Azóta

 Ha nem is minden nap, de egy héten legalább 3szor is a fejemben van, hogy írjak, de aztán mindig van valami más, vagy késő van, vagy fáradt vagyok, vagy már azt is elfelejtettem, hogy mit is akartam írni. Az elmúlt két hét esőzése sem volt túl jó hatással a lelkemre, szó mi szó. Ezt leszámítva villámgyorsan robognak a napok, és máris október van. Szinte még fel sem vettem az iskolai fonalat. Remélem azért a gyerekek igen :-) 

Számomra már felfoghatatlan és követhetetlen, hogy melyik gyerek mikor miből ír-felel, köülönösen Milánékból kapok nagy dózist, nagyobbat is, mint szeretnék, mert ott lelkesen közzéteszik az osztálycsoportban, mikor miből van számonkérés.

A hétvégéink is relatív rohanásban telnek, és alaposan kitölti a gyerekek fuvarozása. 

Volt egyszer, hogy míg Feri Szegeden volt, én Milánnal kibékávéztam Budaörsre futsalmeccsre, Marcit pedig Máté adta át az edzőnek a ház előtt, aki elvitte valahová Budára meccsre, és rendes volt, mert Mátét is eldobta egy darabon, aki meg evezni ment a Népszigetre.

Míg Milán futsalozott, addig én felsétáltam a budaörsi Kő-hegyre reggelizni. Szép napsütéses reggel volt, akkor épp. Jártunk már ott régebben, de most azt a kis ösvényt, amit gondoltam, hogy ott van, nem találtam, nyilván beépítették, mert új házak viszont elég sűrűn nőttek ki azóta a földből. végül kicsit több sétával, de csak feljutottam a hegyre.  ( De most látom, hgoy erről már pont írtam... na mindegy... most már itt marad...) 

Szeptember utolsó heteiben nagyon gyűrtük a munkát is, mert egy kolléganőm felmondott, és 1-jétől már máshol dolgozik. Mármint okt. 1-jétől. Mondhatjuk, hogy alapemberként működött, kicsit most úgy vagyunk, mint a 3 lábú szék, bizonytalanul és ingatagon, de majdcsak lesz valahogy. Mindenesetre jól meghúztuk a hónap végét, hogy E. úgy tudjon elmenni, hogy a valamelyest rendben vannak a dolgai, a mérések, a dokumentáció, ilyesmi. Persze maradt egy csomó minden, pöpecre úgysem lehetett volna lezárni. mindegy is. The show must go on... 

Múlt szombaton megint az volt, hogy Marcit reggel kiraktuk Kőbányán, Milánt a 17. kerületben. Előtte kora reggel Feri már elvitte Mátét a Nyugatiba, mert ő meg Szolnokra ment. Én az utolsó pillanatig azt reméltem, hgoy lefújják  meccseket, mert esett az eső. Néha zuhogott is. de nem mondták le, és végül az eső is elállt. 

Marci mondja egyik reggel, amikor Feri úgy költött minket, hogy ébresztő, mert zuhog az eső, mire Marci kikémlelt az ablakon, és az orra alatt dörmögte: 

- Azt nem mondanám, hogy zuhog, inkább csak szaporán esik! 

És ugyanaz nap reggel volt iskolába menet, mikot mondta Marci, hgoy az egyik osztálytársa nem úszhat, mert volt valami műtétje. Vakmája volt. 

Kárpótlásul vasárnap szép napsütéses reggelre ébredtünk. Mátét kivéve, aki aludt mint a bunda. 

Úgyhogy gyorsan összekaptuk magunkat, hogy kimenjünk egy kicsit a zöldbe, mert már ezer éve nem láttunk se hegyet, se napot. Nem mentünk messzire, nem is akartunk nagy kirándulást csinálni, csak egy kis friss levegőt szívni, a Fóti Somlyóra sétáltunk fel, és tettünk egy kört a Lepkés-tanösvényen. Lepkék persze már nincsenek ilyenkor, de a kolléganőmék tavasszal voltak itt, és ők sok szép lepkét láttak, úgyhogy érdemes akkor is jönni. 

Jajjj, nagyon jól esett. Pedig tényleg csak egy órácska volt, és alig pár kilométer egyáltalán nem megerőltető séta, de fák voltak, meg zöld, meg kellemes napsütés, és még a fiúk sem ágáltak, hogy most miért, meg meddig. 

- Holnap tanársztrájk. 

- Szombaton Máté megy 10 km-t futni a Spar-ra. 

- Milánnak vasárnap futsal tornája lesz.

- Feri megint nem lesz a hétvégén. 

- És még az őszi szünetet is lemondták ... grrr.... 

Mit mondhatnék még... :-) 

Katasztrófahét

Utáltam ezt a hetet... minden egyes napján volt valami gigszer, ha jól emlékszem. 

Hétfő: kicsit gondolkodnom kellett, hogy mi is volt hétfő, de beugrott, hogy Milán felhívott kora délután, hogy nincs meg a lakáskulcsa. Persze a zsebében volt, mert nem mondtam még el elégszer, hogy ne ott tartsa, hanem a táskájában, és vonatkozik ez minden értékére, igazolvány, pénz, stb... Rekonstruáltuk a telefonban, hogy mi az a biztos időpont, amikor még emlékszik rá, hogy megvolt. Visszament a suliba, mert ott hittanon állítólag még megvolt. Végül megtalálta a padjában. Szerencsére nem kellett bekönyörögnie magát a templomba, mert az utolsó órájuk áhitat volt, szóval még az is benne volt a pakliban, hogy ott hányódik a padsorok között. 

Délután szmk-gyűlésen voltam Marci iskolájában. Na az is megérne egy kisregényt is... " remek" képet kaptunk az oktatásnak nevezett akármi mai helyzetéről. 

Kedden ( vagy szerdán? már nem is tudom)  félúton a munkahelyem felé kora reggel kilukadt a biciklikerekem. Nem először, az elmúlt két hétben háromszor jártam így. Egyszer szerencsére már itthon voltam, amikor lelapult, egyszer a sulitól kellett visszajönnöm, most viszont ott álltam a semmi közepén lyukas biciklikerékkel. 

aznap Feri homeofficban volt, és bicajjal vitte Marcit suliba, úgyhogy találkoztunk, és biciklit cseréltünk. Tudtam, hogy nem lesz ennek jó vége, mert az ő biciklije nagyobb, mint az enyém, és egyrészt nem érzem annyira jól, másrészt magasabb a váza, és mindig beakad a lábam. Zakóztam is vele egyet az egyik kereaszteződésben. Úgyhogy úgy érkeztem meg a munkahelyemre, mint a vert sereg, szakadt térdű, véres  nadrágban. A térdem is fájt. Azóta az egész lábszáram belilult. Nem szép, de legalább már nincs rövidnadrágszezon. :-) 

Csütörtök volt a hét csúcspontja, amikoris Milán kora délután újra telefonált, hogy elveszett a kabátja, benne a kulcsa, az igazolványa, mindene. Őszerinte a troliról leszállva még megvolt. Visszament a villamosmegállóba, de már nem találta. Kérdeztük a villamosvezetőket, nem tudtak róla. Írtam a bkv talált tárgyak osztályának, de egyelőre még semmi. Se kabát, se igazolvány, se kulcs. 

Hogy a jövő héten fog közlekedni, a jóég tudja... 

Pénteken simának mondható fociedzéses nap volt, de nekem az bőven elég... Milánnak ekkor este nyolcig van edzése, és javarészt egyedül jön haza... borsózik tőle a hátam... De Feri aznap délután elment Szentesre, így egyedül maradtam a két focistára. De mivel MArcinak is akkor van edzése, épp csak hazaérek vele, már indulhatnék is vissza Milánért, és Marcit sem hagynám itthon egyedül szívesen. Szóval egyelőre ez még alakulóban van... 

Szombaton Milánnak futsal meccse volt reggel Budaörsön. Mivel a múltkorit már kihagytuk, nem vette volna ki jól magát, ha megint offoljuk, így az volt a terv, hogy akkor bkv-val kibumszlizok vele. Közben Marcit is bekérték az u13-as csapatba, mert ott meg sokan lebetegedtek, és kellett az ember. 

Én Milánnal elindultam 7 után kicsivel. 8. 30-ra kellett mennie. Marciért 8-kor jött az edzője, Mátét itthon marasztaltam, hogy ne menjen már edzésre, legyen olyan kedves, hogy valaki át tudja adni Szeminek Marcit, és hogy várja haza. Nem tudtam mikor végzünk Milánnal. Duzzogva, de belement. Végül Szemi Mátét is eldobta edzésre egy darabon, és mondta, hogy majd legfeljebb elviszi magához Marcit, ha mi még nem érünk haza addig. 

Végül mi egy kicsit korábban értünk, mint MArci, Máté meg még később jött. 

De este Tankcsapda koncertre megyünk a barátnőmmel... és soha még ennyire aktuális nem volt az egyik kedvenc számom :-) 

Balkán kalandok 5.- Mostar reggel és Mostar felülről

Nem aludtunk annyira jól, mint ahogy reméltem, hogy fogunk, miután olyan impresszív volt a napunk. Meleg is volt, a lakésban csak a nappaliban volt légkondi, és annak az ereje már nem ért el a szobákig. Aztán hajnalra, mire már hűvösebb lett volna, akkor 5-kor a müezzin imára hívó énekére keltem. Nem mondom, érdekes volt, csak túl korán. Aztán mire visszaaludtam volna, és már szinte jólesett volna az alvás, addigra a katolikus templomban is elkezdtek harangozni. Majd fél órával később még egyszer... akkor már gondoltam, nem próbálkozom tovább. Úgyis ezer volt a dolog aznapra is :-) 

Mivel ígyis-úgyis fel kellett kelni, és boltba kellett menni reggeliért, én futócuccot húztam, és míg Feri bevásárolt és hzament én futottam egy rövidke kört a városban. A közértet nem találtuk meg olyan könynen, mint ahogy azt gondoltuk, így egy kicsit eltelt az idő, úgyhogy mire futásnak eredhettem, addigra már kezdett eléggé sütni a nap. 

Nem akartam a bazár felé menni, mert az a csúcszós kőburkolat nem pont futásra való, de visszafelé kanyarodva csak oda lyukadtam ki, nem úsztam meg, de nem bántam, mert így az ébredező bazárt és az üres Öreg-hidat is megcsodálhattam. 

A szomszédos hídról: 

Háborús nyomok. 

A háború után több közparkot is temetővé alakítottak. A háborús temetkezések még a mai napig is történnek, mivel a közeli hegyekben még minidg tart az aknák felderítése, és hatástalanítása, és még mindig találnak jelöletlen tömegsírokat. 

Ébredező bazárdor. Néhány kávézóban ücsörgő turistán kívül senki nem volt még erre. 

Még a híd is üresen várja a délutáni rohamot. 

Mementónak meghagyott lerombolt épülettömbök erős kontrasztban a  melléjük épített  új építésű blokkokkal. 

Reggeli után még volt egy kis időnk tenni egy kört a fiúkkal is. Így megint lementünk, ímmáron napsütésben a Neretva partjára. 

Marcival ki is próbáltuk a jéghideg vizet. Már itt a szélén, a sekéylesben is rettentő hideg volt a víz... neháéz volt elképzelni, hogy a közepső mélységbe beleugrani vajon mennyire dermesztő lehet... 

Mikor visszamentünk a szállásra, akkor már csak gyorsan bepakoltunk a kocsiba, és végül nem a kereszthez mentünk, hanem a másik szemközti hegyre, a Forticára, amelyiken a bosnyák zászlót láttuk lengedezni tegnap délután, mer Szarajevó felé menet az pont útba esett, és mert azon a hegyen egy üvegpallós skywalk kilátó is van. Bár azt még nem tudtuk, hogy rá merünk-e menni majd, mindenesetre fölkanyarogtunk a hegy tetejére. 

Az üvegpallónak én és a gyerekek vágtunk neki, majd Máté az elejéről visszafordult, hogy ezt inkább ő kihagyja. Nem volt egyébként annyira vészes, mert a hegy oldalában nem volt akkora a méylség, csak az, hogy a lábam alatt nincs rendes talaj, mégiscsak félelmetes. sima kilátóban sem szeretem, amikor olyan rácsos a lépcső, amin átlátok. De csak körbementünk, és igyekeztünk élvezni is. :-)

Most nem lengedezett a zászló. Van fönn egy étterem-kávézó is, meg piknikasztalok, és vannak kijelölt  túraútvonalak is, bár én nem biztos, hogy nyugodtan mernék túrázgatni. 

A híd. Jól rázoomolva. 

És a kereszt, a szembehegyen. 

Bámészkodás után elbúcsúztunk Mostartól, és meg sem álltunk Szarajevóig.

Balkán kalandok 4. - A gyönyörűséges Mostar

Rettentő hideg lett erre a hétvégére, nagyon nehezem esik, mármint a lelkemnek pulóvert és kabátot venni, pedig a reggel már elkél. Tegnap reggel Milánnak meccse volt Csepelen, oda mentünk, ma pedig Mátéval vásárolni, mert nadrág meg pulóver kellett neki. 

Ilyen szeles hidegben rendezgettem egy kicsit még a nyaralós képeket, ( még mindig nem értem a végére 😱) és olyan fura látni, éppen egy hónapja voltunk Mostarban, ahol még olyan nagyon meleg volt, hogy ihaj :-) 

Ha valamit nagyon vártam a nyaralás alatt, akkor az egyik az Mostar volt. Bár nagyon-nagyon nem voltam jólinformált, de azért nyilván olvastam a városról korábban, meg hallottam is róla, és bármilyen olalra is akadtam, mindegyik nagyon pozítivan írt a városról. 

És valóban, Mostar tényleg egy CSODA. Így nagybetűvel. 

Ha Mostar, akkor Öreg Híd. A város ikonikus hídja, amit még az Oszmán Birodalom idejében  építettek a törökök, hogy megkönnyítsék maguknak a szállítást a Neretva két partja között. A hidat 1993-ban lebombázták, mint egyébként minden Neretva fölött átívelő városi hidat is. A várost szinte teljesen megsemmisítő összecsapásokra azután került sor, hogy a muzulmán bosnyákok és a keresztény horvátok vállvetve harcoltak a Mostar városát bombázó szerbek és montenegróiak ellen 1992-ben. Egy évvel később azonban már egy olyan  konfliktus robbant ki a bosnyákok és a horvátok között, ami tulajdonképpen földig rombolta a várost.Nemzetközi segítséggel építették újra a várost, és az 1567-ben épült lerombolt Öreg -híd újjáépítéséhez magyarok is hozzájárultak, mégpedig a magyar Sfor alakulat katonái emelték ki a folyóból a híd darabjait. 

A városban látszólagos béke van, de az egymástól  elhatárolódás ma is megvan, a híd egyik oldala jellemzően katolikus horvát nemzetiségű, míg a túloldal leginkább muzulmán bosnyák.  A bosnyákoknak és a horvátoknak külön egyetemük és labdarúgó csapatuk is van. Az erőfitogtatás egyik jelképe szerintem,  hogy a Hum hegyen a horvátok felállították a 33 méter magas, nagy keresztet, amely a kereszténység 2000 éves évfordulójára készült. Mindenhonnan látni lehet. Már útban a város felé is ez volt az első, amit megpillantottunk. 

Mi a horvát oldalon aludtunk. Abból következtettünk erre, hogy a sarkon állt egy hatalmas tornyú katolikus templom. 

Elfoglaltuk gyorsan a szállást, ami nagyon jó helyen volt, párszát méterre a központtól, az Öreg-hídtól, és nagyon klassz is volt, 3 szoba meg egy hatalmas nappali, modernül berendezve. Szuper volt, tényleg. 

Kicsit szusszantunk és már mentünk is be a városba. 

Az Öreg-híd két oldalán van a városi bazár, ami maga a csoda. Szebbnél-szebb kelmék, csetreszek, lámpások, szőnyegek, kávéskészletek, teakészletek csábítják a turisták rengetegét. Olyan, mintha az ember tényleg egy mesébe csöppenne, hiszen itt van Aladdin -csodalámpása, repülőszőnyege, Seherezádé kendője :-) 

A csodálatos Öreg-híd. Telistele turistákkal. Nyári időszakban előszeretettel ugrálnak bele vállalkozó kedvű fiatal férfiak a folyóba, miután összekalapoztak némi pénzt a bámészkodóktól. Mi is elcsíptünk egy ilyen ugrást. Bár több volt a készülődés, mint maga a produkció, mégis félelmetes volt végignézni. 

Egy kedves ismerősünk néhány héttel korábban járt itt, és ő ajánlott egy jó kis házias, és olcsó éttermet a Neretva partján, mi pedig megfogadtuk a tanácsot, és ide mentünk vacsorázni.  Sültes tálat kértünk, és valóban jókora adagot kaptunk. Közben néztük a folyót, a naplementét, jó volt a nyüzsgő nap után egy kicsit távolabb a nyüzsgéstől megpihenni és telerakni a hasunkat. 

A fiúk az Öreg-hídon. 

Vacsi után még lementünk oda le a folyópartra, de mire leértünk, addigra jól ránksötétedett, de így legalább kivilágítva is megcsodálhattuk a hidat és a környékét. És olyan menő fiesta-hangulat volt már ekkorra a sétálóutcán és környékén, a part tele volt fiatalokkal, utcasarkokon zenéltek, folyóparton ücsörögtek, annyira jó hangulat volt, nagyon vitt magával minket. Imádtuk :-) 

Élményekkel telve mentünk vissza az apartmanunkba. 

Érdekes volt, hogy amikor még pakoltunk fel a kocsiból, ( külön útitáskát csomagoltunk erre a két napra, hogy ne kelljen a nagy bőröndöket fölcuccolni egy estéért), akkor érkezett egy fiatal pár, és próbáltak a mi autónk meg egy másik közé beparkolni útszegéllyel párhuzamosan. Elég szűk volt a hely. Magyar rendszámú autó volt. egy darabig néztük őket, hogy hogy boldogulnak, de végül mondtuk nekik, hogy előrébbállunk ám egy kicsit, és akkor könnyebb lesz, aztán visszatolatunk majd. váltottunk pár szót, és ők is abban a házban laktak, amelyikben mi. Ők a keresztnél voltak fenn, onnan jöttek. Azt mondták jó kis kanyargós út vezetett fel. 

Mivel másnap a szállást időben el kellett hagynunk, a szarajevóit pedig csak kora délután tudtuk elfoglalni, így volt még idő másnap egy kicsit kalandozni, úgyhogy megjegyeztük ezt a kereszt- túrát, mint lehetőséget. 

De aztán nem ide mentünk. 

Folyt. köv.