Siklósi vár

A siklósi vár egyik legnagyobb ismérve, szerintem az, hogy itt forgatták annak idején a Tenkes kapitányát.
Pedig már a 13. században is említést tesznek a várról a történelemben, ami aztán az évszázadok során, hol jobban, hol kevésbé vigyáztak rá. Az én hiányosságom, hogy a felmerülő nagy nemesi családokat leginkább nem tudom hová tenni, és még utánaolvasva sem mindig világos és egyértelmű nekem, hogy akkor kiről is van itt épp szó. Ez csak azért jutott eszembe, mert itt is találkoztunk Kanizsai Dorottya és a Perényiek nevével, akik emlékeim szerint nem olyan rég sárospataki várban is megemlítődtek. És hát nemigen értettem, hogy ezek a Perényiek azok a Perényiek e vagy mások, ha meg azok, akkor hogy kerültek ilyen messzire. ( aztán otthon utánaolvastam, és a pataki Perényiek azok a siklósi Perényiek leszármazottai voltak, egész pontosan a fia az itteni Perényinek. )

A Perényieket csak azért érdemes megemlíteni, mert az ő birtoklásuk idején jelentős átépítések történtek a várban, csakúgy mint Sárospatakon, itt  is az ő nevükhöz köthető a reneszánsz átalakulás, a várkastély megépítése, és a védfalak megerősítése, és ezek a fejlesztések, építkezések máig láthatóak.

Aztán a törökök 1543-ban több napos ostrom után, a hősies védekezés ellenére,  mégiscsak elfoglalták a várat és 143 évig birtokolták is azt, de leginkább raktárnak használták és inkább a közeli Szigetváron tanyáztak. 1686-ban szabadították csak  fel a várat. A török kor legszebben megmaradt emléke a Malkocs bej dzsámi, mely 1993-ban Europa Nostra-díjat kapott.

És hogy mit láttunk...

Villánykövesdtől Siklós csupáncsak tizenvalahány kilométerre van, úgyhogy pikkpakk megérkeztünk. Út közben áthaladtunk a villányi pincesoron, ( nagy volt az élet :-) ), megcsodáltuk a Szársomlyót és a  híres Kopár-dűlőjét a szőlőtőkékkel. 

Siklóson a vár alatt parkoltunk, a Városháza mellett, pár percnyi sétányira csupán a vártól. 

Na ez a pár percnyi séta ( meg az azt követő jó fél óra) volt szerintem a hétvége mélypontja hisztiileg, mert Marci, aki ugyebár nem aludt az odaúton egy szemet sem, pedig lett volna rá lehetősége, eddigre pont annyira fáradt el, hogy már csak a fényképezőgép miatt tudott ordítani. Vagy hogy Feri adja neki oda a telefonját. Vagy tulajdonképpen bármiért. 

Ennek ellenére jegyet váltottunk, hogy bemenjünk a vár belsejébe. Ha már egyszer itt vagyunk, akkor egy ilyen holmi mindennaposnak tekinthető Marcibalhé miatt nem mondunk le a várnézésről. 

Először kint jártuk körbe a gyilokjárón. Nagyjából ennek a felénél keltem ki magamból annyira, reális veszély volt, hogy Marcit visszavitetem Ferivel a kocsiba, hogy vergődjön ott. A várnézés hátralévő részére lecsengett a dolog. Igaz, kínzókamrákkal indítottunk, hogy megnézzük, mit csináltak azokkal, akik nem tartották be a törvényt. ( vagyis nem fogadtak szót és ordibáltak). Nem mondom ép gyerekbarátnak, de hatott.

Milán képeiből is szemezgetek közben, mert ő dokumentált néhány olyan dolgot, amit én nem. Ő pl. végigfotózta az egész börtön részt, én ennek nem éreztem szükségét. :-)

Huszárok is voltak, meg huszárlányok is. 

És én is ott voltam, nem csak úgy fecsegek. :-)

 

Kár, hogy nem volt nálam kréta, mert átírhattam volna Marci feje fölött a szöveget, hogy Mészáros Marci ok nélkül ordibált a városban, vagy valami ilyesmi. Így maradt Szabó Jancsi tyúklopása, jobb híján. :-)

Bent a várban mindenféle kiállítás volt, bútorkiállítás, fegyverkiállítás, helytörténeti kiállítás, szerb- és horvát szoba, és  viszonylag gyorsan végigmentünk rajtuk, de azért megnéztünk mindent becsülettel. És volt egy Tenkes kapitánya emlékkiállítás is, ami úgy tűnt nincs még teljesen kész, vagy átalakítás alatt van, mert az egyik ide tartozó helyiség épp rendezés alatt volt még. 

Aztán már csak a külső panoráma terasz volt hátra, ahonnan olyan szépen rá lehetett látni a városra, meg még azon túlra is. 

 A Szársomlyó kőbányája.

A Villányi-hegység vonulata

Nagyjából záróra körül távoztunk a várból, és mivel mikor jöttünk elmentünk autóval a dzsámi mellett, és mivel közel is parkoltunk hozzá, így oda még elsétáltunk, hogy legalább kívülről megnézzük. 

A várban lehet kombinált jegyet venni, amivel ide is be lehet jönni, de ez csak fél5ig volt nyitva, nekünk meg az nem fért volna bele. 

Amennyire a poros ablakon keresztül be lehetett látni szőnyegekkel volt borítva a padló, és körben az ablakokban mindenféle könyvek, poharak egyebek álltak. Biztos szép belülről, de ezt mi most nem láttuk. 

Mire visszaértünk a hotelbe, addigra már lehetett is menni vacsizni, és húúúú isteni finom vacsorát adtak. 

Este pedig megnéztük a Kincsemet a tévében. Amit csak azért említek, mert épp egy pillantásnyira szerepel benne Máté hegedűtanára is. Amikor a gróf kastélyában a vonósnégyes húzza a vacsorához a zenét középtájon. Na ott, az egyik hegedűs, a bal első, az ő. Ha esetleg megnéznétek :-) 

Aztán még a Budapest Noir-t is megnéztük. Vagyis én ebbe már belealudtam. De én meg úgyis olvastam könyvben. 

Hétvége Villányban

Igazából Villánykövesden, de az olyan hosszú, meg alig 2 km-re vannak egymástól.

Még a télen foglaltuk le a szállást, és külön örültünk, hogy a suliban hozzácsaptak még egy napot a 3 napos hétvégéhez, mert hétfőn még nevelés nélküli munkanap volt, így gond nélkül maradhattunk hétfőig. Igen ám, csak aztán ahogy teltek a hetek, hónapok, először  kiderült, hogy Milánnak lesz majd valamilyen furulyavizsgája, (skála és etüd vizsga) valamikor márciusban. Ekkor még nem is gondoltam semmire. Aztán 2-3 hete kiderült, hogy pont 18-án lesz, amikor mi még nem akartunk itthon lenni. Kérdeztem is a tanárnőt, hogy milyen lehetőségek vannak pótlásra, mert bevallom őszintén csak ezért, hogy 2 percet fújjon a furulyába nem szívesen jöttem volna vissza vasárnap este. De nem volt megadva pótidőpont! Mégilyet. Aztán mondta, hogy nem tudja még az időbeosztást, de ha úgy van, akkor legfeljebb szóljak aznap reggel, hogy Milán lebetegedett, és akkor majd lesz valami. Aztán kiderült, hogy délután kerülnek ők sorra, úgyhogy végül bevállaltuk, hogy oké, ott leszünk, talonban tartva azért a lehetőséget, hogy üzenek, ha mégsem.
Na szóval, így indultunk útnak péntek reggel.
Szerencsére, a gyerekeket az ünnep miatt, vagy mit tudom én, már ebéd után haza lehetett hozni, így minden leckét, amit csak tudtak megcsináltak még aznap délután. A tanulnivalót meg jobb híján vittük magunkkal. :-( Így szép pihenni menni.

Egészen időben elkészültünk, pedig a csomagolás java része péntek reggelre maradt, mert én nem voltam csütörtök délután ( majd erről is mesélek egyszer).
Kicsit vacilláltunk, hogy hogyan menjünk, pályán, nem pályán, végig pályán, félig pályán, és végül azt találtuk a számunkra legkedvezőbb megoldásnak, ha a Pest megyei matricánkat megdobjuk még egy Fejér megyeivel.
Szépen le is értünk. Mondjuk meglepően hosszúnak tűnt az út, pedig tartottuk a tempót, csak térképen nézve olyan közelinek tűnik Villány.

Villánykövesd egy igazán kicsi falu, ahonnan ismerni lehet, és ami a fő nevezetessége az a két szintes gyönyörűséges pincesor, ahol helyi borászok pincéiben lehet jobbnál-jobb villányi borokat iszogatni, kóstolgatni.

Íme:

A hotelben még várni kellett picit a szobánkra, pár percet, úgyhogy éppen jókor érkeztünk :-) Korábban nem is lett volna értelme, később meg már időpazarlás lett volna. Ittunk addig egy kávét az étteremben.

A szoba mondjuk elég kicsi volt, pótágyakkal telerakva meg főleg, de túllendültünk ezen. Jobban zavart, hogy a zuhanyzóból mindig kiömlött a víz. De amúgy minden rendben volt.

A hotel pinceétterme. Na ez mondjuk elég jól nézett ki :-) És finomakat is főztek.

Az egyik legnagyobb hiba, amit csináltunk, hogy a fiúk hozták a régi kisfényképezőt. Ez volt elsősorban Milánnál, mert valami videót akar majd csinálni az utazásról. Máténak volt egy fotózós telefonja, ő azt bindzsizte. Marci meg persze hisztizett, hogy neki nincs gépe. Ha azt mondom, hogy ez elég idegőrlő és idegesítő volt, akkor még nagyon lájtosan fogalmazok... Aztán 2 nap alatt lecsengett ez a fényképezőgép-mizéria, addigra megszűnt a varázs, na de az a 2 nap... had ne mondjam.
Szóval Milán bőszen kattintgatott, és alaposan körbedokumentálta a hotelt. :-) Egy kis ízelítő a jobban sikerültekből:

Ha már Március 15. volt, akkor kokárda:

Máté a faliújság előtt, háttérben a takarítónénivel :-)

Képek a falon, mondanom sem kell. Belógó bőröndfogantyúval és Ferikarral.

A borkínálat:

Mivel gyerek volt még az idő, délután 2 óra, így még aznap délután Tenkes kapitányának nyomába eredtünk, és átautóztunk Siklósra. :-)

Ovikupa

Még mielőtt elmesélem, hogy mi mindent láttunk a hosszú hétvégén Villányban, mindenképpen szót kell ejtenem Marciék múlt heti ovikupájáról.
Ez nálunk kerületi rendezvény, lehet, hogy máshol is van ilyesmi, nem tudom. A lényege, hogy a kerület ovisainak nagycsoportosai mérik össze olyan sorversenyes stílusban az ügyességüket, gyorsaságukat. Az idén olyan sok ovi jelentkezett, hogy több körben (4-5-6 ovi együtt) versenyeztek a gyerekek, és minden körben hirdettek egy-egy győztest.
Marci nagyon-nagyon be volt sózva már hetekkel előtte. Először azon izgult, hogy vajon beválogatja-e Ica néni a csapatba. Persze beválogatta.
Aztán elkezdték a konkrét feladatokat gyakorolni. Ez nagyon tetszett nekik. Mindig mesélte itthon, hogy ma megint edzettünk az ovikupára. Napokkal előtte már visszaszámoltunk, hogy mikor lesz az ovikupa :-) Imádom, amikor ilyen kis lelkes, amikor be van zsongva.
Aztán végre eljött a várvavárt nap!
Korán reggel még elmentünk úszni. Majd itthon gyorsan transzparenseket gyártottunk "Hajrá Marci!" " Hajrá Bóbita!" feliratokkal.

Az iskolában, ahol megrendezték a versenyt, már nagy volt a zsibongás. Még ment az előző kör, kicsit várnunk kellett.
Majd végre valahára levonult a csapat. :-)
Olyan kis cukimukik voltak!
Mi pedig rázendítettünk a végehosszanincs szurkolásnak:-)
A gyerekek annyira ügyesek voltak, annyira látszott rajtuk, hogy győzni akarnak.

Látszott a lelátóról is, hogy nagyon jól szerepelnek. Körforgásban csinálták a csapatok a feladatokat, és mérték az időt, úgyhogy nem nagyon lehetett tudni, hogy ugyanazt a feladatot ki milyen időeredménnyel csinálja végig az egyes állomásokat, de az, hogy nagyjából mindig az elsők között végeztek, bármelyik feladat is volt a soron, az azért jól látszott.
Szóval nagyon izgultunk, hogy elsők, vagy másodikok leszünk-e.

Aztán végre kiderült, hogy az Ovikupa győztes az Bóbita óvoda!!!! Hát volt nagy öröm :-)

Kupagyőztes 💓

Annyira boldogok voltak, mi meg nagyon büszkék voltunk-vagyunk-leszünk. :-)