Hétvégi bringa Mátéval

 Elég mozgalmas hétvégén vagyunk túl, szombaton Marcinak és Máténak focimeccse volt. Marcinak délelőtt, Máténak kora délután. 

Délután pedig barátokkal taliztunk a Hajógyári szigeten egy kis piknikezésre, beszélgetésre. A gyerekek meg közben eltébláboltak vagy a játszótéren, vagy fociztak a füvön. Jó volt nagyon.  Nem nagyon járunk a Hajógyárira, mert kicsit kijjebb esik a mi csapásirányunktól, de megállapítottuk, hogy teljesen jó hely, sokkal kevesebb ember volt kint, mint mondjuk a Margitszigeten, ami szerintem használhatatlan bármire is. És tulajdonképpen az Árpád-hídtól már a Hajógyári sincs messze. Igaz, most autóval mentünk, de bringával is teljesen jól megközelíthető, végig megy bringaút. 

Vasárnap sok idő után Feri leutazott Szentesre Papához. Marci és Milán ment vele. Mivel én nagyon le vagyok maradva oltásilag, és mág 1 hét sem telt el az elsp oltásom óta, nemhogy 2, így én itthon maradtam, és velem maradt Máté is. 

Hogy ne teljen nekünk sem haszontalanul a napunk, mondtam Máténak, hogy találjon ki valamit, hogy mit csináljunk. Rögtön mondta, hogy kirándulni biztos, hogy nem megyünk :-) Max biciklizni mehetünk, de csak akkor ha veszünk egy hamburgert. 

Így aztán biciklire pattantunk, és a Római-partot vettük célba. Úgy terveztem, hogy az Északi-összekötő hídon megyünk át. Erre még sosem bicikliztünk, a bringás térképen azt jelölte, hogy végig van vagy biciklisút, vagy biciklis sáv, úgyhogy ebben bízva, meg abban, hogy legfeljebb improvizálunk, ha döntéshelyzetbe kerülünk, nekivágtunk. 

Egy darabon ismerős volt az út, az nem volt egészen világos, hogy a hídra honnan tudunk felhajtani, de kicsit korábban egy zebránál, amikor megálltunk, hogy levegyem a kabátomat, akkor mellénk ért egy biciklis pár, kisgyerekkel a hátuk mögött, biciklis szerelésben, és mondtam Máténak, hogy szegődjünk a nyomukba, mert ők is biztos arra mennek, amerre mi. Hova mennének máshová, ugyebár? Kisgyerekkel, vasárnap délelőtt? Csakis a Duna-part jöhetett szóba. De ha már a hídig elvezetnek, akkor nyert ügyünk van. 

És így is történt. Mentünk szépen utánuk, mintha csak összetartoznánk :-) Persze meg is kérdezhettem volna őket, hogy hogyan tudunk átjutni a túlpartra, de abban nem lett volna semmi izgalom :-) 

Úgyhogy szépen, ahogy sejtettem, felkanyarodtunk a vasúti összekötőre, és csak mentünk, mentünk át a hídon... Iszonyat hosszú ez a híd, mert először egy hajótemető szerű rész jön, majd a Népsziget fölött megy el, ide is le lehet hajtani róla, aztán jön csak a Duna, majd a túlpart. 

Hát engem, mint híd-fóbiást többször is levert a víz... én annyira rettegtek folyton, hogy azt nem is tudom elmondani. De szerencsésen átértünk. 

A Rómain persze rengetegen voltak. Ettünk egy hamburgert, majd kiültünk a partra ejtőzni egy kicsit. Induláskor megállapítottuk, hogy mikor érkeztünk, akkor nyilván nem is voltak sokan. Bezzeg akkor. Mi még simán válogathattunk a biciklitárolók között, de mikor jöttünk el, már minden dugig volt, a sétány, a teraszok... Lent a parton nem vettük észre, hogy ennyien összegyűltek. 

Úgyhogy gyorsan fogtuk is a bicónkat, és bár bennem megfordult, hogy ha már ideáig eljöttünk, akkor menjünk még egy kicsit tovább, de semmi kedvem nem volt a zsúfolt úton szlalomozni bringával, úgyhogy hazafelé indultunk, de most elmentünk az Árpád-hídig. Nem mintha az nem lenne hosszú... de hát aki átmegy a túlpartra, annak vissza is kell jönnie... A Dunát megkerülni meg kicsit macerás lett volna így vasárnap délidőben. De így legalább nem ugyanarra mentünk haza. 

Az óbudai Főtéren megpihentünk Szindbád mellett. 

Végül 21 km-t tekertünk össze :-)