2017. február 7., kedd

Padlás

Nagyjából 1 évvel ezelőtt merült föl bennünk, 3.b-s anyukákban korcsolyázás közben, hogy szervezhetnénk közös színházazást, és  jó lenne megnézni együtt a  Padlást. Akkor még nem sejtettük, hogy mennyire nem egyszerű ennyi jegyet szerezni egyszerre egy hétvégi előadásra. Eleve relatív kevésszer játsszák, és akkor is leginkább hétköznap este 7-kor, és csak egyszer-egyszer hétvégén. A hétköznap esti előadást pedig egyelőre nem vállaltuk be, pláne kedd-szerda, ezek felejtősek.
Végül aztán múlt vasárnapra sikerült jegyet vennünk, és így is csak a karzaton tudtunk leülni.  De nem volt ez baj! Sőt... persze, messze volt a színpad, de jól lehetett látni. Jóóóó, a mimikából nem sokat   (semmit sem) láttunk, de ettől függetlenül nagyon élveztük. A gyerekeknek is tetszett. 7 gyerekkel voltunk  négyen anyukák. Szóval kicsit csajos program is volt, meg kicsit gyerekes is. 

Persze, hogy ne menjen minden simán, eleve késésben indultunk itthonról, mert nem találtam a színházbajárós nadrágomat. ( azóta sincs meg.) Aztán teljesen amatőr módon az Oktogonnál azt gondoltam, hogy innen már nincs messze, és sikerült behozni a csúszást, úgyhogy sétáljunk oda, ne szálljunk villamosra. Hahahah... csakhogy elvétettem egy megállót, és így viszont jóóó sokat kellett volna gyalogolni. Közben pedig csak teltek a percek. Végül csak felszálltunk egy villamosra, de így is szaladtunk a színházhoz, mert ráadásul nálam voltak a jegyek. De nem késtünk el, szerencsére :-)

Én még sosem láttam a Padlást élőben. Persze felvételről láttam már, és a youtube-on is fenn van az igazi, az eredeti, a Kaszás Attilás, Tábori Nórás, uitánozhatatlan társulattal, és persze attól nehezen lehet elvonatkoztatni. Ki ne ismerné a híres slágereket, Fényév távolság, Örökre szépek, Szilvásgombóc, és társai? Ugye, hogy mindenkinek ott van a fejében. :-) Akkor is, ha soha nem látta az előadást.



Pont az előadás hetében került elém néhány olyan nézői vélemény, akik sok év után látták újra a darabot, és nagy volt nekik a csalódás. Én nem féltem attól, hogy csalódni fogok, mivel nekem nem volt összehasonlítási alapom. Aztán olyat is olvastam, hogy valóban volt Kaszásék után egy gyengécskébb szereposztás, amit aztán ez a mostani váltott, és ez most már nagyon jó. Tényleg az volt. Bennem nem volt hiányérzet sem hangilag, sem előadásilag. Még fönt a "tetőn" is jól hallottunk mindent, és Wunderlicht József remek Rádiós.


Örülök, hogy megnéztük. Talán nem utoljára :-) Hiszen most Marci kimaradt a mókából.


5 megjegyzés:

  1. Wunderlicher imadom a Tarsulat ota.Klassz lehetett.☺

    VálaszTörlés
  2. Az egyik nagy kedvencemről írtál, sokszor láttam. Az időpontokkal nekem is gondom van, már nézegetem egy ideje. Pál utcai fiúkat dicsérik nagyon,de arra is képtelenség jegyet venni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha csak pár jegy kell ( 2-3), akkor a színház jegypénztárában amikor megnyitják a köv. hónapi jegyeladást akkor tudsz venni. mikor a Padlásra vettem jan. elején, akkor ketten is tudtak előttem a Pál utcaira jó helyre venni jegyeket. Igaz, hétköznapra. Tény, hogy sorbanállás van, és elég kompromisszumképesnek kell lenni.

      Törlés
  3. Ez nagyon jó ötlet, köszi!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, ma volt pénztárnyitás az áprilisi jegyekre. Ha tényleg akarsz jegyeket, akkor most érdemes rákattanni, és/vagy beállni a jegypénztárba. A pénztáros hölgy adott már nekem úgy ott jegyet, hogy piros széket zöldített ki. :-)Az Alle-ban is van a vígszinháznak jegyárusítója, sokan dicsérték.

      Törlés