Tegnap este Förginél voltunk. Pizzát rendeltünk, és tulajdonképpen egészen jól telt az este. 

Furcsa viszonyban vagyunk mi Förgivel. Kb. 5 éve ismerem, és kezdetben nem nagyon volt a szívem csücske. Utólag az együttlakásra fogom. A lényeg, hogy nem nagyon találtuk a közös hangot, valahogy olyan más felfogású volt az életről. Túl laza volt nekem. Aztán nem tudom mi történt, mi különköltöztünk, és szépen lassan Förginek is benőtt a feje lágya. Most már teljesen jól megvagyunk, és ki merem jelenteni, hogy lehet, hogy tényleg Ferinek volt igaza, és félreismertem. De szerintem inkább az lehetett, hogy mindketten toleránsabbak lettünk egymás felé. Egyébként meg Förgi tényleg nagyon segítőkész, és rendes gyerek. Most már csak egy kedves lány kellene mellé.

Hideg séták

Olyan fáradtan keltem reggel, ahogy már régen nem. Érzem, hogy jönnek a hűvös reggelek, amikor olyan jó még egy utolsót süppedni a jó meleg ágyba, nyakig húzni a takarót. Ha nem kellene mindig olyan baromi korán kelni, akkor szeretném is ezeket a reggeleket, ha addig lustálkodhatnék az imádott galériámon, ameddig csak akarok, és csak akkor merészkednék le, amikor a friss kávé illata már belengi a szobát. Füleimmel hallom, ahogy a konvektorban újra és újra fellobban a láng, jelezve, hogy irtó hideg lehet odakint.

Régen nagyon sokat sétáltunk Ferivel a hideg a téli éjszakában. Lábunkkal mindenféle alakzatokat rajzoltunk a friss hóba, és aztán lábujjhegyen távoztunk, hogy nehogy megsértsük a kész művet. (Már amennyire téli bakancsban lehet lábujjhegyen menni) Szép idők voltak azok. Emlékszem, mennyire fáztam, összeölelkezve róttuk Veszprém utcáit, oda-vissza. A kezemet mindig a Feri zsebébe tettem, és úgy mentünk. Nagyon jó volt!

Pesten ezek a séták szépen elmaradtak, amióta itt élek, nem is tudtam annyira örülni a télnek, mert itt pillanatokon belül sárrá változik a szép fehér hó. Remélem, hogy ha lesz egy szép új lakásunk, egy szép kis kerttel, akkor azért újra tudok majd örülni neki. (Bár még nem döntöttünk, melyik lakást vegyük meg, de eléggé a kertes felé hajlunk).

Döntéshelyzetben

Döntéshelyzetbe kerültünk lakás ügyben! Tegnap láttunk egy baromi szép, tágas lakást, hatalmas konyhával, és fürdővel, ami mindig is nagy álmom volt. Ehhez viszont nincsen kert, ami pedig olyan jó lenne. Elképzelem ahogy szép tavaszi napsütésben a kertben sütettetem a hasam, és nézem a szépen termő gyümölcsfáinkat. Na jó lehet, hogy akkor még nem teremnek. Nehéz dolog ez! hisz nem csak pár évre tervezünk, hanem jó párra. Az a baj, hogy mind a két lakás annyira tetszik, hogy bármelyiket választjuk is, a másikat meg fogom siratni. Úgy szeretnék egy igazán szép otthont! Nem nagy kérés ugye?

Barátságos

Újra hétfő! Már megint lassan vége ennek a hónapnak is. Ahogy öregszem egyre jobban érzem az idő múlását. Még mindig a lakáskeresés jegyében telnek napjaink. Bár a szívünk egyre jobban húz egy kis fészek felé, de nem akarjuk elkapkodni a dolgot. Ennek ellenére már látom magunkat a kis házban, a kis kerttel. Nagyon jó!

A hétvégén újabb rendezvényen vettünk részt a gyülekezetben. Most a családról volt szó. Ott voltak a jegyesoktatásról ismert többi párok, fényképnézés stb.. Azt hiszem új barátokra találtunk egy kedves pár személyében, akikkel egy napon házasodtunk, ők voltak előttünk a templomban. Nagyon szimpatikusak voltak már akkor is, és most is dumáltunk, aztán mondták, hogy a jövő héten nincs-e kedvünk elmenni hozzájuk. Mi meg elfogadtuk. furcsa dolog ez az életben, hogy amerre jársz, bármerre vet is az élet, mindig barátokra találhatsz. Azt hiszem, mi nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert nagyon sok barátunk van, innen-onnan. Felnőtt fejjel az ember átértékeli a barátság fogalmát. Régen az volt a jó barát, akivel jókat tudtunk szórakozni, bulizni. Ezek a barátságok vagy megmaradtak, vagy nem. Ma már egészen más a fontos, és a gyerekkori barátok, akiket nagyon más felé vitt az élet, vagy nem egyfelé haladtunk, azok lemorzsolódtak, maradtak azok, akikkel együtt tudtunk változni, és jöttek újak, akiknek az élete valahogyan keresztezi a miénket.

