Fürdés márminálunk, akkor és most

Annak ellenére, hogy még Milek születése előtt elhatároztam, hogy nem fogom a két fiút összehasonlítgatni egymással, mégis időről-időre belecsúszok egy összehasonlító fényképmontázsba. Mert annak ellenére, hogy nem keressük az azonos beállításokat, mégis születnek olyan képek, amiket megpillantva rögtön beugrik, hogy bizony mintha a fotóalbumunkban már akadna egy ehhez igen hasonló, csak éppen a Másikról. Ilyenkor persze rögtön felkutatom. (ami csak néhány kattintás, mert még mindig nincs archiválva, de most megint megemlítésre került, hogy ki kéne már írni a képeket.)

És bár kicsúszik a számon olykor-olykor, egy "olyan vagy mint a bátyád", de próbálom visszafogni magam. De ha egyszer tényleg olyan!!!!

És íme... így fürdenek a fiaink. A képen mindketten 2 hónaposak. (ami ugyancsak véletlen).

És azt még továbbra is fenntartom, és remélem sikerül is majd betartani ha eljön az ideje, hogy nem fogok bezzegelni, sem egyiknek sem másiknak. Pláne, hogy mindkettő nagy hóhányó lesz, szerintem, úgyhogy nem is lenne értelme a bezzegelésnek.

A kimaradt második

Kicsit mindig sajnáltam azokat, akik február 29-én születtek. Persze lehet ezt humorral is kezelni, és akkor még vicces  is, de mégiscsak jó ha az embernek minden évben van egy szülinapja. Most szegény Milekkel is megesett, hogy egyszerűen elmaradt a második hónapfordulója. És nem először:) Ez már csak így lesz minden év februárjában:)

De sebaj, hónapforduló ide vagy oda, mi nagyon szeretjük a mi kis 2 hónaposunkat, aki tegnap este 5310 g-ot nyomott, 62-es ruhákat hord, aki egyre többször mosolyog a nagyvilágra és ránk, akit lenyűgöznek  a nyugifotelén himbálózó ilyen-olyan állatok, aki mindig varázsol a két pici kezével, aki egyre több hangot tud kiejteni a száját és ha valami nagyon tetszik neki, akkor igazi gőgicsélésbe kezd. Aki még mindig kétszer ébred éjszaka, és akit újabban a szorulás gyötör.

Nagyvonalakban ennyi:)

Én pedig a kedvenc alvós képeim mellé új kedvenceket találtam, mégpedig a reggeli ébredőseket. Amikor Milán is mosolygósra alussza magát, és csendben, vidáman tűri Máté szeretethullámait. Ilyenkor nem lehet rögtön kihozni Milánt a szobából, még akkor sem ha nyűgös,  Máté odabújik mellé, megosztoznak a takarón, és Milánnak egyszeriben elszáll a nyűgössége, fogják egymás kezét, Máté simogatja Mileket, beszél hozzá, Milek pedig válaszol.

A reggelik:

Máté altat

Néhány napja írtam arról, hogy Matyi hogy gondoskodik a Hóemberről. Tegnap este sikerült lencsevégre kapni, ahogy épp a mackóját próbálta álomba ringatni. Az előzmények, amik a videón nem szerepelnek a következők voltak:

- Matyi megvacsoráztatta Mangát.

- Majd magához ölte a fáradt kisjószágot, és ölben ringatgatta körbe-körbe sétálgatva a szobában.

-Amikor Manga még mindig nem tudott aludni, akkor kérte, hogy kapcsoljuk be az alvós zenéjét. Ez gondolom hatásos volt, (Matyinál is az szokott lenni), mert szépen behelyezte Mangát a nyugifotelbe.

És akkor a videó:

Átlagosan

Végülis mondhatom azt, hogy ha az átlagot nézem van két normálisan működő gyerekem.

Az egyik azért sír, mert enni akar, a másik pedig azért mert nem.

Az egyik sír, mert álmos és már aludna, a másik pedig egyáltalán nem fáradt, és eszében sincs az alvás.

Mondom én, hogy jó kétgyerekesnek lenni:) mert így láthatom az érem mindkét oldalát... egy és ugyanazon pillanatban:)

Zoknis

Máté jön-megy... intézi a reggeli, délelőtti dolgait, csak a fél lában van zokni.
Kérdezem tőle, hogy hol van a másik zoknija.
Büszkén mutat a szék alá, ott van.
Kérdezem miért nincs a lábán.
Mire Ő: - Levette a lábam:)

Máté és az Ember

Matyi életében is eljött az idő, amikor megérett a szerepjátékokra. Lehet, hogy kellett neki az a nagy lökés, hogy Milán is a családunk részese legyen, és így akarva-akaratlanul több időt kénytelen önállóan eltölteni. És az is tény, hogy sokszor van úgy, hogy ha én csinálok valamit Milánnal, és éppen akkor Matyi is akar valamit (mert miért ne éppen akkor lenne éhes, álmos, szomjas, vagy ki tudja mi), akkor én magam adok neki instrukciókat, hogy mit csináljon.

Néhány hónapja  még csak folyamatosan boltba ment. Ilyenkor körözött a szobában, természetesen kalapban, és hajtogatta, hogy "bótba medek, sietek". Ha megkérdeztem tőle miért siet, azt mondta mindig amit én mondtam neki egyszer, hogy "mama vár, Mijam vár". És mindig "teneret meg fefírt" vesz.

Aztán jött az a rész, hogy ágyat kellett építeni a mackónak és a kutyának, és azokat szépen lefektette, betakarta. Majd ezek a jószágok bizony meg is éheztek, és ilyenkor megosztotta velük a  délutáni joghurtját.

Az új pajtás mostanában az "Ember" azaz a hóember. Hintáztatja, eteti, magához ölelte este és ringatta. Közben pedig magyaráz:

- Embej nem tud aludni, fáj hasa! Nűdös! (és masszírozza az Ember pocakját)

- Embej pázik, be tell tatajni. Hó van tatajója Embejnek? (keresi) Ippan tatajó. (és büszkén mutatja, majd gondosan betakarja a hóembert)

És ezzel egyidőben napjában sokszor megnézzük ezt a mesét, de úgy hogy végig kommentálja, hogy "uszi (nyuszi) ujja(újra) építi Embejt, Embejt tánkóra tenni, Embej edűt(eldőlt)", stb...

De a legkedvesebb játéka mégiscsak a tis tetó, akit ha hagynánk folyamatosan pátyolgatna. Olyan aranyos, ahogy mellé kuporodik és bohóckodik neki, vagy énekel, vagy megmutatja neki a játékait. Persze mindegyiket a kezébe akarja adni, és nem érti, hogy miért nem tudja megfogni. Mint ahogy azt sem érti, miért nem tud oda fordulni, jönni-menni ahová ő mondja. Milán pedig ha épp nincs rossz passzban, akkor élvezi a bátyus törődését, és nagy hú, há,hi-kel hálálja meg.

Máté főz-gyurmából

Amióta legutóbb írtam arról, hogy Matyi rákapott a gyurmázásra, azóta a helyzet csak fokozódott. Azóta több garnitúra gyurmát elhasználtunk. A formázás terén mondjuk nem haladtunk sokat előre, vagyis én határozottan fejlődőképesnek nyilvánítom magamat, mert a kígyó-csigabigától már egészen állatformájú elefántot, virágformájú virágot,  repülőformájú repülőt, stb... tudok rittyenteni pillanatok alatt.

De Matyi is fejlődőképes, mert a csipetkézésből mára már egy egész ebédet vagy vacsorát meg tud főzni gyurmából. Mindent nagyon szakszerűen csinál, vág, aprít, lábasba tesz, majd azt fel kell tenni a tűzhelyre és időnként rá kell nézni, hogy jó-e már, kavargatja, és látszatkóstol. Íly módon főzött már pumpit (krumplit), téttát (tésztát), bokkolit (brokkolit), vagy szimplán csak  ebídet (ebédet). De ma reggel az első útja a gyurmához vezetett, csak úgy pizsamában, merthogy deddelit (reggelit) csinált.

És hogy nem legyen olyan unalmas a munka, (mert széken ülni egy helyben az elég gáz), így biciklin ülve is gyurmázik. Végülis fontos a testedzés is:)

Visszatekintve

Utólag minden olyan könnyű. Utólag minden megoldás olyan egyszerű. Utólag olyan könnyű okosságokat mondani, gondolni, hogy hogy is kellett volna, akkor-ott.

Utólag olyan könnyű volt 1 gyerekesnek lenni. Pedig akkor-ott meg voltam róla győződve, hogy baromi nehéz dolgom van. Akkor azt gondoltam, hogy Matyi teljesen kitölti a napomat, hogy nekem semmi másra nincs időm. (mondjuk ugyanezt éreztem akkor is, amikor még a gyermektelenek "gondtalan "életét éltem) Kezdetben tényleg nem is volt, egy darabig még ebédet is rendeltem. Majd amikor Máté is elkezdett mindenevő lenni, onnantól már nem rendelek ebédet. Már nem lenne gazdaságos.

Utólag visszagondolva mindenre lett volna időm... hajaj de még mennyi...

Bár bevallom, utólag sem tudom, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, hogy akkor-ott ne azt érezzem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett.

Két gyerekkel szinte ugyanazt élem át, amit valamikor egyel. Mégis most nem érzem annyira a hullámokat... igaz, megtanultam ezt-azt a szervezésről az elmúlt 2 évben. Igaz, a saját bőrömön, és magam kárán.Ma már nem esem kétségbe, ha valamelyik gyerek sír. Próbálom orvosolni a baját. Valahogy most már minden más, minden olyan rutinszerű, már ami a teendőket illeti.

Mátéval volt jónéhány álmatlan éjszakám.  Szó szerint is, de a szó átvitt értelmében is. Sokszor voltam tanácstalan, hogy mihez fogjak, majd szép lassan kialakult egy időrendi és fontossági sorrend, és mire Milán belecsöppent a szirupba, addigra mi ketten egy egész jól működő párost alkottunk. Milán pedig szép fokozatos töltötte be a Máté által üresen hagyott helyeket. Néha akadnak átfedések, ekkor kívülről nézve káosz az élet, és igen, van, hogy naponta többször is el kell számolnom jó sokáig. Van, amikor a hullámok már a lábamat nyaldossák, de próbálom nem engedni, hogy felcsapjanak a fejem fölé, mert akkor vége mindennek.... akkor minden kipróbált és bevált trükk, hogy ura legyek a káosznak érvényét vesztené.

Nem könnyű... de könnyebb, mint azt korábban gondoltam volna. Nem könnyű, de nem is megoldhatatlan. Nem könnyű... olyan is van, hogy elfáradok, hogy elegem van... de akkor mindig kapok egy relatív nyugodt éjszakát, hogy másnap  újult erővel kezdődhessen minden elölről.

Utólag biztos mindent másképp fogok látni... talán lesznek dolgok, amit utólag másképp csinálnék... de hát utólag, ugye, könnyen okos az ember:)

Szereti-Szeretem

Milán 7 hetes. Súlya 5 kiló körül jár, hossza 57cm.  hétfőn legalábbis annyinak mérte a védőnő. De ez meg is felel a valóságnak, mert a ruhatárában észrevétlenül kerültek elő a 62-es ruhák, és tűntek el az 56-osok. Nő mint a répa, hízik mint a kölyökgólya.

Indián nevén: Kis Mennydörgés, melyet az alsó tájékon kiadott hangokkal érdemelt ki. (egyébként pedig a minimaxos Yakari nevű indián kisfiú lovát hívják így).

Kalácsképű, nagypocakú, hurkáslábú, mosolygós Szundimanó.

Szereti a lámpa fényét csodálni a falon, a függönyt, a szélfútta faágakat. Szeret a nyugifotelében, hordozókendőben, és anya párnáján aludni. A kiságyban is szokott, de azt annyira nem szereti. Szereti a forgópörgőt, a zenélő medvét, szereti ha Matyi zenél neki  a zenélő kütyüivel, vagy ha énekel neki, vagy ha hintáztatja.

Szeret autózni, szeret a fürdőszobában lenni (miközben Matyi fürdik), szereti a konyhát, és a szagelszívót (elalszik, ha bekapcsolom), és szeret fürdeni. Szereti a pelenkázón lévő nyulakat nézni.

Beszél is, azt mondja hí, meg hú. Egyelőre mindenre ezt a két szót használja, meg csücsörít, és kézzel-lábbal hadonászik.

Éjszaka kétszer ébred. Ha szerencsém van, akkor eszik és visszaalszik, ha nincs szerencsém, akkor hajnalig szórakoztatjuk egymást, és akkor alszik el, amikor Máté ébred.

Kizárólag anyatejen él. Bár a minap kinézte a számból az avokádókrémes pirítóskenyeret. Nem adtam neki... de csak azért mert még nullfogú.

Nem szereti a hidegfrontot és a szelet, ilyenkor sír, nyűglődik.Nem szereti a kabátot, az öltözésnél egész addig bírja, de a kabátnál már eltörik a mécses.

Szeretem, amikor szopizás után ott marad egy csepp tej a szája szegletében, és amikor óvatosan letörlöm, mosolyra húzza a száját. Szeretem, amikor evés után teli pocakkal, elégedett kis fintorra húzza száját és kicsit hátrahajtja a fejét , vagy kicsit belefúja a buksiját a párnába.  Szeretem, amikor éjjel kéz a kézben alszunk el, pici kezével úgy szorítja az ujjamat, hogy nem is tudnám elvenni. Szeretem, ahogy büfi után a nyakamba fúrja a kis buksiját, és magamba szívom az illatát. Szeretem, ahogy fürdés közben látom rajta, hogy ellazul, élvezi a vizet, két kezét a feje mellé teszi és átmegy relaxba. Szeretem, ahogy ujjong, ahogy csücsöríti a pici száját, ahogy mosolyog.

Úgy ahogy van szeretem:) Szeretek az anyukája lenni:)

Variációk alvásra:

Matyiszáj

Ebédelünk.
M: Máté eszik vijágot.(virágot)
Én: Tessék? Mit eszel?
M: Vijágot eszem.
Csodálkoztam egy kicsit, majd leesett, hogy a petrezselymes krumplin a petrezselyem a virág, Máté szerint.