2013. május 16., csütörtök

Anyarajzok

Az óvoda faliújságját néhány napja fantasztikus remekművek díszítik, mégpedig mindenki lefestette az anyukáját anyák napja alkalmából. Tavaly is volt már ilyen "rajzold le az anyukádat" feladat, akkor még ceruzarajz készült, és inkább csak a próbálkozás volt az erős, nem a tehetség. Persze aranyos volt, és ha jól emlékszem, az volt az első emberforma rajz, amit Mátétól láttam, így egyértelmű, hogy oda voltam meg vissza. Már az is megható volt, hogy egyáltalán ceruzát fogott a kezébe, és próbálkozott, ami akkoriban nemigen volt rá jellemző.
Azóta viszont eltelt 1 év, és az idei tanévben érezhetően nagy a változás. Örömmel és szívesen rajzol és színez, eleinte a filctollat preferálta inkább, újabban viszont rákapott a ceruzára. Az évekig az asztalon porosodó színes ceruzákat csak úgy falja a ceruzahegyező, és egy-egy hegyezés alkalmával mindig emlékeztetem magamat, hogy legközelebb ha járunk valahol, vegyünk néhány pakk színes ceruzát, mert fogynak. Szerencsére.
Hogy mi hozta ezt a pálfordulást igazából nem tudom, egyszer csak szeptember közepe tájékán  leült, papírt kért, és rajzolt, és ez azóta is teszi ezt majd' minden nap. És mivel az oviban sokszor van olyan feladat, hogy le kell rajzolni egy mesét, vagy ha színházban vannak, akkor a színházat, ha kirándulni, akkor a kirándulást, stb... így a repertoárja is egyre bővül, és nem ragadtunk le a háznál, váraknál, autóknál, hanem rajzol mindenféle állatokat, sünit, madarakat, kutyát, macskát, fát, virágot, és a rajzai már nem egyszínűek, hanem egyre inkább valósághűek. A felhők kékek, a nap sárga, a fű zöld, stb... 

Jól elkanyarodtam, de sebaj.

Szóval idén is elkészültek a művek. Idén festékkel festette le mindenki az anyukáját, és bár észrevehető némi hasonlóság a festmények között, gondolom nézték egymást, mégis látszik, hogy próbálta mindenki olyannak festeni az anyukáját, amilyen valójában. Máté festménye is kint van már napok óta a falon, de egészen tegnapig nem tudtam lefényképezni, mert nem volt hely a telefonomban. 
Minden nap megcsodálom, mert olyan szép :) 

Mikor rákérdeztem Máténál, hogy milyen ruhában rajzolt le, mert szoknyában vajmi kevésszer látott életében, az utóbbi hónapokban pedig egyáltalán nem, akkor azt mondta magától értetődően, hogy hát ünneplő ruhában! Miben másban :) 

És hogy legyen értelme a hosszas elmélkedésemnek odafent, iderakom a tavalyi rajzot is, hogy lássuk, hogy honnan hová jutottunk 1 év alatt. Kicsit halvány, de azért látszik.

Olyan ügyes!

Az ünnepség ma délután lesz, és nagyon izgulok, mert bár részleteket nem tudok, mert minden TITKOS, de azt tudom, hogy előadnak majd egy mesét, és hogy sokat fognak énekelni, Máté szerint. Jó ideje készülnek már rá, és szerencsére a  bárányhimlősök  is kigyógyultak, így minden adott lesz ahhoz, hogy jól sikerüljön a kis szereplésük. Olyan aranyosak, ahogy készülnek, ahogy izgulnak, már reggel mikor vittem Mátét, már akkor úgy be voltak sózva :) 
Nagyon kíváncsi vagyok!

3 megjegyzés:

  1. Mindig megelőzöl :-) Épp a napokban tünt fel, hogy jéé Zozi rajzai szinesednek és egyre jobbak. Szóval ha odajutok, akkor nálam is megjelenik egy hasonló poszt.
    Az Anya-festmény gyönyörű!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem direkt :)
      Várom a színes Zozirajzokat!

      Törlés