2015. március 29., vasárnap

A hétvége híre -Update

Nagyon sűrű hétvégénk volt, de mindenek mellett, előtt, történt valami igazán említésre méltó, mégpedig, hogy Marci rákapott a vécébe pisilésre. Tatatadammmmm!
Az úgy volt, hogy szombat reggel, mikor még a szememet is csak félig tudtam kinyitni, de már minden gyerek ébren zsizsegett, akkor Milán elment pisilni, és Marci, ahogy szokta mindig is, vele tartott, majd amikor végzett, akkor elkezdett ő is vetkőzni, és mondta, hogy akkor most ő  oda tütty.  Szépen rá is ült, és borzasztóan büszke volt, amikor sikerül a művelet, és nagyon viccesnek is találta, nem is nagyon akart leszállni. Persze nagyon megdicsértük, összepusziltuk, ő meg csak vigyorgott, mint a vadalma. Aztán a nap folyamán még kétszer megismételte a produkciót, délben és este is. Borzasztóan élvezte :)
És a lelkesedése még a mai napra is kitartott, reggel, mikor mondtam, hogy cseréljünk pelust, ő mondta, hogy akkor menjünk a vécére is, és ez többször is megtörtént. Hogy lesz-e ebből tartósan valami, hogy lesz-e előrelépés a közeljövőben a felé, hogy majd szól is ha kell neki, és nem csak úgy random módon próbálkozik, azt nem tudom, mindenesetre ez most egy olyan előrelépés, amire nem is gondoltam, hogy nyár előtt sor fog kerülni.
Mindenesetre most nagyon örülünk! 

Én meg jókat mosolygok az orrom alatt, amikor eszembe jut, hogy iszkol a vécé felé, amikor kérdezem tőle, hogy menjünk-e :) Csak úgy szedi a kis tappancsait.

És hogy van-e élet a pelusozás után???? Hát ebbe nem is merek belegondolni se. 7 éve és eleddig 3 hónapja van a  háztartásunkban legalább 1 pelusos, voltak olyan hónapok, amikor 2 is volt :) Azok voltak csak az igazán szép idők! Szóval, ha egyszer eljön majd a pelusnélküli idő, az mindenképpen egy új élet kezdete lesz.

Időközben ma délben a nagydolog is belesikerült a nagyfehérbe. Kapkodom a fejem. Most tényleg???? Így egyszerűen??? Ilyen pikkpakk???? Ezt nem akarom elhinni!!!!
Persze szólni még nem szól, azért annyira még nem esszük forrón a kását, de számomra akkor is varázsütésszerű ez a hirtelen előrelépés.
Máténál is valahogy hasonlóképp működött, de az már olyan rég volt, nem nagyon emlékszem rá. Bezzeg, hogy Milánnal mennyit kínlódtam, az még most is élénken él bennem.
Hát nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra:)

5 megjegyzés:

  1. Aztaaaa de ügyes! Mikor is nőtt meg ekkorára? ...még csak most született...

    VálaszTörlés
  2. Háhá, nemsokára elfelejthetitek a pelust! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ettől félek én is ;-) Bár végülis időszerű, hiszen nyáron ovis korba lép a lelkem.Csak én vagyok kicsit elszentimentálisodva.

      Törlés
  3. El lennék én is.....:-) amúgy hihetetlen, hogy ősztől ovi, ezen őszintén meglepődtem....:-)

    VálaszTörlés