2016. március 16., szerda

A Márciusi Ifjak nyomában

Mindig olyan csábítóan hangzik, amikor olvasom, hogy a város számos pontján rendeznek ilyenkor ünnepekkor valami programot gyerekeknek. Csak hát... ez akkor jó, ha a kinézett program mondjuk a szomszédban van, de onnan legalábbis nem túl messze, ha az embert nem zavarja a tömeg, és az sem, hogy nagyjából bármelyik sarkon be lehet futni egy tüntető seregbe. Megjártuk már így tavaly, amikor a állami "ünnepségről" fejvesztve menekültünk. Idén ezt inkább kihagytuk. 
De mivel a gyerekek idén először voltak képben, hogy mit is ünneplünk valójában március 15-én, ezért azt találtuk ki, hogy még a nagy roham előtt csináltunk egy városi túrát, amikor még nincs nagy tumultus, és fennforgás, a város is járható, de azért már ünnepi díszben van minden.
Vasárnap délelőtt felkerekedtünk hát, és felbuszoztunk a Várba, hogy Táncsics börtönével indítsuk a napot. Kronológiailag fordítva kellett volna mennünk, de közlekedés szempontjából így volt inkább praktikus. 
Jó nagy kört mentünk, mire a vár egyik végéből a Mátyás-templomot és a Halászbástyát érintve eljutottunk a másik végében lévő börtönig, de szépen sütött a nap, jó volt kint lenni. Csak a Halászbástya árkádjai alatt akart minket elvinni a szél. Ott nem is időztünk emiatt sokat, épp csak megcsodáltuk a panorámát. 










Belefutottunk egy Trabant felvonulásba is. Később lent a városban is láttuk őket még egyszer. Viccesek voltak már így mai szemmel.
Táncsics börtönénél pedig épp Tóbiás József beszédébe botlottunk bele. Messziről csak azt láttuk, hogy van valami fekete csoportosulás ott arrébb. Mérgelődtem is, hogy mégsem tudtuk elkerülni a tüntetőket, de ahogy közeledtünk, már láttuk, hogy valami beszéd van, meg vagy 10 kamera, meg fotós, meg mikrofon. És pont úgy álltak, hogy nem tudtunk igazán közel menni a házhoz, csak az utca közepéről néztük meg, elolvastuk a táblákat, aztán továbbálltunk. Persze nem tiltotta meg senki, hogy közelebb menjünk, csak nem akartunk ott ólálkodni a háttérben. 




folytatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése