Hideg séták

Olyan fáradtan keltem reggel, ahogy már régen nem. Érzem, hogy jönnek a hűvös reggelek, amikor olyan jó még egy utolsót süppedni a jó meleg ágyba, nyakig húzni a takarót. Ha nem kellene mindig olyan baromi korán kelni, akkor szeretném is ezeket a reggeleket, ha addig lustálkodhatnék az imádott galériámon, ameddig csak akarok, és csak akkor merészkednék le, amikor a friss kávé illata már belengi a szobát. Füleimmel hallom, ahogy a konvektorban újra és újra fellobban a láng, jelezve, hogy irtó hideg lehet odakint.

Régen nagyon sokat sétáltunk Ferivel a hideg a téli éjszakában. Lábunkkal mindenféle alakzatokat rajzoltunk a friss hóba, és aztán lábujjhegyen távoztunk, hogy nehogy megsértsük a kész művet. (Már amennyire téli bakancsban lehet lábujjhegyen menni) Szép idők voltak azok. Emlékszem, mennyire fáztam, összeölelkezve róttuk Veszprém utcáit, oda-vissza. A kezemet mindig a Feri zsebébe tettem, és úgy mentünk. Nagyon jó volt!

Pesten ezek a séták szépen elmaradtak, amióta itt élek, nem is tudtam annyira örülni a télnek, mert itt pillanatokon belül sárrá változik a szép fehér hó. Remélem, hogy ha lesz egy szép új lakásunk, egy szép kis kerttel, akkor azért újra tudok majd örülni neki. (Bár még nem döntöttünk, melyik lakást vegyük meg, de eléggé a kertes felé hajlunk).