Azt hiszem MOST elég!

Lassan kezd elegem lenni abból, hogy Milán minden nap fél 6-kor ébreszt, és nyögve-nyöszörögve-sírva megvárja míg Máté is felébred és amíg behörpintem az utolsó korty kávémat is majd békés álomba merül. Abból is kezd elegem lenni, hogy Máté ilyenkor nem nyugszik, és addig-addig sündörög az alvó kisöccse körül, amíg az felébred, és kezdődik megint elölről a nyöszörgés-sírás, merthogy a fiatalembernek újabban semmisejó. Hogy miért, azt egyelőre titok övezi, még nem sikerült kiderítenem. És az is már kicsit sok, hogy egész nap csak tépem a számat Matyinak, hogy mit csináljon, illetve mit ne, de ő magasból tojik rám, és azt csinál amit akar. És abból is már elég, hogy miután 50szer megkérdezem tőle, hogy biztos hogy nem eszi-e meg a joghurtját, kenyerét, ebédjét, akármijét, akkor jut eszébe, hogy mégis inkább megenné, amikor már lenyeltem az utolsó falatot.

Mindezt betetézi az a szédülés, ami néhány hete még csak olykor-olykor jelentkezett, de tegnapra már egész napossá vált, és ma reggel is vele keltem. Lassan már tényleg nem merek elindulni velük sehová, mert mi van, ha út közben még jobban rámjön.

És még csak az sem segít, hogy Matyi a délutánok egy részét mindenféle szomszédolással tölti, pedig jövő héten már vége a jó világnak, mert Milán ezt a néhány órát képes úgy végignyűglődni, hogy 1 percre sem tudom a szememet lehunyni.

Úgy látszik eddig tartottak a tartalékaim... valahogy fel kellene tölteni az aksijaimat. ÉS most már szívesen aludnék is 2 óránál többet egyhuzamban.

Csak mert tetszik

Szabó Lőrinc: Versek a havasról
Ébredés
Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni sem mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyült volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden igérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos husát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott a gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem szememet… Ő
ép fölnézett rám. A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magam elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.

Babatalis, kirándulós, húsvétos, sokképes

Tavasz van... ilyenkor valahogy nehezebben megy az írás. Szép lassan át is alakulhatok fotó- és videóbloggá. Pedig zajlik ám velünk az élet, lenne miről írni... Az elmúlt napok pedig igazán eseménydúsra sikeredtek.

Pénteken nagy gyerekzsúr volt... Zitáékat láttuk vendégül. A kezdeti kétoldali szégyenlősség hamar elmúlt, és volt együttrajzolás, együttolvasás, persze mindkettőt először egy kis hatalmi harc előzte meg, majd volt nagy összeborulás, csattantak a cuppanós puszik, még majdnem együttalvás is lett, mert Matyi Zitához bújva felvette az alvópózt. 

Milán miután aludt egy röpkét, letudta a mindenkiremosolygok részt, és ahogy telt az idő megmutatta  a hangját is, mert az is van neki, bizony.

Matyiból csak búcsúzásnál tört elő egy kissé hevesebb érzelem, amikor is hátulról meglökte a teljes menetfelszerelésben ácsorgó Zitát, aki elesett és sírt, ekkor persze Matyi is megszeppent és bocsánatot kért.

Vasárnap kirándultunk egyet Lillafüredre. Azzal kezdődött, hogy nem sanszoltam be, hogy ugyan a városban meleg tavasz van, de a hegyek között bizony hűvösebb időre kell számítani,  és nem vittem kabátot. Épphogy megérkezve, és kiszállva a kocsiból az is eszünkbe jutott, hogy babakocsit sem hoztunk, sőt... semmilyen gyerekhordozó eszközt. De hát az élet nem áll meg, gyorsan ki kellett találni valamit... nagy szerencsénkre mindig van a kocsiban egy piknikpléd, és bár nem egy tipikus hordozókendő, mégis sikerült úgy magam köré tekerni-csavarni, hogy Mileknek végül egy egész kényelmes kis zug alakult ki a mellkasomon... így már neki is vághattunk a jó levegőnek, és legalább  melegítettük is egymást:) Matyi nagyon élvezte, be nem állt a szája, tetszett neki a víz, mint mindig, és be akart menni, mint mindig. Milán mindeközben majdnem végig aludt, leszámítva azt a néhány percet, amikor egy kedves ismeretlen autójának csomagterében tiszta pelust kapott.

A húsvét persze nincsen csokinyulak nélkül, Matyi is bezsebelt majdnem két szatyornyit az ilyen-olyan nyalánkságokból, szerencséjére a Milán része is nála landolt, így most egy egész csokinyúl család büszke tulajdonosa. Milán pedig kölni helyett mosolyhegyekket szórt mindenfelé.

Könyves kérdezz-felelek

Nellianyunál találtam, megtetszett, elhoztam.

1. Mi volt életem legrosszabb könyvélménye:

Volt néhány, de ami először beugrott az egyrészt Illyés Gyula-Puszták népe volt, ami kötelező olvasmány volt a gimiben, és majdnem végig ki is olvastam, de nem emlékszem semmire, csak arra, hogy borzasztóan rossz volt. A másik pedig Sütő András- Anyám könnyű álmot ígér-je volt, amit viszont önszántamból vettem a kezembe, de kb. 30 oldal után gyorsan le is tettem.

2. A könyv, ami a legnagyobb hatással volt rám:

Emlékszem, amikor a Lányom nélkül soha-t olvastam, akkor nem tudtam szabadulni az olvasottaktól. Szinte le sem tudtam tenni a könyvet.

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?

Hát nem tudom... félelmet biztos nem... Régebben amikor olyan Stephan King regényeket olvastam mint apl. a Tortúra, akkor azért eléggé tudtam undorodni, de nem félni nem szoktam... max. izgulok, és közben falom a lapokat.

4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Általában valami belépőjegyet. Most épp egy Nápolyból Procidára szóló hajójegyet. De semmiképpen nem szamárfülezem be az oldalt. És nem is fektettem le a nyitott könyvet lapokkal lefelé.  Az szentségtörés lenne.
5. Mikor szoktam olvasni?
Amikor dolgoztam,  az 1 órás bkv-zás oda és vissza remek alkalom volt az olvasásra, és persze otthon is. Akkoriban külön könyvem volt a buszra, és otthonra.
Most leginkább este olvasok, amikor már alszanak a fiúk. Vagy amikor délben alszanak, és épp nincs egyéb teendőm.
6. Az első könyv, amit olvastam:
Emlékszem, hogy alig ismerkedtem még a betűkkel, amikor belekezdtem a Nagy Indiánkönyvbe. Nem sokáig jutottam vele, talán a 3dik oldalig, legalábbis az illusztrációk addig vannak kiszínezve, upsz.
Hogy pontosan mi volt az első azt nem tudom, de a Két Lotti biztos, hogy nagyon elsők között volt, és olvastam vagy százszor. És amire még emlékszem, az a Marci és az oroszlán. Szerintem felváltva olvastam ezt a két könyvet.
7. Puha kötésű, vagy kemény fedeles?
Teljesen mindegy. A tartalom a lényeg.
8. Mit olvasol most?
Ami oldalt ki van linkelve. A gyerekek mellett mostanában könnyedebb vizekre eveztem, több szórakoztató irodalmat olvasok, mint mélylélektanit.
9. Hányadik oldalon jársz?
Az elején. Most kezdtem.
10. Rajta hagyod a kezed nyomát, belefirkálsz, meg ilyenek?

Szó sem lehet róla, még csak ki sem töröm. A könyvtárból is azokat a példányokat veszem ki elsősorban, amin a legkevésbé látszik, hogy több kézen is átment már.

11. Befolyásol a könyv borítója, hogy elolvasod-e a könyvet?
Alapvetően nem... de ha valaminek a borítója felkelti a figyelmemet, akkor elolvasom a tartalmát... ez alapján döntök.
12. Az oldalszám?
Nem befolyásol az oldalszám sem... szeretem a vaskos könyveket. Több vastagot olvastam már, mint vékonyat.
13. Hátralapozol, hogy mi lesz a vége?
Soha. De azt mindig megnézem hány oldalas a könyv. De elolvasni a végét sosem szoktam.. értelmetlen lenne.
14. Volt olyan könyv, amit többször is elolvastál?

Van néhány, még fiatalabb koromból, mostanában nem nagyon szoktam újraolvasni.A Jane Eyre-t viszont legalább 5ször olvastam. Akkoriban az volt a legleg.  A belőle készült filmet viszont nem szeretem, egyik feldolgozást sem.

De annyi könyv van, amit szeretnék elolvasni, hogy az újraolvasásokat későbbre hagytam... úgy kb. nyugdíjaskoromra.

15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
Nem igazán értem a kérdést. Olyan előfordult, hogy későn szálltam le a villamosról, mert annyira belemerültem az olvasásba... de ez nem baleset.
16. Eladod, elajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk?

Volt már amit eladtam. Újabban már csak olyat veszek meg, amit biztos, hogy megtartok. Igen, ragaszkodom hozzájuk.

17. Még a budira is magaddal viszed, vagy csak meghatározott helyen olvasol?
Nem olvasok a wc-n. Ha jó a könyv, inkább nem megyek addig wc-re amíg a sztori meg nem engedi. Mostanában ágyban olvasok. De kedvelem a fotel+pléd+tea kombót is.
18. Vezetsz rendszert az olvasmányaidban?
igen. de olvasónaplót nem írok.
Akinek tetszik, vegye-vigye:)

Három

Már 3 hónapja van velünk... még csak 3 hónapja van velünk... nem mondom, hogy olyan, mintha mindig itt lett volna, de mégis olyan természetes, hogy itt van.

Olyan természetes, ahogy reggel rámmosolyog a pici szájával, ahogy felfedezi a világot a hatalmas barna szemeivel, ahogy gőgicsél, magyaráz, ahogy szorongat valami rongyot, vagy a hajamat, ahogy Mátéval beszélgetnek, ahogy Máté beszélget vele, ahogy simogatja, dédelgeti.

Az anyaság új dimenzióját tanulom vele... egész más, mint Matyi volt... de valahol mégis ugyanolyan... a kis apró részletekben. Még mindig nem hiszem el, hogy ilyen baba is létezik a világon... aki bár egyre többet csodálja a világot, mégis sokat alszik, aki éjszaka csak kétszer kel, ha rosszabb napja van, ha jobb akkor csak egyszer. Aki szeret a kiságyában aludni, akivel lehet órákig tartó maratoni sétákat tenni, aki bárkinek az ölében békésen elüldögél, sőt még mosolyog is.

Hálás vagyok, hogy van Nekem, ma már 3 hónapja:)

A Nagy Napon

Leszámítva, hogy Matyi végignarrátorozta a teljes polgári szertartást minden szép és jó, olykor-olykor könnyfakasztóan megható volt. Az ifjú pár csodaszép volt, nagyot ettünk-ittunk-sütiztünk, még Matyi is bepezsgőzött alkoholmentes pezsgőből, amitől aztán belejött a bugi a lábába, és még egy 6 év körüli leányzóval is összeszűrte volna a levet, ha ők nem indultak volna éppen akkor haza. Milán végigaludt szinte mindent, majd mikor kinyílt a szeme akkor minden reflektorfény rászegeződött, és csak úgy kattogtak a fényképezőgépek. Míg Milán kézről-kézre járt, és Vigyormanóskodott mindenkire, csak volt a lényeg, hogy valaki rázza a farát, addig Matyi bohóckodott, és rótta a köröket, és hol ide csapódott, hol oda.

Szinte már hagyományosnak mondható, hogy nem sikerült olyan képet csinálni négyünkről, ahol mindannyiunk egyfelé néz, vagy ha igen, akkor Matyi grimaszkodik rajta, de hát ez van... Így is szeretettel fogunk gondolni erre a napra:)

Esküvőre hangolódva

Van abban valami furcsa, ha az ember kiházasítja a tesóját, pláne ha fiatalabb testvérről van szó.  Nem tudom megfogalmazni pontosan mi ez a furcsa érzés, de érzek valami nemhétköznapit a szívem táján. Valami kellemes borzongást, valami hitetlenkedést, hogy úristen!!!!

Érdekes, hogy amikor én voltam a nagy IGEN előtt, az olyan természetes volt... persze akkor is volt borzongás, hajajjj, meg uramisten, de még mennyire!

Ez most olyan más...

Nekem a tesóm még mindig az a  kisfiú, akivel együtt sorversenyeztünk az előszobában, akit ördögökkel rémisztgettem a fagyizóban, akivel korán reggel mikor még csak mi ketten voltunk ébren az erkélyajtóban zászlókat rajzoltunk, akivel karácsonyfát számoltunk a busz ablakából, akivel felírtuk egy nagy könyvbe hogy milyen autók mentek el a házunk előtt (akkoriban még nem olyan sok, és nem ilyen sokféle), akiért én mentem az oviba, és hazafelé  barna 2 ft-ossal telefonáltunk a házunkkal szemközti fülkéből, hogy minden oké.

Aki sírt, mert az új csizmája nem csúszott a jégen, de zacskót húztunk rá, és utána már minden rendben volt. Aki versenyt evett az oviban lencsefőzelékből, és rosszul lett.

Akivel legalább ezerszer néztük meg az Oscar című filmet, amit már kívülről fújtunk, és Ő elkezdte leírni egy füzetbe a forgatókönyvet.

Aki kisiskolás korában elkezdett verset írni Óda az esőhöz címmel: " Ó eső, lassan csepergő", azt hiszem eddig jutott... befejezetlen remekmű:)

Akivel együtt jártunk a könyvtárba, és Ő mindig Adrian Mole-t vett ki.

Hát ez a tesóm, (nincs is másik), holnap megnősül. Furcsa, de jó érzés!

" Az életet véges végig együtt kell leélni,

Úgy válik el, mit ér a Nő és a Férfi,

Jót és rosszat megosztani, kacagni és sírni,

A szerelem dal, melyet együtt kell megírni."

(Sztyepan Soripacsov)

Mellesleg ez lesz a fiúk első esküvője is egyben, és nagyon kíváncsi vagyok hogy fognak festeni az ünneplősükben, arra meg kifejezetten, hogy hogy fognak viselkedni.

Virágom, virágom

Amióta reklám lett a Queen budapesti fellépéséből, azóta már százezerszer meghallgattuk:

Kár hogy akkoriban (1986-ban) még igen zsenge korban voltam, jó lehetett akkor ott lenni. De erről már lecsúsztunk, örökre.
Szóval Matyinak nagy kedvence a "Bácsi", ha meglátja, mindig mondja, hogy "pévében énekel", sőt, ha virágot lát, ami most hogy itt a tavasz egyre gyakoribb, akkor is mondja, hogy "pévében énekelte bácsi, vijágom-vijágom".
Én magam is jónéhányszor elénekeltem már neki a teljes verziót, de nem fogta meg, ő csak a refrént kántálja, virágom-virágom.
Íme a Matyi verziója:


Azért itt mégiscsak másképp fest, mint az előző hisztis videón, nem?<

Erős idegzetűeknek

Merthogy ilyen is van... Szinte minden napra becsúszik egy-egy Matyihiszti, hol ezért, hol azért, többnyire akkor, ha valamit nem lehet. Pedig ezekből igazán nincsen olyan sok, szerintem.

Kezelését tekintve nem is igazán tudom, hogyan kezeljük, mindig máshogy, legtöbbször a nemveszünkrólatudomást jön be, ilyenkor előbb-utóbb abbahagyja.

Ha még utóbb sem akarja abbahagyni, akkor megkérjük, hogy menjen át a másik szobába hisztizni, és ha végzett, akkor jöjjön vissza... néha bejön. Volt hogy rögtön abbahagyta, volt hogy át is ment a másik szobába és kb. 2 perc múlva mosolygósan jött ki.

Volt már, hogy nevettünk rajta, és akkor ő is nevetett, de van amikor a nevetés idegesíti, és akkor csak még jobban rázendít.

Párszor bepróbálkoztam Nellianyu vizes módszerével, hogy azt mondtam neki, hogy nyakonöntöm hideg vízzel, de ez csak egyszer hatott, azóta ha ilyet mondok, akkor hiszti után jön, és kéri a nyakába a vizet. Szóval ez nem jött be.

Szerencsére eddig csak itthon műveli a lentebb láthatót, nyilvánosan még örvendeztette meg az utca népét egy ilyen remekbeszabott műsorral.

És akkor íme... hangszórókat a minimumra tessenek állítani!

Megjegyzés: ez a videó csak azért került ide, mert Matyi mániája a róla készült videók százszor megnézése... kíváncsi vagyok, felismeri-e majd magát...

És azért is, mert ciki vagy nem, de ez is Matyi, az én Fiam...

Képes-videós összefoglaló az elmúlt napokról

Ezer dolog van, ami kavarog a fejemben és jó lenne leírni, de valahogy nem állnak össze a mondatok, és idő sem nagyon van arra, hogy összerendezzem a káoszt a fejemben.  A napok csak telnek, szinte ugyanazzal a menetrenddel, hacsak lehet, akkor kint a levegőn, vagy az udvaron teszünk-veszünk, vagy hatalmasat sétálunk-motorozunk, vagy játszóterezünk. (na erről készülök majd egy eszmefuttatásra).

Tavalyhoz képest Matyi már nagyon otthonosan mozog a játszótéren, a kedvenc az még mindig a homok, de most rákapott a mérleghintára is, és most már a nagyok csúszdáján is csúszik, pedig oda csak kötélen lehet felmászni. De ma közölte, amikor a kis elefántos csúszdán csúszott kettőt, hogy ez kicsi Máténak. Mit tehettünk mást? Átmentünk a nagyra.

Így játszóterezik Milán:

A legutóbbi Matyiskedvencem, itt épp a kisszékén állva macskákat néz az ablakban.

Az itthoni dolgaimmal pedig vészesen el vagyok maradva. Több rend vasalnivaló kiált utánam minden alkalommal, amikor elmegyek a kupac mellett. Igyekszem kevésszer elmenni mellette. Ott csúsztam el hogy az eddig vasalással töltött időt most játszótéren töltjük, vagy Milán kisajátítja magának, ami érthető, hisz olyan kevés az az idő, amikor csakmiketten vagyunk, és ha már Matyi is ott van, akkor előbb-utóbb övé lesz a főszerep. Mint pl. akkor is, amikor Milán futását akartam megörökíteni, de végül Matyi öltözködése lett belőle.

Még szerencse, hogy remek konyhamesterek vannak a háznál, akik gondoskodnak a vacsoráról. Itt épp pizzát sütnek:

Hát így telnek el a napok, hipphopp már este is van:)