2021. július 14., szerda

Első, második

 Mármint oltás. 

Múlt csütörtökön megkaptam a második oltásomat. Kicsit korábban, mint az előírt 12 hét, mert kértem, hogy korábban felvehessem, ha van erre lehetőség. Egyszer már hívtak volna még június végén, de akkor pont a balatoni hétvége előtt voltunk, és nem kértem. Féltem, hogy nagyon rosszul leszek megint, és akkor odavan a kikapcsolódás. De nem maradtam le semmiről. 

Mivel a Bethesdában teljesen átálltak a fiatalok oltására, most az Örsre kellett mennem a rendelőintézetbe. Itt nem volt minden annyira jól szervezett, mint a Bethesdában, igazából egyáltalán nem volt megszervezve semmi. Egyetlen kígyózó sorban várakozott mindenki a folyosó teljes hosszában, függetlenül attól , hogy ki milyen oltásra várt. A hosszú szellőzetlen folyosón ácsorogni a legmelegebb kánikulai napon nem kis kihívás volt. Én mondjuk bírtam, meg nálam mindig van könyv az ilyen esetekre, de volt akinél hamar kiborult a bili. És mivel voltak, akik a sor mellett leültek a székekre, és úgy várakoztak, utána jó lehetőség volt egymás nyakának ugrani, hogy ki hol állt korábban. 

De végül bejutottam, és ott már pikkpakk mentek a dolgok, bár nem igazán tetszett, hogy nem voltak elkülönítve az egyes oltásra várók, tehát ugyanaz az ember készítette elő az oltasokat és végezte el az oltást mindenkinél, akár kínait kapott az illető, akár mást. Volt is bennem egy adag para, hogy mi van, ha véletlenül nem azt kapom, amit nekem kéne, hogy egyáltalán kiderül-e, ha így történik, vagy már csak akkor amikor meghalok. Hát... erre azóta sem tudom a választ, de még itt vagyok, szóval remélem nem történt semmi gikszer. Aznap kicsit nyomott voltam és álmos, de a másnapi fejfájás és rosszullét szerencsére most elkerült. Csak a mérhetetlen szomjúság volt, amit tapasztaltam. 


Hétfőn pedig Máté is megkapta az első oltását. Őt a Bethesdában oltották, ott most is, mint a múltkor is profi, kedves és mosolygós csapat várt minket, és percek alatt végeztünk. 

Aznap már fájdogált a karja, estére bevett egy algopyrint, és nyugodtan aludt, de másnap ő is fejfájásra és karfájásra panaszkodott. Délutánra már jobban volt, estére pedig már csak a karját érezte. Ma már megy evezni. 

Majd augusztus legelején kapja a második adagot. 

3 megjegyzés:

  1. Nálunk Áron tegnap kapta a 2. Pfizert. Ma lett lázas. Karját is érzi. Délelőtt még bágyadt is volt.
    Mindannyian Pfizert kaptunk, mi még férjemmel első körben. Nálam semmi reakció. Férjemnél a 2.-nál volt "nemvagyokszázas" mondata.
    Adrika is a másodiknál lett lázas, persze másnap volt az érettségi bizi osztója.
    Andor az elsőnél kicsit érezte a karját.
    Áron elsőt simán megúszta, most nem. Háperszehogy holnap indulunk nyaralni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem minden rendben lett Áronnal mára! Jó nyaralást nektek, kellemes pihenést mindannyiótoknak!

      Törlés
    2. Igen, ma már szerencsére minden rendben volt.
      Köszönjük a jókívánságokat, pihenünk, nyaralunk. Nagyon ránk fért már.

      Törlés