Egy hét után

Mit is mondhatnék...

Jó ideje kerestem már a megfelelő állást. Eleinte teljesen koncepció nélkül, de hát az teljes holtvágány volt. Aztán kicsit átdolgoztuk a terveket, és persze minél több hirdetést olvastam, annál világosabb volt, hogy mi az, amire még képes lennék, és mi az amire végképp nem lenne nemhogy esélyem, de motivációm sem. 

Volt néhány sikertelen próbálkozásom, személyesen is, telefonon is, de igazából inkább nem jeleztek vissza, mint igen. Volt olyan hirdetés, amibe időről-időre belebotlottam újra és újra, tehát nyilván nem vettek fel a pozícióra embert, de hiába jelenteztem engem még csak fel sem hívtak. Az ilyen cégekkel nem tudtam mit kezdeni, úgyhogy ezeket ki is ejtettem a látószögömből nagyon gyorsan. 

Aztán januárban valamiért száznyolcvan fokot fordult a dolog, mert több helyről is megkerestek, és két konkrét ajánlatot is kaptam. Vicces, hogy még végül én választottam, mikor hónapokkal korábban tulajdonképpen bármire bárhol rábólintottam volna. 

Az egyik jobban passzolt a korábbi tapasztalatomhoz, a munkamenet is hasonló volt, az elvárások is, ami annyiból jó, hogy ebben tényleg volt már rutinom, de ezáltal minden buktatóját ismerem is, az pedig elsősorban a rendszeres túlóra és a tervezhetetlenség. A másik, picit tervezhetőbb, viszont a munka nagyobbik része számomra ismeretlen még, viszont egy kellemesebb közegnek tűnt, barátságos kollégákkal, nem túl sok emberrel egy helyen. 

A két lehetőség közül végül ezt választottam. 

Bioanalitikával korábban még csak szőr mentén sem találkoztam, formulációs technikákkal pedig még annyira sem, úgyhogy amellett a pici rész mellett, ami valamennyire ismerős, sok újdonsággal fogok megismerkedni, remélhetőleg sikeresen. Semmiképpen nem iparosmunka, jó sok lehetőség van benne, és bizakodásra ad okot ( számomra), hogy hosszútávra keresnek embert, és maximálisan tisztában vannak azzal, hogy hosszadalmas betanulási időszak áll előttem, és eléggé partnerek. Szóval remélhetőleg megtaláljuk majd a számításunkat egymással. 

Egyelőre nem sok minden történt. Túl vagyok néhány száraz oktatáson, meg néhány kis rutinműveleten, de alapvetően annyira kímélni akarnak, hogy nem vagyok igazán túlterhelve. De gondolom majd lesz ez még másképp is. 

( és már most látom, hogy még a pokolban is adminisztrálni fogok 🙉 ) 

Szóval izgi. 

Majd jövök, és mesélek, hogy a fiúk hogy vették az új helyzetet. ( jól amúgy, lelkesek) 

#oldlife #newlife

 Back in the future :-) 

Majd jövök. 

 

 

Visszaszámlálás

 

Mátékám

Még a múltkor, amikor Marcinak vettem egy zakót a farsangra, és itthon felpróbálta, akkor Máté is ráharapott, hogy márpedig neki is kellene egy zakó, és hogy ő ezt már mondta máskor is, hogy vegyek neki, de neki bezzeg nem vettem. ( szerintem nem mondta, de ha mondta is, akkor is max. egyszer, az meg ugye nem számít) 

Kérdem tőle, hogy ugyanmár, minek neki zakó? Hová venné fel? 

Azt mondja, bárhová! 

Merthogy a Robi, az evezősedző is abban jár, egy póló, vagy pulcsi meg sportzakó. 

Mondtam neki, jó, majd alkalomadtán veszünk neki zakót. 

Aztán tegnap a szóbeli felvételik miatt nem volt náluk tanítás. Ennek örömére, akkor előállt a listájával, hogy akokr vigyük el a hátizsákját megvarratni, ( elvittük, de nem éri meg megvarrni), aztán menjünk el a mobiloshoz, és cseréltessük ki az aksit a telójában, ( ez pipa), és végezetül kinyögte, hogy na akkor ez a remek alkalom, hogy vegyünk neki egy zakót! 

Hát úgy kellett ez nekem, mint púp a hátamra, de beáldoztam a futóidőmet, és beugrottunk a Hádába körbenézni. Hátha talál magának valami jót, és akkor olcsón megússzuk ezt a zakódolgot. 

Szerencsére (?) jóóóó sok férfi zakó volt a fogasokon, úgyhogy fel is próbált vagy tizet, mire talált magára valót, sőt kettőt is, egy alkalmibbat, meg egy lazábbat. 

