Szurdoktúra

 Hétfőre elvileg a Vintgar-szurdokba mentünk volna. Még az utazás előtti pénteken ránéztem az interneten, kicsit utánaolvastam, és azt javasolták, hogy érdemes előre megvenni a jegyet, mert akkor gyorsabb a bejutás. Meg is vettük hétfőn délelőttre. 

Erre vasárnap délután írtak egy levelet, hogy bocs, de vmi munkálatok zajlanak, és hétfőn-kedden nem lesznek nyitva. 

Hát én elég morcos lettem. Dühösnek is mondhatnám. Mert milyen már, hogy ezt vasárnap közlik, úgy hogy pénteken engedett jegyet venni. 

Aztán Feri mondta, hogy nehogymár visszakérjük a jegyárat, menjünk oda szerdàn nyitásra, hazaindulás előtt még pont belefér. Úgyhogy ebben maradtunk. 

Viszont így hétfőre újratervezés gombot kellett nyomni. 

Még szerencse ( 🤣🤣🤣) hogy nekem volt a tarsolyomban egy másik túralehetőség 🙂

A leírás szerint egy nem túl hosszú, de igen változatos és làtvànyos útvonal vezet végig a Pokljuka-szurdokon. 

Elvileg egy bő 5 km-re számítottunk. 

A falu szélèn parkoltunk, innen vágtunk neki. 

Eleinte könnyű, sík volt a terep, de hamar nagyon kövessé , sziklássá vált, ami meg emelkedő nélkül is eléggé strapás volt. 

Egy darabon magában a folyómederben haladtunk, kőről-kőre. 

A Pokljuka-barlang kísértetiesen hasonlított a tatabányai Szelim-barlangra. A földrengés súlytotta barlang ugyanolyan 3 lyukú volt, mint az itthoni. 

Innen hatalmas függőleges sziklafalak övezték az utunkat. És bár találkoztunk néhány túrázóval,magyarokkal is, valóban nem volt zsúfolt, ahogy azt a leíratban is olvastam. 

A szurdok különlegessége a sziklafalra erősített galériasétány, ami egy szűk átjáróba vezet, ahol egy létrán lehet tovább menni. 

Majd kibukkanva a túloldalon igazi varázserdő fogad a maga gyönyörű érintetlenségével, buja növényzetèvel, és minden csupa zöld volt, meg színes leveles, húú, nagyon szép volt. 

Ez a szépség lett a vesztünk, mert a túraleírás szerinti "alig észrevehető balra tartó ösvényt" mi nemhogy alig, de egyáltalán nem vettük észre. 😯 És békésen mentünk tovább. Merthogy a térképen volt egy elágazás, jóval arrébb... Amire azt gondoltuk az lesz az az. Egész sokáig ebben a hitben voltunk. Egészen addig, mígnem egy betonútra jutottunk ki, ami még említve sem volt, és ami abba a faluba vezetett, amit nekünk nem kellett volna érintenünk sem.

De nem volt mit tenni, haladtunk most már a falu felé, egyre fogyó lelkesedéssel, a fiúknál pláne fogyóban volt, hiszen ők eleve alacsonyabb szintről indultak 🙂 de tulajdonkèppen a faluból vezetett vissza a szurdokhoz út, amit már csak egyszer vétetttünk el, és a szurdoktól már simàn vissza tudtunk menni a kocsihoz. 

Végül egy erős 12 km-t tettünk a lábunkba, egy viszonylag nehéz terepen 🙂 

De azért a napot egy tóparti sétával zártuk.