2016. május 1., vasárnap

Úszóverseny

Évente kétszer rendeznek az uszodában az ott tanuló gyerekeknek úszóversenyt. A tavaszi kupa tegnap volt.
Különböző versenyszámokra lehet nevezni, és egy-két hosszt lehet leúszni keresztben a nagy 50 méteres medencében. Máté nagyon rá volt kattanva, hogy menni szeretne, és végül két versenyszámban indult, 2 hossz hátban, és 2 hossz gyorsban. A versenyt futamonként és korosztályonként díjazták, úgy állították össze a futamokat hogy mindenkinek jusson valamilyen érem. Csak az volt a kérdés, hogy ki mennyire csillogósat kap. :)
Ezt mondjuk előre nem tudtuk. És hát eléggé izgultunk is, hogy milyen lesz. Milánt nem neveztük, amit később, ott a helyszínen jól meg is bántunk, mert a korosztályában szerintem ő is jól tudott volna szerepelni. Na de majd legközelebb!
9.30-kor kezdődött a buli, 9-re már ott kellett lenni, bár utólag tök fölösleges volt olyan korán odamenni, mert Máté 1 mp alatt vetkőzött vedlett át úszógatyára, és még a versenykezdés is késett. Bár Máté jól be volt sózva, hogy nehogy elkéssünk. :) Ilyenkor bezzeg... bezzeg, ha reggeli suliból elkésésről van szó, akkor maximum a vállán rándít egyet.

Verseny előtt
Először felvonult minden gyerek a hosszú medence szélére, és kaptak müzliszeletet, meg gyümölcslevet, meg egy szép sárga bvsc-s pólót. Jó sok gyerek összegyűlt, nem csoda, hogy alig férünk már be a hétköznapi úszásidőpontokra. ÉS mi lesz még itt, ha ősszel még két uszodát be is zárnak a városban! Már most is tömegnyomor van.


Máté ott középen szemüvegben.

Aztán már egész gyorsan pörgött az úszás rész, csak úgy ugráltak ki meg be  a gyerekek a medencéből. Máté a 7-dik, és a 15-dik versenyszámban szerepelt. Tűkön ülve vártuk, hogy végre sorra kerüljön.

A hátúszás volt az első, és ráadásul egy régi ovis cimborával kellett megküzdeni. Kristóf ráadásul folyamatosan úszott, nem hagyta ki a tavalyi évet, nem úgy mint mi. Ennek ellenére Máté szuperül legyőzte K-t, aki az elején jobban rajtolt, és nagyjából a táv háromnegyedéig kicsit mindig Máté előtt volt, de Máté aztán nagyon ügyesen lehajrázta. Húúú, nagyon izgalmas volt!

Máté a legszélső 10-es pályán:



Az aranyérmes:


A következő versenyszámig elég keservesen jutottunk el, Marci már nagyon unta a banánt, Milán is ekkor kezdett el igazán nyafogni, hogy miért nem indult. Kicsit mérges is voltam magamra, mert igazán megkérdezhettem volna az ő oktatóját is, hogy menjen-e vagy sem, mint ahogy Máté András bácsijával beszéltem, de ők kaptak egy jelentkezési lapot, Milánék meg nem, és ezért  azt gondoltam, hogy őt akkor nem javasolják még. Szóval ezt elbénáztam, de mindegy most már. Ősszel majd Milán is indulhat. 

A gyorsúszás miatt jobban aggódtam, mint a hát miatt. A gyorsat kevesebb ideje tanulja még Máté, nincs benne olyan rutinja. Jól el is fáradt a végére, itt az ezüst lett az övé :) De ennek is nagyon örült. Persze mi is. 


Még ki se jutottunk az uszodából, de már azt tervezgették, hogy a következő versenyen majd ki miben fog indulni.
Az meg már tiszta ciki, hogy lassan minden gyerekem jobban fog úszni nálam! Én be nem tettem volna a lábujjamat sem ebbe a medencébe, az biztos. Hideg is, mély is, nagy is, brrrr....

2 megjegyzés: