2012. május 10., csütörtök

Védőnős

A minap délelőttre vártuk a védőnőt. Lemondtunk minden délelőtti programunkat, intéznivalónkat, és Máté ovibatranszportálása után spuriztunk haza Milánnal, hogy legyen még időnk egy relatív nyugis reggelire, és még egy úgyahogy tiszta udvar, rendes ház-at is tudjunk prezentálni.
A védőnő persze nem ért oda a megbeszélt időre, hanme egy erős másfél órás csúszással toppant be, éppen akkor amikor Milánt már csak egy hajszál választotta el az igazak álmától, én pedig az ebédem felét sem tudtam még magam mögött. Milán persze rögtön éber üzemmódba kapcsolt, én pedig félretettem az ebédemet.
De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy az eddigiektől eltérően ki kellett töltenem egy pszichológiai tesztet (!!!), amit most vezettek be,és minden kismamának ki kell töltenie. Egy jó féloldalnyi meghatározást kellett 1-4ig (soha-ritkán-gyakran-mindig) pontozni, hogy szerintem mi a jellemző rám, majd ezt a védőnőnek kell kiértékelnie, és ennek fényében folytatni a terhesgondozást. Hát nem mondom, hogy néha nem kerülgetett a nevetés, amikor a meghatározásokat olvastam, de próbáltam erősen koncentrálni, annak ellenére, hogy Milán a toll végét rángatta, hogy ő is karikázni akar. Szerintem azt hitte, hogy Luxorozunk, mert akkor szoktak segíteni karikázni:)
Ilyen pontok voltak benne:
- mennyire érzi magát kimerültnek/kialvatlannak
- előfordul olyan, hogy sírnom kell
- hajlamos vagyok beleveszni a mindennapi problémákba (vagy valami ilyesmi)
stb.stb... nem emlékszem már, de ilyen jellegűek voltak.

Sajnos idő hiányában, és mert még a védőnő maga sem tudta, hogyan is kellene  kiértékelni, az eredményhirdetés a következő találkozásunkra maradt. És mivel Milán már nagyon kezdett szétesni azt sem tudtam megkérdezni, hogy mik a következmények ha esetleg az jön ki hogy krónikus vagy. Mit fognak, mit tudnak csinálni??? Mi van ha azt jön ki hogy abszolút alkalmatlan vagyok az anyaságra?  És ezt így kell majd megtudnom, amikor már a harmadik gyerekem is hamarosan megszületik? Talán jobb lett volna, ha pár évvel korábban derül ez ki....
Egy szó mint száz... nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki belőle. Lehet hogy egy látens baltás gyilkos lakozik bennem....
És bár nem tartozik szervesen ide, de azért felvésem ide, hogy túl vagyok a terheléses vércukorvizsgálaton is, amitől mindig úgy félek mint az fene, meg utálok is 2 órát a folyosón ücsörögni éhen-szomjan, de végül mindig túlélem valahogy, és végül az eredmény is mindig jó, most is :-) Úgyhogy a hátralévő röpke 3 hónapot vígan és dalolva, fagyitnyalva tölthetem!!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése