Nem tudom hányszor fogom még írni, hogy na most volt a mélypont... remélem már nem sokszor...
De most megint csak azt kell írnom, hogy tegnap volt a mélypont!
Nyilván ebben az is benne volt, hgox a szünetben nagyon elkényelmesedtünk, és a szünet utáni első nap, a szerda, pedig alapból nem annyira zsúfolt egyik gyereknek sem.
Ezért csütörtökön jeges vízként csapott nyakon minket, hogy tanulni kell, csinálni kell, be kell küldeni! Mi van??? Azt sem tudtam merre van előre, és a gyerekek is csak értetlenkedtek, és olyan dolgokat sem akartak megérteni, és csinálni, amin már rág túl kéne lenni, mert már itthon is rengetegszer átbeszéltük, gyakoroltuk, és még a boldog békeidőkben az iskolában is volt már szó róla, ergó nem új anyag.
De valahogy nem ment át... nekem meg nem volt elég türelmem hozzá...
Igaz, már reggel sem voltam a topon, és nem vagyok rá büszke, és nem is szoktam ilyet csinálni, de olyan emberekre förmedtem rá, akik ugyanúgy szenvedő alanyai a helyzetnek, mint én.
Történt, hogy el kellett mennem még délelőtt nyomtatni, mert Máté még a szünetben kapott kottákat, és csütörtök du. van hegedűórája, és arra már kellettek neki.
Meg is néztem az interneten, hogy az a printershop, ahová járok egyébként nyitva van-e. Honlap és facebook oldal szerint is nyitva volt, csak rövidített időben, úgyhogy odamentem. Persze nem volt nyitva, ki volt írva az ajtajára, úgyhogy kerítenem kellett egy másikat, de meglett, és rutinból kanyarodtam a pékség felé, hogy ha már ott járok, akkor azt is elintézem, ne kelljen még egyszer kimennem, ha nem muszáj, ugyebár.
A pékségben nem volt senki. Pár hete is már csak 3-an lehettek bent összesen, ezért néztem be még üvegen keresztül. De mikor beléptem, akkor kitessékeltek, mert nem volt még 12, csak 11.40. De mondom, nincs bent senki? Se fiatal, se öreg? Várnom kéne még 20 percet az ajtó előtt, hogy elvihessek 10 zsemlét? Teljesen nonszensz. Ha legalább tolongtak volna ott az öregek, vagy csak 1 lett volna bent, akkor még be is nyeltem volna szó nélkül, de így... persze nem vártam, és nem is mentem vissza később sem. Aznap nem vettünk kenyeret, ettünk mást.
Szóval nem volt egy fényes hetem. Kezdek kicsit besokallni. De majd elmúlik ez is. Ma már péntek van. Örüljünk ennek. Újabb hét pipa.
2020. április 17., péntek
2020. április 14., kedd
Tavaszi szünet
Nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy nem történt semmi, nem csináltunk semmit, nem voltunk sehol, és nem találkoztunk senkivel. Szinte csak úgy elteltek a napok anélkül, hogy egyáltalán tudtuk volna, hogy épp milyen nap van... szomorú ez valahol...mert eztfajta nihilt inkább a téli szünetben tudnám elképzelni, amikor hideg van és sötét, és a fenének sincs kedve a szobán kívül lenni. De most, amikor virágzó, illatos tavasz van, amire már úgy vártunk, most, amikor a a kedvenc farmer-póló-tornacipős szezon van, itthon kell ülni, és nem csinálni semmit.
Persze lehetne egy csomó értelmes dolgot is csinálni, biztos vannak olyan anyukák is, akik szétcsattannak a kreativitástól, és jobbnál-jobb kézműves és egyéb elfoglaltságokat tudnak kitalálni és megvalósítani a gyerekeknek, na de az nem én vagyok... és igazából a fiúknak sincs erre nagy igényük, ( talán mert ebben a kreativitásmentes nihilben nőttek fel eddig :-) ) épp elég nekik és nekem is, ha az aktuális rajz- és technika órai feladatokra rá tudom venni őket, amit aztán nagy duzzogva félig én rajzolok meg, félig ők kiszínezik...
Szóval...azért az a fajta szabadság, hogy legálisan nem kell csinálnunk semmit mégiscsak jó volt. A reggeli koránkelés nyűgjét ugyebár jóval korábban ledobtuk magunkról, amióta megy ez az itthoni iskola. Most pedig még a leckék sem jöttek reggelente, nem pittyegett már reggel nyolckor a telefonom az aktuális aznapi teendőkkel, ennek következtében, volt, hogy fél 10 is volt már, mire kibattyogtunk reggelizni, mert semmi oka nem volt a sietségnek.
Holnaptól ez megint kicsit feszítettebb lesz, dolgos munkanap. Ó jajj... kezdjük már amúgy unni kicsit ezt az itthontanulásosdit. Nemcsak a gyerekek, én is. Egy hónap alatt már eltűnt a varázsa, az újszerűsége, jó lenne most már valami emberi kontakt, egy jó bandázás a focipályán, vagy akárhol.
Én még mindig nem tudom magamévá tenni azt, hogy ez a mostani helyzet, vagy még ennél is szigorúbb, még hónapokig fennállhatna. Abba szerintem bele fogunk bolondulni.
Na de eltelt a húsvét is... rokonok, nagyszülők, unokatesós bandázások nélkül... igazából nem is tudok sok midnent mondani róla. Azon kívül, hogy megünnepeltük Hulika szülinapját egy nyuszis tortával, nem történt semmi említésre méltó. Gyakorlatiag csak a főzés-evés-tévézés jut eszembe, mint ünnepi cselekvéssorozat.
A fiúk kimennek-bejönnek, többet tableteznek, mint amennyi egészséges lenne, szerintem, de ebben a szituban melyik gyerek nem? Van, amikor online kapcsolatban vannak a haverokkal, és úgy játszanak valamit.
A kertben nyílnak a tulipánok. A nagyobbik liliomfán lefagytak a virágok, a kisebbik egyik feléről a fiúk lerúgták a bimbókat, így csak féloldalasan virágzik. De jövőre is lesz tavasz, hátha akkor nem ezen az 5 méterszer5méteren kell majd játszaniuk.
Lábtengóbajnokság. Ehhez nem kell akkora hely. :-)
Egy szimpla karanténreggel tavaszi szünet idején.
Maradék krumplipüréből istenifinom pogácsát sütöttem. Egy szempillantás alatt benyomtak egy nagy tepsinyit. Marci szerint olyan finom volt, mint Júlia nénié. Ennél nincs is nagyobb dicséret. :-)
Foci. A képen nem látszik, de Milán egy kordbársony naciban nyomja. :-) Aki úr, az karantén idején is Úr, kéremszépen.
Nem, igazából mióta iskolások, és nincs ez a váltóruha mizéria, jóval kevesebb melegítőalsót használnak, mint még ovis korukban. Épp ezért nincs is nekik olyan hejde sok. Ellenben tele vagyunk ( Milán meg különösen) kopott, itt-ott lyukas, iskolába járósnak már nemigen jó farmerrel, bársonnyal, amiket most előrevettem a polcon, (és hátraraktam a jó nadrágokat ) és azt hordják.
Amúgy meg mázlink volt, ha lehet ilyet mondani, ebben a helyzetben, mert a fiúk közül csak Milánnak vettünk tavaszi cipőt még február végén, mert a télije már leszakadt a lábáról, a többieknek úgy gondoltuk, majd Zemplén után szerezzük be a tavaszi szettet. Amire aztán már nem került sor, mert mire hazajöttünk onnan, bezárták az iskolát. Így mondhatni megspóroltuk Máténak a tavaszi cipőt, legalább egy váltásnyi nadrágot, mert a korábbiak már csak a magasszárúval voltak vállalhatóak, nem vettünk neki tavaszi dzsekit sem... Mire legközelebb "fellépő" ruhára lesz szüksége, addigra már szandál kell neki, meg néhány póló. Persze inkább vettünk volna neki bármit is, csak ne lenne ez a bezártság. Amúgy meg úgy nő mint a répa, Milán feje is ki van kerekedve, most, hogy mondhatni rendesen esznek, ( bár még így is van legalább 1 ember az asztalnál, aki fújjol), és nem kell hetente 3szor az iskolai főzelékben turkálni.
A húsvét nagy eseménye az volt, hogy Hulika is 10 éves lett! Milán már nagyon készült rá, hogy megünnepeljük :-) Így nem maradhatott el a szokásos nyuszitorta. Nem mondom, Hulikát kicsit megviselte már az idő, de egy pár éve már nagyon vigyázunk rá. Igaz, néha elbújik, egy jó ideig például a szekrény tetejére költözött, és ott héderelt. ( valaki feldobta, Marcira tippelek, és elfelejtődött) De alapvetően nagy becsben van tartva.
A fiókban még gyertyát is találtam.
Ennyi. Meg egy bambi. Holnap újra suli. Az ötödik hetet kezdjük majd itthon.
Persze lehetne egy csomó értelmes dolgot is csinálni, biztos vannak olyan anyukák is, akik szétcsattannak a kreativitástól, és jobbnál-jobb kézműves és egyéb elfoglaltságokat tudnak kitalálni és megvalósítani a gyerekeknek, na de az nem én vagyok... és igazából a fiúknak sincs erre nagy igényük, ( talán mert ebben a kreativitásmentes nihilben nőttek fel eddig :-) ) épp elég nekik és nekem is, ha az aktuális rajz- és technika órai feladatokra rá tudom venni őket, amit aztán nagy duzzogva félig én rajzolok meg, félig ők kiszínezik...
Szóval...azért az a fajta szabadság, hogy legálisan nem kell csinálnunk semmit mégiscsak jó volt. A reggeli koránkelés nyűgjét ugyebár jóval korábban ledobtuk magunkról, amióta megy ez az itthoni iskola. Most pedig még a leckék sem jöttek reggelente, nem pittyegett már reggel nyolckor a telefonom az aktuális aznapi teendőkkel, ennek következtében, volt, hogy fél 10 is volt már, mire kibattyogtunk reggelizni, mert semmi oka nem volt a sietségnek.
Holnaptól ez megint kicsit feszítettebb lesz, dolgos munkanap. Ó jajj... kezdjük már amúgy unni kicsit ezt az itthontanulásosdit. Nemcsak a gyerekek, én is. Egy hónap alatt már eltűnt a varázsa, az újszerűsége, jó lenne most már valami emberi kontakt, egy jó bandázás a focipályán, vagy akárhol.
Én még mindig nem tudom magamévá tenni azt, hogy ez a mostani helyzet, vagy még ennél is szigorúbb, még hónapokig fennállhatna. Abba szerintem bele fogunk bolondulni.
Na de eltelt a húsvét is... rokonok, nagyszülők, unokatesós bandázások nélkül... igazából nem is tudok sok midnent mondani róla. Azon kívül, hogy megünnepeltük Hulika szülinapját egy nyuszis tortával, nem történt semmi említésre méltó. Gyakorlatiag csak a főzés-evés-tévézés jut eszembe, mint ünnepi cselekvéssorozat.
A fiúk kimennek-bejönnek, többet tableteznek, mint amennyi egészséges lenne, szerintem, de ebben a szituban melyik gyerek nem? Van, amikor online kapcsolatban vannak a haverokkal, és úgy játszanak valamit.
A kertben nyílnak a tulipánok. A nagyobbik liliomfán lefagytak a virágok, a kisebbik egyik feléről a fiúk lerúgták a bimbókat, így csak féloldalasan virágzik. De jövőre is lesz tavasz, hátha akkor nem ezen az 5 méterszer5méteren kell majd játszaniuk.
Lábtengóbajnokság. Ehhez nem kell akkora hely. :-)
Egy szimpla karanténreggel tavaszi szünet idején.
Foci. A képen nem látszik, de Milán egy kordbársony naciban nyomja. :-) Aki úr, az karantén idején is Úr, kéremszépen.
Nem, igazából mióta iskolások, és nincs ez a váltóruha mizéria, jóval kevesebb melegítőalsót használnak, mint még ovis korukban. Épp ezért nincs is nekik olyan hejde sok. Ellenben tele vagyunk ( Milán meg különösen) kopott, itt-ott lyukas, iskolába járósnak már nemigen jó farmerrel, bársonnyal, amiket most előrevettem a polcon, (és hátraraktam a jó nadrágokat ) és azt hordják.
Amúgy meg mázlink volt, ha lehet ilyet mondani, ebben a helyzetben, mert a fiúk közül csak Milánnak vettünk tavaszi cipőt még február végén, mert a télije már leszakadt a lábáról, a többieknek úgy gondoltuk, majd Zemplén után szerezzük be a tavaszi szettet. Amire aztán már nem került sor, mert mire hazajöttünk onnan, bezárták az iskolát. Így mondhatni megspóroltuk Máténak a tavaszi cipőt, legalább egy váltásnyi nadrágot, mert a korábbiak már csak a magasszárúval voltak vállalhatóak, nem vettünk neki tavaszi dzsekit sem... Mire legközelebb "fellépő" ruhára lesz szüksége, addigra már szandál kell neki, meg néhány póló. Persze inkább vettünk volna neki bármit is, csak ne lenne ez a bezártság. Amúgy meg úgy nő mint a répa, Milán feje is ki van kerekedve, most, hogy mondhatni rendesen esznek, ( bár még így is van legalább 1 ember az asztalnál, aki fújjol), és nem kell hetente 3szor az iskolai főzelékben turkálni.
A húsvét nagy eseménye az volt, hogy Hulika is 10 éves lett! Milán már nagyon készült rá, hogy megünnepeljük :-) Így nem maradhatott el a szokásos nyuszitorta. Nem mondom, Hulikát kicsit megviselte már az idő, de egy pár éve már nagyon vigyázunk rá. Igaz, néha elbújik, egy jó ideig például a szekrény tetejére költözött, és ott héderelt. ( valaki feldobta, Marcira tippelek, és elfelejtődött) De alapvetően nagy becsben van tartva.
Ennyi. Meg egy bambi. Holnap újra suli. Az ötödik hetet kezdjük majd itthon.
2020. április 7., kedd
Negyedik hét itthon
Ami rövid hét, mert csütörtöktől már tavaszi szünet lesz.
Kicsit keserédes ez a szünet, nem hiszem, hogy valójában szünetként tudjuk majd megélni, és pihentető lesz, mert ugyanúgy itthon leszünk, ahogy egyébként is itthon vagyunk. Ha nem jöttek volna olyan tanári levelek a héten, amik jó pihenést, és kellemes húsvétot kívánnak zárszóként, akkor valószínű a húsvétot is elfelejtettem volna. Pláne, hogy nagyboltba sem voltam az elmúlt hetekben, úgyhogy amikor a múlt héten a közeli kisteszkóba mentem el zsömléért, akkor nagyon meglepődtem, hogy vírus ide, vírus oda, a húsvéti nyuszik és tojások bizony ott csücsülnek a polcokon.
A héten Marcira rázuhantak a számonkérések. Nem vészesek, de hát mégiscsak számonkérés. És bár igyekszem nem befolyásolni, de mivel a belelöléshez kell a segítségem, így ha nem segítek konkrétan, de mindenképp újragondolásra késztetek, ha úgy adódik. Eddig volt egy szövegértésük, azt mondjuk csuklóból lenyomta, meg volt egy matek, ami azért már gondolkodósabb volt, és ott lehet, hogy az egyik példát el is rontotta volna iskolai körlmények között, de amikor visszakérdeztem, hgoy biztos, hogy az igazat jelöljük-e be, akkor újragondolta, és javította. De túlléptem azóta rajta, mert jelen helyzetben inkább vállalom, hogy egy feladatban segítettem neki, csak rögzüljön be egy jó gondolatmenet, semmint meg legyen győződve róla, hogy jól gondolta, közben meg nem.
Máténak is volt már nyelvtan dolgozata, most kapott egy matekot, amiket majd vissza kell küldeni.
Milánéknál holnap lesz vmi környezet felmérés.
Kicsit leeresztettünk erre a hétre, pedig egyáltalán nem indokolt, de valahogy belefáradtunk az egészbe... a kezdeti újdonság varázsa, ami vitte előre a gyerekeket az már nincs meg, de még így sem panaszkodom, mert a fontos dolgokat azért csinálják becsülettel, és akevésbé fontosakkal is hellyel-közzel megvagyunk.
Szerencsések vagyunk olyan szempontból, hogy ezideáig még nem tapasztaltunk olyanokat, amikbe újabban belefutok a neten, hogy a gyerekeket határidőkkel meg miegymásokkal piszkálják, és szórják rájuk az egyeseket. Ezideáig nálunk minden pedagógus elfogadó és megértő volt, nem volt még olyan, hogy egy 10-kor kiadott feladatot 2-re már kértek volna vissza, mindig van legalább 1-2 nap a nagyobb feladatokra, vagy legtöbbször a következő óra napja a határidő. Ezeket többnyire be is tudjuk tartani. Kivéve a tesi, de erről már írtam korábban, hogy nem vessük annyira nagyon komolyan, de azért heti 2-3 feladatot be szoktunk küldeni. Nem sok egyébként 1-1 feladat, és leginkább kutakodás a neten, amit még szeret is Máté. A gyakorlati feladatokat meg csak akkor csináljuk, ha van kedvünk, egyedül egyik sem csinálja, nekem meg vajmi kevés kedvem van négyütemű fekvőtámaszt csinálni 10 db-ot 3 körben, meg társai. Nem mintha nem férne rám :-), de a négyüteműt már gyerek koromban sem szerettem, most meg pláne nem, az ilyen ugrabugrálástól megfájdul a fejem :-) Helyette a trambulinban ugrálnak.
Egyszer kibicikliztünk a Naplás-tóhoz is. Oda-vissza 25 km-t tekertünk, és Marci is meglepően jól bírta. Máté 3 hét óta most látott először utcát. A kicsik is csak egyszer voltak ezen kívül kapun kívül.
Sokat gondolok mostanában arra, hogy milyen jó, hogy a zempléni kirándulást nem hagytuk a tavaszi szünetre, mert akkor most mondhattuk volna le. Így még a karantén előtt legalább volt pár jó napunk. :-) hátha a szünetben lesz arra is egy kis idő, hogy megírjam azt is.
Kicsit keserédes ez a szünet, nem hiszem, hogy valójában szünetként tudjuk majd megélni, és pihentető lesz, mert ugyanúgy itthon leszünk, ahogy egyébként is itthon vagyunk. Ha nem jöttek volna olyan tanári levelek a héten, amik jó pihenést, és kellemes húsvétot kívánnak zárszóként, akkor valószínű a húsvétot is elfelejtettem volna. Pláne, hogy nagyboltba sem voltam az elmúlt hetekben, úgyhogy amikor a múlt héten a közeli kisteszkóba mentem el zsömléért, akkor nagyon meglepődtem, hogy vírus ide, vírus oda, a húsvéti nyuszik és tojások bizony ott csücsülnek a polcokon.
A héten Marcira rázuhantak a számonkérések. Nem vészesek, de hát mégiscsak számonkérés. És bár igyekszem nem befolyásolni, de mivel a belelöléshez kell a segítségem, így ha nem segítek konkrétan, de mindenképp újragondolásra késztetek, ha úgy adódik. Eddig volt egy szövegértésük, azt mondjuk csuklóból lenyomta, meg volt egy matek, ami azért már gondolkodósabb volt, és ott lehet, hogy az egyik példát el is rontotta volna iskolai körlmények között, de amikor visszakérdeztem, hgoy biztos, hogy az igazat jelöljük-e be, akkor újragondolta, és javította. De túlléptem azóta rajta, mert jelen helyzetben inkább vállalom, hogy egy feladatban segítettem neki, csak rögzüljön be egy jó gondolatmenet, semmint meg legyen győződve róla, hogy jól gondolta, közben meg nem.
Máténak is volt már nyelvtan dolgozata, most kapott egy matekot, amiket majd vissza kell küldeni.
Milánéknál holnap lesz vmi környezet felmérés.
Kicsit leeresztettünk erre a hétre, pedig egyáltalán nem indokolt, de valahogy belefáradtunk az egészbe... a kezdeti újdonság varázsa, ami vitte előre a gyerekeket az már nincs meg, de még így sem panaszkodom, mert a fontos dolgokat azért csinálják becsülettel, és akevésbé fontosakkal is hellyel-közzel megvagyunk.
Szerencsések vagyunk olyan szempontból, hogy ezideáig még nem tapasztaltunk olyanokat, amikbe újabban belefutok a neten, hogy a gyerekeket határidőkkel meg miegymásokkal piszkálják, és szórják rájuk az egyeseket. Ezideáig nálunk minden pedagógus elfogadó és megértő volt, nem volt még olyan, hogy egy 10-kor kiadott feladatot 2-re már kértek volna vissza, mindig van legalább 1-2 nap a nagyobb feladatokra, vagy legtöbbször a következő óra napja a határidő. Ezeket többnyire be is tudjuk tartani. Kivéve a tesi, de erről már írtam korábban, hogy nem vessük annyira nagyon komolyan, de azért heti 2-3 feladatot be szoktunk küldeni. Nem sok egyébként 1-1 feladat, és leginkább kutakodás a neten, amit még szeret is Máté. A gyakorlati feladatokat meg csak akkor csináljuk, ha van kedvünk, egyedül egyik sem csinálja, nekem meg vajmi kevés kedvem van négyütemű fekvőtámaszt csinálni 10 db-ot 3 körben, meg társai. Nem mintha nem férne rám :-), de a négyüteműt már gyerek koromban sem szerettem, most meg pláne nem, az ilyen ugrabugrálástól megfájdul a fejem :-) Helyette a trambulinban ugrálnak.
Egyszer kibicikliztünk a Naplás-tóhoz is. Oda-vissza 25 km-t tekertünk, és Marci is meglepően jól bírta. Máté 3 hét óta most látott először utcát. A kicsik is csak egyszer voltak ezen kívül kapun kívül.
Sokat gondolok mostanában arra, hogy milyen jó, hogy a zempléni kirándulást nem hagytuk a tavaszi szünetre, mert akkor most mondhattuk volna le. Így még a karantén előtt legalább volt pár jó napunk. :-) hátha a szünetben lesz arra is egy kis idő, hogy megírjam azt is.
2020. április 2., csütörtök
Szerda #11 #12
Szerda volt a heti mélypont. Legalábbis remélem.
Lassan 3 hete vagyunk itthon összezárva, és még ha ez nem is abszolút 24 órát jelent, mert azért van kert, ahová ki lehet menni, és hétvégén a fiúk bicajozni is elmentek Ferivel, mégiscsak sokkal, több ez az együttlét, mint ami egészséges.
Mostanra már a fiúk is unják egymást, és hogy ennek hangot is adjanak, ezért egyre-másra egymásba kötnek gyakorlatilag bármiért. Ha az egyik jól elvan, akkor a másik biztos nekikezdi piszkálni, ha a másik csinálna valamit, akkor a hamradik tuti keresztbe tesz neki. Borítékolni tudom, hogy amikor lemennek, akkor 10-12 perc múlva valamelyik biztos, hogy duzzogva jön fel. És akkor csapkod, ordibál, neadjisten káromkodik, a másik meg visszaordít neki az udvarról, és válogatott szitokszavak röpködnek végig az utcában, szerintem. És igen, van, amikor nem átalnak össze is verekedni.
Szóval értem én, maximálisan megértem, hogy nem könnyű ez nekik. A normális életükben nincsenek ennyi időt együtt, hétköznap Mátét szinte alig látjuk, mert napközben elkerüli pont a kicsiket, vagy tanul a szobájában. A hétvégék gyorsan el szoktak telni, ha pedig együtt megyünk valahová, akkor máris másképp néz ki, mint itthon együtt lenni folyton. Szóval tökre megértem, hogy zavarják egymás auráját, mert az enyémet is zavarják.
Nehezen viselem, ha veszekednek, ha szerintem ok nélkül piszkálják egymást, ha nem lehet vita nélkül leülni az asztalhoz, ha már az sem mindegy, hogy kinek milyen a kanala, és hogy a másik miért a barna tányért kapta, és ő miért a fehéret, és hogy ki mennyit szed vagy nem szed az ennivalóból, ki mennyi lekvárt ken a kalácsára, stb... nagyjából mindenből lehet klassz kis vitatémát kreálni, és persze, hogy a jól odaszúrt mondatra a sértett fél már helyből ordibálva, és kocsmastílusban válaszol.
Milán rákattant a viasat history-ra, mert ott egész nap ( legalábbis nekem úgy tűnik) 2. világháborús filmeket nyomnak. Töményen. Nem mondom, hogy engem is nem idegesít már néha, de ha leül, hogy megnézzen egy részt, akkor tuti, hogy valaki beleköt, hogy már megint ez, és nézzenek inkább valami mást. De azt nem tudja megmondani, hogy mit, hogy melyik csatornán melyik műsort akarja nézni, csak bármi mást. Na ezen sírós duzzogás is szokott ám lenni. És nem csak ezen. de nehéz ilyenkor igazságot tenni, mert valamelyik úgyis sértve fogja magát érezni, már csakazértis, szóval garantált a hiszti és a duzzogás.
Szóval nem kicsit elkeserítő, ha beigazolódnak a számítások és még jópár hónapig így kell mgélnünk a mindennapokat. Szerintem idegbajt fogok kapni. Vagy nem tudom...
Aztán persze ideig-óráig mindig fordul a kocka, ma pl. egészen jól elviseltük egymást. :-) Holnap meg már péntek.
Ma be kellett küldeni Marci írás leckéjét osztályzásra. Ügyesen dolgozott rajta, bár nem nagyon szereti, és ha olyanja van akkor egyáltalán nem figyel arra, hogy hogyan kanyarodnak a betűk. De most Milán támasztotta mellette az asztalt, és így egy egész szép munkát adott ki a kezéből. Nem szoktam az elküldött anyagba belejavítani, Máténál sem, csak ha valami nagyon ordas hiba a szemem elé kerül épp.
Holnap pedig egy szövegértés felmérőjük lesz redmentában. 30 percet kapnak rá, bármikor meg lehet nyitni az adott időponttal bezárólag, de csak 30 percig fog élni a link.
Izgulok, még nekem is új ez a rendszer.
Tegnap Milcsike készítette félig-meddig az ebédet, rántott húst, és valami palacsintás rizst álmodott meg majonézzel, még valami konyhafőnökben látta szerintem annak idején, azóta rágja a fülemet, hogy mikor csinálhatja meg. Ez a nap tegnap jött el. :-)
Ezzel letudtunk egy technika házit :-) Azokkal úgyis el vagyunk maradva, mert vállalom, hogy nem sok kedvem van még délután papírcsirkét vagy papírsárkányt gyártani, de azért fejben tartom őket, hogy alkalomadtán bepótoljuk.
Lassan 3 hete vagyunk itthon összezárva, és még ha ez nem is abszolút 24 órát jelent, mert azért van kert, ahová ki lehet menni, és hétvégén a fiúk bicajozni is elmentek Ferivel, mégiscsak sokkal, több ez az együttlét, mint ami egészséges.
Mostanra már a fiúk is unják egymást, és hogy ennek hangot is adjanak, ezért egyre-másra egymásba kötnek gyakorlatilag bármiért. Ha az egyik jól elvan, akkor a másik biztos nekikezdi piszkálni, ha a másik csinálna valamit, akkor a hamradik tuti keresztbe tesz neki. Borítékolni tudom, hogy amikor lemennek, akkor 10-12 perc múlva valamelyik biztos, hogy duzzogva jön fel. És akkor csapkod, ordibál, neadjisten káromkodik, a másik meg visszaordít neki az udvarról, és válogatott szitokszavak röpködnek végig az utcában, szerintem. És igen, van, amikor nem átalnak össze is verekedni.
Szóval értem én, maximálisan megértem, hogy nem könnyű ez nekik. A normális életükben nincsenek ennyi időt együtt, hétköznap Mátét szinte alig látjuk, mert napközben elkerüli pont a kicsiket, vagy tanul a szobájában. A hétvégék gyorsan el szoktak telni, ha pedig együtt megyünk valahová, akkor máris másképp néz ki, mint itthon együtt lenni folyton. Szóval tökre megértem, hogy zavarják egymás auráját, mert az enyémet is zavarják.
Nehezen viselem, ha veszekednek, ha szerintem ok nélkül piszkálják egymást, ha nem lehet vita nélkül leülni az asztalhoz, ha már az sem mindegy, hogy kinek milyen a kanala, és hogy a másik miért a barna tányért kapta, és ő miért a fehéret, és hogy ki mennyit szed vagy nem szed az ennivalóból, ki mennyi lekvárt ken a kalácsára, stb... nagyjából mindenből lehet klassz kis vitatémát kreálni, és persze, hogy a jól odaszúrt mondatra a sértett fél már helyből ordibálva, és kocsmastílusban válaszol.
Milán rákattant a viasat history-ra, mert ott egész nap ( legalábbis nekem úgy tűnik) 2. világháborús filmeket nyomnak. Töményen. Nem mondom, hogy engem is nem idegesít már néha, de ha leül, hogy megnézzen egy részt, akkor tuti, hogy valaki beleköt, hogy már megint ez, és nézzenek inkább valami mást. De azt nem tudja megmondani, hogy mit, hogy melyik csatornán melyik műsort akarja nézni, csak bármi mást. Na ezen sírós duzzogás is szokott ám lenni. És nem csak ezen. de nehéz ilyenkor igazságot tenni, mert valamelyik úgyis sértve fogja magát érezni, már csakazértis, szóval garantált a hiszti és a duzzogás.
Szóval nem kicsit elkeserítő, ha beigazolódnak a számítások és még jópár hónapig így kell mgélnünk a mindennapokat. Szerintem idegbajt fogok kapni. Vagy nem tudom...
Aztán persze ideig-óráig mindig fordul a kocka, ma pl. egészen jól elviseltük egymást. :-) Holnap meg már péntek.
Ma be kellett küldeni Marci írás leckéjét osztályzásra. Ügyesen dolgozott rajta, bár nem nagyon szereti, és ha olyanja van akkor egyáltalán nem figyel arra, hogy hogyan kanyarodnak a betűk. De most Milán támasztotta mellette az asztalt, és így egy egész szép munkát adott ki a kezéből. Nem szoktam az elküldött anyagba belejavítani, Máténál sem, csak ha valami nagyon ordas hiba a szemem elé kerül épp.
Holnap pedig egy szövegértés felmérőjük lesz redmentában. 30 percet kapnak rá, bármikor meg lehet nyitni az adott időponttal bezárólag, de csak 30 percig fog élni a link.
Izgulok, még nekem is új ez a rendszer.
Tegnap Milcsike készítette félig-meddig az ebédet, rántott húst, és valami palacsintás rizst álmodott meg majonézzel, még valami konyhafőnökben látta szerintem annak idején, azóta rágja a fülemet, hogy mikor csinálhatja meg. Ez a nap tegnap jött el. :-)
2020. március 31., kedd
Belevágtunk a harmadik hétbe #10
Szinte már rutinosan vágtunk bele a harmadik itthon töltött hetünkbe. Ma már a 10-dik napja tanulnak itthon a fiúk.
Ha a pozitív oldalát nézzük az itthon tanulásnak, az mindenképpen az, hogy nem KELL korán kelni. Bőven elég akkor, amikor kidob minket az ágy, ami egyébként sincs olyan későn, fél8-8 körül már talpon szoktunk lenni, kivéve Mátét :-) De ez a pici továbbalvás pont elég, hogy ne nyűgösen és idegesen vágjunk neki a napnak. Ez az új tanítási forma teljesen jól beigazolja szerintem, hogy simán ráérnének a gyerekek 9-kor kezdeni, addigra szép túl lennének a nyugis reggelin, és kitörölnék az álmot a szemükből.
Szóval... 8-nál előbb úgysem kapunk semmilyen feladatot, úgyhogy kár is lenne hajnalban felkelni. :-)
Milánnak most már rendszeressé váltak a zoom-os órái, az irodalmat-nyelvtant-fogalmazást és környezetet így nyomják. Így lényegében itthoni feldolgozásra csak a matek és az angol marad. Milán részéről a matek sima liba, megy neki, angolból pedig sok interaktív anyagot kapnak.
Marcival az íráslecke a legkínszenvedősebb. Nem szereti és nincs hozzá elég türelme. Hiába mondom, hogy gyakoroljuk nagyban, vagy írjunk pár sort, nem és nem... De ha odafigyel, akkor tud jól dolgozni.
A tanítónénik mndig kedveskednek nekik pár kedves szóval, és a hét nagy szenzációja az volt, hogy Kincső néni felolvasta az aktuális mesét és hangfájlban elküldte, és azzal kezdődik az olvasás óra, hogy meghallgatjuk Kincső néni hangját :-) Nem mondja Marci, de szerintem hiányzik neki az iskola, a tanítónénik és a gyerekek. Valamelyik nap pl. az iskolapólót vette fel reggel.
Aztán ma nagy meglepetés is érkezett, mert éppen az írás előtt üzenetet kaptunk, hogy Marci régi óvónénije, Éva néni, mesét küldött a régi Borókásainak. Fésűs Éva Csupafül meséjét olvassa fel majd neki több részben. Ma az első részt hallgattuk meg, és olyan nagyon jó volt :-) Marci is olyan boldog volt, hogy hallja Éva néni hangját.
Amikor lelkesen dolgozik :-)
Ma, amikor már a nemtudomhányadik fotót készítettem a gyerekek ilyen-olyan munknáőjáról és küldtem emailon- töltöttem fel a krétába-classroomba, kinek hova, ( mondjuk írhatnék egy listát arról, hogy kinek hogyan, milyen platformon kell beadni a beadnivalót, ha esetleg ágynak dőlnék, legalább a gyerekek ne bukjanak meg... -bár csak nem buknának már meg így áprilisban....) szóval az jutott eszembe, hogy keringett pár napja, hete a facebookon az a játék, hogy töltsd fel a telefonod x-edik képét... na nekem az utolsó jónéhány, mondjuk 200 valamilyen tankönyv vagy füzetfotó.
Jobbik esetben rajz vagy technika.
Ha a pozitív oldalát nézzük az itthon tanulásnak, az mindenképpen az, hogy nem KELL korán kelni. Bőven elég akkor, amikor kidob minket az ágy, ami egyébként sincs olyan későn, fél8-8 körül már talpon szoktunk lenni, kivéve Mátét :-) De ez a pici továbbalvás pont elég, hogy ne nyűgösen és idegesen vágjunk neki a napnak. Ez az új tanítási forma teljesen jól beigazolja szerintem, hogy simán ráérnének a gyerekek 9-kor kezdeni, addigra szép túl lennének a nyugis reggelin, és kitörölnék az álmot a szemükből.
Szóval... 8-nál előbb úgysem kapunk semmilyen feladatot, úgyhogy kár is lenne hajnalban felkelni. :-)
Milánnak most már rendszeressé váltak a zoom-os órái, az irodalmat-nyelvtant-fogalmazást és környezetet így nyomják. Így lényegében itthoni feldolgozásra csak a matek és az angol marad. Milán részéről a matek sima liba, megy neki, angolból pedig sok interaktív anyagot kapnak.
Marcival az íráslecke a legkínszenvedősebb. Nem szereti és nincs hozzá elég türelme. Hiába mondom, hogy gyakoroljuk nagyban, vagy írjunk pár sort, nem és nem... De ha odafigyel, akkor tud jól dolgozni.
A tanítónénik mndig kedveskednek nekik pár kedves szóval, és a hét nagy szenzációja az volt, hogy Kincső néni felolvasta az aktuális mesét és hangfájlban elküldte, és azzal kezdődik az olvasás óra, hogy meghallgatjuk Kincső néni hangját :-) Nem mondja Marci, de szerintem hiányzik neki az iskola, a tanítónénik és a gyerekek. Valamelyik nap pl. az iskolapólót vette fel reggel.
Aztán ma nagy meglepetés is érkezett, mert éppen az írás előtt üzenetet kaptunk, hogy Marci régi óvónénije, Éva néni, mesét küldött a régi Borókásainak. Fésűs Éva Csupafül meséjét olvassa fel majd neki több részben. Ma az első részt hallgattuk meg, és olyan nagyon jó volt :-) Marci is olyan boldog volt, hogy hallja Éva néni hangját.
Amikor lelkesen dolgozik :-)
Ma, amikor már a nemtudomhányadik fotót készítettem a gyerekek ilyen-olyan munknáőjáról és küldtem emailon- töltöttem fel a krétába-classroomba, kinek hova, ( mondjuk írhatnék egy listát arról, hogy kinek hogyan, milyen platformon kell beadni a beadnivalót, ha esetleg ágynak dőlnék, legalább a gyerekek ne bukjanak meg... -bár csak nem buknának már meg így áprilisban....) szóval az jutott eszembe, hogy keringett pár napja, hete a facebookon az a játék, hogy töltsd fel a telefonod x-edik képét... na nekem az utolsó jónéhány, mondjuk 200 valamilyen tankönyv vagy füzetfotó.
Jobbik esetben rajz vagy technika.
2020. március 27., péntek
Második hét pipa
Ezt is túléltük.
Voltak mélypontok. Voltak sírások és duzzogások nagyjából mindenkinél. Na jó, Feri nem sírt, de ő nagyjából fél 9-kor bevonul a kisszobába, és legközelebb csak ebédkor látjuk, aztán meg este.
A ma reggeli első hír, ami szembejött, az hogy holnaptól tovább szigorodnak a kijárási lehetőségek. Minket ez nagyban még nem érint, nemigen járunk ki...
Ha tehetem, akkor egy-egy boltba menést összekötök egy kis futással, ameddig még lehet. Új útvonalon megyek, a vasút mellett, és igyekszem akkor menni, amikor úgy gondolom, hogy mások nem. De nem az igazi ez így, nem az a kikapcsolós fajta futás. Mindig nézem, hogy merre menjek, ha látom, hogy a következő szakaszon mozgolódás van, vagy kapuban beszélgetés, akkor átmegyek a túloldalra, vagy lekanyarodom arra, ahol épp nincs senki... de mások is így tesznek. Többnyire figyelünk egymásra, és tartjuk a távolságot. Szörnyű ez amúgy...
Ma egész úton egy régi rockszám járt a fejemben, " kereslek néptelen utakon... " és nagyon bosszantott, hogy nem tudtam rendesen felidézni csak részleteket belőle. Aztán itthon rákerestem, és egy P.Mobil szám volt.
Aztán mikor kidühöngtem magam, amiatt, hogy nem jut eszembe, akkor áttértem a Bonanza Banzáj Kihalt minden című számára, azt legalább tudtam elejétől a végéig :-) Apró örömök.
Ma postán is voltam. Először, amióta ez a karanténmizéria van. A hivatalba nem lehet bemenni, hanem kint álltunk kígyózó sorban, szépen, fegyelmezetten, 2 méterenként. Egy postáshölgy pedig ki-be rohangált, és mondta, hogy "jöhet egy csekkes, jöhet egy leveles, valaki a postashopba". Bent 3 ablak volt nyitva. Mi a zuglói főpostára járunk, itt van vagy 15 ablak. De nem ám úgy voltak nyitva, hogy 2-8-14, hanem 8-9-10, a sarokban. Szóval mi ott kint szépen várunk az előírtaknak megfelelően, aztán bent egymás mellé állítanak minket 50 centire a posta túlsó végében, hogy jól menjünk végig az egész hivatalon. Hát így..
Iskolailag ma lájtos napot tartottunk. Marcinak mondjuk ma volt sok mindene, de egészen időben végeztünk. Milánnak ma is volt online órája. Már belerázódtunk, és nagyon jó, mert így feldolgozzák az anyagot együtt a tanítónénivel, és házit már nemigen ad.
Továbbra is a főtárgyakra koncentrálunk, hogy azok feldolgozásával ne maradjunk le. ez főleg Mátét érinti, neki azért tetemes anyagrészei is szoktak lenni... A többihez csak akkor nyúlunk, ha jut idő, de azért heti 1-2 tesi leckét azért leadunk. Írtam a tesitanárnak, hogy Máténak nem fér bele, hogy naponta refeláljon a feladott témából, igyekszünk, de nem fog menni. Rendes volt, mert azt mondta nem gáz, küldje ahogy tudja, de neki muszáj kiküldenie minden nap valamit, mert őt is ellenőrzik.
Borsózik a hátam amúgy attól, hogy még ebben a krízishelyzetben is az adminisztráció a lefontosabb... hogy bele vagyunk kényszerítve a pedagógusokkal együtt, hogy egy alkalmatran rendszert használjunk, ami csak írott anyag továbbítására alkalmas, semmi egyébre. Ezért is különösen hálásak vagyunk, hogy Marci idősödő tanítónénije is vállalta, hogy beletanul a classroomba, meg a redmentába, és linkeket csatol, meg egyebek, és hogy Milánéknál Anita néni is volt olyan bevállalós, hogy zoom-on online tanítson, mert ez nekik is biztos dupla munka, de a gyerekeknek sem mindegy, és sokunknak, szülőknek sem.
Mátééknak kis videókat csinál a matektanárjuk, amin elmagyarázza a napi anyagot lépésről-lépésre. És egy másikat, amiben megoldja a kiadott előző napi házit. Ezek nagyon hasznosak. Pont a geometriánál tartanak, szögek, háromszögszerkesztés... ebben a témakörben ez egy nagyon jó megoldás, mert vissza is tudja nézni akár többször is.
Hogy júniusig is eltarthat ez az egész.... ? erre egyelőre nem tudok mit mondani. Hogy júliusig? azt azért már nem szeretném...
Hogy ma majdnem ezren haltak Olaszországban, arra pedig már nem is találok szavakat...
Vigyázzunk egymásra!
Voltak mélypontok. Voltak sírások és duzzogások nagyjából mindenkinél. Na jó, Feri nem sírt, de ő nagyjából fél 9-kor bevonul a kisszobába, és legközelebb csak ebédkor látjuk, aztán meg este.
A ma reggeli első hír, ami szembejött, az hogy holnaptól tovább szigorodnak a kijárási lehetőségek. Minket ez nagyban még nem érint, nemigen járunk ki...
Ha tehetem, akkor egy-egy boltba menést összekötök egy kis futással, ameddig még lehet. Új útvonalon megyek, a vasút mellett, és igyekszem akkor menni, amikor úgy gondolom, hogy mások nem. De nem az igazi ez így, nem az a kikapcsolós fajta futás. Mindig nézem, hogy merre menjek, ha látom, hogy a következő szakaszon mozgolódás van, vagy kapuban beszélgetés, akkor átmegyek a túloldalra, vagy lekanyarodom arra, ahol épp nincs senki... de mások is így tesznek. Többnyire figyelünk egymásra, és tartjuk a távolságot. Szörnyű ez amúgy...
Ma egész úton egy régi rockszám járt a fejemben, " kereslek néptelen utakon... " és nagyon bosszantott, hogy nem tudtam rendesen felidézni csak részleteket belőle. Aztán itthon rákerestem, és egy P.Mobil szám volt.
Aztán mikor kidühöngtem magam, amiatt, hogy nem jut eszembe, akkor áttértem a Bonanza Banzáj Kihalt minden című számára, azt legalább tudtam elejétől a végéig :-) Apró örömök.
Ma postán is voltam. Először, amióta ez a karanténmizéria van. A hivatalba nem lehet bemenni, hanem kint álltunk kígyózó sorban, szépen, fegyelmezetten, 2 méterenként. Egy postáshölgy pedig ki-be rohangált, és mondta, hogy "jöhet egy csekkes, jöhet egy leveles, valaki a postashopba". Bent 3 ablak volt nyitva. Mi a zuglói főpostára járunk, itt van vagy 15 ablak. De nem ám úgy voltak nyitva, hogy 2-8-14, hanem 8-9-10, a sarokban. Szóval mi ott kint szépen várunk az előírtaknak megfelelően, aztán bent egymás mellé állítanak minket 50 centire a posta túlsó végében, hogy jól menjünk végig az egész hivatalon. Hát így..
Iskolailag ma lájtos napot tartottunk. Marcinak mondjuk ma volt sok mindene, de egészen időben végeztünk. Milánnak ma is volt online órája. Már belerázódtunk, és nagyon jó, mert így feldolgozzák az anyagot együtt a tanítónénivel, és házit már nemigen ad.
Továbbra is a főtárgyakra koncentrálunk, hogy azok feldolgozásával ne maradjunk le. ez főleg Mátét érinti, neki azért tetemes anyagrészei is szoktak lenni... A többihez csak akkor nyúlunk, ha jut idő, de azért heti 1-2 tesi leckét azért leadunk. Írtam a tesitanárnak, hogy Máténak nem fér bele, hogy naponta refeláljon a feladott témából, igyekszünk, de nem fog menni. Rendes volt, mert azt mondta nem gáz, küldje ahogy tudja, de neki muszáj kiküldenie minden nap valamit, mert őt is ellenőrzik.
Borsózik a hátam amúgy attól, hogy még ebben a krízishelyzetben is az adminisztráció a lefontosabb... hogy bele vagyunk kényszerítve a pedagógusokkal együtt, hogy egy alkalmatran rendszert használjunk, ami csak írott anyag továbbítására alkalmas, semmi egyébre. Ezért is különösen hálásak vagyunk, hogy Marci idősödő tanítónénije is vállalta, hogy beletanul a classroomba, meg a redmentába, és linkeket csatol, meg egyebek, és hogy Milánéknál Anita néni is volt olyan bevállalós, hogy zoom-on online tanítson, mert ez nekik is biztos dupla munka, de a gyerekeknek sem mindegy, és sokunknak, szülőknek sem.
Mátééknak kis videókat csinál a matektanárjuk, amin elmagyarázza a napi anyagot lépésről-lépésre. És egy másikat, amiben megoldja a kiadott előző napi házit. Ezek nagyon hasznosak. Pont a geometriánál tartanak, szögek, háromszögszerkesztés... ebben a témakörben ez egy nagyon jó megoldás, mert vissza is tudja nézni akár többször is.
Hogy júniusig is eltarthat ez az egész.... ? erre egyelőre nem tudok mit mondani. Hogy júliusig? azt azért már nem szeretném...
Hogy ma majdnem ezren haltak Olaszországban, arra pedig már nem is találok szavakat...
Vigyázzunk egymásra!
2020. március 26., csütörtök
K-Sz-Cs 5-6-7nap
Kezdenek összemosódni a napok... Ami nem csoda, hiszen, minden napunk tökegyforma. 10-dik napja van vészhelyzet, iskolabezárás, homeoffice, és maradjotthon.
A kedd egyfajta mélypont volt nálam. Túl sok minden volt egy napra, túl sok feladat, túl sok kérdés. Máténak ráadásul megfájdult a füle. Valószínű a dzsuva miatt, ami az orrában van. Ramatyul volt, szó mi szó. Felhívtam a rendelőt, mert nem lehet csak úgy odamenni rendelésre, telefonon elmeséltem Máté állapotát, megtapogattam, referáltam, és kaptunk egy antibiotikumos orrcseppet. A felhőbe fellőve! Döbbenetes, hogy egy ilyen mértékű járvány kell ahhoz, hogy a 21.század vívmányait hipphopp tudjuk használni. Én szépen elslattyogtam a patikáig a személyimmel, és megkaptam az orrcseppet. Hát nem tuti?
Feri is így kapta a legutóbbi vérnyomáscsökkentő receptjét. Igaz, hogy kiváltani nem lehet, mert nincs, legalább április közepéig nem is lesz. A patika ajtajára ki van írva nagy betűkkel, hogy szájmaszk, algopiryn és paracetamol tartalmú gyógyszereik nincsnek egyáltalán, azért kár is sorba állni. Jó mi? Tulajdonképpen ha nem a koronavírust kapod el, akkor tulajdonképpen ugyaott vagy, mintha azt kaptad volna el, mert gyógyszert azt nem tudsz venni gyakorlatilag semmire. Fejfájásra sem. Az sincs.
Kedden megvolt a nagyoknak az első online zeneórájuk. Nem volt rossz, még jól is működött, leszámítva az egyéb kellemetlenségeket.
Naponta eszembe jut, hogy vajon egy átlag magyar többgyerekes családnak tényleg van annyi gyerekek oktatására bevethető kütyüje, hogy mindenki a lehető legzökkenőmentesebben tudjon haladni? Mert nálunk pl. nincs meg maradéktalanul mindennek a feltétele, hiába vannak eszközeink.
Pl. A Máté laptopja jól működik, és a feladatahoz jól is tudja használni, bár régebbi típus. Viszont, mint ahogy arra rájöttünk a hegedű óra előtt pár órával, hogy nincs benne beépített kamera, szóval hegedűórára pont nem jó. Akkor marad az én gépem. Átvittük, lement az óra. De addig nyilván Marci nem tud az én gépemen dolgozni.
Aztán Máté windowsos telójára nem tudjuk letölteni sem a gmail-t, sem a messengert, mert nem támogatja, úgyhogy muszáj nekem fotóznom és küldenem a dolgait, ha kell, és ez eléggé nagy macera.
Milán az én telefonomról oboázik Orsi nénivel messengeren keresztül.
A online feladat van, akkor Marci és Milán az én gépemen osztozik.
Milánnak a héten beindult, hogy a magyar órákat Anita néni zoomon keresztül online tartja. Irodalom-nyelvtan-foglamazás. Úgy tűnik bejött ez a rendszer. Ma is volt 2 online órájuk, holnap is lesz egy. A gyerekek már kezdik megszokni, hogy ugyanúgy kell viselkedni a kamera előtt, mint az iskolában. cukik, mert szépen jelentkeznek, és csak az válaszol, akit Anita néni kérdez.
Szerdán Marcinak laza napja volt, Milánnak a szokásos, Mátéval viszont jó sok időt eltöltöttünk az angollal. Nem is volt még egészségileg a topon. De nagyon büszke vagyok rá, mert nagyon lelkiismeretesen dolgozik. Bejövős neki ez a nagyfiús gépen dolgozás. :-)
Az angol az rendszeres elfoglaltság, emellett a főtárgyakra koncentrálunk, amennyire csak tudunk, hogy azok meglegyenek.
A tesi házikat szórványosan küldjük vissza. Ha laza napja van Máténak, megcsinál valamit, ha nekem belefér, akkor megírom én. A múlt héten a röplabda volt a téma, ezzel kapcsolatban kellett keresgélni a neten, ezen a héten az olimpia a téma.
Szomorú valóság, hogy a tokiói olimpiát jövőre halasztották :-( Persze jelen helyzetben ez a legjobb döntés, csak hát na...
A szolfézs házikat még sem mertem nyitni...
Milánnak nő az egyik rágófoga, de úgy, hogy még nem esett ki a tejfog fölüle. Most olyan félállásban van, befelé dől a nyelve felé, és nem túl szép. Kihúzni még nem tudja, annyira még nem mozog. Viszont éjjel és délelőtt annyira fájt a füle, hogy már sírt, és gyanítom, hogy emiatt.
Persze a fogorvosi rendelőben nincs rendelés. Kapott fájdalomcsillapítót, és öblögetett. Most egyelőre jól van. De félő, hogy nem ússzuk meg ennyivel, és kell még futnom egy kört ezzel kapcsolatban.
Ez már olyan Murphy-s, hogy egyébként tényleg soha nincs semmi bajuk, de most, hogy félig megállt az élet, és nincs semmilyen betegrendelés, csak akut esetekben, most bezzeg mindegyiknek van valami defektje.... grrr....
2020. március 23., hétfő
Hétvége + #4
Annak ellenére, hogy szerintem egész jól vettük az első napokat, mégis megváltásként hullott ránk a hétvége, és nemigen volt kedvünk az iskolára mág csak gondolni se. Szombaton délleőtt, még mielőtt ideért volna a zima még kisöpörtem a gyerekeket az udvarra, ki tudja, mikor lesz megint olyan idő, hogy békésen kint lehessen lenni. Lehet, hogy mire lesz, addigra már az udvart sem használhatjuk majd... bár arról nincs egészen pontos fogalmam, hogy ha kijárási tilalmat rendelnek el, az a saját kertünkre is vonatkozik-e... De erre most még nem is gondolunk. Utcát a fiúk már csak ablakból látnak, és mi is nagyon elszórtan megyünk ki. Egyébként sem vagyunk azok a nagy boltbajárósok, békeidőben is csak heti egyszer vásárolunk, de ha kimarad, akkor is szokott lenni itthon valami, hogy ne haljunk éhen. Most még a kenyérvásárlást is leritkítottuk, és összekötjük valami egyéb intáznivalóval. Pl. pénteken mikor a gyógyszertárba mentem, akkor vettem kenyeret is. 3-4 napig is elvagyunk egy vásárlásnyi kenyérrel, mert a végén pirítós-bundáskenyár- és melegszendvics lesz belőle.
Ma reggel be kellett rongyolnom a suliba, mert a milán szolfézsholmija a nagy kipakolásnál bent maradt, mert azt nem a padjában tartja, hanem egy külön fakkban, és szerdán elvileg órája lesz.
Útközben vettem pékárut, és a dm-be is beugrottam, és nagyjából azt vettem, amit találtam, a sorok jó esetben is csak félig voltak telve, igaz, vásárló sem sok lézengett odabent, talán ha 3-an voltunk összesen. Így elhoztam az utolsó 2 szappant, az utolsó mosogatógép-öblítőszert, ( hogy, hogynem, mióta mindenki itthon dekkol megnövekedett a koszos edények száma. ) vettem Máténak fogszabályzó tisztító tablettát, ha már ott járok, ki tudja meddig tart még ez a mizéria, ha ez is elfogy, biztos nem ezt fognak sos utánrendelni. Meg még ezt-azt. Eukaliptuszos habfürdőt, meg fogkrémet. Érdekes, hogy a fogkrémes-fogkefés polc tömve volt... a fogápolást úgy látszik nem érzik olyan fontosnak az emberek karantén idején...
Amúgy nagyon gyér volt a forgalom az egyébként nagyon nyüzsgő Bosnyák téren. Autó is kevés volt, és ember is, szerencsére. Bár a pékségben pont egy bácsika támasztotta a pultot a kávéja mellett. No komment... Én biciklivel voltam. Hát öööö..., nem esett jól a szembe hóvihar így március 23-án. :-)
A délelőtt java része arra ment rá, hogy Milánék osztályában valamilyen módon online órát hozzunk létre. Végül a zoom tűnik jónak, és mindenkinek elérhetőnek és megoldhatónak, majd szerdán, ha minden igaz, lesz egy irodalom órájuk. Nem fűzök egyébként nagy reményeket ehhez. Ma volt egy próbabeszélgetés, tanítónéni nélkül, legalábbis amikor mi fent voltunk, akkor Anita néni még nem volt fenn, de nekem 3 perc is elég volt ahhoz, hogy kikapcsoljam, mert ezt az őrült óbégatást a lakásban nem lehet elviselni. Pláne, hogy a másik kettő meg azért nyüzsög, hogy az ő feladatukkal is foglalkozzam. De majd látjuk. Majd elmúlik az újdonság varázsa, és akkor akár még működhet is.
Marci feladataival jól haladunk, ő szépen megkapja minden reggel az aznapi adagot, és neki is esik.
Feladatilag Milán is problémamentes eddig. Számonkérés még nem volt.
Máté már keményebb dió, bár ő önállóan működik, mégis az ő feladatáramlása nekem mindig egy nagy katyvasz. Nálunk a Kréta a fő profil, ide kerülnek fel a feladatok és a kérdőívek, ami oké, csak nem az van, hogy fixen reggel kiosztódnak a feladatok, hanem szinte egész nap jön valami, és amikor már azt gondolnánk, hogy mindennel megvagyunk, akkor hopp, most írt Lilian néni, 5 oldal a tk-ből, x feladat a mf-ből, plusz a kérdőív... ez du. 3-kor már nem esik annyira jól...
Ettől függetlenül próbáljuk tartani a lépést. Továbbra sem hagyom magam és Mátét határidőkkel stresszelni, halad, ahogy tud, és töltjük, ahogy tudjuk. Előrevesszük a főtárgyakat, és tesiházival meg a rajzházival csak szabadidőnkben foglalkozunk. ( már ha van. )
Új szokásokat is felvettünk az itthonlét idején, ilyen, hogy rendszeres koraesti elfoglaltságunk lett a "koronavírushíradó", ahogy Marci hívja, megtekintése, annak ellenére, hogy amúgy szinte sosem nézünk a tévében híradót. Engem elborzasztanak az olasz hírek, sziinte fizikai fájdalom a gyönyörűszép Olaszországunkat ilyen elesettnek és kétségbeesettnek látni, és csak reménykedhetünk, hogy mi könnyebb utat kapunk a jóistentől.
#vigyázzunkegymásra #maradjotthon
Ma reggel be kellett rongyolnom a suliba, mert a milán szolfézsholmija a nagy kipakolásnál bent maradt, mert azt nem a padjában tartja, hanem egy külön fakkban, és szerdán elvileg órája lesz.
Útközben vettem pékárut, és a dm-be is beugrottam, és nagyjából azt vettem, amit találtam, a sorok jó esetben is csak félig voltak telve, igaz, vásárló sem sok lézengett odabent, talán ha 3-an voltunk összesen. Így elhoztam az utolsó 2 szappant, az utolsó mosogatógép-öblítőszert, ( hogy, hogynem, mióta mindenki itthon dekkol megnövekedett a koszos edények száma. ) vettem Máténak fogszabályzó tisztító tablettát, ha már ott járok, ki tudja meddig tart még ez a mizéria, ha ez is elfogy, biztos nem ezt fognak sos utánrendelni. Meg még ezt-azt. Eukaliptuszos habfürdőt, meg fogkrémet. Érdekes, hogy a fogkrémes-fogkefés polc tömve volt... a fogápolást úgy látszik nem érzik olyan fontosnak az emberek karantén idején...
Amúgy nagyon gyér volt a forgalom az egyébként nagyon nyüzsgő Bosnyák téren. Autó is kevés volt, és ember is, szerencsére. Bár a pékségben pont egy bácsika támasztotta a pultot a kávéja mellett. No komment... Én biciklivel voltam. Hát öööö..., nem esett jól a szembe hóvihar így március 23-án. :-)
A délelőtt java része arra ment rá, hogy Milánék osztályában valamilyen módon online órát hozzunk létre. Végül a zoom tűnik jónak, és mindenkinek elérhetőnek és megoldhatónak, majd szerdán, ha minden igaz, lesz egy irodalom órájuk. Nem fűzök egyébként nagy reményeket ehhez. Ma volt egy próbabeszélgetés, tanítónéni nélkül, legalábbis amikor mi fent voltunk, akkor Anita néni még nem volt fenn, de nekem 3 perc is elég volt ahhoz, hogy kikapcsoljam, mert ezt az őrült óbégatást a lakásban nem lehet elviselni. Pláne, hogy a másik kettő meg azért nyüzsög, hogy az ő feladatukkal is foglalkozzam. De majd látjuk. Majd elmúlik az újdonság varázsa, és akkor akár még működhet is.
Marci feladataival jól haladunk, ő szépen megkapja minden reggel az aznapi adagot, és neki is esik.
Feladatilag Milán is problémamentes eddig. Számonkérés még nem volt.
Máté már keményebb dió, bár ő önállóan működik, mégis az ő feladatáramlása nekem mindig egy nagy katyvasz. Nálunk a Kréta a fő profil, ide kerülnek fel a feladatok és a kérdőívek, ami oké, csak nem az van, hogy fixen reggel kiosztódnak a feladatok, hanem szinte egész nap jön valami, és amikor már azt gondolnánk, hogy mindennel megvagyunk, akkor hopp, most írt Lilian néni, 5 oldal a tk-ből, x feladat a mf-ből, plusz a kérdőív... ez du. 3-kor már nem esik annyira jól...
Ettől függetlenül próbáljuk tartani a lépést. Továbbra sem hagyom magam és Mátét határidőkkel stresszelni, halad, ahogy tud, és töltjük, ahogy tudjuk. Előrevesszük a főtárgyakat, és tesiházival meg a rajzházival csak szabadidőnkben foglalkozunk. ( már ha van. )
Új szokásokat is felvettünk az itthonlét idején, ilyen, hogy rendszeres koraesti elfoglaltságunk lett a "koronavírushíradó", ahogy Marci hívja, megtekintése, annak ellenére, hogy amúgy szinte sosem nézünk a tévében híradót. Engem elborzasztanak az olasz hírek, sziinte fizikai fájdalom a gyönyörűszép Olaszországunkat ilyen elesettnek és kétségbeesettnek látni, és csak reménykedhetünk, hogy mi könnyebb utat kapunk a jóistentől.
#vigyázzunkegymásra #maradjotthon
2020. március 20., péntek
#3
Ma korán reggel Marci a kertben indította a napot. A többiek még javában aludtak. Ezt is vehetjük pozitívumnak ebben az új helyzetben, hogy legalább a reggeli fejetlenséget és rohanást kiiktathatjuk. Bár igyekszünk rendszert tartani, és iskolaidőben tanulni, ennek ellenére nem verem őket ki fél7kor az ágyból, hagyom őket addig aludni, amíg csak tudnak. Utána sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni.
Nem tudom az elmúlt években örültem-e már úgy a pénteknek, mint most..
A péntek örömére kicsit lazábbra vettük a figurát, és ami nem sürgős, és nem mai lecke azt offoltuk. Helyette tesi és környezet projektnapot tartunk, és sokat vannak kint a kertben a fiúk. Marcinak úgyis a tavasz a heti körileckéje, erről kell beszélgetni, a növények- és állatok viselkedéséről tavasszal, úgyhogy mivel a napot egy kis metszegetéssel kezdte majd trambulinozással és focival folytatta, így egész jól teljesített, szerintem. A tesi feladata amúgy labdavezetés és passzolgatás volt épp :-)
Lassan kezdjük átlátni, hogy mi hogy legyen. Máténak a legnehezebb, de egyelőre nem panaszkodik. Mondtam neki, hogy az énekből feladott Haydn-t majd alkalomadtán elindítjuk, vasárnapi ebéd mellé pont jó lesz. A rajz román kori művészetét meg majd feldolgozzuk együtt.
Érzem, hogy mire eljön a nyár, addigra nagyon penge leszek szinte minden tárgyból. :-D És minden nap hálát adok az égnek, hogy még csak hatodikos, és nem kell fizikát-kémiát is leoktatni neki itthon, ami persze menne, de sokkal több időt venne igénybe.
A másik nagy istenáldása, hogy nincs másodikos gyerekem... Azok a másképp ejtjük-másképp írjuk szavak, plusz a szorzótábla így együtt azt hiszem, kiverné nálam a biztosítékot...
De ma azért már volt egy kis vergődés Milán részéről, hogy ő márpedig ezt nem csinálja, nem tudja, nem akarja... hiába no... nincs hozzászokva a lelkem, hogy itthon is tanulnia kell.
A szülői csoportokban is egyre-másra borulnak ki az emberek és mennek egymás torkának... hogy mi lesz ennek a vége... igyekszem távol tartani magam minden energiavámpírtól. Arra itt vannak a saját gyerekeim :-)
Ma voltam patikában. Azt gondoltam, hogy kilométeres sor fog kígyózni az utcán, de nem, tán ketten ha álltak előttem. Bemenni nem lehet, egy ablakon, és az ajtónál van kiszolgálás. Az emberek türelmesen várták a sorukat, a kiszolgálás is flottul ment. Igaz, a Feri vérnyomásgyógyszere megint hiánycikk, de hát úgyis homeoffice van, meg csend és nyugalom :-D A kisszoba maga a béke szigete. No stressz, no para, no rohanás. Teljes zen. :-)
Jön a hétvége. Kicsit szusszanhatunk.
Nem tudom az elmúlt években örültem-e már úgy a pénteknek, mint most..
A péntek örömére kicsit lazábbra vettük a figurát, és ami nem sürgős, és nem mai lecke azt offoltuk. Helyette tesi és környezet projektnapot tartunk, és sokat vannak kint a kertben a fiúk. Marcinak úgyis a tavasz a heti körileckéje, erről kell beszélgetni, a növények- és állatok viselkedéséről tavasszal, úgyhogy mivel a napot egy kis metszegetéssel kezdte majd trambulinozással és focival folytatta, így egész jól teljesített, szerintem. A tesi feladata amúgy labdavezetés és passzolgatás volt épp :-)
Lassan kezdjük átlátni, hogy mi hogy legyen. Máténak a legnehezebb, de egyelőre nem panaszkodik. Mondtam neki, hogy az énekből feladott Haydn-t majd alkalomadtán elindítjuk, vasárnapi ebéd mellé pont jó lesz. A rajz román kori művészetét meg majd feldolgozzuk együtt.
Érzem, hogy mire eljön a nyár, addigra nagyon penge leszek szinte minden tárgyból. :-D És minden nap hálát adok az égnek, hogy még csak hatodikos, és nem kell fizikát-kémiát is leoktatni neki itthon, ami persze menne, de sokkal több időt venne igénybe.
A másik nagy istenáldása, hogy nincs másodikos gyerekem... Azok a másképp ejtjük-másképp írjuk szavak, plusz a szorzótábla így együtt azt hiszem, kiverné nálam a biztosítékot...
De ma azért már volt egy kis vergődés Milán részéről, hogy ő márpedig ezt nem csinálja, nem tudja, nem akarja... hiába no... nincs hozzászokva a lelkem, hogy itthon is tanulnia kell.
A szülői csoportokban is egyre-másra borulnak ki az emberek és mennek egymás torkának... hogy mi lesz ennek a vége... igyekszem távol tartani magam minden energiavámpírtól. Arra itt vannak a saját gyerekeim :-)
Ma voltam patikában. Azt gondoltam, hogy kilométeres sor fog kígyózni az utcán, de nem, tán ketten ha álltak előttem. Bemenni nem lehet, egy ablakon, és az ajtónál van kiszolgálás. Az emberek türelmesen várták a sorukat, a kiszolgálás is flottul ment. Igaz, a Feri vérnyomásgyógyszere megint hiánycikk, de hát úgyis homeoffice van, meg csend és nyugalom :-D A kisszoba maga a béke szigete. No stressz, no para, no rohanás. Teljes zen. :-)
Jön a hétvége. Kicsit szusszanhatunk.
2020. március 19., csütörtök
#2
Nyilván nem fogok minden egyes napunkról beszámolni, de még annyira szürreális ez az egész, hogy már csak azért is írok róla, hogy megmaradjon. Hogy majd az unokáinknak mi is bezzegelhessünk 20 év múlva. Hogy ne felejtsük el, hogy ilyen is volt.
A napi hírekbe nem mennék nagyon bele, szerencsére amikor beütött a vigyázzunk egymásra krach, akkor még a Zemplénben voltunk és nemhogy térerő is csak szórványosan volt, de ember sem sok. A hegyen pl. 1 darab kirándulóval találkoztunk összvissz. Szóval azok a napok hírileg jobban megterhelőek voltak, mert a tévén is csak a földi adók jöttek, és a közösségi oldalakon is csak koronavírusos megosztásokba futottam, amikor néha-néha jelet fogtam. Van egy ismerős anyuka, aki tömegével osztotta meg ezeket, inkább már nem is néztem.
Itthon jobb, mert egyébként sem nézünk napközben tévét, most meg hogy itthontanulunk pláne nincs erre sem időnk, se lehetőségünk, se igényünk.
Ma délelőtt volt egy pont, amikor már kezdetek összecsapni a hullámok a fejem felett. Úgy érzem magam, mint egy korabeli falusi tanítónő, aki egyszerre tanítja az összes évfolyam gyerekeit. Próbálom úgy osztani a feladatokat, hogy ne zavarják egymást, de még így is többször hallom azt, hogy " Anyaaaaaa!", mint amennyiszer szeretném. :-)
A kréta nem működik még jól és stabilan. Én mondjuk mindent látok, és tudom használni, de sokak még mindig nem tudnak belépni, vagy nem mindig, és ha igen, akkor sem látják ezt vagy azt a felületet. Szóval bonyi.
A feladatokkal próbálunk jó ütemben haladni, hogy a főtárgyak naprakészek legyenek, bevallom, a tesi-ének-és technika leckéket egyelőre opcionálisnak ítéltem, és csak akkor haladunk velük, ha már tényleg nincs mit tenni.
Máté mondjuk ma kapott internetes keresőfeladatot technikából, meg hogy játszunk le egy akasztófa partit, amit szivetmelengető volt olvasni az után, hogy a tesitanár már kérdőívet is küldött a röplabda szabályrendszeréből. No komment.... meg sem nyitottam.
Ami viszont kicsit pozitív, hogy talán elindul valami a tanártársadalom azon részében is, akik eddig nem voltak elég huszonegyedikszázadiak. Értitek. Most jönnek sorra az internetes oldalak linkjei, amivel tudnak gyakorolni, és egyebek, és hátha ez az új személet, és hogy az internet az nem feltétlenül ördögtől való, hátha megmarad majd a jövőben is. Hátha elindul most valami, ami egy hasznosabb oktatást fog eredményezni.
A másik pedig, hogy Máténak pl. különösen jó, hogy a saját tempójában tudja feldolgozni az anyagot. Lehetősége van több időt azzal tölteni, ami neki nehezebben megy, és kevesebbet, ami kicsit jobban.
hogy hogy fognak a jegyek születni, az számomra még nem világos, de gondolom, majd mondják mit csináljunk, és majd csináljuk.
Ma megvolt Milánnak az első oboaórája is. Még csak félig online, mert kamera nélkül nyomtuk, de legközelebb már online lesz, képpel-hanggal, csakúgy mint a hegedű Máténak. A szolfézsórákat még nem tudom... még nem volt bátorságom a zeneiskola krétáját megnyitni...
A napi hírekbe nem mennék nagyon bele, szerencsére amikor beütött a vigyázzunk egymásra krach, akkor még a Zemplénben voltunk és nemhogy térerő is csak szórványosan volt, de ember sem sok. A hegyen pl. 1 darab kirándulóval találkoztunk összvissz. Szóval azok a napok hírileg jobban megterhelőek voltak, mert a tévén is csak a földi adók jöttek, és a közösségi oldalakon is csak koronavírusos megosztásokba futottam, amikor néha-néha jelet fogtam. Van egy ismerős anyuka, aki tömegével osztotta meg ezeket, inkább már nem is néztem.
Itthon jobb, mert egyébként sem nézünk napközben tévét, most meg hogy itthontanulunk pláne nincs erre sem időnk, se lehetőségünk, se igényünk.
Ma délelőtt volt egy pont, amikor már kezdetek összecsapni a hullámok a fejem felett. Úgy érzem magam, mint egy korabeli falusi tanítónő, aki egyszerre tanítja az összes évfolyam gyerekeit. Próbálom úgy osztani a feladatokat, hogy ne zavarják egymást, de még így is többször hallom azt, hogy " Anyaaaaaa!", mint amennyiszer szeretném. :-)
A kréta nem működik még jól és stabilan. Én mondjuk mindent látok, és tudom használni, de sokak még mindig nem tudnak belépni, vagy nem mindig, és ha igen, akkor sem látják ezt vagy azt a felületet. Szóval bonyi.
A feladatokkal próbálunk jó ütemben haladni, hogy a főtárgyak naprakészek legyenek, bevallom, a tesi-ének-és technika leckéket egyelőre opcionálisnak ítéltem, és csak akkor haladunk velük, ha már tényleg nincs mit tenni.
Máté mondjuk ma kapott internetes keresőfeladatot technikából, meg hogy játszunk le egy akasztófa partit, amit szivetmelengető volt olvasni az után, hogy a tesitanár már kérdőívet is küldött a röplabda szabályrendszeréből. No komment.... meg sem nyitottam.
Ami viszont kicsit pozitív, hogy talán elindul valami a tanártársadalom azon részében is, akik eddig nem voltak elég huszonegyedikszázadiak. Értitek. Most jönnek sorra az internetes oldalak linkjei, amivel tudnak gyakorolni, és egyebek, és hátha ez az új személet, és hogy az internet az nem feltétlenül ördögtől való, hátha megmarad majd a jövőben is. Hátha elindul most valami, ami egy hasznosabb oktatást fog eredményezni.
A másik pedig, hogy Máténak pl. különösen jó, hogy a saját tempójában tudja feldolgozni az anyagot. Lehetősége van több időt azzal tölteni, ami neki nehezebben megy, és kevesebbet, ami kicsit jobban.
hogy hogy fognak a jegyek születni, az számomra még nem világos, de gondolom, majd mondják mit csináljunk, és majd csináljuk.
Ma megvolt Milánnak az első oboaórája is. Még csak félig online, mert kamera nélkül nyomtuk, de legközelebb már online lesz, képpel-hanggal, csakúgy mint a hegedű Máténak. A szolfézsórákat még nem tudom... még nem volt bátorságom a zeneiskola krétáját megnyitni...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)