2021. november 4., csütörtök

Őszi tókerülések

Az őszi szünet második felét vidéken töltöttük, egy picit Ózdon, egy picit Szentesen is voltunk. Közben egyszer, szombatra haza is kellett jönnünk, mert Milánnak meccse volt, Máté pedig Agárdra ment duatlon versenyre. 3km-t eveztek evezőpadon, majd 3 km-t futottak. 

A héten már téli menetrend szerint működnek, és tegnap már megkezdődtek az úszó edzések is. Szerdánként a Duna arénába járnak majd úszni. 1 órát úsznak. Így egy kcisit hamarabb ér majd talán haza, mint amikor evezni megy szerdánként. Igaz, így sem látjuk, csak este, mert rögtön a suliból megy az uszodába. Közben volt egy óraátállítás is, így már nem kérdés, hogy sötétben megy, sötétben jön. 

Ráadásul ez a ma reggel, amikor ömlő esőre ébredtünk... hát nem nagyon volt kedve egyikünknek sem kidugni az orrunkat. 

De nem lehet egy szavunk sem, mert legalább a szünetben szép napos idő volt, igazán nem panaszkodhattunk, még ha a nagy kirándulások ki is maradtak, mert nem jutott rá idő, azért igyekeztünk sokat kint lenni a napsütéses őszben. 

Az őszi erdőnél nincs szebb a világon, szerintem. Teljesen ámulatba tudok esni, hogy mennyiféle színben pompáznak a növények. 

Amíg Ózdon voltunk, akkor az egyik délután körbejártuk a közeli Hangonyi-tavat. A gyerekekkel még sosem voltunk itt, én már vagy ezer éve utoljára, akkoriban nem is volt ilyen rendezett, és jól járható, mint most. 












Másnap pedig az ózdi csónakázó tónál sétáltunk egy rövidet. 





Azóta pedig vissza is kerültünk a hétköznapi kerékvágásba. 

Kedden Milán rögtön azzal kezdett, hogy nem ment suliba, mert a szőrallergiája miatt úgy köhögött, mint a kutya. Szerdára már jobb lett. Én nem tudom, de nekem olyan érzésem van, mintha ők örökké dolgozatot írnának. A héten is van egy magyar meg egy töri doga, plusz a Walesi bárdok felmondás. Mondjuk, lehet, hogy a többiek is ennyit írnak, csak az nem jut el hozzám... Milánéknál nagyon aktív a szülői csoport, és mindig minden meg van osztva, ami bekerül a krétába és ami nem. Ami részben jó, mert én nem követem ennyire a krétát, hogy mikor írnak dolgozatot, meg egyebek, ez szerintem a Milán dolga lenne, hogy tudja, de így legalább rá tudok kérdezni, hogy hogy áll. 

Mátéék teamsen nyomják az ilyesmit, ahhoz én nem is férek hozzá szerintem, bár őt meg örökké nyaggatom, hogy mi a mizu a suliban, de hát sosincs semmi, és állítólag tanul. 

A hétvégénk már megint nem a családi kirándulásról fog szólni. Máté szombaton a Zeneakadémiára megy az osztályával koncertre, Milánnak vasárnap meccse lesz Csepelen. Hogy mikor lesz ennek vége??? Nagyon várom a már a szezonzárást. Ha van ilyen egyáltalán. 


6 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. A valóság sokkal szebb :-) De hát aki a Mecsekből jön, annak nem kell ezt mondanom :-)

      Törlés
    2. :) :) Igen, bár én minden erdőben transzba esem valahogy :) Nálam jobban már csak a kutya :)

      Törlés
  2. Gyönyörű helyeken jártatok :) , a Hangonyi-tó különösen szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen, nagyon szép. Bár engem a hegyek, és a hegyek közelsége mindig elvarázsol, legyen az bárhol.

      Törlés