2021. május 26., szerda

A Pál utcai fiúk nyomában

 Nagyon tanév vége van már, bár mág mindig van  1-1 tz hátra itt is, ott is, de lassan már kifogynak talán. 

Mátéék nemigen erőlködtek így az év végére, miután fél év után május közepén visszamentek a suliba, jobbára felzárkóznak és ismételnek. Vagy ki tudja... Ő legalábbis nem nagyon rugózik azon, hogy húúú dolgozat, más információforrásunk rajta kívül meg nincs. 

Milánéknál viszont nagyon bedurvult a dolog május 10. után, szinte minden tárgyból volt dolgozat az elmúlt 2 hétben, és lesz is még. Ezek többnyire sokatérő témazárók, amikből jól jön(ne) még a végére egy jó jegy, hogy ne fakadjunk sírva a bizonyítványosztáskor :-) Néhány tárgyból sikerült is a bravúr, angolból pl. talán meglesz az év végi ötös a félévi négyes után. Természetből még jó lenne egy 5-ös tz. Nagyon jó!

Nagy szívfájdalmam, hogy bár szerintem Milánnak a matek az egyik nagy erőssége, és a tanárnője szerint is jól megy neki, és vág az esze, ennek ellenére mégiscsak négyes lesz belőle, mert hiába pengeéles a logikája, ha a törtekről meg a szöveges példákról van szó, ha a geometriából rendre rosszabb dogákat ír, mert pontatlan és trehány. Emellett van még házifeladat- és felszereléshiány miatti minuszokból összegyűlt kisegyese, meg definíciókból kapott kettese, mert nem gondolta hogy azt szó szerint kell megtanulni. ( homlokcsapkodós szmájli) Na mindegy. Ez a hajó már elment, majd jövőre hátha jobb lesz. 

Marci, bár szerintem tök okos, viszont tök lusta gyakorolni, hozza a négyes és ötös közti eredményeket, bár így év végére már eléggé leresztett. 


A pünkösdi hétvégén, hogy, hogynem esett az eső. Vasárnap egész nap esett, semmit sem lehetett csinálni. Volt viszont Milánnak egy irodalom szorgalmija, hogy küldjön 3 képet a Pál utcai fiúk helyszíneiről, és akkor ötös jár érte. Bár irodalomból talán nem áll olyan rosszul, egy plusz ötös mindenképpen jól jön, pláne, ha nem is nagyon kell érte csinálni semmit, csak megnézni néhány dolgot. Pláne, hogy a Füvészkertet már úgyis régóta emlegetjük, hogy egyszer el kéne oda menni. 

Letöltöttem azt a guide -alkalmazást is, amin van egy ilyen tematikus séta, de ténylegesen nem annak a mentén haladtunk. Az alkalmazás egyébként nagyon jó, rengeteg infót elmond a könyvről, a cselekményről, a helyszínről és még a filmről is. De mondjuk a városban sétálva füles nélkül ebből nemigen hallatszik semmi. 

Mi meg amúgy is a Füvészkertnél kezdtünk, gyakorlatilag a  sétaútvonal végpontján. 

Meghatározott időpontban van csak nyitva a pálmaház és a bemutatóház is, csak sajnos eltérő volt a pénztárnál kiírt időpont és a valós nyitás. Úgyhogy kicsit várnunk kellett, mire bejutottunk a pálmaházba, a másik házat pedig még akkor sem nyitották ki, amikor ott végeztünk. Nem is értettük egyébként a logikát az egészben, mert így abban az 1 órában jó nagy tömeg volt odabent, míg ha rendesen nyitva lenne, akkor nem egyszerre tódult volna be mindenki. De én már meg sem próbálok az intézkedésekben logikát keresni... 

Szóval füvészkert. Az elmúlt hetes ( hónapos) esőzés azért itt is látszik rendesen, kevésbé tűnt rendezettnek és fűnyírottnak, mint szerintem egyébként lenne. Bár nem is láttunk a pénztároson kívül embert az egész kertben, aki valamilyen kertészeti munkát végzett volna... nem tudom, kik gondozzák egyébként. Lehet, hogy diákok? 




Nemecsek a tóban :-(
Kacsázók








Innen elsétáltunk a Pál utcai fiúk szoborcsoporthoz. Ezt Milánnal már többször is megnéztük, amikor a Klinikáról jöttünk hazafelé. 




A könyvbeli Grund helyén ma már egy lakóház áll. A Nagytemplom utcai Grund nevű helyre meg most nem mentünk el, túlságosan kiesett volna már az autóhoz visszafelé menet, de ott viszont van egy szuper játszótér. Egész régen voltunk már ott. 

Mint ahogy nem mentünk el most a Múzeumkertbe sem, de azt majd bepótoljuk valamikor. 

Szóval jó kis sétát tettünk hétfőn délelőtt, jól el is fáradtunk, és Milán is bezsebelte az ötösét. 

És ha egyszer végre kinyitnak majd rendesen a színházak is, akkor hátha meg tudjuk nézni a beragadt jegyünkkel a végre a színdarabot is. 



3 megjegyzés:

  1. Ilyenkor mindig "irigykedem" egy kicsit, hogy ti milyen klassz helyen laktok.... :)

    Azon mindig felháborodok, ha hiányosság miatt elmarasztaló jegy kerül a Krétába, szerintem nem szabad elmaradt háziért, meg nem írt fogalmazásért rossz jegyet beírni a gyerekeknek, mert annak semmi köze a tudáshoz. Pedig azt kellene osztályozni, nem? Ugyanúgy nem vagyok híve az órai aktititás osztályozásának, de mindegy, ha ötös elfogadjuk. :) Milán majd javít jövőre, lehet, hogy az új iskolatípust is szokni kell?

    Egyébként érdekes, hogy a szöveges feladatokkal Rékának is meggyűlik a baja, én egyszerűen úgy láttam, hogy lusta gondolkodni. :) Bár ez hatodikos , tavalyi tapasztalat. Elolvasta a feladatot, aztán levágta a ceruzáját az asztalra durcásan, hogy ő ez nem érti....Ennyi. Én csak lestem. Aztán sok-sok példával átlendültünk ezen is, de általában jellemző rá, hogy vagy tud valamit, vagy nem , fejét aztán nem töri rajta, micsoda időpocséklás már! :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát vannak pozitívumai és negatívumai is az ittlakásnak :-)

      Nekem sem tetszik ez az elmarasztaló rendszer. Szerintem a házi feladat az nem iskolai "szereplés", hanem egyfajta gyakorlása az órai anyagnak. Ha megcsinálja, szuper, ha nem akkor annak úgyis meg lesz az eredménye legkésőbb a dolgozatban. Gyakorlatilag ez egy dupla büntetés.
      Igen, kicsit másfajta itt a szemlélet és az elvárás, mint az alsóban, reméljük mi is, hogy jövőre már rutinosabb lesz.

      Milánnak sem erőssége az idő-rászánás. Ezért is nem szereti a geometriát, mert nincs türelme megvonalzózni egy téglalapot, vagy húzni egy pontos szöget. Ugyanígy, ha nem tud valamit elsőre, azon sem tököl sokat, elkönyveli, hogy nem megy, és kész. Pont mint Réka.

      Törlés
  2. Jó volt látni a Füvészkertet, mi annak idején Mátéval (és Tomával olyan hároméves kora körül), a Pál utcai fiúk olvasása miatt elsősorban :) elmentünk a Grund játszóra és onnan átsétáltunk a Füvészkertbe :) . Valószínűleg hamarosan újból megejtjük a körutat, a szobrokkal mindenképpen kiegészítve :) ...

    VálaszTörlés