2021. június 16., szerda

Na, végre vége!

 Tegnap vége lett ennek a felemás tanévnek. 

Sokminden kavarog bennem, nem csak az elégedettség, de igyekszem a jót is meglátni, és értékelni. 

A többhetes itthontanulás után Milánnak volt nálunk a legnehezebb dolga, neki nagypn össze kellett kapnia magát, hogy legalább egy értékelhető szintre felhozza magát. volt februárban egy hatalmas mélyrepülése, amiből aztán nehezen, vagy nem is tudott kikeveredni. De most már ő is látja, hogy ez nem nem megengedhető. Sajnos, nem sajnos, egyre inkább oda kell figyelni, naprakésznek lenni, és nem mellesleg tanulni. 

Marcinak is nehéz dolga lett volna, de ő fittyet hány minden kötelezettségre, és nagyjából tesz a dolgok tetejére. Amit tud, tud, amit meg nem tud azonnal, azt egyáltalán nem hajlandó leülve megtanulni, hanem jobb esetben egyszer csak a fejébe vándorol. Nem hiszi el, hogy cukiságból aztán nem lehet évekig elboldogulni :-) 

Marciék a Tarzan parkban tölöttek el egy szuper napot az utolsó napok egyikén. Nagyon élvezték a nagy csúszdákat, meg mindent, de a legeslegjobban a vizes játszótér tetszett nekik. Vittem fürdőcuccot magukkal, szerencsére jó időt is fogtak ki. 



Mátéék a nagy visszatérés után már nemigen foglalkoztak tanulással, sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek az ismétlésre, és az együttlétre. Sokszor, amikor jó volt az idő, akkor kimentek az iskolakertbe, és ott tarrottak vmi beszélgetős órát. Rajzokat és kézműves dolgokat készítettek a ballagóknak, díszítették az iskolát, együtt voltak. Ők hétfőn, az utolsó napjukon csaptak egy remek osztálykirándulást, Siófokra mentek, és eldorbézolták az összes befizetett osztálypénzt :-) Vonattal mentek, hajóztak, óriáskeréken ültek, ebédeltek, dodzsemeztek,  a víztoronyban is voltak, és kicsit meglógatták a lábukat a Balatonban, ami ugyan mág hideg volt, és nem is volt strandolás betervezve, de vizes láb nélkül nincs Balaton, ugyebár :-) 

Azt ígérte János bácsi, hogy kerítenek majd sort legközelebb a fürdőzésre is. Rajta biztos nem fog múlni. 


Az utolsó tanítási nap pont egybeesett a magyar-portugál foci eb csoportmeccsével. 

Máté napokkal ezelőtt már arra készült, hogy majd menjünk ki a ligetbe a szurkolói zónába, és ott nézzük. Bevallom, nekem nem sok kedvem volt hozzá, de végül csak ráálltunk. De előtte még össze kellett szedni a kicsiket a suliból. 

Milánéknál aznap volt a ballagás is. Nagyon furcsa volt az egész, mert pont egybecsúszott az egész a futballdrukkerek vonulásával.  A környéken teljes káosz, minden lezárva, mindenhol teljes rendőri készültség, felettünk egyre köröztek a rendőrhelikopterek... az iskola udvarán pedig a ballagók, gyönyörűszépen, mosolygósan, virágokkal búcsúznak a társaiktól, az iskolájuktól, és körbe az iskola kerítésén kívül az ünneplő, könnyet törölgető rokonság, egy játszótéri billegőhinta árnyékában állgodáló fehérblúzos nagymama, és akik már nem fértek be az engedélyezett fejenként 2 vendégbe.  Elég faramuci volt...  

De legalább megtartották a ballagást, ami azért fontos szerintem. 


Mivel Milánék is részt vettek az iskoladíszítésben ebéd után, így pont akkor mentem érte, amikor már a drukkerek nagyon gyülekeztek. Máté mondta ugyan, hogy 3-kor a Hősök teréről indul majd a felvonulás a stadionba, de valahogy nem raktam össze magamban, hogy ez pont keresztezi az mi útvonalunkat. Nem is engedték át a trolit már a Dózsa György úton, úgyhogy gyalog kellett tovább haladni, a drukkerek meg közben elindultak a Hősök teréről, és vészesen közeledtek. Nem mondom, hogy nem volt félelmetes izgalmas. 

Közben Milánnak mondtam, hogy induljon ki a suliból, mert ott meg ugye 3-tól már vonultak a ballagók, és akkor se ki se be. 

Szerencsére meglett Milánka, és gyalog indultunk hazafelé. Körülöttünk mindenhol piros mezes emberek, tele volt velük minden járda, minden kocsma, üde színfolt volt Milánka a fehér ingében a sok sört szorongató pirosmezes ordibáló focidrukker között. 

Mire visszaértünk a Dózsa Györgyre, szerencsére a menet nagy rész már lement, már csak a távolodó tömeg zaját hallottuk, és a lemaradókat, de  füstbombák füstje, a petárdák durrogása, és az  Alé, alé, Magyarország még sokáig kísérte az utunkat. Mint ahogy a Tek-es sorfal is elég bizarr volt. 

Ilyen évbúcsúsztatásban még nem volt részünk, szó mi szó :-) Pedig elég látványosan szoktunk örülni a tanév végének :-) 

A legjóképűbb focidrukker :-)




A napot a szurkolói zónában zártuk. volt egy kisebb sorbanállás a bejutáskor, de relatív gyorsan bejutottunk. 


A kapurarúgós játékban nyertek egy-egy csattogó kezet. 


Meglehetősen sokan voltak. 

A 80.percig egészen kellemes hangulat uralkodott, de aztán sajnos jött a fekete leves... végül csúnyán kikaptunk. :-(  eléggé lesújtó volt, Milán eléggé odavolt, de az egész szurkolói negyed hirtelen elcsendesedett, majd hirtelen őrült káromkodásba váltottak. Na ez a része már nem volt annyira szórakoztató.

Hazafelé még jó sokat gyalogoltunk,  de Marci mág lement este kilenckor trambulinozni. Hogy hogy nem fárad el? Elég későn sikerült mindenkinek lehiggadnia. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése