Villámkirándulások 2. - Hollókő

Galyatetőről legurulva a Cserhát lankáit szeltük keresztül, és 1 óra múlva már Hollókőn is voltunk, régi útitervünket váltva ezzel valóra. Nem tévedek sokat, ha azt mondom, hogy nagyjából 15 éve, amikor először ültem fel a Ózd-Budapest volánbusz járatra, és jobb dolgom nem lévén az út melletti táblákat bambultam azt azt követő 5 éven keresztül, valamikor akkor fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy egyszer majd elmegyek Hollókőre/be ( hogy mondják helyesen?) Persze nem e körül zajlott az azóta eltelt 15 évem, de amikor haza mentünk, és láttuk a nyilat, hogy arra van Hollókő, akkor mindig megjegyeztük, hogy egyszer majd ha lesz időnk beugrunk majd szétnézni. (100 másik ilyen helyet is fel tudnék még sorolni az országban ám, ahol szívesen szétnéznék, szóval nekem aztán tényleg nem nehéz a kedvemre tenni :))

Ez a "ha majd lesz időnk" pedig most jött el. Nem mintha most több időnk lett volna, mint bármikor máskor, igazából csak elhatározás kérdése volt, hogy akkor most megállunk itt. 

A falu, Magyarországon egyedüliként, 1987 óta az UNESCO Világörökség része. Ma, a település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport 67 épületet foglal magába. Ezek többnyire földszintes, kontyolt nyeregtetős, faragásos fatornácos parasztházak.

Eléggé késődélutánba hajlott már az idő, mire leparkoltunk a faluban, ez leginkább azon volt észrevehető, hogy a vásárosok, kézművesek vagy már elpakoltak, vagy már javában pakolófélben voltak. 

Marci galyatetői hátizsákos nyűglődése után azt gondoltam, hogy jobb lesz most neki, ha kocsiba ültetem. Persze tudtam, hogy macskakő, meg miegymás, de hát toltam én már macskaköves úton babakocsit, nem gondoltam, hogy nagy gáz lehetne. Nagy gáz végül is nem volt, csak annyi, hogy 2 perc múlva be kellett látnom, hogy mégis csak jobb lett volna a hátihordozó, de Marci egy darabig némán tűrt, és szerintem tűrt is volna még, csak a kocsi nem akart haladni. Végül Marci nyakba került, és így aztán valamivel könnyebb volt a haladás. 

A sétánk fő célja tulajdonképpen az volt, hogy keressünk valami harapnivalót. Valami egyszerű gyorsan megesszük és megyünk-re gondoltunk, kenyérlángos, ilyesmi, de mivel már tényleg minden be volt zárva, jóformán csak az éttermek meg az út elejei kocsma nem, így nem nagyon maradt választási lehetőségünk. 

Tettünk egy kört az Ófaluban, majd beültünk egy utunkba eső helyre, ahol még jutott nekünk a 3 napos pünkösdölésből némi kis maradék. A fiúk levest ettek, és nem nagyon értették, hogy miért kisbográcsban kapták. Ezen Máté elproblémázott egy darabig :)

Ezután pedig már nem volt más hátra, mint autóba pattanni, és a lemenő nappal kísérve hazagurulni. A várat most kihagytuk, a fiúk már nem bírták volna, főleg Marci nem, de legalább lesz miért visszajönni :)

Szép, hosszú és tartalmas pünkösdi hétvégénk volt. Mondhatnám, hogy minden belefért, de inkább csak a majdnem minden a helytálló. Mindig olyan gyorsan eltelik a hétvége, akár 2 nap, akár 3 :( ezen kéne egy kicsit változtatni.