Ma ünneplőbe kellett menniük a suliba, és a zakója még nem száradt meg, úgyhogy oda nem tudta felvenni, de délután az evezős farsangi buliba már abban ment. 

A délelőtti outfit-je: 

A délutáni meg a zakós. 

A farsangra meg előkereste a pár évvel ezelőtti Asterix hozzávalóit, én meg előkerestem neki a régi piros farmeromat, ami még éppen jó lett rá. 

Most még odavan a mulatságban. Kíváncsi vagyok, mit mesél majd. 

Farsangos sztorik

 A múlt héten farsang volt Marciéknál. Azt találta ki, hogy ő cégigazgató lesz. :-) 

Én meg örültem neki, hogy elfelejtette, hogy tavaly szurikáta akart lenni, csak tavaly elmaradt a farsang. 

Úgyhogy üzletember lett. Kapott egy remek zakót, meg laptoptáskát, meg belépőkártyát, meg mobilt, meg minden ilyesmit, és pont úgy nézett ki, mint egy igazi üzletember. Csak sokkal cukibb :-)

Még csokit is kapott mert elért valami helyezést. 

Aztán persze úgy jött haza, hogy teljesen telezabálta magát édességgel, egész este csak fogta a hasát. De szerencsére nem lett semmi baja. 

Milánéknál is volt farsang, ők osztályilag öltöztek, és megadott témákból lehetett választani, és előadni egy jelenetet. Ők Harry Potter témát választottak, és Cedric halálát játszották el. Milán ebben a produkcióban halálfaló volt, ami azért elég szülőbarát szerep, mert egy nagy fekete lepedővel tulajdonképpen meg is oldottuk a dolgot. Ráadásul ők nyerték meg a versenyt, úgyhogy nagy volt az öröm, mert 3 napig nem volt lecke, ez volt a fődíj. Nem mintha lecke nélkül nem lenne mivel foglalkozni, mert van Toldi memoriter is jónéhány versszak, meg 2 köt.olvasmány beadandó, és ez csak az irodalom. 

Aztán még a farsanghoz kapcsolódik, hogy Milán aznap csinált egy elég nagy fiaskót, mégpedig, hogy órák után, farsang előtt ő meg egy barátja elmentek mekizni. csak erről elfelejtettek szólni. Nekem sem, pedig Milán lelkiismeretesen be szokott egyébként jelentkezni, se tanárnak, hogy ők kimennek a suliból. Ebből lett végül egy kisebbfajta leszidás, amiről eleinte azt hittük, hogy nagyobb lesz, mert Milán azt mondta, hogy majd menniük kell az igazgatóhoz, de nem kellett végül, mert mondta az ofő, hogy nem fogja ezért őket az igazgatóhoz küldeni, dehogyis. De Milán  egész délután a telefonban potyogtatta nekem a könnyeit, szinte már meg  is sajnáltam, hogy ő már mennyire bánja, és nem gondolta, hogy ebből ilyen nagy baj lesz. 

végül nem lett belőle olyan nagy baj, de jó lecke volt neki, hogy megértse, hogy nem kóborlunk csak úgy el, úgy, hogy senki nem tudja, mert bármi történhet. Az ofővel beszélgettünk is erről, ő is azt mondta, hogy látszott rajtuk, hogy nagyon bánják, és tényleg nem gondolták, hogy rosszat csinálnak. 

( Pláne, hogy Milán egyébként is el szokott jönni a 4-dik óra után, mert aznap csak 11ig van órája. Gondolom az volt benne, hogy vége az iskolának, a farsangig, 2-ig még van idő enni.) 

Szóval sosem gondoltam volna, hogy majd egyszer pont Milán miatt kell az osztályfőnökkel beszélgetnem... a lelkemnek ez elég rosszul esett. De látszólag megértette, de valami azt súgja nekem, hogy lesz még bajunk Milánkával.  

Hétvégi Göd

Hétvégén Milánék újra gödön játszottak futsalt. 2 meccsük volt, de most volt közte egy szünet is. Így reggel, mikor letettük Milánt a szokásos 1 órával korábban a sportcsarnok előtt, gyorsan bevásároltunk Vácon, visszamentünk, megnéztük az első meccset, és a szünetben lementünk a Dunához. 

A gödi Duna-partról más sokszor, sok mindenkitől hallottam, hogy milyen remek hely. Persze inkább nyáron mutatja a klasszabbik arcát, amikor fürdeni is lehet, meg vége-hosszan sétálni a parton, akár egészen Vácig is, ha az embernek úgy tartja kedve. 

Amit mi most kaptunk belőle, az csak egy kis ízelítőnek volt jó, hogy felkerüljön a listánkra, hogy nyáron esetleg érdemes felkeresni újra  a partot. 

