2022. március 8., kedd

Porszem

Nyilvánvaló, hogy 1 hét "másállapot" után nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, pláne úgy, hogy a múlt héten kicsit lájtosban nyomtuk, mert Milánnak csütörtök-pénteken nem volt iskolája a felvételik miatt, és Feri itthon volt homeoffice-ban. A csütörtöki focit így ő tudta intézni, péntek-szombat pedig elment a "kicsikkel" Szentesre. 

Alapvetően a Marci edzésnapjai a csücskösek+ a hétfő, de az nem annyira, mert ugyan akkor is 5-re kell Marcinak mennie Logiscoolra, de az közelebb van, mint a foci. 

Ha foci van, az a nehéz menet, mert én ha a 20-as buszt elérem, akkor 37-kor vagyok a sulinál, és akkor onnan rongyolunk az edzésre, amire éppen pontban érkezünk, ha van egy kis szerencsénk. Ha kicsit megcsúszunk, hát istenem, ezen nem rugózok azért annyira. Szóval viszonylag fájdalommentesen megoldhatóak a délutáni progik, arra építve, hogy Milán tudja intézni a maga programjait önállóan. 

Ma viszont csőtörés volt az útszakaszunk egy fontos részén, és nem járt a villamos, de a pótlóbuszok is terelve közlekedtek. Így esett, hogy bár nem voltunk még elkésve, és villámgyorsan pattantunk fel az éppen érkező pótlóbuszra, ami viszont valamiért még ott állt vagy 5 percet. Aztán 20 percet araszoltunk, egy 200 méteres szakaszon, mert nem tudtunk kikanyarodni. 

Végül késtünk vagy 20 percet, de mindegy. 

Az igazán bosszantó az volt inkább, hogy Marcit leraktam, és visszafelé is szinte ugyanez. Miközben Milán itthon kínlódott, mert ma kapott oltást a suliban, és nagyon fájlalta a karját. ( még mindig nagyon fáj neki) Nem is tudott zenekarra menni. Remélem azért majd jobb lesz neki. Estére adok majd neki fájdalomcsillapítót, aztán majd meglátjuk mi lesz holnap. Ferinek mondtam, hogy tartson talonban egy esetleges szerdai homeoffice-t, ha Milcsi nem lesz jól. 

Szóval cirka 2 órát szöttyögtem a városban a dugóban, ahelyett az 1 óra helyett, ami alatt egyébként megjártam volna vásárlással együtt. Remélem hamarosan megoldják ezt a csőtörést, mondjuk péntekig jó lenne. 

Amúgy meg ma már csináltam is VALAMIT. Azon túl, hogy az étkezőben ünnepeltük magunkat sütivel, rágcsival  meg üdítőkkel. :-) 


3 megjegyzés:

  1. Jó lesz ez. Most meg jön a hosszú hétvége! :) :)

    VálaszTörlés
  2. Hajrá Bea!A kezdeti visszaszokás után minden zökkenőmentesen fog menni!

    VálaszTörlés
  3. Hát ma azt olvastam, hogy legalább két hétig biztos nem tudják helyreállítani a kereszteződést, úgyhogy szívás ez a javából, munka nélkül is. Máté szív a legnagyobbat, mert ő arra jár suliba. Addig meg majdcsak lesz valahogy.

    VálaszTörlés