Közeleg

Nyakunkon a tanévkezdés, de ami még ennél is sokkal jobban foglalkoztat az idén, az Milán műtétje, ami ugyancsak vészesen közeledik.
A múlt héten sikerült minden vizsgálatot elintézni, igaz, hogy 5 napból 4-en ott voltunk az orvosi rendelőben. Hétfőn beutalókat kértünk, szerencsére nem volt senki. Erre számítottam, hogy kánikulában, hétfőn délben nem kell majd sokat várakozni.
Kedden elmentünk vérvételre és röntgenre. A vérvétel miatt volt egy kis para, kicsit félt tőle Milán, érthető módon, de persze túlélte, és ügyes is volt, hang nélkül tűrte, hogy levegyék tőle azt a "rengeteg" vért. Utólag még sopánkodott kicsit, hogy az összes vérét kiszívták, ő látta.
Aztán én futottam még egy háziorvos-labor kört, mert kellett egy plusz beutaló a vércsoport meghatározáshoz. Majd délután vissza a leletért.
A vérkép többé-kevésbé rendben van, vannak némi eltérések, de azokról tudtuk, hogy lesznek, pl. allergia, és egy kicsit vashiányos, amire most elkezdtünk szedni vascseppeket.
Csütörtökön ekg. Ott is minden rendben.
Úgyhogy elvileg most műthető állapotban van Milán, már csak arra kell vigyázni, nehogy valami hurutos megbetegedése legyen, vagy herpesz, vagy ilyesmi. Sőt most felhívtak a klinikáról, hogy akkor nem felejtettük el ugye az időpontot, és azt mondta a hölgy, hogy figyeljünk arra is, hogy a műtét helyén ne legyen elkapart szúnyogcsípés vagy bármilyen seb. Szóval nem kevés dologra kell figyelni egyszerre.
Persze közben Milán nyafog, hogy miért, meg hogy mi hogy, meg hogy egyáltalán. És olyan nehéz felé határozottságot és nyugodtságot közvetítenem, és meggyőzni róla, hogy nem lesz semmi gond, és hamar el fognak telni a nehezebb napok, és aztán minden szuper lesz, mikor én magam is tele vagyok félelemmel, tanácstalan vagyok és kétségbeesett, és én sem tudom, hogy mi vár ránk pontosan az elkövetkező hetekben, és hogyan fogjuk átvészelni, és én is azt szeretném leginkább, ha most nem megállna az idő, hanem egy kicsit előrehaladnánk már, és lennénk 2-3 hónappal előrébb, hogy legyünk ezen az egészen túl.
Két hét múlva ilyenkor már túl leszünk a műtéten, és sokkal okosabbak leszünk.

És a tanévkezdés... hát arra most egyáltalán nem tudok gondolni..... a múlt héten elmentünk Mátéval és összeszedtük a papír-írószereket, ennyivel beljebb vagyunk, de van még pár dolog, ami kéne. Máténak új tolltartót ígértem. Ő új táskát is akart, de olyan jófej volt, hogy beleegyezett, hogy most csak egy új tolltartót kap. Nincs baja egyébként a táskájának, látszik rajta az elmúlt 3 év, de még abszolút kibírja ezt a negyediket is. És Máté már olyan rutinosan tudja nemhazahordani a holmiját, hogy tényleg csak a legszükségesebbek kerülnek haza. Ha meg sokat kell hozni, akkor még mindig ott vagyok én, aki cipeli. Csak Máté most megint nincs itthon, nélküle pedig nem szeretnék választani.
Marcinak is kéne egy benti cipő legalább, mire elkezdi az ovit, aztán a többit  majd meglátjuk, az első heteket szerintem még simán tudjuk venni a meglévő ruhatárával.


Hát így állunk...