Érkezés Ulmba, majd Stuttgartba

Másnap reggel izgatottan keltünk, bőségesen bereggeliztünk, összepakoltuni, szendvicseket készítettünk, autóba pattantunk, és Németország felé vettük az irányt. 

Ulmban volt szállásunk. Stuttgart őrült drága volt. Egy vasútállomáshoz és a főtérhez közeli kis hotelben aludtunk. Először úgy volt, hogy bevonatozunk Stuttgartba, de végül tudott Feri parkolóhelyet venni a stadion mellett. 

Bár az út terv szerint kb 4 óra volt csak, mégis rettenetesen soknak tűnt, de biztos tovább is tartott valamivel az út, mert több tervünk is a kukában kötött ki, az idő miatt. 

Nem voltunk ott pl. a szurkolói meneten, mert amikor indult, még javában autóztunk Ulm felém Nagyon erős volt a forgalom, dugó mondjuk nem volt, egyszer álltunk talán csak be nagyon, de az is még bőven Ausztriában volt, de egyébként semmi. Ahogy haladtunk egyre több magyar rendszámú autóval találkoztunk, mondtuk is rendre, hogy ők is biztos a meccsre jönnek 🙂

Mikor megérkeztünk, becsekkoltunk, még gyorsan bementünk a főtérre, hogy keressünk egy gyrosost, hogy ne Stuttgartban kelljen a tömegben még kaját keresni, sorban állni, stb... Közben bekukkantottunk a székesegyházba is, ami uralta a teret, és csak nevében székesegyház, mert sosem székelt itt püspök. Gyönyörűszép volt, és meglepetésünkre nem katolikus, hanem az idők során  evangelikussá vált a  templom.

Állítólag ez Európa legmagasabb temploma, a tornyába is fel lehet menni, ahonnan bizonyára pazar a kilátás, de csak lépcsőn lehet megmászni a 160valahány métert, erre pedig akkor és ott nem volt időnk. Terveztünk, hogy majd másnap délelőtt még hátha lesz rá lehetőségünk, de nem lett sajnos. Fáradtak voltunk a meccs utàn, sokáig aludtunk, majd elvásárolgattuk az időt a helyi aldoban, ahol minden sokkal olcsóbb volt, mint Ausztriában, és olcsóbb, mint Magyarországon! Teljesen elképesztő volt. 

Még út közben elhaladtunk a müncheni Allianz Aréna mellett. Ezt nagyon vártuk, tudtuk, hogy elhalad mellette az autópálya, még régről, amikor erre jártunk. Akkor München mellett volt egy szállásunk, és másnap megnéztük a Duna-forrást, meg a Fekete-erdőt. Rettenetesen rég volt. 

Út közben 🙂

Ulm

Ez is Ulm 🏳️‍🌈

Hatalmas gyrost ettünk egy sarki étkezdében. Én meg Marci nem is bírtuk megenni. Majd gyorsan átöltöztünk, és indultunk Stuttgartba. 

Előző délután még 50 perc körüli időt írt, de már kora délután is 1 óra 20 perc volt a jelzett idő, mire elindultunk, akkor meg már 1.30, de tudtuk, hogy ennyi lesz kb. mert már az Ulmba érkezéskor is tömött volt az autópálya. Nem is vitt fel minket a waze a pályára, hanem kis falvakon keresztül haladtunk, de nyugodtak voltunk, volt idő bőven, kb. negyed 7 körülre írta a teló az érkezést. Közben egyszer csak elkezdett az eső is zuhogni. De szerencsére elállt, mire kiszálltunk a parkolóban, már verőfényes napsütés fogadott. 

A biztonságiak a közeli campingbe irányítottak mosdóba, ahol már javában ment az alapozás, skótok-magyarok együtt ittak, énekeltek, skandáltak. 

A városba családilag már nem lett volna értelme bemenni, így a stadion felé indultunk, hogy én is megnézzem, aztán az volt a terv, hogy amikor a fiúk bemennek, én bevillamosozom/metrózom a városközpontba, ahol számtalan szurkolói zóna volt kialakítva, és én majd ott követem az eseményeket. 

Úgyhogy a stadion felé vettük az irányt. 

Folyt... 

Linz környéki kirándulás

 Távol a várostól azért is volt jó lakni, mert így játszi könnyedséggel tudtunk akár reggel és este is rátekinteni a városra. Végignézni a Dunán, egész messzire elkanyargott, keresni az ismerős tenmplomtornyokat és persze a stadiont. 

A második napunkon délelőtt mentünk be a városba, mert még jó volt a jegyünk és délutánra kerestünk egy rövidebbnek tűnő kirándulást. Az interneten Peselbachtal-t találtam, amit gyógyító völgytúrának vagy valami ilyesminek neveztek, mert a patak mentén haladt, és a források meg a milliő állítólag gyógyhatású. Bár a természet az szerintem mindenhol,minden formájában gyógyerővel bír. 

Persze parkolni elsőre nem tudtunk, mert a faluban nem volt hely, csak a falu szélén. Aztán a jó útra sem találtunk rá elsőre, persze nem is néztük meg a mapy-t időben, csak amikor szembesültünk vele, hogy vége az útnak, és azon a hegyen erről az irányból nem fogunk tudni átmenni. 

Persze korrigáltunk. Persze a fiúk nem voltak boldogok. 

Aztán egy táblánál letértünk a völgyi útról, mert azt ígérte, hogy abba az irányba haladva láthatjuk az osztrák "Dunakanyart" és a képillusztráció egy Prédikálószék-szerű panorámával kecsegtetett. Hát nem kellett több nekem, mentünk a nyil után, fel a hegyre. 

Nem kell talán mondanom, hogy a fiúk nem voltak túlságosan boldogok. 🙂

Aztán mikor szerintünk célba értünk, hát ott minden volt, csak Dunakanyar nem... De legalább jó meleg volt, és ösdsze tudtunk veszni a vizen, mert nyilván abból nem volt nálunk túl sok, hiszen nem hegymászáshoz készültünk. Meg nem ilyen melegre. Otthon, indulás előtt még esővel is riogattak egész hétre, meg 24-25 fokot ígértek, de ennek ellenére dögmeleg volt. 

Visszafelé nem a hegyen keresztül mentünk, hanem egy laposabb, nordic walkingosoknak ajánlott úton, így kevesebb volt a nyafogás. 🙂

Otthon pedig még futottam egy kört. 

Csak viszonyításként... Ha itthon futok, akkor 7-8 m a szintemelkedés a megszokott 10 km -em alatt. Itt 5 km&en szedtem össze 136-t 😱 hát majdnem bele is pusztultam 🤣

Esti séta. 

Másnap indultunk Ulmba-Stuttgartba. Na az egy húzós nap volt!

Linzert Linzben

 A linzi 2 napba elég sok minden belefért. 

Az apartman, ahol laktunk fönt volt  a hegyen, de egy villamossal le tudtunk menni a belvárosba.

Nagyjából ilyen volt a kilátás a házunkból. Ez nem pont az ablakból készült, de onnan is hasonló volt a látvány. 

Aznap, amikor érkeztünk, hallottuk a rádióban a kocsiban, hogy aznap játszik Ausztria meg Lengyelország 6-tól. Gondoltuk, hogy tök jó, mert úgyis be akartunk menni a városba, akkor majd bele is tudunk kukkantani a meccsbe, biztos itt is lesz a főtéren valami közös meccsnézés, hiszen Budapesten minden sarkon van valami kivetítő, ha a magyarok játszanak, akkor meg még sűrűbben is. 

Vettünk egy-egy napijegyet és a villamossal ( fogaskerekűvel)és már lent is voltunk a városban. De sehol semmi nyilvános összeröffenés nem volt. Legalábbis a centrumban és annak a környékén nem találtunk semmit. Persze voltak helyek, ahol hirdették, hogy bent a krimóban meccsnézés van, de beülni nem akartunk csakezért sehová. 

De legalább mentünk egy jó nagy kört a városban. Linz nagyon barátságos kisvárosnak tűnt. Nem volt se nem túl zsúfolt, se nem túl nyüzsgő. Mondjuk másnap belefutottunk a hétvégi piacba a főtéren, olyan zsibvásár félébe, na ott aztán ugyanúgy volt minden, mint bárhol máshol.

A Duna Linznél. 

Minden egyes alkalommal, amikor máshol, nem Budapesten látjuk a Dunát, vagy csak  keresztezzük, talán indokolatlanul nagy extázisba esek. A fiúk legalábbis nem értik mit vagyok úgy oda. Jó, Duna, és? De nekem olyan csodás és elképzelhetetlen, hogy ez a nagy víztömeg olyan messzire otthontól, ugyanaz a víz. Hogy országokon keresztül folyik rendületlenül a Fekete-tengerig. A mi Dunánk :-) 

Aztán még másnap délelőtt is bevillamosoztunk a városba, mert a székesegyházat kihagytuk előző délután, valahogy elkerültük, meg hát mindenképpen enni szerettünk volna egy linzert 🙂 ami itt linzer torta, nem olyan aprósütemény, amit én linzernek gondolok egyébként. 

Egy focimeccsel fűszerezett nyugati nyaralás egyelőre körvonalakban

Még tavasszal kezdődött minden, amikor lesz, ami lesz, beregisztráltunk az eb jegyekre. És bár igen kicsi volt az esélye annak, hogy sikerül majd venni is, már akkor is azon gondolkodtunk, hogy ha esetleg mégis, akkor majd toldjuk meg majd pár nappal, hiszen azért Stuttgart elég messze van, és ha már addig elmegyünk, akkor ne csak az autópályán üljünk. 

Két év balkán-nyaralás után úgyis ki voltunk már éhezve, hogy nyugatabbra is menjünk megint, így ez jó alkalom volt, hogy rászervezzünk pár napot, akár lesz meccs, akár nem. Végül úgy alakult, hogy a fiúknak lett jegyük. Nekem nem, de nem bánkódtam nagyon emiatt.  

Hát így kezdődött az idei nyarunk, és a nyugati nyaralásunk :-)

Pénteken indultunk, és Linzben aludtunk kettőt. Ott is fent a hegyen, mintha Budapesten a Normafánál laknánk, kb. olyan helyen. Fogaskerekűvel lehetett a város főterére bemenni, szóval nagyon klassz volt. 

A skót -magyar meccsre volt jegyünk, vasárnap estére, úgyhogy Linzből vasárnap reggel indultunk tovább. A németországi szállásunk Ulm-ban volt, mert a stuttgarti szállásokat megfizethetetlennek ítéltük. 5 főre legalábbis. 

A vasárnapi napunk javarészt autózással telt, annak ellenére, hogy időben nem volt annyira vészes a Linz-Ulm távolság, de mégis olyan soknak tűnt, és olyan unalmasnak, és a forgalom is nagyon erős volt. Mindig megjegyeztük, ha láttunk egy magyar autót, hogy ott egy magyar, ők is biztos a meccsre jönnek :-) sokan jöttek velünk együtt a pályán. 

Ulmban gyorsan lepakoltunk, ettünk, aztán mentünk Stuttgartba. Ekkor már tömény piros dugót mutatott a waze a pályán, nem is vitt fel oda, hanem kis utcákon keringőztünk közben az eső is elkezdett esni, majd elállt, és nem is esett már többet. 

Aztán meccs, majd vissza Ulmba éjjel. 

Majd írok mindenről részletesen is, természetesen, most csak gyorsan felvázolom, hogy el ne felejtsem :-) 

Innen a Salzkammerguti tavak egyikéhez, a Traunsee-hez mentünk, és itt is aludtunk párat. 

Óóóó, azok a magas sziklás hegyek! Ahogy körbeölelik a tavat! Én ezeket nagyon tudom szeretni! Csodaszép volt! Tettünk is itt egy remek kirándulást! 

És végül, innen még mindig nem haza jöttünk, hanem felmentünk az autópálya túloldalára, csupán 2-3 órát kellett aznap csak autóznunk, merthogy a Ausztria Waldviertel nevű tájegységén találtam egy kiadó apartmant egy alpakafarmon, és gondoltam, hogy ez biztos nagyon tetszene Marcinak. Úgyhogy nem akartuk ezt kihagyni, így itt is aludtunk 2-t. És itt is kirándultunk 2 csodaszépet is :-) 

Majd mesélek, de most gőzerővel mosok, mert holnap Milán meg Marci már focitáborba megy, és kell nekik néhány tiszta ruha. Bár nincsenek illúzióim, hogy hányszor cserélnek majd ruhát, de legalább legyen náluk, hogy én elmondhassam, hogy adtam nekik ruhát. 

Júniusközepi

Lassan kicsorgunk a tanévből... Nem bánom, egyáltalán. A fiúk sem, bár annak ellenére, hogy 1 héttel tovább tart papíron az iskola, mindenki már hétfőn vagy kedden leteszi a lantot. Utána már tanitás nélküli munkanap lesz. Szóval semmi értelme az egésznek. 

Máté a hónapban már megjárta Szilvásváradot, osztálykirándulással, és ezúttal egyben hazajött, nem úgy, mint amikor a vízesés mellett eltörte a kezét. 

Aztán volt Pakson, az atomerőműben, szintén a suliból, a kémiatanár szervezte. 

Kedden nem volt suliban, meg hegedűvizsgázott, ma pedig Bledbe utazott evezőversenyre. 

Megszoktuk már,úgy-ahogy, hogy cikàzik az országban Tiszától Dunáig, Szegedet is jól megoldotta áprilisban, de külföldön még nem volt egyedül. Egy csapattársáék elvitték autóval, a fiúval fognak párost menni holnap-holnapután. Biztos nagy kaland lesz. És bár én még nem voltam Bledben, Szlovéniában is csak átutazóban, de biztos, hogy gyönyörű hely. Már amennyire Mátét megfogja a természet csodája 🤣 de rábíztam, hogy csináljon fénykèpeket. Kíváncsi vagyok, sikerül-e neki megugrani a feladatot. Milán is csak 1 képet csinált a Fertő-tónál, egy pulykáról a baromfiudvarban. 

Mindkét fiú túl van már a hangszeres vizsgán, Milán még ír vmi matek tz-t, ami szerintem kicseszés az utolsó héten, de hát ez van. 

Jövő hét végén  aztán végre megkezdjük mi is a nyarat 🙂 Nagyon kell már, nagyon kimaradt a tavaszi pihenés, bár kérdés, hogy mennyi pihenés jut majd most is, unatkozni nem fogunk, az biztos, hiszen sosem szoktunk 🙂 

Májusvégi

Május közepe táján volt Milánéknak egy fúvós koncertjük, amire ketten tudtunk Marcival elmenni, mert Feri épp Szegeden volt azon a héten, Máté meg nyilván evezett, vagy ki tudja...

A koncert hosszú volt, de nagyon jó, igaz, hogy a végére már eléggé elfáradtunk, pedig Milánék zenekara volt az utolsó, aki fellépett, úgyhogy muszáj volt végigülni.  Persze nem mondom, hogy nem érte meg, csak hétköznap eléggé megterhelő mostanában az, hogyha későn érünk haza. Ez persze nem tart vissza attól, hogy későn érjünk haza, ha adódik valami program :-) 

Sajnos Máté nem tud részt venni az év végi vonóskoncertjükön, pedig az is nagyon klassz szokott lenni, mert most osztálykirándul, a koncert napján meg Paksra mennek a suliból a kémiatanárral. Aztán meg Bledbe megy evezősversenyre. 

A héten színházban is voltunk, ezúttal megint négyesben, Feri meg én, meg a barátnőm meg a férje, és a Katonában néztük a Mesterembereket. Aki valaha csinált már végig lakásfelújítást, annak tud ülni a darab, aki nem, és nem az ne nézze meg inkább :-) 

Zsúfolt volt a május, zsúfolt lesz a június is. Kirándulások, fellépések, Máté alapvizsgázik hegedűből, Milánnak is lesz oboavizsgája, ami végre délután lesz, úgyhogy remélhetőleg meg tudom hallgatni. 

Aztán lassan majdcsak lecsorog ez a tanév is... aztán belecsapunk a nyárba. Lesz egy kalandos nyaralásunk rögtön júniusban, aztán a focistáknak focitábor. Arra már Milán is teljes gőzzel mehet. Máté az országos bajnokságra edz, ami július közepén lesz, de hogy milyen számban indul, azt még nem tudja egyelőre, de már az őszi Tisza-kupát is emlegetik a haverjával, akivel kettesben eveznek, hogy azt idén meg kéne nyerni. Tavaly 2-dikok voltak. 

Szóval jó lesz ez, várunk nyár! 

Pünkösdi Pilis

Elég régen voltunk már a hegyekben, áprilisban főként Milán körül forgott az élet, úgyhogy kapóra jött végre egy 3 napos hétvége. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy mennyivel könnyebb lenne mindenkinek, ha mindig 3 nap lenne a hétvége, és 4 a munkanap. Akkor itthon is haladnának a dolgok, már-már kényelmesen, és még arra is maradna idő, hogy egy napot tényleg a semmittevésre ( vagy bármire, amire szertenénk) áldozzunk. Nálunk mindig úgy elröppen a hétvége, hogy észre sem vesszük, ha meccs is van, ( és miért ne lenne ?) akkor azzal jó esetben csak a fél napunk megy el, ha berakják kora délutánra, akkor meg az egész. És aztán már csak tűzoltás jelleggel megy minden, főzés-mosás-pakolás, és máris hétfő. Hétköznapokon meg általában a túlélésre játszom. főként. 

Na de pünkösdkor 3 nap is volt, és még meccs sem volt, úgyhogy miénk volt a világ. Szombaton le is köveződött a terasz, amire már jó ideje vártunk, de vagy nekünk nem volt jó, vagy a munkásoknak nem fért bele. Vasárnap már nem is tudom mi volt, gondolom a szokásos hétvégi hajtás, na ott volt még a hétfő, amikor végre el tudtunk menni a hegyekbe.

Nem igazán tudtuk, hogy merre induljunk, nagyon hosszú túrát nem akartunk csinálni, és az embertömeget is jó lett volna elkerülni, úgyhogy az agyonhájpolt pestkörnyéki kiránulóhelyeket már jó ideje kerüljük, ( Normafa, Teve-szikla és társai, amik pedig valóban egyszerűen megközelíthetőek.) 

Királyrétet is elvetettük, mert sanszos volt, hogy mire odaérünk, addigra ott is tömeg lesz, és végül Kesztölc felé indultunk, és ott másztuk meg a Pilis Kétágú-hegynek nevezett csúcsát. 

Errefelé még nem jártunk egyáltalán. 

Elvileg egy rövidebb körtúrát néztünk ki, 6.5-re írta talán a leírás, de annál valamivel több lett. Mondjuk lejjebb is parkoltunk kicsit, nem mentünk fel egészen a temetőig, mert korábban láttunk egy jó parkolóhelyet, lehet azért. 

A hegy felé egy remek tisztáson kellett átvágni. Telistele volt mindenféle virággal, meg árvalányhajjal, meg lila virágú bogánccsal. Ez volt a kedvenc részem. 

Aztán egy elég meredek kaptatón jutottunk fel a hegyre, de megérte, mert nagyon szép volt fentről a kilátás. 

Innentől már megerőltetés nélkül csak végigmentünk a gerincen majd a tisztáson keresztül  vissza a kocsihoz. 

Nagyon jó volt, és alaposan el is fáradtunk, pedig ennél tényleg keményebb es hosszabb kirándulásokat is csináltunk már. Látszik, hogy kicsit belekényelmesedtünk a hétköznapokba🙂

Pedig muszáj lesz visszaszerezni a kondinkat, mert terveink szerint júniusban nagy hegyi túrák ( is)  várnak ránk. Hú, azt már nagyon várom! De addig még ezer a dolog és a tennivaló. 

Ami még...

Máté sikeresen megjárta Szegedet, ahol önkénteskedett az evezős EB-n. 1 egész hétig volt, és bár sok mindent nem tudtunk meg, de jól érezte magát. A szállás jobb volt, mint várták, a kaja meg bőséges és finom volt, nem kell ennél több. Odafelé egy csapáttársáék vitték autóval. Bicikliket is vittek, azt is autóval levitték, de visszafelé nem így jöttek, hanem a csomagjait elhozták valakik kocsival, ők a haverjával meg vonattal jöttek. Betekertek Szegedre a vasútállomásra és onnan. Épségben hazaért. 

Azóta volt kisérettségije történelemből meg nyelvtanból, és a héten kellett fakultációt választania. Nem volt egyszerű menet, mert bár én már idejekorán szóltam neki, ( mondjuk év elején), hogy kezdjen el erősen gonolkodni, majd félévkor megint, hogy még erősebben kéne ráállni a témára, őt ez nem érintette olyan mélyen. Aztán egyszer csak benyögött egy biológát, mi pedig nem tudtuk hová tenni, hogy ez most hogy jött és honnan. Aztán ült még rajta egy kicsit, meg beszélgettünk róla, amikor nyitott volt rá, és végül kizárásos alapon választott, hén mondtam neki, hogy szertném, ha választa egyet a kötelező tárgyak közül, és a másikba akkor nem szólok bele. A történelmet és a magyart rögtön kizárta, mert bár a töri szerintem menne neki, de azt mondja rém unalmas, a magyarban meg hát így is sok a kötelező olvasmény. ( amit csak úgy szórványosan olvas el, amúgy, de mindegy.)  úgyhogy végül a nyelvek és a matek közül a matekot választotta, mellé pedig a biosz és a földrajz között vacillált. Aztán csütörtökön úgy jött haza, hogy akkor kikérdezte az edzésen az egyik haverját, aki földrajzra járt és abból is érettségizett, meg mondtam neki, hogy nézze meg az eduline-on a biológia érettségi feladatokat, hogy mégis lássa, hogy mire számíthat, úgyhogy végül a földrajz mellett döntött. 

Aztán majd meglátjuk. Egyszer lehet változtatni, ha az elképzelései annyira másfelé konkretizálódnának, hogy más lenne jobb. De szerintem ha a matekra ráfekszik, akkor az sok mindenre jó lehet. 

Marcival megint voltunk az állatkeri szülőin. Jaj, ez a Marci olyan aranyos. Úgy tud még lelkesedni. szerencsére jó idő volt, és mivel megint majdnem nyitásra mentünk, így délre, mire a későn kelők megérkeztek, addigra mi már hazafelé indultunk. 

Nekem most a nutriák voltak a kedvenceim. 

Este pedig Szabó Balázs bandája koncerten voltam a barátnőmmel, és most is, mint mindig nagyon jó volt. Szabó Balázs koncerten mindig olyan jó, lélekfeltöltő. 

Amióta nem írtam...

 Sok víz lefolyt a Dunán... És mindig tervezem, hogy na majd ma majd megírom ezt vagy azt, aztán valami mindig elsodor, bedarál, vagy már nem is tűnik említésre sem méltónak, amiről írni akartam. 

Most is a tűzhely mellől pötyögök a telefonon, amit utálok, de itthon igen ritkán tudok leülni a laptop elé.

Pedig történtek ám fontos dolgok...

Milánka pl. felgyógyult, kivették a varratokat, majd érettségi szünet után már elkezdett iskolába járni. Igaz, azon a héten csak kompetenciákat írtak, e héttől van gőzerő, dobálják is a nyakába a dolgozatokat. Igazából nem értem ezt a mai rendszert, mert 2 és fél hetet hiányzott, és ma már matekból meg nyelvtanból is  tz-t írt. Miböl gondolják, hogy 2 hét hiányzást 1-2 nap alatt be lehet hozni??? Meg se kérdezték, hogy  mi van vele, akár olyan betegsége is lehetett volna, hogy nem tud az itthon töltött idő alatt tanulni. 

Mindegy, próbálom ezt elengedni... Végülis nem kellenek az év végi jegyek sehová, mégha be is csúszik egy rossz doga.

A másik, hogy hónap elejétől új helyen dolgozom. Igen, megint, de most már nem tervezem egy ideig, hogy továbbállok. Eskü, nem vagyok munkaszédelgő, csak egy igazán jó helyet kerestem, amit most talán megtaláltam. Mindenesetre itt most tényleg jól érzem magam. 

Közben elkészült a vacsora meg a holnapi ebéd, úgyhogy most egyelőre ennyit a házunk tájáról.