Milánnévnap a Vasúttörténeti parkban

Szombaton volt Milán névnapja. Amilyen nehezen találtunk rá annak idején a nevére, olyan nagyon örülök neki, hogy végül ezt a nevet választottuk neki. Nagyon tetszik nekünk, és nagyon szeretem kimondani Milán, Milcsi, mert úgy simogatja a nyelvemet. És nem mellesleg annyira illik hozzá szerintem!!!!

Nem tartottunk hetedhétországra szóló ünnepséget, nem is szoktunk, Máté pedig mondogatta, hogy igazán süthettem volna egy tortát, de most még csak azt sem sütöttem, a múlt hét olyan zsúfolt volt, hogy eszembe sem jutott, hogy még szombaton is tortát kéne sütnöm.

Ehelyett délelőtt elmentünk a Vasúttörténeti parkba, ahová már jó régen készültünk, mert gondoltuk, hogy a fiúknak nagyon tetszene. És milyen igazunk volt!!!!

Nagy szerencse, hogy nem a gyereknapos hétvégén mentünk, mert így is egész sokat kellett sorbanállni a jegypénztárnál, pedig bent nem volt akkora nagy tömeg. A fiúk persze rögtön a játszóteret rohamozták meg, és ha rajtuk múlt volna, akkor nem is mentünk volna tovább, a kis favonatból alig lehetett őket kikönyörögni. 

De amikor felhívtuk a figyelmüket, hogy kicsit odébb van egy csomó igazi vonat, amire fel lehet mászni, akkor azért már érdekesebbnek bizonyult, és nagy lelkesedéssel másztak fel egyik vonat után a másikra. Az én szememnek mindegyik vonat ugyanolyan volt, de ők akár az összesre fel- és lemásztak volna, ha lett volna erre elég időnk. De mivel nem egész napos, hanem csak egy délelőttös programnak terveztük a bulit, így 5-6-7 vonat után arrébb tereltük a kis vonatvezetőket, és megnéztünk mindenféle vasutas alkatrészeket, meg a hangárban  (?) parkoló vonatokat.
Én persze rutintalanul egy világos nadrágot adtam Milánra, amelynek nagyjából a második percig volt felismerhető az eredeti színe, aztán szép szürkésfeketében pompázott:) De ezzel már igazán nem törődöm, habár még mindig megdöbbent ilyenkor hogy mennyire kezdő tudok lenni. Mentségemre legyen mondva, hogy nem a színét néztem öltözésnél, hanem a vastagságát, ami viszont pont jó volt:)

 

 

A délelőtt abszolút slágere egyértelműen a kerti vasút volt, amire csak a fiúk ültek fel, én pedig a pálya széléről integettem nekik, amíg tudtam. Nagyon tetszett nekik, hogy még alagúton és hídon is átment a kisvonat. 

Milán kipróbált néhány nosztalgiavonatot is, persze innen sem akart leszállni:) (Máté pedig itt épp elkóborolt Apával, így ők ebből kimaradtak) Aztán megnéztük még a terepasztalokat is, ami megint csak nagy siker volt a gyereknél, Milánnak az tetszett a legjobban, amikor  a vonat bement az alagútba, Máténak pedig úgy az egész, de elég sokat elidőzött azon, hogy a kis tűzoltóautóval hogy oltják az égő házat. Itt már Milán eléggé álmos volt, és mivel mindenáron hozzá akart nyúlni a kisvonatokhoz, amit meg nem lehetett, így rövidre zártuk a dolgot és hazafelé indultunk.

Nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekeknek is nagyon tetszett. Ennél jobb névnapos ünneplést nem is tudtunk volna kitalálni:) 

Utólag is, és itt is:  

Boldog névnapot Milánka!