2021. június 23., szerda

Tegnapi hírek

 Tegnap Milán cuki volt, mert bejelentkezett, mikor mentek a strandra. Felsőtoldon nincs térereje, ami annyiból szerencsés, hogy legalább nem nyomogatja a telóját minden csepp szabadidejében, de tegnap, mikor mentek a pásztói strandra, akkor vitte magával, és tudtunk váltani pár szót. 

Jól vannak, egyben vannak, és jól érzik magukat. A tömény lényeg az ez. 

Más tészta, hogy Marci nem tud aludni éjjel, és míg első éjjel az edzőt találta meg, második nap Milánt is. Nem volt teljesen tiszta, hogy végül kit hol ért utol az álom, hogy Milán visszakísérte-e szobájába, vagy ott maradt Marci nála, vagy hogy volt pontosan, de végül Gyuri is bevonódott megint a történetbe... mindenesetre nem volt túl pihenetető az éjszakájuk. 

De ezt leszámítva azt mondta minden rendben, fogy a költőpénzük, mert hétfőn a strandon is vásároltak, és a falusi kisboltban is voltak :-) 

Milán nagyon lelkiismeretesen vigyáz Marcira, mondta, hogy mindig nézi, hogy be van-e kenve, meg ilyesmi. Már lelkiismeretfurdalásom is van miatta, hogy ekkora terhet kell cipelnie... bár ő bizonyára nem érzi ezt tehernek, különben nem csinálná, de semmiképp sem szeretném, hogy kötelességének érezze a Marcira vigyázást, erre vannak ott a felnőttek, de azért jól esik és nyugodtabb is vagyok, hogy Milán is szemmel tartja. Ő azért  egész jól ért a Marci nyelvén. 

Holnap már megyünk értük. Már nagyon várom!

Ugyancsak tegnap, Máté megint volt evezni. Vizet még mindig csak a partról látott, de azt mondja Normanka (az edző) hogy jól haladnak. Mindig kap egy adag elméleti oktatást is, hajórészek, hajózástörténet, csomókötés, ilyesmi, és lesz állítólag majd vmi minivizsga is ezekből. 

Aztán be kell jelentkezni sportorvoshoz is. 

Ma megint megyünk. Ma még elkísérem, de aztán remélem a jövő héten már egyedül is tudja intézni. egyetlen új eleme van az odajutásnak, a metró, de szerencsére pont jó irányba halad ahhoz, hogy ne kelljen az Árpád-hídnál az aluljáróban kavirnyálnia, hanem csak beszáll-kiszáll, és már ott is van a lépcső a villamoshoz. eltéveszteni sem lehet. Máté meg ügyes gyerek. Még ha néha idegesítően infantilis is tud lenni. 


Tegnap déli életkép a Dunán. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése