Egy nemakármilyen hazaút

 Hétfőn szerencsésen hazaérkeztünk a több mint két hetes balkán körutunkról, és azóta próbálunk visszarázódni a valóságba. Én legalábbis. 

De hogy a végéről kezdjem, és aztán majd folytatom időrendben is... 

Az utolsó állomásunk az én kívánságomra Mostarban volt, mert tavaly a szívem csücske lett. Terv szerint reggel időben szerettünk volna indulni, mert egy nagyjából 8 órás autóút állt előttünk, végig Bosznián, meg egy Eu-ba lépéssel, én ilyenkor mindig a legrosszabbra vagyok felkészülve. 

Ennek ellenére mégis erősen meglepődtem, amikor reggel 7kor Máté úgy állt az ágyam mellett, hogy fáj a hasa, és nincs jól. gondoltam, hogy majd jobb lesz ez, menjen el vécére, pihenjen, de csak nem akart jobban lenni, hányingere lett, minden hasonló. 

A reggeli futásomról gyorsan le is mondtam, és helyette a bolt felé menet a patikába is beugrottunk, hogy adjanak neki valami gyomorfertőtlenítőt. Dedalonunk meg imodiumunk volt. Bevette a cuccot, majd 9kor ügyesen végighányta a teraszt. 🙉

Nem volt mit tenni, összepakoltunk, és 10 körül törölközővel körbebástyázva, zacskóval felszerelkezve csak elindultunk, lesz ami lesz. Gondoltuk, a nehezén már túl vagyunk, majd legfeljebb sűrűbben állunk meg, majd út közben improvizálunk. 

Végül egyszer volt szüksége zacskóra, 2szer hányt sugárban a benzinkútparkolóban, és azt leszámítva, hogy sokat nyafogott, hogy fáj a hasa, nem volt semmi, de legalább nem piszkálta a kicsiket út közben, ahogy egyébként szokta. 

Már-már helyre is jött, mire a horvát határhoz értünk, amikoris Milán kezdte el mondogatni, hogy fáj a hasa, de mivel viszonylagosan már majdnem otthon voltunk, ezzel bíztattuk, hiszen már alig 3 órányira voltunk csak 🙃 

De egyszer csak, az autópálya közepén, olyan Eszék magasságában, hányáshangra lettünk figyelmesek a hátunk mögül, és hátranézve látom, hogy Milán egy zacskóba ürít. 

Kérdem tőle, honnan volt zacsija, mondja, Mátétól kaptam, mikor mondtam, hogy rosszul vagyok.  Bajban ismerszik meg a jó testvér 🤣

Ezután már szinte eseménytelenül gurultuk Budapestig az M6on, olyannyira, hogy mikor a városhatárban megláttak egy Kfc hirdetést már oda is ve akartak menni. 

Mondtam , még mit nem ... Most hánytátok körbe fél Dél-Európát. 

Másnapra mindegyiknek kutya baja se volt. 

Hát így sikerült hazajutnunk. 

Minden ami meg közte történt, még beszámolóra vár. 🙃

Érkezés Észak-Macedóniába, Matka-kanyoni délután

 Terv szerint tudtunk reggel indulni, 6 óra nulla 1-kor már kapun kívül ültünk a kocsiban. Előtte még megkentem és elcsomagoltam vagy 20 szendvicset az útra 🙂

A magyar-szerb határig sima liba volt minden, itt viszont belecsúsztunk egy bő 1 órás várakozásba, de végül csak átjutottunk a határon. 

Szerbián keresztül hosszan-hosszan csak mentünk az autópályán, mondhatni a semmi közepén, az Alföldünk meghosszabításán keresztül, végtelen-végig. Aztán később jöttek a hegyek, de még így is embertelen hosszúnak tűnt, hogy elhagyjuk Szerbiát. Egyszer vagy 2szer álltunk meg egy benzinkútnál kávét inni meg vécére menni. Ebből az egyik teljesen korrekt volt, a másikat igyekszem elfelejteni, de lehet hogy az már Macedóniában volt, már nem emlékszem pontosan. 

Az biztos, hogy nagyobb tankolást csak Macedóniában terveztünk, mert ott olcsóbb volt. 

A szerb-macedón határon is álltunk egy darabig, néztük, ahogy egy kis mikrobuszból jó sok mindent kipakoltatnak, szóval eltelt az idő, én pedig már nagyon izgatott voltam, hogy milyen lesz, hiszen egy új országot tettünk fel a térképünkre. 

Az utunkat továbbra is autópályán folytattuk, de borzasztó idegesítő volt egy idő után, hogy egymást érték a fizetőkapuk, amikor mindig elő kellett kotorni a pénztárcát, vagy lehetett kártyával fizetni vagy nem, de nem voltak amúgy nagy összegek, 1 -1,5 euro szakaszonként. 

Skopjénél tértünk ki a Matka-kanyon felé, ahol végül szállást foglaltunk, mert a képeken klassz helynek nézett ki, és az 8s lett. 

Elfoglaltuk a szállást, ami a hegyre nézett, és teljesen jó volt, és  már indultunk is a kanyonba. 

Először a hegyi úton indultunk el, ami akkora baj nem lett volna, ha több időnk lett volna itt, de így inkább visszafordultunk, hogy a keresett útra rátérjünk. 

A Treska-folyó völgyében lévő kanyon elején mindenféle vadvizi sportokat lehet űzni, aztán fenntebb, egy duzzasztógátnak köszönhetően fekszik a Matka-tó, ami gyönyörűséges, türkizzöld, körben a magas, sziklás hegyek.... Eléggé hűűhaaa volt 🙂

Hagytuk magunkat rábeszélni egy hajós barlangnézésre, és megnéztünk egy víz alatti barlangot, a Vrelo-barlangot, ami állítólag egyike a legnagyobb vízalatti barlangjának a világon!

Mindenesetre hihetetlen szép volt a kanyon a hajóról, es a barlang is. 

Mire visszaértünk már jó késő volt, veszélyben is éreztük a vacsoránkat, de szerencsére még elcsíptük az egyik part melletti éttermet, ahol remek hústálat dobtak nekünk össze, és jól bekajáltunk. 

( Off...sajnos nem tudom a képeket ideoda rendezgetni, mert vagy térerőm nincs, vagy wifim, de leginkább egyik sem, és tulajdonképpen azt is alig látom, amit pötyögök a telefonon. 😁 Úgyhogy ez most ilyen szedettvetett bejegyzés lesz )

Balkán kaland nr. 2.

Tavaly annyira bejött a balkán kalandunk, annyi szépséget láttunk, és annyi élményt gyűjtöttünk, hogy idén merészebbet álmodtunk és egészen Görögországig autóztunk. 

Már tavaly is mondogattuk, hogy jó lenne Görögországba menni, de akkor olyan messzinek tűnt, ( mert messze is van) , repülővel meg rámenne a gatyánk, így olyan helyet kerestünk, ami autóval viszonylag fájdalommentesen megközelíthető, és ahol relatív jó áron tudunk szállást is foglalni. 

A szállás fontos, mert igazából ez az egyetlen pont, ahol spórolni tudunk, ellenben egy csomó kritériumnak szeretnénk ha megfelelne. Tavasszal a kollégáim már jókat mosolyogatak, amikor meséltem nekik a szálláskeresésről, javasolták, hogy épitsünk inkább egy kisházat, mert ilyen szállás nincs. 🙂 De persze lett, így kötöttünk ki a Halkidiki félszigeten, Thesszalonikitől jó másfél órányira délre. Becsapós, mert a térképen sokkal közelebbnek tűnik. 

Miután ez eldöntettett, és lefoglaltuk a göög szállást, akkor kezdődött maga az utazásszervezés, mégpedig hogy merre menjünk, hol álljunk meg, és egyebek. 

Tavaly Montenegró felé Szerbiában álltunk meg egyszer, és tettünk ott egy kirándulást a hegyekben. 

Idén Feri ki akarta használni, hogy G.o. felé Szerbián végig van autópálya, így ott lehet jól haladni, így most Észak-Macedóniába terveztük a tranzitszállást. 

Először Skopje volt a fejemben, mert közel van a pályához, nem nagy kitérő, de ahogy haladtunk az idővel mégis a Skopjét körülvevő  hegyekben ( Vodno-hegység) szálltunk meg, és milyen jól tettük. 

A várostól 15 km-re lévő Matka-kanyont hiba lett volna kihagyni! 

És mivel innen már "csak" 4 és fél órányira volt a görög szállásunk, így másnap délelőtt még Skopjéra is jutott idő. 

Ezekről fogok majd legközelebb írni, ha és amikor sikerül elcsípnem egy kis térerőt, és ha épp van elég erő a wifiben. 

Péntek

 Nagyon-nagyon kevés ez a 4 röpke nap, nem ehhez vagyunk szokva, úgyhogy nagyon gazdálkodnunk kell az idővel. 

Ma délelőtt be kellett ugranunk Veszprémbe, mert Feri kinézett egy napszemüveget, hogy lehet jó lenne a jövő heti hosszú nyaraláshoz + főként a vezetéshez. 

És ha már ott voltunk, persze, hogy tettünk egy kört. Tavaly nem tudtunk a várban teljesen végigsétálni, mert javában zajlott a püspöki palota felújítása, de idén már ki lehet nézni a völgyre. 

Veszprémben ebédeltünk, és itthon már csak gyorsan strandfelszerelést vettünk magunkhoz, és húztunk a strandra. 

Nem tudom milyen lehetett a nagy kánikulában a tömeg, volt -e egyáltalán, de ma délután teljesen vállalható embermennyiség volt, pedig szép strandidő volt. Mondhatni kevesen voltak. 

Volt már olyan, hogy tényleg alig tudtuk a törölközőket letenni. 

A strandon ettük meg az éves szokásos balatoni lángosunkat is, az nem maradhat ki. 

Estefelé pedig csodaszép volt megint a Balaton. De hiszen mindig szép ❤️ és mindig másmilyen.

És pont, amikor a kikötőbe értünk, akkor indult el Dius hajója, a Szigliget. 

Balaton 2.nap

Szerencsére, vagy nem, de nincs kánikula továbbra sem, aminek én azért örülök, mert nem kell egész nap a parton feküdni, hanem legálisan lehet betervezni egy kis sétát. 

Tegnap délelőtt a közeli Noszlopy Gáspár kilátóhoz mentünk. Volt ugyan egy gyenge próbálkozásom, hogy innen Füredről sétáljunk át a hegyeken keresztül, hiszen úgy sincs túl messze, dr gyorsan leszavaztak, így elautóztunk Hidegkútra, és onnan sétáltunk fel a Recsek-hegy tetejére, úgymond megerőltetés nélkül. 

Olyannyira nem volt megerőltető, hogy én még futottam is utána egy laza nyolcast, és gyönyörű volt a Balaton. 

Strand előtt pedig még amolyan előszülinapi tortázást tartottunk az Arácsi Cukrászdában. 

Helló, Balaton

végre-végre, így július végére csak ideértünk mi is a Balatonpartra. Igaz, csak néhány napot leszünk, idén most így alakult. Cserébe nagy Balkán kalandra indulunk a jövő héten. 

Nem mondom, hogy az a nagy strandidő volt tegnap, amikor érkeztünk, de a Balaton így is gyönyörű. 

Sétáltunk egy kört érkezés után, megnéztük, hogy eldózerolták a faházunkat, futottam egy Füred-Csopak kört, persze közben el is áztam, és a fiúk még fürödtek is. 

A víz meleg volt, igaz, kint megfagytak, de ki nem hagyták volna a wellcome csobbanást.