Pedig már a 13. században is említést tesznek a várról a történelemben, ami aztán az évszázadok során, hol jobban, hol kevésbé vigyáztak rá. Az én hiányosságom, hogy a felmerülő nagy nemesi családokat leginkább nem tudom hová tenni, és még utánaolvasva sem mindig világos és egyértelmű nekem, hogy akkor kiről is van itt épp szó. Ez csak azért jutott eszembe, mert itt is találkoztunk Kanizsai Dorottya és a Perényiek nevével, akik emlékeim szerint nem olyan rég sárospataki várban is megemlítődtek. És hát nemigen értettem, hogy ezek a Perényiek azok a Perényiek e vagy mások, ha meg azok, akkor hogy kerültek ilyen messzire. ( aztán otthon utánaolvastam, és a pataki Perényiek azok a siklósi Perényiek leszármazottai voltak, egész pontosan a fia az itteni Perényinek. )
A Perényieket csak azért érdemes megemlíteni, mert az ő birtoklásuk idején jelentős átépítések történtek a várban, csakúgy mint Sárospatakon, itt is az ő nevükhöz köthető a reneszánsz átalakulás, a várkastély megépítése, és a védfalak megerősítése, és ezek a fejlesztések, építkezések máig láthatóak.
Aztán a törökök 1543-ban több napos ostrom után, a hősies védekezés ellenére, mégiscsak elfoglalták a várat és 143 évig birtokolták is azt, de leginkább raktárnak használták és inkább a közeli Szigetváron tanyáztak. 1686-ban szabadították csak fel a várat. A török kor legszebben megmaradt emléke a Malkocs bej dzsámi, mely 1993-ban Europa Nostra-díjat kapott.
És hogy mit láttunk...
Villánykövesdtől Siklós csupáncsak tizenvalahány kilométerre van, úgyhogy pikkpakk megérkeztünk. Út közben áthaladtunk a villányi pincesoron, ( nagy volt az élet :-) ), megcsodáltuk a Szársomlyót és a híres Kopár-dűlőjét a szőlőtőkékkel.
Siklóson a vár alatt parkoltunk, a Városháza mellett, pár percnyi sétányira csupán a vártól.
Na ez a pár percnyi séta ( meg az azt követő jó fél óra) volt szerintem a hétvége mélypontja hisztiileg, mert Marci, aki ugyebár nem aludt az odaúton egy szemet sem, pedig lett volna rá lehetősége, eddigre pont annyira fáradt el, hogy már csak a fényképezőgép miatt tudott ordítani. Vagy hogy Feri adja neki oda a telefonját. Vagy tulajdonképpen bármiért.
Ennek ellenére jegyet váltottunk, hogy bemenjünk a vár belsejébe. Ha már egyszer itt vagyunk, akkor egy ilyen holmi mindennaposnak tekinthető Marcibalhé miatt nem mondunk le a várnézésről.
Először kint jártuk körbe a gyilokjárón. Nagyjából ennek a felénél keltem ki magamból annyira, reális veszély volt, hogy Marcit visszavitetem Ferivel a kocsiba, hogy vergődjön ott. A várnézés hátralévő részére lecsengett a dolog. Igaz, kínzókamrákkal indítottunk, hogy megnézzük, mit csináltak azokkal, akik nem tartották be a törvényt. ( vagyis nem fogadtak szót és ordibáltak). Nem mondom ép gyerekbarátnak, de hatott.
Milán képeiből is szemezgetek közben, mert ő dokumentált néhány olyan dolgot, amit én nem. Ő pl. végigfotózta az egész börtön részt, én ennek nem éreztem szükségét. :-)
 |
| Huszárok is voltak, meg huszárlányok is. |
 |
| És én is ott voltam, nem csak úgy fecsegek. :-) |
Kár, hogy nem volt nálam kréta, mert átírhattam volna Marci feje fölött a szöveget, hogy Mészáros Marci ok nélkül ordibált a városban, vagy valami ilyesmi. Így maradt Szabó Jancsi tyúklopása, jobb híján. :-)
Bent a várban mindenféle kiállítás volt, bútorkiállítás, fegyverkiállítás, helytörténeti kiállítás, szerb- és horvát szoba, és viszonylag gyorsan végigmentünk rajtuk, de azért megnéztünk mindent becsülettel. És volt egy Tenkes kapitánya emlékkiállítás is, ami úgy tűnt nincs még teljesen kész, vagy átalakítás alatt van, mert az egyik ide tartozó helyiség épp rendezés alatt volt még.
Aztán már csak a külső panoráma terasz volt hátra, ahonnan olyan szépen rá lehetett látni a városra, meg még azon túlra is.
A Villányi-hegység vonulata
Nagyjából záróra körül távoztunk a várból, és mivel mikor jöttünk elmentünk autóval a dzsámi mellett, és mivel közel is parkoltunk hozzá, így oda még elsétáltunk, hogy legalább kívülről megnézzük.
A várban lehet kombinált jegyet venni, amivel ide is be lehet jönni, de ez csak fél5ig volt nyitva, nekünk meg az nem fért volna bele.
Amennyire a poros ablakon keresztül be lehetett látni szőnyegekkel volt borítva a padló, és körben az ablakokban mindenféle könyvek, poharak egyebek álltak. Biztos szép belülről, de ezt mi most nem láttuk.
Mire visszaértünk a hotelbe, addigra már lehetett is menni vacsizni, és húúúú isteni finom vacsorát adtak.
Este pedig megnéztük a Kincsemet a tévében. Amit csak azért említek, mert épp egy pillantásnyira szerepel benne Máté hegedűtanára is. Amikor a gróf kastélyában a vonósnégyes húzza a vacsorához a zenét középtájon. Na ott, az egyik hegedűs, a bal első, az ő. Ha esetleg megnéznétek :-)
Aztán még a Budapest Noir-t is megnéztük. Vagyis én ebbe már belealudtam. De én meg úgyis olvastam könyvben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése