2021. július 29., csütörtök

A legizgalmasabb napon letekertünk Zamárdiba

 Milán már tavaly óta mondogatja, hogy menjünk majd el egyszer a zamárdi strandra. De odaautózni az annyira snassz, egy szimpla strandolás miatt, hogy az szót sem érdemel, úgyhogy azt találtuk ki, hogy amikor még nincs az a nagy meleg, akkor bérelünk biciklit, és letekerünk Zamárdiba. Ott lehet, hogy még a víz is melegebb, mint Füreden, ahol hát... nem volt épp langymeleg. :-) 

Aztán gondolatban kicsit finomítottunk a terven, mert közben rájöttünk, hogy Füred- Zamárdi az több mint 60 km, és nem tudtuk, hogy Marxi mennyire fogja bírni. Igaz, tavaly 2x30-t már mentünk együtt az északi parton, ami azért elég emelkedős, de egyben 60-t  még nem mentünk sosem. Úgyhogy az elsődleges cél az volt, hogy siófokig mindenképp elmegyünk, aztán ha ott nagypn hullák vagyunk, akkor ott megállunk, csak ennek az a hátulütője, hogy akkor strandolás után is kell még egy szép távot tekerni a kompig, és onnan haza, vagy vonattal kell hazajönni. 

Hétfőn este írt is a kölcsönző, hogy oké a kedd, lesznek bringák, mehetünk nyitásra. Tavaly is és most is a Csöpi Kerékpárkölcsönzőtől szereztük be a bicajokat, Füreden és Akarattyán  van telephelyük, bátran ajánlom őket, szuper bringáik vannak és korrekt áraik. 

Kedden nem sokkal 9 után már nyeregbe is pattantunk. Kellemetlenül erős oldalszéllel hasítottunk a bicikliúton Siófok felé. voltak védtelenebb szakaszok, ahol eléggé meg kellett küzdeni a kerékenmaradásért. 



Almádiban, 16 km-nél,  tartottunk egy röpke kis uzsonnapihenőt. Marci itt kipanaszkodta magát, hogy borzasztóan fáj a fara, nyomja az ülés. De ettől függetlenül lelkes volt, és  beletörődött, hogy tovább kell menni, bíztattuk, hogy majd megszokja, és nekünk is fáj ám. 


Fűzfőnél megálltunk kicsit bámészkodni. 


A Fűzfő-Kenes szakasz nagyon kellemesen járható árnyékos részen ment. 

Majd Kenesén, a kikötő mellett tartottuk a következő nagyobb evő-ivó szünetet. Itt az árnyékosban meg is pihentünk kicsit, mert ahogy sejthető volt, ahogy lefordultunk a Balaton mentén már nem kellett a széllel küzdeni, viszont jó meleg lett.

Eztán jött csak a táv nehezebbik része, merthogy Akarattyán szemmel láthatóan másfelé húzták meg a biciklisutat, legalábbis egy jobbra vezető nyíl, ami a sínnel párhuzamosan vitt volna le volt festve, volt viszont a sín túloldalán egy jel, ami viszont felvitt minket egy meredek hegyoldalon. Hát nem mondom, hogy nem küzdöttünk meg vele. 

Én nem vagyok egy nagy bringaszakértő, és a nagy váltogatások közepette le is esett a láncom. Amit visszaraktam ugyan, de sikerült könyékig összeolajoznom magam. Milán duzzogott, hogy átvertük és hazudtunk, mert azt mondtuk, hogy errefelé nem lesznek emelkedők... Tüntetőleg tolni kezdte fölfelé a biciklijét, de mivel az emelkedő sosem akart véget éri végül csak felült, leváltott, és feltekert.  Miközben Marci valami rakétát gyújthatott be, vagy nem tudom, de úgy tépett felfelé, mintha lefelé menne:-) Tényleg nem értem... 

Átsuhantunk Akarattyán, de Világosnál újabb kisebb emelkedővel találtuk magunkat szemben. Nem volt ez már olyan durva, mint a korábbi, de Milánnál ez végképp betette a kaput, és a világi magaspartra felérve egy fa alá hajította a biciklijét, hogy ő aztán innen tovább biztos, hogy nem jön. 

Szóval emiatt, de egyébként is, tartottunk itt egy Balatonnézős pihenőt. Eszméletlen szép innen véginézni a parton. Főleg az volt jó érzés, hogy mindezt a hatalmas távolságot két keréken tettük meg. Addig kb. 40 km-t mentünk. 


Ez már kicsit arrébb volt. Miután Milán kicsit összeszedte magát és végigmentünk a magasparton, többször is kedvem lett volna megállni, megcsodálni a Balatont, fotózni, szobrokat nézni, szuper park van kialakítva ott fenn, de nem akartam már Milánt kizökkenti megint az újonnan  felszívott lendületéből. Így csak magamban raktároztam el a csodát. 





A siófoki laposon Máté és Milán szárnyakat kapott, és szálloda és lakóépületek közötti hosszú-hosszú egyenes szakaszon téptek ezerrel. Már Világosnál is tudtuk, hogy nem fogunk megállni Siófokon, hanem elmegyünk most már Zamárdiig. Hiszen az már csak 10 km. :-) Az utolsó 10 km. Egyesével számoltuk. 
Zamárdiba érve már csak a vízre és az evésre tudtunk gondolni. Első utunk a lángosozóba vezetett. Aztán meg a vízbe. 
Jó nagy szél volt, a fürdés mondjuk jól esett, a víz is egész jó volt, de kijönni nem volt jó belőle. 

Ott, pont  szemben van Füred! 





Miután jól kifürödtünk magunkat újra felkerekedtünk, és elmentünk a komphoz. Ez nem volt olyan messze, néhány km csupán, mégis elég nehezen ültünk vissza a biciklikre. :-)

Éppen elcsíptünk egy kompon, úgyhogy pikkpakk, 8 perc alatt már Tihanyban voltunk. 











Tihanyból még egy bő 10 km-t kellett mennünk hazáig. Nem mondom, hogy őszinte volt a mosolyunk, de mentünk és haladtunk. A révtől egy egészen ismeretlen útvonalon haladtunk, és olyan nyugalmas, érintetlen volt ott minden. Ez volt az egyik kedvenc szakaszom. 

Füredre érve még pont elcsíptük a biciklikölcsönzős csókát, így gyorsan még leadtuk a bicajokat, hogy ne kelljen ezzel másnap reggel foglalkoznunk. 

Tök jót bicikliztünk, és Marci is úgy tekert, mint a huzat. Végül már jobban zavarta, hogy megpirult a karja, minthogy fáj a fara. Annyira cuki volt :-) És igazi hős! Összesen majdnem 80 km-t mentünk. Feri már azt tervezi, hogy jövőre akkor a másik felét is körbetekerjük. Az kb. 170-180 km lenne. Mondjuk akkor már akár az egészet is megkerülhetnénk, mert az is csak 220. :-) Na majd látjuk. 

Egyelőre ennek is nagyon örülünk, hogy ez szinte zökkenőmentesen sikerült. 



 

5 megjegyzés:

  1. Nagy gratula mindenkinek! :-)

    VálaszTörlés
  2. Hú ez nem semmi. Igazi nekem való program! :)
    Mondjuk, biztos frászt kapnék, ha leesne a láncom "idegenben"...itthon is mindig sasolok, nehogy meglazuljon. :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a defekttől jobban félek :-)

      Törlés
    2. JAJA, csak azt nem tudok kapni már, túl sok volt, fel vannak töltve az abroncsok. 😆

      Törlés
  3. Elképesztőek vagytok :) ! Óriás gratula kicsinek és nagynak, nem semmi ez a táv, meg az egész...

    VálaszTörlés