Trambulin

Már tavaly is gondoltuk, hogy jó lenne a kertbe egy trambulin, mert elfér, és mert a gyerekek imádják. Bármerre is jártunk, ha szembejött egy trambulin, biztos, hogy pillanatokon belül bent voltak, és nagy könyörgések árán jöttek csak ki.

Tavasz elején, tél végén (?) aztán beszereztünk egyet, és az első napsütéses napon össze is rakták a fiúk. Aztán esett rá hó, jó sok, meg hideg is volt, nem tudtunk használni. Most viszont eljött a trambulin ideje!!!!

Nincs olyan nap, amikor ne mennének be egy kicsit ugrálni. Leginkább akkor, amikor vagyunk valahol és hazajövünk, és még bejövetel előtt még kiugrálják magukból ami még bennük maradt. 

És amellett, hogy szuper gyerekfárasztó remek egyensúlyérzék fejlesztő is, ami kihat az idegrendszer fejlődésre, ami később szoros összefüggésben lesz a tanulással. 

Nekem pedig, amióta így trambulinoznak folyton a Roy és Ádám szám van a fejemben, és ezt dúdolgatom a kerti hintán ücsörögve Marcival az ölemben:

Kétlábon

Avagy a ma reggeli breaking news

Marci ma reggel 6 és 7 óra között valahol félúton (nemhiába, ez a csúcsideje) egyes egyedül két lábra állt a kanapé mellett!!!! Én még a kanapén feküdtem a frissenébredt Nagyokkal, amikor éreztem, hogy valaki rángatja a pizsamámat hátulról. De mire hátrafordítottam volna a fejemet, Máté már kiabálta is, hogy:
-Anyaaaaa!!! Marci áll!!!!! Marci felállt egyedül!!!!!

Tatatadammmm: A felső képen látható, hogy mennyire nagy a boldogság :)

Kis ácsorgás után aztán a fenekére huppant, és rém elégedetten söpörte be a dícséreteket, gratulációkat, puszikat:

A reggel folyamán aztán még jónéhányszor megismételte a produkciót. Tetszik neki, élvezi, übercuki.
Egy újabb lépcsőfok pipa.

Etetőszékben

Bár egy ideje már hozzátáplálódik Marci, valahogy az, hogy az etetőszékbe is beleültethetném, az csak a minap jutott eszembe. Marcival valahogy mindig egy kis fáziskéséssel dolgozik az agyam, szeretném azt hinni, hogy még kicsi, pedig hát nő mint a répa. 

Az, hogy most eszembe jutott, az is leginkább annak köszönhető, hogy néhány nap kihagyás után megint kínlódós időszaka van, és nagyjából egy percre sem lehet magára hagyni, de a legjobb lenne, ha nem is csinálnék semmi mást, csak őt fognám az ölemben egész nap. 

Így aztán tegnap, amíg én ebédet főztem, Milán a konyhaasztalon bütykölt, addig MarciÚr belekerült az etetőszékbe. Volt ám nagy meglepődés, ilyen magasan még sosem csücsült, és jó darabig az újdonság varázsa alá került, és csak nézelődött jobbra-balra, csapkodta az asztalt, és nagyokat húúúú-zott. 

Tegnap is és ma is már ott ebédelt, igaz így kicsit  a magam dolgát nehezítettem meg, mert ha pl. lehajtja a fejét, akkor simán el tud bújni az asztallap alatt, ha a tányért leteszem a kezemből, akkor rögtön beletenyerel, ha a szalvétát elölhagyom, akkor biztos hogy a szájába tömi. Úgyhogy lehet, hogy egy kicsit még visszatérek a jólbevált nyugiszékhez, amíg ki nem növi teljesen :( Nem sok kell már hozzá.

A múltkori éhségsztrájk után ( nem látszik meg rajta :)) most kezd visszajönni a étvágya, és a kedve is. Sümeg előtt a zöldségek iránt elég elutasító volt, kivéve a sütőtököt. Aztán mikor hazajöttünk, akkor beteg lett, és akkor nem is akart mást enni, csak anyatejet, még a gyümölcsök sem kellettek neki. De most már talán egyenesbe jövünk, mert azóta viszont nagyon lelkes, és a borsópürét például nagyon szerette, a cukkinit hááááát... ha nem is szerette annyira, de megette, ma pedig spenótot kapott, és még ha sokat nem is evett meg belőle így elsőre, de látszólag ízlett neki. Úgyhogy lassan, de biztosan haladunk előre.

És milyen jó, hogy etetőszékből  annak idején Máténak egy strapabíró darabot választottunk, mert ugyan az ülésrész borítása, nem a karikás, hanem ami a fölött volt valami védőfólia szerű, na az már javarészt lekopott, leszakadt, a maradékot meg Milán visszabontotta, de ezt leszámítva még mindig szinte hibátlan állapotban van, mert ennek a fóliának  a hiánya egyáltalán nem látszik meg rajta. 

Hát így festenek benne a fiúk, nagyjából azonos korúan:

Kétkeréken

Vannak olyan fordulópontok a gyerekek életében, amire aztán örökké emlékezni fogunk. Ők is, meg mi is. Ilyenek nekem az első lépések, például. Napra pontosan nem tudnám megmondani, hogy kinek mikor volt az első önálló lépése, de emlékszek a szituációra, hogy hogy történt, és emlékszem arra a könnyesszemes büszkeségre is, amit akkor éreztem. Aztán van még ilyen pillanat jó sok, sok gyereknél még több.

Tegnap Máté életében történt egy nagy esemény, mégpedig az, hogy megtanult kétkeréken biciklizni!!!!!

Annyira szeretett volna már, és már jó ideje mondogatta, hogy vegyük le a pótkereket, de valami mindig volt, ami miatt épp nem került erre sor.

De tegnap végül minden összejött, és a helyzet is úgy hozta, hogy könnyebb volt egy pótkerék nélküli bringát bepréselni az autóba, mint egy pótkerekest, így végre Máté nagy örömére pótkerék nélkül mentünk a Ligetbe. 

Ott aztán kábé 20 méteren keresztül kicsit fogtam a grabancát, hogy el ne essen, aztán amikor Ferire került a sor a grabancfogásban, akkor ő nemes egyszerűséggel csak útjára indította, és Máté ment! Két perc alatt megtanult úgy menni két keréken, hogy nem volt benne hiba, még az útjába kerülő embereket is ki tudta szépen kerülni.

Egyedül az elindulással volt egy kis gondja, mert akkor nem mindig találta meg rögtön az egyensúlyt, de ez leginkább azért volt, mert kicsit még mindig nagy neki ez a bicikli.
Aztán délután vendégeink voltak, de amikor elmentek, akkor még kimentünk este a közeli pályára gyakorolni, és ekkor már OLYAN ügyesen tekert körbe-körbe, higy alig hittünk a szemünknek. Hazafelé pedig még az elindulásba is egészen belejött.

Persze ma már bicajjal akart oviba menni :) Próbáltam meggyőzni, hogy ma még ne menjen azzal, de mivel annyira szerette volna, nem mondhattam neki nemet. Így is minidg megkapom, hogy én nem engedek meg neki semmit.  Még bukósisakot is vitt:) Remélem, hogy a fogai is helyén lesznek délután, mikor érte megyek. 

Milcsi pedig megkapta Máté futóbicaját, így most már ő is kétkeréken nyomul :)

A Ligetben még játszótereztünk is. Jobban mondva a fiúk egy-egy lapáttal várat építettek és árkot ástak.

Hát így történt. Egy szempillantás volt az egész. Nem volt az olyan régen, amikor még a kis piros taposómotorral róttuk az utcákat... vagy már olyan régen volt????

2009. júliusa

Nyolcadik

néhány napja MarciÚr betöltötte a nyolcadik hónapját, és hogy ne maradjon ki ez a hónap sem a megemlékezésekből, jobbnak láttam csúsztatni a dolgot, mert akkor épp amikor aktuális lett volna, hát nem kicsit voltam rá pipa. MarciÚr ugyanis napokig képes volt nem aludni. De úgy igazából nem aludni. Egy órát sem. Se éjjel, se nappal. Néha-néha elszunyókálgatott itt-ott, de leginkább azt sem. És hogy mit csinált akkor alvás helyett? Hát kínlódott, fetrengett, dobálta magát jobbról-balra, balról-jobbra, kapálódzott, rugdosott, karmolt és mart, harapott, volt amikor ordított is torka szakadtából, de leginkább csak nyekergett. Hogy a sebtiben kidobott újabb 4 fog volt-e a ludas, vagy az a kis torokpirosodás amire még gyógyszer sem kaptunk, sosem fogjuk megtudni. Mindenesetre sikerült neki pár nap alatt taccsra vágnia az egész családot. 

De most már egyenesben vagyunk, azt hiszem, legalább azóta volt már 2 egészen jó éjszakánk. 

Szóval 8 hónapos lett a mi Picurkánk. Hogy meddig lehet még rá a picurka jelzőt használni, nem tudom, igazából már most sincs létjogosultsága, ha a méreteit tekintem, de nekünk akkor is ő a legkisebb :)

Kivételesen pontos adatokkal is tudok szolgálni, mert tegnap voltunk védőnőnél. 

8800 g (kis pufifánk)

69 cm. (68-as, 74-es ruhákat hord)

A buksija 44,5 cm. ( tök jó hogy megmértük, úgyis tavaszi sapit kell venni)

Cicikörfogat 45 cm. 

8 fogú, de csak dísznek tartjuk a fogakat, mert használni nem tudja őket. Vagyis harapni tud, de rágni nem. 

Hozzátáplálás terén kicsit megrekedtünk. A múlt héten semmi egyéb nem kellett neki az anyatejen kívül. Két napja kezd visszarázódni.

Mondanom sem kell, hogy NEM alussza át az éjszakát. 

Nappal kétszer alszik, de sokszor előfordul, hogy mindkét alvását a babakocsiban abszolválja, nem itthoni keretek között.

Babakocsiban jól elvan, nem hisztizik, nem nyafog. Autóban valahogy nem bírja a gyűrődést, ha nem alszik, akkor tuti hogy hazáig ordít, bármennyi időnyire is vagyunk az otthontól.

A mosolya ellenállhatatlan, azzal mindig le tud venni a  lábamról.

Gagyog, gügyög, brümmög és morog. Bababázik, jajgat és sikít, gurgulázva nevet. 

Bárki dédelgetheti, ölbefoghatja, dajkálhatja, de csak akkor ha engem nem lát. Amint meglát rögtön nyafog, és hozzámkéri magát.

Egyébként bárhol jól elvan, lenyűgözi a nyüzsgés, a forgatag, ilyenkor csendesen szemlélődik. 

Irtó aranyosan kúszik, és mindent összeszed és megkóstol, ami az útjába kerül. Így a Nagyok beszorultak a vackaikkal játékaikkal a kisszobába. Ennek ők nem mindig örülnek.

Egyedül még nem ül meg hosszú ideig, kb. fél perc múlva eldől, mint egy krumplis zsák, de ha csak egy picit is hozzáérhet az ujjamhoz, akkor nagyon peckesen ücsörög. 

Elkezdett négykézlábazni. Imádom!!!!! Máté óta a padlón csattogó kis tenyerek szerelmese vagyok :) hát most itt egy újabb csattogó tenyérpár.

Bakonybéli Csillagda

Már-már hagyomány, hogy ha vagyunk valahol, akkor hazafelé még megállunk valahol, és keresünk valami programot vagy néznivalót, vagy ha mást nem akkor ennivalót. Most a Bakonybélben található Pannon Csillagdára esett a választásunk, több okból is. Egyrészt mert a honlapjukat nézve úgy gondoltam, hogy Máténak nagyon tetszene, másrészt mert úgyis kerültünk volna a Bakony felé, mert imádjuk, és akkor már miért is ne erre jönnénk. Csak hát... egyszer ugyan megfordult a fejünkben még itthon, hogy ne menjünk-e be odafelé, azaz húsvét hétfőn, de eltettük a programot inkább péntekre, a hazaútra, mert arra gondoltunk, hogy ünnepnap biztosan sokan vannak, pénteken meg nem lesz tömeg. Hát tömeg az  nem is volt, ( csak mi voltunk, meg még egy bácsi) volt viszont eső, és jó sok felhő az égen, így pont a távcsövezős részt kellett kihagynunk, ami a legérdekesebb lett volna a gyerekeknek, mert egy hiperszuper távcsővel meg lehetett volna nézni a Napot, már ha látszódott volna. A távcsövet azért megnéztük. 

A jegy a teleszkópozás mellett tartalmaz  egy 3D-s vetítést, és a fiúknak szerintem ez a rész jött be a legesleginkább. 3 korosztálynak való film van, amiből mi természetesen az ovisoknak való rajzfilmet választottuk. Nagyon szórakoztató kis mese volt az időjárásról és a bolygókról, Milán is és Máté is nagyon élvezte, és kis ideig még Marcika is elnézegette a színes plafont, majd ő inkább enni kért. 

A film után pedig megnéztük a kiállítást. Volt egy kis csillagászattörténeti összefoglaló, távcsövekkel, és rengeteg információval, amihez a mi gyerekeink igazából még kicsik, főleg Milán. Mátét még csak-csak érdekelte egy darabig, amíg volt erőnk 3 mondatban összefoglalni Newton és Galilei munkásságát, de aztán már ő is inkább csak nézelődött rohangált, mintsem kérdezett. 

Volt egy rész a Mars-expedícióról, ahol volt egy marsjáró-kamera kiállítva. Nekem ez tetszett a legjobban.

A fiúknak pedig a Holdraszállásos rész volt a kedvencük, de csak azért mert itt jól el tudtak őrültködni a kiállított szkafander előtt-mellett. Itt is, és a Marsos résznél is rengeteg infó van kitéve, részletesen leírva, hogy mi hogyan, mikor, és miért történt.

Neil Armstrong nyomában:

Egyszer majd nyilván visszajövünk egy napsütéses napon is, hogy a távcsövezést is kipróbálhassuk. Ezt leszámítva jól éreztük magunkat, még akkor is, ha fiúk nem mindig tudtak mit kezdeni magukkal.

Végül egy 2013. áprilisi Bakony, mert szeretjük, még így szürkén, vizesen, kopáran, lombtalanul és ködösen is:

Gondolatban

Fekszünk reggel az ágyban. Marci, Milán meg én. Milán megszámolja hányan vagyunk. Ujjaival szépen ránkmutat:
- Egy, kettő, három..... négy.
- Milán, biztos, hogy jól számoltál?
- Öhömmmm- bólogat
- Akkor ki a negyedik?
- Marcika.
- És a harmadik?
- Te.
- És a második?
- Én.
- És akkor ki az első?
- Máté.
- De Milán, Máté nincs is itt. Ő oviban van, tudod! Őt nem kell most beleszámolni.
- Igen. De most rá gondoltam mikor számoltam, és itt volt a fejemben.

Vízimalom Nemeshanyban

Az egyetlen olyan napon, az érkezésünk napját nem számítva, amikor ki lehetett menni a szállodából a megfagyás veszélye nélkül, átautóztunk néhány faluval arrébb, Nemeshanyba, ahol is van egy vízimalom. Hogy ciki-e vagy sem, nem tudom, de én erről a malomról Bartos Erika Zakatoló című verseskönyvéből hallottam először, és akkor nem is igen tudtam, hogy merre kell keresni a térképen ezt a falut. Aztán valahogy, valamikor megvilágosodtam, hogy ez bizony ott van nem messze Sümegtől, sőt... odafelé el is mentünk mellette. Legutóbb nem mentünk át ezen a falun Sümeg felé menet, mert pont a vörösiszapos dolog idején voltunk ott, és akkor még el volt terelve a forgalom.

A malom pontosan alkalmas egy rövid délelőtti programnak, jó időben tovább is el lehetett volna itt időzni az állatsimogatással, etetéssel, de nekünk most ez is kimaradt, mert szegény kecskéknek, juhoknak még mindig jobb helyük volt a meleg istállóban, mint kint.
Mikor megérkeztünk maga Elemér bácsi fogadott bennünket mosolyogva, és ő vezetett minket végig a malmon kívül-belül, miközben mesélt a molnármesterségről, a malom történetéről kezdetektől napjainkig, és a családjáról, különös tekintettel és szeretettel az Édesapjáról, aki a malomban ténykedett hajdan.

A gyerekek nem hiszem, hogy sokat értettek volna a malom működéséből, ennek ellenére tátott szájjal figyelték Elemér bácsit. A séta végén Elemér bácsi még a róla szóló Bartos Erika verset is megmutatta. Olyan aranyos volt, ahogy büszkélkedett vele :) Még egy karácsonyi lapot is előkapott, amit az Erika küldött neki.

Ha arra jártok, ha másért nem is, de Elemér bácsi kedvességéért mindenképpen érdemes betérni.

"Tavaszolás" Sümegen

Amikor egy hónappal ezelőtt április első hetére foglaltunk szállást Sümegen, a már ismert szállodánkban, ahol 2 éve is voltunk. akkor azt gondoltuk, hogy majd nagyokat fogunk sétálni a szép tavaszi napsütésben, kirándulunk majd a környéken, az uzsonnánkat majd a teraszon sütkérezve és várat csodálva fogjuk eltölteni, a fennmaradó időnkben pedig élvezzük a szálloda wellness-részlegét. Na hát ebből a wellnessrészleg élvezetét sikerült maximálisan teljesíteni, mivel nem hogy tavaszi idő nem volt, de még hó is esett két napig, ha pedig nem esett, akkor is jeges, hideg idő volt. Ennek ellenére persze jól éreztük magunkat, és nem is maradt bennünk hiányérzet.

Mivel már induláskor tudtuk, hogy vacak időre számíthatunk, ezért rögtön érkezés után felcaplattunk a várba, nehogy végül kimaradjon. Így ki ugyan nem maradt, viszont zárásra értünk fel, de azért még a falra csak felmentünk, és lenéztünk a mélybe, aztán meg sétáltunk egyet a városban.

