Minden hasonló korú gyereknél megfigyelhető szerintem, hogy tudják az
események egymásutániságát. Gondolok itt olyan esetekre pl. hogy ha a
kádba engedjük a vizet, Máté tudja, hogy fürdés jön, és extázisba esik.
Ilyen nálunk Apa hazaérkezése is, ami a következőképpen zajlik. A rács
kinyitása egy jellegzetes zajjal jár, amire Máté már felkapja a fejét.
Aztán az ajtó kinyitása megintcsak egy másfajta zaj, és ilyenkor a
hirtelen betóduló levegő kicsit megnyikorgatja a harmonikaajtót. Erről
áté rögtön tudja, hogy ez csak Apa lehet, és hangos Appa, Appa-ban
tör ki, és ha nincs valamiben nagyon benne, akkor még oda is megy az
ajtóhoz, elhúzza, és kinéz, hogy biztos legyen a dolgában.
Tegnap ugyan ragyogó napsütés volt, ami sajnos erős széllel párosult.
Egy-egy erősebb széllökés ilyenkor nyitja-csukja a terasz felőli ajtót,
ami valóban olyan hatású mintha jönne valaki.
Szegény Matyi egész nap az ajtót leste, és kérdőn nézett rám, hogy Appa, Appa, és gondolom nem értette, hogy mi történik, hisz itt a hang, és Apa mégsem jön be az ajtón.
Mikor este valóban megérkezett, akkor kicsit csalódottan, de mégis
reménnyel a szemében kérdőn nézett rám, hogy ez most megint valami
átverés, vagy most már tényleg itthon van Apa. És tényleg itthon volt,
Máté szeme felragyogott, és az egész napos várakozás után végre valahára
odabújhatott Apához. Szegényt úgy sajnáltam egész nap, olyan csalódott
volt, még sosem láttam a szemében hasonlót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése