Hétvége + #4

Annak ellenére, hogy szerintem egész jól vettük az első napokat, mégis megváltásként hullott ránk a hétvége, és nemigen volt kedvünk az iskolára mág csak gondolni se. Szombaton délleőtt, még mielőtt ideért volna a zima még kisöpörtem a gyerekeket az udvarra, ki tudja, mikor lesz megint olyan idő, hogy békésen kint lehessen lenni. Lehet, hogy mire lesz, addigra már az udvart sem használhatjuk majd... bár arról nincs egészen pontos fogalmam, hogy ha kijárási tilalmat rendelnek el, az a saját kertünkre is vonatkozik-e... De erre most még nem is gondolunk. Utcát a fiúk már csak ablakból látnak, és mi is nagyon elszórtan megyünk ki. Egyébként sem vagyunk azok a nagy boltbajárósok, békeidőben is csak heti egyszer vásárolunk, de ha kimarad, akkor is szokott lenni itthon valami, hogy ne haljunk éhen. Most még a kenyérvásárlást is leritkítottuk, és összekötjük valami egyéb intáznivalóval. Pl. pénteken mikor a gyógyszertárba mentem, akkor vettem kenyeret is. 3-4 napig is elvagyunk egy vásárlásnyi kenyérrel, mert a végén pirítós-bundáskenyár- és melegszendvics lesz belőle.
Ma reggel be kellett rongyolnom a suliba, mert a milán szolfézsholmija a nagy kipakolásnál bent maradt, mert azt nem a padjában tartja, hanem egy külön fakkban, és szerdán elvileg órája lesz.
Útközben vettem pékárut, és a dm-be is beugrottam, és nagyjából azt vettem, amit találtam, a sorok jó esetben is csak félig voltak telve, igaz, vásárló sem sok lézengett odabent, talán ha 3-an voltunk összesen. Így elhoztam az utolsó 2 szappant, az utolsó mosogatógép-öblítőszert, ( hogy, hogynem, mióta mindenki itthon dekkol megnövekedett a koszos edények száma. ) vettem Máténak fogszabályzó tisztító tablettát, ha már ott járok, ki tudja meddig tart még ez a mizéria, ha ez is elfogy, biztos nem ezt fognak sos utánrendelni. Meg még ezt-azt. Eukaliptuszos habfürdőt, meg fogkrémet. Érdekes, hogy a fogkrémes-fogkefés polc tömve volt... a fogápolást úgy látszik nem érzik olyan fontosnak az emberek karantén idején...
Amúgy nagyon gyér volt a forgalom az egyébként nagyon nyüzsgő Bosnyák téren. Autó is kevés volt, és ember is, szerencsére. Bár a pékségben pont egy bácsika támasztotta a pultot a kávéja mellett. No komment... Én biciklivel voltam. Hát öööö..., nem esett jól a szembe hóvihar így március 23-án. :-)

A délelőtt java része arra ment rá, hogy Milánék osztályában valamilyen módon online órát hozzunk létre. Végül a zoom tűnik jónak, és mindenkinek elérhetőnek és megoldhatónak, majd szerdán, ha minden igaz, lesz egy irodalom órájuk. Nem fűzök egyébként nagy reményeket ehhez. Ma volt egy próbabeszélgetés, tanítónéni nélkül, legalábbis amikor mi fent voltunk, akkor Anita néni még nem volt fenn, de nekem 3 perc is elég volt ahhoz, hogy kikapcsoljam, mert ezt az őrült óbégatást a lakásban nem lehet elviselni. Pláne, hogy a másik kettő meg azért nyüzsög, hogy az ő feladatukkal is foglalkozzam. De majd látjuk. Majd elmúlik az újdonság varázsa, és akkor akár még működhet is.

Marci feladataival jól haladunk, ő szépen megkapja minden reggel az aznapi adagot, és neki is esik.
Feladatilag Milán is problémamentes eddig. Számonkérés még nem volt.

Máté már keményebb dió, bár ő önállóan működik, mégis az ő feladatáramlása nekem mindig egy nagy katyvasz. Nálunk a Kréta a fő profil, ide kerülnek fel a feladatok és a kérdőívek, ami oké, csak nem az van, hogy fixen reggel kiosztódnak a feladatok, hanem szinte egész nap jön valami, és amikor már azt gondolnánk, hogy mindennel megvagyunk, akkor hopp, most írt Lilian néni, 5 oldal a tk-ből, x feladat a mf-ből, plusz a kérdőív... ez du. 3-kor már nem esik annyira jól...
Ettől függetlenül próbáljuk tartani a lépést. Továbbra sem hagyom magam és Mátét határidőkkel stresszelni, halad, ahogy tud, és töltjük, ahogy tudjuk. Előrevesszük a főtárgyakat, és tesiházival meg a rajzházival csak szabadidőnkben foglalkozunk. ( már ha van. )


Új szokásokat is felvettünk az itthonlét idején, ilyen, hogy rendszeres koraesti elfoglaltságunk lett a "koronavírushíradó", ahogy Marci hívja, megtekintése, annak ellenére, hogy amúgy szinte sosem nézünk a tévében híradót. Engem elborzasztanak az olasz hírek, sziinte fizikai fájdalom a gyönyörűszép Olaszországunkat ilyen elesettnek és kétségbeesettnek látni, és csak reménykedhetünk, hogy mi könnyebb utat kapunk a jóistentől.
#vigyázzunkegymásra #maradjotthon

#3

Ma korán reggel Marci a kertben indította a napot. A többiek még javában aludtak. Ezt is vehetjük pozitívumnak ebben az új helyzetben, hogy legalább a reggeli fejetlenséget és rohanást kiiktathatjuk. Bár igyekszünk rendszert tartani, és iskolaidőben tanulni, ennek ellenére nem verem őket ki fél7kor az ágyból, hagyom őket addig aludni, amíg csak tudnak. Utána sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni.

Nem tudom az elmúlt években örültem-e már úgy a pénteknek, mint most..

A péntek örömére kicsit lazábbra vettük a figurát, és ami nem sürgős, és nem mai lecke azt offoltuk. Helyette tesi és környezet projektnapot tartunk, és sokat vannak kint a kertben a fiúk. Marcinak úgyis a tavasz a heti körileckéje, erről kell beszélgetni, a növények- és állatok viselkedéséről tavasszal, úgyhogy mivel a napot egy kis metszegetéssel kezdte majd trambulinozással és focival folytatta, így egész jól teljesített, szerintem. A tesi feladata amúgy labdavezetés és passzolgatás volt épp :-)

Lassan kezdjük átlátni, hogy mi hogy legyen. Máténak a legnehezebb, de egyelőre nem panaszkodik. Mondtam neki, hogy az énekből feladott Haydn-t majd alkalomadtán elindítjuk, vasárnapi ebéd mellé pont jó lesz. A rajz román kori művészetét meg majd feldolgozzuk együtt.
Érzem, hogy mire eljön a nyár, addigra nagyon penge leszek szinte minden tárgyból. :-D És minden nap hálát adok az égnek, hogy még csak hatodikos, és nem kell fizikát-kémiát is leoktatni neki itthon, ami persze menne, de sokkal több időt venne igénybe.
A másik nagy istenáldása, hogy nincs másodikos gyerekem... Azok a másképp ejtjük-másképp írjuk szavak, plusz a szorzótábla így együtt azt hiszem, kiverné nálam a biztosítékot...

De ma azért már volt egy kis vergődés Milán részéről, hogy ő márpedig ezt nem csinálja, nem tudja, nem akarja... hiába no... nincs hozzászokva a lelkem, hogy itthon is tanulnia kell.
A szülői csoportokban is egyre-másra borulnak ki az emberek és mennek egymás torkának... hogy mi lesz ennek a vége...  igyekszem távol tartani magam minden energiavámpírtól. Arra itt vannak a saját gyerekeim :-)

Ma voltam patikában. Azt gondoltam, hogy kilométeres sor fog kígyózni az utcán, de nem, tán ketten ha álltak előttem. Bemenni nem lehet, egy ablakon, és az ajtónál van kiszolgálás. Az emberek türelmesen várták a sorukat, a kiszolgálás is flottul ment. Igaz, a Feri vérnyomásgyógyszere megint hiánycikk, de hát úgyis homeoffice van, meg csend és nyugalom :-D A kisszoba maga a béke szigete. No stressz, no para, no rohanás. Teljes zen. :-)

Jön a hétvége. Kicsit szusszanhatunk.

#2

Nyilván nem fogok minden egyes napunkról beszámolni, de még annyira szürreális ez az egész, hogy már csak azért is írok róla, hogy megmaradjon. Hogy majd az unokáinknak mi is bezzegelhessünk 20 év múlva. Hogy ne felejtsük el, hogy ilyen is volt.
A napi hírekbe nem mennék nagyon bele, szerencsére amikor beütött a vigyázzunk egymásra krach, akkor még a Zemplénben voltunk és nemhogy térerő is csak szórványosan volt, de ember sem sok. A hegyen pl. 1 darab kirándulóval találkoztunk összvissz. Szóval azok a napok hírileg jobban megterhelőek voltak, mert a tévén is csak a földi adók jöttek, és a közösségi oldalakon is csak koronavírusos megosztásokba futottam, amikor néha-néha jelet fogtam. Van egy ismerős anyuka, aki tömegével osztotta meg ezeket, inkább már nem is néztem.
Itthon jobb, mert egyébként sem nézünk napközben tévét, most meg hogy itthontanulunk pláne nincs erre sem időnk, se lehetőségünk, se igényünk.
Ma délelőtt volt egy pont, amikor már kezdetek összecsapni a hullámok a fejem felett. Úgy érzem magam, mint egy korabeli falusi tanítónő, aki egyszerre tanítja az összes évfolyam gyerekeit. Próbálom úgy osztani a feladatokat, hogy ne zavarják egymást, de még így is többször hallom azt, hogy " Anyaaaaaa!", mint amennyiszer szeretném. :-)
A kréta nem működik még jól és stabilan. Én mondjuk mindent látok, és tudom használni, de sokak még mindig nem tudnak belépni, vagy nem mindig, és ha igen, akkor sem látják ezt vagy azt a felületet. Szóval bonyi.
A feladatokkal próbálunk jó ütemben haladni, hogy a főtárgyak naprakészek legyenek, bevallom, a tesi-ének-és technika leckéket egyelőre  opcionálisnak ítéltem, és csak akkor haladunk velük, ha már tényleg nincs mit tenni.
Máté mondjuk ma kapott internetes keresőfeladatot technikából, meg hogy játszunk le egy akasztófa partit, amit szivetmelengető volt olvasni az után, hogy a tesitanár már kérdőívet is küldött a röplabda szabályrendszeréből. No komment.... meg sem nyitottam.


Ami viszont kicsit pozitív, hogy talán elindul valami a tanártársadalom azon részében is, akik eddig nem voltak elég huszonegyedikszázadiak. Értitek. Most jönnek sorra az internetes oldalak linkjei, amivel tudnak gyakorolni, és egyebek, és hátha ez az új személet, és hogy az internet az nem feltétlenül ördögtől való, hátha megmarad majd a jövőben is. Hátha elindul most valami, ami egy hasznosabb oktatást fog eredményezni.
A másik pedig, hogy Máténak pl. különösen jó, hogy a saját tempójában tudja feldolgozni az anyagot. Lehetősége van több időt azzal tölteni, ami neki nehezebben megy, és kevesebbet, ami kicsit jobban.
hogy hogy fognak a jegyek születni, az számomra még nem világos, de gondolom, majd mondják mit csináljunk, és majd csináljuk.

Ma megvolt Milánnak az első oboaórája is. Még csak félig online, mert kamera nélkül nyomtuk, de legközelebb már online lesz, képpel-hanggal, csakúgy mint a hegedű Máténak. A szolfézsórákat még nem tudom... még nem volt bátorságom a zeneiskola krétáját megnyitni...

1. nap #itthontanulunk

Nálunk szerdán indult élesben a tanuljunk itthon projekt, és a nap nagy része rá is ment arra, hogy kitalálgassuk, összefésüljük, hogy melyik tanár mit hogyan oszt meg, milyen felületen, és hogyan kéri vissza az anyagot. Délutánra már az is kiviláglott, hogy bármennyire is vannak neadjisten jobb rendszerek a távoktatásra a krétánál, a krétában mindenképpen jelölni kell a feladatot, nekünk meg vissza kell jeleznünk, hogy vettük az adást.
A gyerekek egyelőre elég lelkesek, és nem ágálnak. Még kicsit élvezik is, hogy ilyen rendhagyó módon kell abszolválniuk a napot, és már reggel 7-kor követelték a feladatot. Kicsit még akadozunk, mert az online feladatokat egyelőre csak az én gépemen tudták csinálni, de délutánra beüzemeltünk Máténak is egy levetett laptopot, generáltunk neki egy x+1-edik emailcímet, mert a korábbiakba nem tudtunk bejutni, hogy tudjon önállóan kapcsolatot tartani a tanáraival. Az az elsődleges célunk, hogy legalább Máté tudja a dolgait viszonyalg önállóan a saját neve alatt futtatni, ne nekem kelljen már minden gyerek minden cuccát befotóznom, elküldenem, ilyesmi...
Biztos belerázódunk majd, emiatt nem aggódom.
Próbáljuk tartani a szokásos hétköznapi napirendet, azaz délelőtt tanulás, lecke, mert ha probléma van, akkor ebben az idősávban hamarabb jutunk segítséghez, és próbáljuk délutánonként és estefelé már nem zargatni a tanárokat. Nekik sem lehet könnyű.
Bár nyilván ez mindenkinek egy merőben ismeretlen és új helyzet,  de tartom azt, hogy a gyerekek bármihez pikkpakk hozzá tudnak idomulni, nekünk felnőtteknek nehezebb feldolgozni és megszokni azt, ha kimozdítanak minket a komfortzónánkból.

A kicsiket illetően eddig fennakadás nélkül tudtunk haladni. ( a digitális adminisztrációt nem tekintve) A tegnap déluténra hagyott ének lecke igazi felüdülés volt :-) Kottás memóriajátékot és ritmusgyakorlatokat kaptak, Milán addig nyomta, míg ő nem lett az első a rangsorban.
Marcinak volt rajz feladata is, versről kellett tündért rajzolni, Milánnak pedig van technika leckéje, de arra azt kaptuk a tanítónénitől, hogy csak az igazán elszántaknak kell megcsinálni a kiadott  papírvirágot :-) Bennem ilyen jellegű elszántság egyelőre nincs.
Tesiből is kapnak leckét, Máténak pl. a röplabda szabályrendszerét kell tanulmányozni, a kicsiknek néhány tornagyakorlat, amit majd fel kell venni videóra, vagy fényképpel dokumentálni... őrület :-)
Ezt egyelőre elblicceltük, helyette a kertben trambulinoztak és fociztak.

Még a napokban el fog kezdődni az online hangszeres óra is mindkét zenésznek. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz működőképes a rendszer. Alakulunk, formálódunk és igyekszünk mielőbb felnőni a feladathoz.

Feri homeoffice-ban van már egy hete. Tegnap még elment még boltba, és vett mindenből, amit talált. Mi nem vagyunk ilyen téren kétségbe esve, van mihez nyúlnunk, az éhenhalástól egyelőre nem félünk, bár nincs itthon mázsa lisztünk, de van rizsünk, tésztánk, paradicsom és babkonzervünk, kolbászunk, és a fagyasztónkban is van még némi tartalék.  Van kávénk, (fontos!), és némi alkohol végszükség esetére :-D

Nem vegyülünk, nem gyülekezünk,  és nem találkozunk senkivel, a gyerekek csak a kertbe mennek ki. Bár az utca végi betonpálya tegnap délután fullra volt, és a környéken egyre-másra rollerező-bicikliző családokat látok. Mintha mindenki most találta volna meg a bicaját... egy nyári napon nem szoktam ekkora nyüzsgést tapasztalni, ami szomorú...

Hétvégére nagy lehülést mondanak, ha addig központilag nem is lesz elrendelve a karantén, hátha a visszatérő hirtelen hideg majd újra otthon tartja egy kicsit az embereket.

Vissza a valóságba

Még az előtt, hogy kialakult ez a helyzet, ami most van, még az előtt elhagytuk a nagyvárost, és a hegyekbe mentünk. Nagyjából a térerő és internetmentes világba csöppentünk, ahol az akadozó jelnek köszönhetően hullámokban ömlöttek ránk az információk. Iskolabezárás, maradj otthon, hogy tanuljunk, hol a könyvünk, stb...

Nálunk a hétfő-kedd amúgy is nevelés nélküli munkanap volt, úgyhogy holnaptól indul nálunk a virtuális valóság.

Elképzelések vannak, hogy hogy fog ez a hétköznapokban hatékonyan működni, az meg majd menet közben fog úgyis kiderülni. 

Vigyázzunk egymásra, legyünk türelmesek, és reménykedjünk, hogy hamar túl leszünk a nehezén. 

Farsang

Nem tudom már, hogy hányadik farsangot éljük meg, de évről - évre egyre kisebb lelkesedéssel veszek ebben részt, idén meg aztán pláne nem volt semennyi kedvem sem nagyon ötletelni. Rég elengedtem már, hogy előrukkoljak egy igazán frappánsankreatív homemade jelmezzel, idén pedig abszolút a túlélésre mentem rá.
Szerencsére Mátééknál adva volt, hogy mik lesznek, idén filmadaptációkat kellett megjeleníteniük, és ők egy Ludas Matyi paródiával készültek. Ehhez nem kellett nagy készülődés szerencsére, nadrág+ ingünk az még akad itthon.
Marci idejekorán kijelentette, amikor előpakoltam a szekrényből az elmúlt évek jelmezhalmát, és próbáltam rátukmálni valamelyiket, hogy ő focista lesz, slusszpassz. Nem vitáztam vele, örültem, hogy ő is letudva, két gyerek pipa. :-)
Milánnal voltunk bajban, mert igazából se ötlete nem volt, se elképzelése, se semmi, nekem meg pláne nem, mígnem egyszer vacsora közben Marci azt javasolta neki, hogy legyen zombi. Erre Milán le is csapott.
De akkor még olyan messzinek tűnt a 28-a, és annyi minden feladat volt még előttünk, hogy nem is igazán gondolkodtam el a kivitelezésen, de akkor még úgy gondoltam, hogy régi ruhadarabokból összerakunk majdcsak valamit.
Végül erre aztán nem volt semmi idő. ( kedvem sem) Úgyhogy nagy mákomra épp belefutottam egy klassz zombijelmez hirdetésbe, a szezon végén már tökolcsón, úgyhogy le is csaptam rá, és boldogan veregettem meg a vállamat, hogy ez is megvan. :-)
A mulatság jól sikerült, már amennyire mesélő kedvükben voltak. A lényeg, hogy ilyenkor telezabálhatják magukat csipsszel, és dönthetik magukba a gyümölcslevet, más nem számít.

MArci és a kis barátai :-)

Milánkám. Az arcfestés a saját kezem munkája. Legalább ennyivel hozzájárultam a jelmezhez. :-)

Milán és a haverok :-)

Mátéékról leginkább videó készült, de annyira remek a tornaterem akusztikája, hogy nagyjából minden hallatszik benne, csak a beszéd pont nem annyira. 

Ezen is túlvagyunk. Idén is túléltünk egy farsangot :-)

Szóbelik

Azt már írtam, hogy Milán hétfőn volt a Fasoriban, ami szerinte jól sikerült, és biztos így is van.
Aztán kedden Mátéval mentünk a Könyves Kálmánba, itt két osztály indul, egy term.tud-os, és egy humán, mindkettőt megjelöltük, és így Máténak term.tudból kellett szóbeliznie. Illetve ő azt választotta. Matekból is lehetett volna.
A honlapon volt is egy tétellista, ami alapján lehetett készülni.
Aztán a bejelentkezéskor még tovább szűkült a kör, hogy a biológia vagy földrajz inkább, Máté a földrajzot választotta.
Kicsit várakoztunk csak, és már bent is volt harmadmagával. Tételhúzás-kidolgozás-beszámolás.
Én eléggé izgultam. Sosem tudom megítélni Mátéval kapcsolatban, mire számíthatok, és olyan felemásan tudja magát előadni, hogy mindig attól tartok, hogy még ha tudja is, nem fogja tudni normálisan elmondani. Nincs rutinja egyáltalán a szóbeli feleletben, nem tudom miért, de ebben az iskolában ez kiment a divatból.
Amikor kijött, azt omndta, hogy szerinte jó volt, csak egyszer hibázott, de azt is javította, és a többire amit mondott, arra nem mondták, hogy nem jó. A kőzeteket húzta, és ezzel kapcsolatban volt néhány feladat, talán 3, egy kifejtősebb, egy képmagyarázat, és még valami.

A szerda szünnap volt szóbeliszempontból, csütörtökön viszont mindkettejüknek fellépésük volt délután, Milán a Deák térre ment, Máté meg a Sylveszterbe. Marci pedig a barátjáékhoz ment délután.
Én Milánnal mentem, Feri meg Mátéval.
Milánéknál volt egy csoportfeladat, hidat kellett építeni mindenféle eszközökből, és végül leírni, hogy szerinte milyen volt a közös munka. Ez után ment át egy másik terembe egyéni beszélgetésre, ahol volt egy szövegértés, Milán szerint ez könnyebb szöveg volt, mint a Fasoriban, de lehet, hogy csak azért, mert ott röptében kellett elolvasni hangosan, és úgy válaszolni, itt meg elküldték hátra, hogy olvassa el néhányszor.
És volt lelkészi beszélgetés is, amin itt nem voltam bent, úgyhogy csak Milánra hagyatkozhatom, hogy azt mondja jó volt.

Máténak volt szöveg is és matek példa is, meg lelkészi beszélgetés.
Nem nagyon lehetett tőle érdemi információkat szerezni, de bízunk benne, hogy azért kihozta magából a maximumot.

Milán előtt van még egy szereplés holnap reggel, de már rutinból toljuk.
Aztán pedig már semmi egyéb dolgunk nincs, csak várni a március közepén kihirdetett előzetes listát, aztán majd áprilisban lesz végleges eredmény.
Eléggé belefáradtunk ebbe a fél évbe. Fizikailag és lelkileg is. Bármi is lesz a vége, jó lesz már egy kicsit szusszanni.

Hegedűs hét- Szóbelis hét

Olyan, mintha amolyan projekt-heteket tartanánk itthon is, nem csak az iskolában.
A múlt héten hegedűkoncertes hetet tartottunk, Máténak egy szombaton délelőtt-délután is volt a zenekarral fellépése, mert ők kísérték a szolfézsosok előadását, aztán meg csütörtökön tartották a félévi koncertjüket. Persze ezek a fellépések nem csupán a fellépésekről szólnak, hanem előtte próbák, főpróbák, emiatt hol a fociedzést mondtuk le, hol a hegedűórát raktuk át, szóval olyan érzésem volt, hogy valakivel mindig levelezésben vagyok.

Ott a bal szélső fekete kottállvány tövében megbújó szőke fej a mi gyerekünk :-)

Több darabot is játszottak, de most csak a Sándor napján-t rakom is ide be, mert az az egyik kedvencem. Szerintem nagyon szépen szól így zenekarra írva. Meg kicsit csalogassuk a tavaszt is :-)

Ez volt a múlt hét. A héten pedig beindult a szóbeli gépezet.
A múlt hét elején feladtam a feladnivalót, minden iskolába személyesen elvittem a jelentkezési lapokat, nem bíztam a postára, ki tudja abban az utcában van-e épp postás... a mi utcánkban hetek is kimaradnak olyakor postailag... Pénteken pedig izgatottan vártuk, hogy akkor kit hova hívnak szóbelire.
Nagy fájdalmunkra, de azért persze n émileg fel voltunk erre készülve, szóval egyáltalán nem ért váratlanul és felkészületlenül, az, hogy a Radnótiról lecsúsztunk :-( Az idén minden idők, legalábbis az elmúlt 8 év legmagasabb ponthatárát húzták meg, 87 pontot. Ettől Milán, bár jó dolgozatot írt, jócskán lemaradt. Kis vigasz, hogy legalább nem éppenhogycsak maradt le... Én korábban úgy saccoltam, hogy olyan 84-85 pont lesz a határ, ami azért lett volna nagyon bosszantó, mert annyija még lehetett is volna Milánnak, ha néhány feladatnál nem szór el pontokat potyán, figyelmetlenségből. ( volt olyan feladat, ahol a számolásból 2 tepsinyi sütire jön ki az eredmény, de a kérdés 1 tepsire vonatkozott, és persze nem osztotta el kettővel, a jó eredményt. Szóval ilyenek.. ) De 87 az még így sem lett volna meg. 
Maradt még a Deák téri, ahová ugyancsak nem könnyű bekerülni, oda csütörtökön megy majd szóbelire.
Ma kora délután már voltunk a Fasoriban, ahová végül csak beadtuk, mert ott indul természettudományos osztály, és gondoltuk, ha nem is végleg, de hatodikig jó helye lesz ott Milánnak, ha a Deák térre nem veszik fel.  Én nagyon izgultam, mert nem volt még ilyenben részünk, de Milán azt mondta könnyen vette az akadályokat, és egyébként meg azt mondják más szülők, ( nálam tapasztaltabbak), meg Marci tanítónénije hogy a Fasoriba már most, szóbeli nélkül is van annyi pontja Milánnak, hogy simán felvegyék. Mit mondhatnék.. legyen így!
Bejelöltünk még egy iskolát, ami közlekedésileg még jó helyen van, de oda nem annyira szeretnénk vinni, kicsit káoszosnak érzem az egész sulit.

