

De azért a napot egy tóparti sétával zártuk. 

Bledi-sziget

 Az első nap második felében a tó közepén lévő kis sziget volt a program. 

Azt olvastam valamelyik internetes oldalon, ez a kis szigetecske Szlovénia egyetlen szigete, de most nem találtam meg azt a leírást, úgyhogy ezt nem állítanám biztosra, nekem elég hihetetlennek tűnik, de ettől függetlenül lehet igaz is. A lényeg, hogy a kis sziget mágnesként vonzza a szemet és a kamerákat a nap minden szakában. A szigeten lévő templom harangját, a Kívánság-harangot megkongatva 1 kívánsága állítólag teljesül a kongatónak. És bár borsos árat kell fizetni a kongatásért, mégis szinte egész álló nap kong az a szerencsétlen harang. 

A szigetre kétféle módon lehet átjutni, egy fedeles sokszemélyes csónakkal, és hagyományos sima evezős csónakkal. Mi a hagyományos kiscsónakot választottuk, egyrészt mert nem szeretünk másokkal közösködni egy hajóban. Másrészt a sokszemélyes hajó fejenként lett volna vmi 14 euró, a kiscsónak pedig 25-be került egy órára, 5ünknek. Harmadrészt van egy saját evezősünk! Negyedrészt sokkal hangulatosabb. 

Szóval kiscsónakkal mentünk át a szigetre. Szerencsénk volt, mert épp visszajött egy, amikor a bérlőhelyre érkeztünk, úgyhogy nem kellett várni se. Odafelé Máté evezett, visszafelé Feri. 

Utólag ez az oda-vissza evezés volt a legjobb része a szigetremenésnek, mert maga sziget nagyon kicsi, ellenben jó zsúfolt, rengeteg turista zsúfolódik össze a fönti kis téren. A templomba, az óratoronyba és a múzeumba egy közös méregdrága jeggyel lehet bemenni, nincs olyan opció, hogy csak a templom, vagy csak a torony, egy jegy van mindenre, de az legalább jó drága. Mármint számunkra, ár/érték arányban sejthető volt, hogy nem érné meg az a 40-50 euró, úgyhogy 1 felnőtt és 1 gyerekjegyet vettünk csak, és én meg Milán a toronyba mentem, Feri meg Marci meg a kongatós templomba. 

99 lépcsőfok vezet fel a templomhoz. Állítólag, akik itt szeretnének házasodni, akkor a vőlegénynek ölben fel kell vinnie a menyasszonyt a lépcsősoron. Nem tudom, hány esküvőt tartanak itt évente, mi nem találkoztunk eggyel sem, míg ott voltunk :-)