2016. október 19., szerda

Marci az oviban

Nagyon pörögnek az események újabban. Egyre nehezebben is tudom már követni, hogy mikor kinek mije van/lesz, kinek mennyi pénzt kell beküldeni mikorra és mire, stb.. szinte minden nap kapok egy emailt, egy üzenetet, hogy mit kell beszerezni. Ki kellene találnom valami jó jegyzetelési technikát, mert így el fog sodorni a káosz.
Na de mindegy is.

Az, hogy a suliban mindig történik valami, azt már megszokom lassan. Most épp színházba mennek az iskolások, de nem egy nap, hanem Milánék már tegnap voltak, Mátéék meg holnap mennek. Aztán pénteken tököt faragnak a harmadikosok, na arra még be kell szereznek egy vállalható méretű tököt.

Idén a Boróka csoport is belecsapott a lecsóba, és az állatok világnapját, szokás szerint, az állatkertben ünnepelték. Van ennek már vagy két hete is, vagy másfél, de még csak most sikerült végiggörgetni a fényképeket Marcit keresve. Marcinak nagyon tetszett a kirándulás, olyan kis édes volt, és olyan lelkes, hogy megy kirándulni! Csak nagyon elfáradt a végére, azt mondják az óvónénik. Úgy kellett hazahúzni. :)

- Marci milyen volt az állatkert?
- Jó volt, csak nagyon elfáradtam. Böbe néni húzott haza. :)


Bal szélen guggolva

Tipikus állatkerti kép a szurikátáknál. 

Egy nap Gerzson, Szilvi néni teknősbékája is vendégeskedett a Borókában.





A héten nagy projektjük volt! Hétfőn elmentek a közeli kispiacra, és vettek ezt-azt. Én éppen a boltból tekertem hazafelé, és pont láttam őket, ahogy befordulnak a sarkon. A túloldalon mentek, nem azon, ahol én voltam, így csak integettünk egymásnak, de olyan megmosolyogtató látvány volt az a huszonvaláhany kis mazsola, ahogy kézenfogva sétáltak a piac felé. A piacon pedig minden gyerek kapott ajándékba egy-egy almát a zöldséges nénitől. Amiből viszont maradt meg jópár darab, így tegnap abból almás pitét csináltak. Méghozzá almás-diósat.

Valamikor a múlt héten volt a diótörés, most pedig a darálás, az almareszelés, és a sütés. Mindenki kivette a részét a munkából. :)




 És ebéd után persze meg is ették :)


Tegnap beszéltem pár szót Orsi nénivel, Milán tanítónénijével az iskola folyosóján. Aztán Marci is elkezdett vele társalogni, és fecsegett neki mindenfélét.
- Jársz már oviba?- kérdezi O. néni
- Igen, járok!- vágja rá Marci hevesen- a Boróka csoportba, ami középső csoport.
- De nem szeretem!- toldja még meg cinkos vigyorral.

Pedig szerintem szereti ám, csak nem mondja. Egyre több a mesélnivalója is :) És hát eléggé körbe van ajnározva, a lányok meg a dadusnéni is odavannak érte, az óvónénik is biztos, de ők azért nem tesznek annyira különbséget, úgyhogy jó dolga van.

4 megjegyzés:

  1. Jegyzetelésre nálunk bevált a krétafal a konyhába. Mindig szem előtt van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van egy falinaptáram, amibe beírom a fontos dolgokat, ha nem felejtem el. :) Meg a google calendarra is próbálok rászokni. De leginkább abban reménykedem, hogy ritkulnak majd a teendők. :) ( tudom, hiú ábránd:) )

      Törlés
  2. Èn a keep alkalmazást használom. A google naptárát idegesítőnek találtam. Marci nagyon èdes pofa, az ovitok még tök jó. 😃 Mèg ebben az agyonszabályozott világban is neki tudnak állni sütit sütni.

    VálaszTörlés
  3. MEg fogom nézni ezt a keep-et. Köszi a tippet.

    Jó óvónénijeink vannak, ritka kincsek :)

    VálaszTörlés