Máténak kedden és csütörtökön lesz megmérettetése. Holnap egy komolyabb, tételsoros szóbelizése lesz... hát nem tudom... én eléggé parában vagyok, Máté hót nyugodt, mint mindig. Csütörtökön pedig a református gimnáziumba megy, ott szerintem jó esélyei vannak.

Szóval nemigen fogunk unatkozni a héten.
És pénteken még farsang is lesz... áááá....

Halvány pont

Tegnap voltunk Milánnal az ortopédiai klinikán kontrollon. Milán nagyon izgatott volt, mert legutóbb azt ígérte neki a doktorúr, hogy majd most megbeszéljük, hogy hogyan tovább sportolásilag.
Reggel 8.30-kor már ott voltunk, de érzetem én, hogy nem leszünk csak úgy sittysutty kész, úgyhogy nem is nagyon izgattam magamat azon, hogy hol az egyik folyosón várakozunk, hol a másikon. Pedig Domos doktornak aznap nem is volt rendelése, csak pótnapot tartott, mert amikorra időpontunkk volt, jan.30-ra, akkor lemondta, mert nem volt a kórházban. Szóval alig páran voltunk csak, akik hozzá vártunk, de egy kisbabás nő mégis úgy kiborult, hogy ő már 1 órája itt áll.
Mi meg a másik anyukával csak összenéztünk mosolyogva, hogy ó, 1 óra... ugyanmár... 1 óra várakozás már fel sem tűnik... de hát majd megedződik ő is, ha rendszeresen kell majd jönnie, ha meg szerencséje van, és nem, akkor meg majd elfelejti ezt a kellemetlenséget.

Szóval mikor bekerültünk, akkor a doktorúr jól megtornáztatta Milánkát, forgatta jobbra-balra, ahogy szokta, és nagyon elégedett volt, és nagyon megdicsérte, hogy milyen klasszak a mozgásai. Azt mondta, hogy már szinte csak egy hangyányi eltérés van egy egészségeshez képest, és ez nagyon-nagyon jó eredmény.
Felküldött röntgenre is, hogy lássuk, mi a helyzet. Ott is vártunk. Majd lent megint.
A röntgenfelvételen is nagyon szép volt Milán csontja, szinte teljesen visszaépült az csontjának az íve, nem olyan lerágottcsont jellegű, mint amikor először odakerültünk a klinikára, hanem gyönyörűszép!

Úgyhogy ennek fényében, és miután Milán nagy bociszemekkel kérdezte, hogy akkor visszatérhet-e a sport világába, orvosi engedélyt kapott heti 1 fociedzésre!

Milán nagyon boldog. Túl boldog is, mert a nagy örömnek félek, hogy az lesz a vége, hogy nagyobb elénnal veti bele magát a munkába, mint kellene. Ő persze már moströgtön menne edzeni, de nem eszik olyan forrón a kását, mert ki kell még találni, hogy melyik nap fér bele neki a saját és a többiek programjaihoz igazodva.
Persze ő nyaggat, hogy beszéljek Gyurival. Beszélni is fogok, de nekem még aludnom kell erre egy párat, de a végén úgyis beszuszakoljuk majd valahová azt az 1 focit.

Úgyhogy lassan talán kimondhatjuk, hogy a végére értünk a történetnek. Aminek persze sosem lesz igazából vége, mert kontrollra folyamatosan kell menni, de legközelebb 2021. februárjára kaptunk időpontot :-)  De egy nagyon halvány pontocskát talán kitehetünk most már.

Dzsungel könyve

Gyorsan elmesélem, hogy ne csak a iskolás ezmegazokkal nyűglődjek folyomatosan, hogy múlt héten színházban voltunk!
Bár érintőlegesen ez is összefügg a fiúk beiskolázásával, mondom én, hogy most minden e körül forog mifelénk... Merthogy a szóveli beszélgetés kötetlenebb részén arról is kell/lehet beszélni, hogy mi az ami érdekli a gyerekeket, amivel szívesen töltik a szabadidejüket, meg ilyesmi.
A Radnótiba pl. egy "színes oldalam" bemutatkozó portfóliót kell készíteni A4-es méretben, amin minden rajta van, amivel a szabadidőt szívesen eltölti a gyerek, legyen az bármi. Nyilván lesz olvasós rész, meg sportos, meg zenés, meg játékos, és ide gondoljuk  a színházas részt is. Csak az elmúlt félévben pont a szombati előkészítők miatt nemigen érte színházas élmény a fiúkat, amikor meg elkezdtem sorolni, hogy na de korábban miket láttunk, csak néztek kerek szemekkel, hogy azt ők már elfelejtették.
Úgyhogy január végén, nekiestem a számítógépnek, hogy megpróbáljam a lehetetlent, hogy pár hét távlatában találjak egy jónak mondható, nekik való, érdekes előadást, amire még van jegy. Aki próbált budapesti színházakba jegyet venni, az tudja, hogy ez gyakorlatilag a lehetetlennel egyenlő, mert még ha van is jegy, sokszor csak 2, vagy ha több van, akkor szétszórva van a nézőtér minden sarkában, vagy annyira rossza helyen vannak, hogy nem látni onnan semmit, és még sorolhatnám... A jegyek áráról pedig nem is beszélve, hogy irdatlan drágák, ha azt mondom, hogy ötünknek nem jön ki egy huszasból a jegy, akkor nem túlzok egy fillért sem.

Szóval néztem napokig, de aszínházak oldalán ilyenkor már nem lehet venni csak távoli előadásokra, úgyhogy naponta többször rámentem a az eladó színházjegyek facebook csoportra, hogy hátha..
És ott futottam bele egész véletlenül a múlt vasárnapi Dzsungel könyvébe. Amit ráadásul már ezer éve nézegetek, de mindig lecsúsztunk róla, mert annyira nem vagyok elhivatott, hogy pénztárnyitáskor már üljek a gép előtt, vagy álljak sorba.
Mondjuk a hölgynek is csak 4 jegye volt, de nem variálhattunk sokat, gyorsan lecsaptam rá.

És bár én is felajánlottam, hogy itthon maradok, és menjen csak Feri a gyerekekkel, de végül mégis ő maradt itthon, mi pedig négyesben színházaztunk.

Az erkélyen ültünk, és szerintem teljesen jó helyünk volt, mindent jól láttunk, és nem is tűnt messzinek a színpad, a Pesti színház nem túl nagy, olyan kis családias, szóval elégedett voltam.
És az előadás!!! Ó az is annyira jó volt! Pont annyi volt a zenés-táncos rész és a szöveges aránya, hogy épp emészthető volt még a gyerekeknek is. És nekem nagyon bejöttek  a Geszti -féle szójátékok és rímkaraték, bár tény, hogy nagyon kellett figyelni. Talán emiatt is nem ajánlja a honlap 10 év alattiaknak, hiába, hogy maga a sztori már jóval kisebbeknek is ismerős.
A zenés-táncos-éneklős részek pedig igazán lenyűgözőek voltak. Tényleg érdemes megnézni, nagyszerű kikapcsolódás volt!
A gyerekeknek is tetszett, még Marcinak sem volt unalmas, már csak a vége felé kezdett el elálmosodni.





Ha tehetitek, nézzétek meg!