Most csak egy rövidet sétálgattunk a parton, egyrészt mert irtó nagy sár volt az árterületen, ami eléggé megnehezítette a közlekedést, nem lehetett csak úgy átvágni, amerre gondoltuk. A másik, hogy a kis ki-be vízfolyásokon, kisöblökön nem lehetett most csak úgy átkelni, bezzeg nyáron, amikor mezítláb végig lehet a köveken menni, mindjárt más. mint amikor Horvátországban csak levett szandállal tudtunk átkelni a szigetre, na pont olyan volt. Vagyis lett volna, mert most azért nem vettük le a bakancsunkat, hogy a jeges Dunában sétálgassunk :-) 

Hód-munka

Kis séta után mentünk vissza a csarnokba, a második meccsre. 

Sok futsal-meccset néztünk már végig, (meg sok simát is), de most kiemelekedően jól játszott a csapat, ahogy az edző is mondta a végén, jó volt rájuk nézni, jó volt őket nézni. Látszott, még nekem is, aki aztán nem értek a focihoz, hogy most nagyon egyben volt a csapat, nagyon érezték egymást, és jól tudták a megbeszélt taktikákat és felállásokat hozni. Tényleg ügyesek voltak. Kivételesen mindkát meccset meg is nyerték. Általában csak az egyiket szokták, vagy alszanak még az elsőn, vagy bearcoskodják a másodikat. :-) De most minden nagyon a helyén volt. 

Aztán a héten is történtek dolgok, amikről majd alkalomadtán írok is. 

Holnap Marcinak nincs iskola, pénteken farsang lesz náluk. 

Szombatra meg elvileg lett fuvarja Máténak, úgyhogy talán megússzuk, hogy 1 nap alatt keresztülutazzuk az országot. :-) De majd erre is lesz példa biztos. 

Szélviharos Esztergom

 Még a múlt hétvégén volt, hogy szombaton Máténak Pilismaróton volt valami versenye, ahol mindenféle erőnléti, meg kardio feladatok voltak egymás után, hogy pl 1 perc alatt hány fekvőtámaszt, hány felülést, hány húzódzkodást tudnak csinálni, meg medicinlabda dobás, meg ilyesmi, és erre jöttek az ország minden szegletéből. A program elég korán kezdődött, fél 9-re már ott kellett lenni, 9-kor műr indult a buli, addig be kellett regisztrálni, meg ilyesmi, szóval jó korán kezdődött a napunk. Tőlünk Pilismarót kb 50 perc autóval, és mivel nem hagyhattuk ott Mátét, hanem haza is kellett hozni, mikor végzett, ezért amíg ő cselendzselt, addig mi átmentünk Esztergomba. Egyrészt bevásárolni, másrészt, mert jóóóóó régen voltunk már ott, akárhogy osztottunk szoroztunk még a gyerekek születése előtt történt. Itthon meg is kerestem, és 2005-ben volt. 🙉 Íme  Úgyhogy éppen ideje volt már, hogy megint kicsit felfedezzük a várost. 

A Bazilika alatt parkoltunk, mert a templomot mindenképpen meg szerettük volna nézni. Jelenleg felújítás alatt van, a kupolája kívülről is fel van állványozva, és belül is a templom közepe el van kerítve, és a kupola csupa háló, úgyhogy az most nem volt az igazi, de azért így is hatalmas és monumentális ez az épület, és ha az ember nem két kiskorúval van, akiknek púp a hátán a templomnézés, akkor azért el lehet gyönyörködni benne jó sokáig, meg elolvasgatni az információkat, meg lemenni a kriptába. Mi régen voltunk lent, itt van a Mindszenty-emlékhely is, most ezt kihagytuk. Mint ahogy most a kupolába sem lehetett felmenni, mert az meg le volt zárva. Bár amilyen szélvihar volt, lehet, egyébkéknt sem engedtek volna fel. 

A templom után kívül is sétáltunk kicsit, megnéztük felülről a Dunát, a Mária-Valéria hidat, a szemközti Párkányt, aztán lesétáltunk a vízpartra. Iszonyat szél volt, majd elvitte a fejünket. 

A maszk a szél ellen is védte Milánt kicsit.

Esztergom, napsütés, viharos szél, és a frizura még mindig tart. Ja, nem. 😅 De legalább a Bazilikára rálátás szuper volt onnan a víz mellől. 

A fiúk botokat meg kavicsokat  dobáltak a háborgó Dunába. kisebb-nagyobb sikerrel. 

Itt a Kis-Duna sétányon legalább  kellemesen sütött a nap . 

Visszafelé kanyarodva még felmentünk a Szent Tamás kápolnához, és ebből a szemszögből is ránéztünk a templomdombra. 

Ekkor már igenigen mérges voltam a fiúkra, mert folyton csak vernyogtak. 

Terveztük még, hogy megnézzük Pilismaróton a hajótemetőt, amit a googletérképen láttunk, de olyan félig sáros, félig göröngyös földút vezetett oda, hogy nem mertünk rajta végigmenni,  gyalog pedig oda-vissza még egy jó 3/4 óra lett volna, amit már ebben a szélben nem akartunk bevállalni. Inkább elengedtük, és mentünk Mátéért a sportcsarnokba, aki már a megbeszélt idő előtt végzett is, úgyhogy jöhettünk haza. 

Később írta meg az edzője, hogy a 2007-es fiúk között 36-ból a 12-t lett végül, ami szerintem nagyon szép eredmény, ha még azt is figyelembe vesszük, hogy ő decemberi, tehát akár 1 évvel is lehetnek nála idősebbek, másrészt még ez az első téli szezonja, amikor igazán az erősítésre koncentrálnak. 

És bár hamarabb végeztünk, mint gondoltuk, és a fejemben megfordult, hogy akkor még beleférhet a napba egy délutáni futás, de nem vitt már rá a lélek, hogy a meleg lakásból még egyszer kimenjek szétfújatni a fejemet, úgyhogy papírkutya voltam :-) 

Legközelebb Mosonmagyaróváron lesz Máténak valami ergó-bajnoksága... khm... hát egyrészt reméljük, nem nekünk kell vinni, másrészt viszont ott is régen voltunk már :-) 2010-ben. 

Eveztünk a Hévízi-patakon

Másnap reggel 10-kor volt találkozó. Fél 10 táján bennem tetőfokára hágott a para. Egyszer próbáltam a balatonon beleülni egy kajakba, de amikor elkezdett billegni alattam, akkor abban a másodpercben ugrottam ki belőle. Egy centit sem eveztem. Szóval innen indultam, én és az evezés, innen szép nyerni :-) 

Mielőtt útnak indultunk volna, kaptunk egy kis eligazítást, hogy hogy kell "viselkedni" a kenuban, meg hogy mikre kell figyelni az út során. 4 fős, egészen hosszú kenuk voltak. Két lehetőség volt, hogy vagy 3+2 főre bontjuk magunkat, vagy, ami végül jobb ötletnek tűnt, hogy én hozzácsapódtam az egyik túravezetőhöz, és így a fiúk külön mehettek ahogy akartak, és vélhetően nekem sem kellett attól tartanom, hogy a vízben kötünk ki. 

Maga a túra 9,5 km-nyi evezést jelentett, én elképzelni sem tudtam, hogy ez mekkora távolság és milyen nehézség evezésileg, de 2.5 órát mondtak körülbelülre. Én még indulás előtt is azon morfondíroztam, hogy inkább lefutom a távot oda-vissza, biztos, ami biztos, de végül mégiscsak csónakba szálltam én is, nem voltam papírkutya. 

A fiúk vízre szálltak. :-)

Út közben. 

A patak első harmada volt még langyos vízű, itt még elvétve lehetett látni néhány kósza tündérrózsát, de igazából már elvirágoztak. De így is nagyon szép volt a téli táj.  Láttunk kárókatonákat, királysármányokat, és egy jégmadarat is. Szerencsémre az én hajóm első embere nagyon értett a madarakhoz, és mindig felhívta a figyelmünket, hogy épp hol bújik meg egy-egy szép példány. 

A legeslegjobb pedig az volt, hogy a vége felé szépen elkezdett esni a hó!!! Nagyon hangulatos volt! 

Közös képre is sikerült felkerülnünk :-) 

A célban meleg teával, kávéval és forralt borral vártak, na meg sport szelettel, amiből a fiúk többször is repetáztak. Evezés közben, a vízen, a a töltés védelmében egyáltalán nem volt hideg. Amikor viszont kikötöttünk, és kiszálltunk, na akkor megcsapott minket az a jeges szél, és iszonyat volt!!! 

Ferit visszavitték Hévízre a parkolóba a kocsiért, mi pedig ott vártuk meg a végállomáson. A fiúk beültek a furgonba, ők nem fáztak, én viszont úgy átfagytam ez alatt a 20 perc alatt, hogy utána még másnap is egész nap fáztam. 

Nagyon nagy kaland volt, azóta is emlegetjük, hogy csináljunk máskor is ilyen hétvégi kalandokat. Pláne ebben a szürke, hideg januárban, mikor egyébként is nehezen veszi rá magát az ember, hogy kimozduljon, különösen jó egy ilyen klasszul megszervezett program. 

Ahogy Feri mondta, azért a fiúk nem szakadtak meg az evezésben:-) de azért cukik voltak. 

Én meg nem mondom, hogy rendszeres vízreszálló leszek, de nagyon büszke voltam magamra, hogy nem akartam féltávnál sem kiszállni :-) 

Hazafelé Devecser felé jöttünk, ahol a kedvenc pizzázónkból vettünk pizzát. A felét megettük a kocsiban, a másik felét hazahoztuk.