A következő két napot a szoba-étterem-medence háromszögben töltöttük, kint ugyanis minősíthetetlen idő volt, szakadt a hó, utána meg nagyon hideg volt. A fiúk, mint mindig, nagyon élvezték a vizet, szinte minden percüket el tudták volna ott tölteni. Marci is csobbant, és OLYAN aranyos volt :) Nagyon tetszett neki, amikor húztam az úszógumiban, és vagy lelkesen pancsolt, vagy kényelmesen előre vagy hátra dőlt, és úgy szelte a vizet.
Mi felnőttek pedig masszíroztattunk, szaunáztunk, barátkoztunk, és próbáltuk kihozni ebből a pár napból a maximumot, ami a pihenést és a relaxálást illeti, több-kevesebb sikerrel.

Étkezések után rászoktunk a csocsózásra, ami elég vicces volt, mert a fiúk csak széken állva érték el, és inkább csak rángatták a bábukat, mintsem célirányosan mozgatták volna őket, de ez semmit nem vont le a játék élvezetéből:) végül már annyira rákaptak, hogy ez volt az egyetlen dolog, amivel sakkban lehetett őket tartani, ha pl. összevesztek azon, hogy ki nyissa ki az ajtót, aztán azon, hogy ki nyissa ki először, vagy ki üljön Apa mellett az étteremben, vagy ki feküdjön Marcika mellett az ágyban reggel, stb... mert hát nyaralás ide vagy oda, hisztikből és összeveszésekből ott sem volt hiány. 

Megint voltunk lovagi tornán, és a fiúknak nagyon tetszett. Már Máté sem emlékezett rá, hogy egyszer már látott ilyet 2 éve, Milán pedig akkor végigaludta az egészet. Akkor azt hittem, hogy ez maga a csoda, hogy ilyen zenebonában, dobpergésben, kiabálásban tud aludni, de Marci most ugyanezt produkálta :) Máténak a kardozás tetszett a legjobban, akkor legalábbis ezt mondta, Milánnak pedig a lovak. Nekem meg az, hogy hogy csillogott a szemük, miközben nézték a műsort. A műsor színvonala egyébként jelentősen csökkent a múltkorihoz képest. :( De végülis az a lényeg, hogy a gyerekeknek tetszett.

Aztán szépen lassan el is telt a hét, és haza kellett jönnünk. Nem nagyon akaródzott egyikünknek sem. Milán még sírt is, hogy ő még maradni szeretne :) És hát én is el tudnám viselni, hogy minden nap főznek ránk, több fogást, és el is takarítanak utánunk (néha tényleg szinte laposkúszásban távoztunk az asztalunktól, olyan állapotban maradt utánunk... itt egy tésztafolt, ott egy kis szaft, Marci körbedobálta a portáját mindennel ami a keze ügyébe került, és persze valamennyire próbáltuk eltakarítani a romokat, de tuti, hogy egy nagygenerált kellett utánunk alkalmazni.).
Összességében jól éreztük magunkat, a tavaszi tél nem szegte kedvünket.

Villámfogzás

Marci őrült tempóban fogzik. Így van ez nagyjából karácsony óta, amikor kibújtak az első fogacskái. Azóta kisebb megszakításokkal szinte folyamatosan szenved valamelyik fogacskávál, sőt rendszerint egyszerre kettővel. Nagyjából két hete írtam, hogy nagyon várjuk a felső egyeseket, amik ez után pár nap eltéréssel szépen ki is bújtak. Ekkor kicsit leeresztettünk. Én azt gondoltam, hogy akkor most kicsit megállunk pihenni. De nem..... két napja az éjszakai kínlódás során vettem észre, hogy az alsó kettesek nem hogy készülőben vannak, de mér kint is van mind a két oldalon a hegyük. 

Így most már nem egészen 8 hónaposan már 8 foga van Marcusnak!!!! 

Én pedig nem értem, hova ez a nagy sietség? És vajon mi lehet az oka, hogy Marci ilyen villámfogzó? Persze tudom, hogy ez abszolút gyerekfüggő, és gyerekenként változó, de én akkor is úgy érzem, hogy mindennemű próbálkozás ellenére, hogy könnyítsünk a szenvedésén, egy ilyen kicsi testnek nagyon megerőltető az, hogy 4 és fél hónaposan már kint van 2 foga, és aztán 3 és fél hónap alatt ő még hozzá 6 darab.

A Nagyoknak 1 éves korukra lett 8 foguk. Már nem is merek abban reménykedni, hogy akkor most, hogy így előre szaladtunk őszig lesz egy kis nyugtunk....pedig de szép is lenne....