Omis, Fortica-erőd

Most, hogy végre esik az eső, és egyelőre nem tudok futni menni, pedig a hétfő az futónap, mert egyszerre van Milánnak és Marcinak edzése, de esőben nem indulok el. :-( így legalább gyorsan elmesélem még az utolsó horvátországi kalandunkat, mielőtt végképp teljesen ősz nem lesz. ( Én még bízom egy napsütéses őszben, remélem nem kell még kabátot venni egy darabig) 

Az omisi Fortica-erőd a város felől nem látható magasabbik sziklás hegy tetején áll, és ódákat zengenek róla, hogy milyen szép onnan fentről a kilátás, meg arról is, hogy ezt a panorámát bizony adják ingyen, meg kell érte alaposan dolgozni, mert elég meredekre sikerült az útvonal. 

Kétféle megközelítésről olvastam a neten, az egyik egy rövidebb, de megerőltetőbb, és úgymond hátulról közelít,  a másik ami a város felőli némileg egyszerűbb, de hosszabb. 

Előző nap, amikor csónakáztunk, akkor megkerestük a hátsó feljáratot, mert az nem volt messze onnan, ahol kikötöttünk. És hát... nem volt nagyon bizalomgerjesztő, az út /örvény szinte nem is látszott, valódi sziklás meredélynek tűnt. Aztán pont ahol bevásároltunk, a sétálóutca végén, ráakadtunk a másik útvonalra, ami egy lépcsősorral indított, és másnap végül ezt választottuk. 

Azt terveztük, hogy viszonylag korán indulunk, hogy ne legyen még olyan meleg. A fiúk persze húzták a szájukat, de hiába mondtam nekik, hogy nyugodtan maradjanak otthon, mire felkelnek szinte már otthon is leszünk, mert nem akarok vernyogást egészt végig, hogy minek kellett ide jönni, nem vettek komolyan, és végül mindenki jött. Tény, hogy nem volt egy rossz szavuk sem végül. 

Az út felfelé valóban meredek volt, egy ideig lépcsős, aztán sziklás, de nem volt azért teljesíthetetlen, és annyira gáz sem, mint ahogy az interneten beharangozzák, hogy micsoda hú meg haaaa. 

Ez már a nehezebb részen volt. 

És amikor felbukkan az erőd

A Cetina-torkolat

Lefelé már sima liba volt. Bennem felmerült ugyan, hogy a másik úton menjünk le, de nem akartam a fiúknál túlfeszíteni a húrt, meg egyébként is rohadt meleg már mire végeztünk, úgyhgy szinte csak lesuhantunk, és mentünk haza. Várt még minket egy búcsústrandolás. 

Szép nagy hullámos tengert kaptunk búcsúzóul. 

És a búcsúcsevap :-)

Csónakkal a Cetinán

 A Cetina folyón és környékén rengeteg programra be lehet fizetni Omisban. Lehet itt is kajakozni, a fiúk hallani sem akartak róla. 😝 Feljebb lehet raftingolni, arról meg én nem akarok hallani. És a part mentén sorra álltak a kb. 15-20 fős fedett hajók, amikkel lehet hajókázni, de ahhoz sem igazán fűlt a fogunk. Mi egy kisebb motorcsónakázásban gondolkodtunk, hogy ne legyenek velünk mások. 

( Amúgy ezerféle egyéb hajókiránduláson is részt lehet venni, a szomszédos Brac sziget különböző városaiba, ebéddel, fürdéssel egybekötve, de valahogy nem volt erre ingerünk. Nem is olcsók egyébként, de nem feltétlenül ez volt az akadály, de ezek a szervezett utak nekem már annyira nem bejövősek, sok idegennel körbevéve... brrr....) 

Szóval gondoltuk, bemegyünk Omisba, és a parton kerítünk egy csónakost, aki elvisz minket egy körre. Nem aggódtunk, hogy nem lesz, mert kb. 5 méterenként szólítanak le azon a szakaszon az szervezők. 

Nem is kellett 2 perc, hogy egy bácsi megállítson bennünket, és ajánla a hajóját, és mivel olyan árat mondott ötünket, amiben korábban otthon megállapodtunk, így nem hezitáltunk sokat, mondtuk, hogy csapassuk. 

Mindez Marci születésnapján történt. A csónakázás után pedig sütizést terveztünk. 

A motorcsónakot egy Milánforma fiú vezette. Először kicsit aggódtam, de tök ügyes volt, és nyilván nem bízták volna rá, ha nem tudná. 

A kezdeti sziklás, hegyes részt később egy Tisza-tóhoz hasonló nádasosabb szakasz követett, és nagyon sok kacsát, és mindenféle vizicsirkeszerű madarat láttunk, kisebbeket, nagyobbakat. Majd a raftingkikötőtél fordultunk vissza. Kb. 40 perc volt oda-vissza. Ez alatt az idő alatt bőven ki tudtuk gyönyörködni magunkat a hegyekben. 

egy részen pedig a kötélpályán átsikló embereket is láttuk a fejünk felett. 

Ezzel a híddal alulról sem sikerült megbarátkoznom :-(

Nagy nehezen találtunk egy cukrászdát a városban. Bár nem az a hagyományos értelemben vett cukrászda volt, mint otthon, hogy mindenféle tortaszelet, meg sütemény közül lehet választani, hanem amolyan csilivili, hogy mindenféle trükkös formájú és állagú süteményfalatkákat lehetett kapni. De hát egyszer van Marcinka szülinapja, és egyébként nagyon finomak voltak. 

A Marciék Ferrero roches volt, a Miláné karamellás, az enyém az a piros közepű kókuszos, a másik kettőt már elfelejtettem. 

És találkoztunk az omisi papagájjal is, aki egész nap szabadon röpköd a városban, majd estére hazamegy aludni. 

Akkor és most

Ilyen volt

 Ilyen lett

Ma véget ért egy laza másfél éves szakasz, és lekerült Máté fogsoráról a ragasztott fogszabályzó. 

Ezzel ugyan még nem ér véget a folyamat, hátulról most megtámasztották valami huzallal, ami ott lesz a szájában mindig, ki tudja meddig. Pénteken pedig kap még egy éjszakai cuccot, amit még használnia kell majd. 

Amikor belevágtunk tavaly tavasszal, akkor nagyon távolinak tűnt az az időpont, amikor majd leveszik. Így visszatekintve viszont gyorsan elszaladt. Szerencsére fennakadások nélkül. Egyszer-egyszer volt neki csak kellemetlen, amikor szorítottak rajta, de az is gyorsan elmúlt, és sosem nyafogott miatta. 

Azt meg csak halkan mondom, hogy egy kisebb autó árát öntöttük a szájába, úgyhogy remélem vigyáz majd rá. 

Omis, Mirabella -erőd

Stanici, ahol laktunk, szerintem csak üdülőfaluként funkcionál, és hivatalosan Omis része. Néhány kilométerre volt Omistól, talán 5, autóval tényleg pikkpakk ott voltunk. 

Először csak ketten  mentünk be a városba Ferivel, mert főként boltba akartunk menni. Staniciban csak 2 kisbolt volt, egyik kisebb volt, mint a másik, és ritkán vagy elvétve találtunk benne olyan dolgokat, amiket meg tudnánk otthon főzni, és még jól is lakunk vele. Gondoltuk, hogy majd Omisban jól bevásárolunk, és akkor egyenesben leszünk. Igazából azt gondoltuk, hogy Horvátországban van Lidl, majd oda elmegyünk, és kész. Csak azt mondjuk nem néztük meg, hogy Omisban pont nincs Lidl. :-) Splitben és Makarskán van, azok olyan 20-30 kilométerre voltak, de annyit nem akartunk autózni a hőségben, így maradtak az omisi kisebb szupermarketek, amik még mindig nem tudták maradéktalanul kielégyteni az igényeinket. De túléltük! Csak így többször is étterembe "kényszerültünk" :-D Szerencsétlen Marci ehette a tizes csevapot. 

Szóval először vásárolni mentünk be, és ha már ott voltunk, és nem volt velünk egy hőbörgő kamasz sem, hát tettünk egy felfedezőkört a parton. 

Tudtam, hogy tetszeni fog, hiszen ott vannak azok a szép nagy tengerig érő hegyek, meg a Cetina, aminek épp itt van a torkolata. Nagyon vártam, hogy láthassam. 

A város felett két erőd is magasodik, a Mirabella kisebb és könnyebben megközelítehető, a Fortica fenn a magas hegy tetején, és az internet szerint meredek, sziklás, kimerítő kaptatóval lehet oda feljutni. 

Másnap visszajöttünk a fiúkkal és megnéztük a Mirabella-erődöt, ami az óvárosból egy lépcsősoron megközelíthető, és remek panorámát ígért. 

A Cetina. A folyó és a környező hegyek egykor a kalózok felügyelete alatt álltak, az erődökből jól szemmel tudták tartani a folyót és a tengert is. Főként a velencei kereskedőhajók voltak a célpontjaik. 

Erre a kalózkultuszra persze jól rá lehetett építeni a turistacsalogató rendezvényeket, kalózhajózás, kalózfelvonulás, meg egyebek. 

És itt forgatták a hatvanas években a Winettou -filmek egyes jeleneteit is. Azóta elkezdtük nézni, de nem jutottunk teljesen a végére, és tényleg! 

A két hegy közötti autópálya azért eléggé belerondít a látványba, de hát ez van. 

A torkolat. 

A kedvenc képem lett,  ahol Milánka pózol az élet igazaságával. Milánnak is eléggé az evés körül jár minden gondolata, ha nem figyelünk, akkor szerintem nonstop eszik valamit, és mindig éhes. 

Az erőd a hídról.