Nekem sosem volt legjobb barátnőm. Minden barátnőm nagyon fontos volt, és máig nagyon fontos. Mindegyik másmilyen, mindegyikben mást szeretek, de mindegyiket szeretem, kit ezért, kit azért.

Remélem ezek a barátságok most már sosem múlnak el, és hogy az életem során még nagyon sok értékes emberrel ismerkedhetek meg, akiktől sokmindent tanulhatok.

Tegnap

Tegnap mégsem jött össze az csajokkal a találkozás. Részben az én hibám, mert az a vacak készülékünk mindig akkor mondja be az unalmast, amikor már fél lábbal kint vagyok. Persze ilyenkor meg kell csinálni. Na mindegy! Este kipofoztam az önéletrajzomat, és kinéztem pár helyet, hátha összejön. Szomorú is vagyok emiatt meg nem is, furcsa skizofrén érzés ez, de tudom, hogy meg kell tennem ezt a lépést, bármennyire is nem akartam, bármennyire is megtaláltam ebben a csapatban a helyem, sajnos a körülmények úgy kívánják, hogy adjam fel. Nem maradhatok egy olyan helyen, ahol már csak a társaság a jó és semmi egyéb.

Újra munkában! Persze ezer dolog, meg gond! Találtam egy álláshirdetést, amit a cégem adott fel. A pozíció mintha csak az enyém lenne. ki tudja? Senki nem szól semmit, csak mindenki munkát keres. Én is!

A Tátra gyönyörű volt, leszámítva azt a részt amit a tavaszi vihar teljesen tönkretett. Megszakadt a szívem, a gyökerestől kicsavart fák láttán. Szomorú dolog a kidőlt fákkal szegélyezett ösvényen a séta. Nem tudom lesz e még olyan mint valaha.

Láttunk egy nagyon jó kis lakást. Zuglóban. Szívünk szerint meg is vennénk, de azért még megnézünk párat a környéken, a magunk megnyugtatása végett. Van terasz, meg egy tök jó kert, ami csak a miénk. (lenne). Már kétszer is ezzel a házzal álmodtam. Azt hiszem szép kis életünk lenne ott.

Ma este remélem találkozom a csajokkal. Bár nem jeleztek vissza. Én otthon leszek, és várni fogok rájuk. jól fog esni egy kis fecsegés.

Utazunk!!!!!

Holnap indulunk a Tátrába! Juhéééé! Kicsi kocsi újra száguld!

Lehet, hogy női mivoltomból fakad, nem tudom, de valahogy mindig úgy érzem, hogy nekem nincs  mit felvennem. Vásárolni alapvetően nem szeretek, mert termetemből adódóan nem passzol rám az éppen aktuális "mutassunk meg mindent" design. Feri emiatt mindig cukkol, de azért rendes, mert időnkét kapok egy-két új darabot a ruhatáramba. Tegnap is kaptam egy széldzsekit, és 2 blúzt. Ma egész nap emitt cikiztek a többiek, hgoy ezért nem kapok fizetésemelést, mert mindig új ruhában jelenek meg. Lehet, hogy van benne igazság, mert már mindenki kapott, csak én nem. Persze erre valószínű az lenne a válasz felsőbb szintről, hogy én már így is túl sokat keresek. Ezen pedig nevetnem kell!

Bkv-n 2.

Ha valaki tudja,hogy egyeseknek miért kell a metrón az ajtóban megállni, úgy, hogy másoknak semmi esélyük ne legyen a fel-, ill. leszállásra, akkor legyen szíves ossza meg velem ezt az információt!

Bkv-n

A reggeli HÉV-en fültanúja lehettem két idős néni izgalmas társalgásának gyógyszerekről, gyógykezelésekről, terápiákról, viszérről, súlyfeleslegről. Rém izgalmas lett volna, ha nem viszem magammal a könyvemet, és nem próbáltam volna meg olvasni. Persze az egész vagon hallhatta, kinek mikor milyen sérülésére melyik orvos mit írt fel, és hova utalta be mennyi időre. A velem szemben ülő férfit is nagyon érdekelte szerintem a dolog, mert többször nagyon összenéztünk, és magunkban nevettünk. Csak bízni tudok abban, hogy jó pár év múlva nem miattam fognak így összenézni a körülöttem lévő emberek. Nem vagyok az idősek ellen! DE miért kell nekem ezt hallgatnom 20 percen keresztül korán reggel, amikor még a reggeli kávém sem jutott el a tudatomig, és az előző hév az orromra vágta az ajtaját?