Sportnap

Szombat délelőtt volt az az ominózus futónap, amire Máté is benevezett az iskolában. Időközben az oviban is ki lett plakátolva, bár ott nem volt olyan nagy a kampány. Egészen aznap reggelig nem volt kialakult koncepciónk, hogy hogy is fogunk futni, én tudtam, hogy az 5 km-t lefutom, de a kérdés az volt, hogy ki fut Mátéval. Mivel nem volt akire rábízhattuk volna Marcit, így csak egyikünk mehetett, pedig minden résztvevő pontot ért az iskolának. De majd lesz ez még másképp is.

Amikor odaértünk, akkor beregisztráltunk, megkaptuk a rajtszámainkat. Marcit is beneveztük a 3-4 évesek kategóriájába, 300 méter volt a távja :) Ő futott először. A rajt előtt Milán is odapattant Marci túloldalára, hogy ő is jön Marcival, így ketten kísértük. Édes volt nagyon, ahogy kapkodta a kis tappancsait. :) Helyezést nem értünk el, az első 3 fiút és lányt díjjazták, de egy különdíjat azért megérdemelt volna szerintem, messze ő volt a legkisebb a mezőnyben.

Rögtön ezután Milán jött a saját korosztályában. Itt már nagyobb volt a verseny.

Itt már eléggé fáradt, de a végén még azért még rákapcsolt.

A közepe felé szemmel láthatóan kicsit elfáradt, rutintalanul sprintben indult, de végül ügyesen összeszedte magát, és még rá tudott kapcsolni a végén, így nagy hajrával 3-dik lett a fiúk között! Hát nagyon boldogok voltunk! Milán meg nagyon büszke:)

Aztán pár futamot kihagytunk, Máté a 7-10 évesek rövidtávján nem indult, csak a 2200 méteren. Mivel nem tudtuk, hogy mennyire fogja majd bírni, nem akartuk kifárasztani feleslegesen egy rövidtávval. Ő ment volna persze. 

Aztán végre eljött a Máté futama, erre vártunk egész addig, ezért voltunk ott, a többi csak szorgalomból ment. Máté végül Ferivel futott.Volt már vagy 11 óra, ha nem több is, tűzött a nap.

Rajt előtt

Már izgatottan a rajtvonal mögött.

Végül elrajtolt a menet. Míg ők futottak addig mi letelepedtünk bábszínházat nézni, meg Marci kipróbált mindenféle akadálypályát, meg trambulint. A szervezés milyenségéről lehetne rosszakat (is) írni, pl. hogy csúszott az egész program, hogy az eredményhirdetés mindennek a legeslegvégén volt, tehát az ovis futások után még jó sokáig ott kellett aszalódnunk a napon, stb... de amire nem lehet panasz, az a kiegészítő programok voltak. Szerintem nagyon sokrétű és érdekes volt, nem csak a színpadi programok voltak nagyon jók, hanem az egyéb sportlehetőségek, akadélypályák, minigolf, gyeplabda, kapurarúgás, célbalövés, szóval ez a része tényleg nagyon klasszul össze lett rakva. Én mondjuk néhány sátrat felhúztam volna a focipályára, mert árnyék az nem sok volt, szinte semmi. 

Na de... míg mi felfedeztük a terepet a kicsikkel, addig Mátéék futottak. Aztán egyszer csak feltűnt a pályakapuban az első befutó, és akkor már elkezdtem őket nézegetni, de gondoltam biztos hátrébb jönnek még. Aztán egész váratlanul nem sokkal később felbukkantak a kapuban! Nem is esett először le, hogy ők azok, túl korainak éreztem a befutást, balga módon elfelejtettem stoppert kapcsolni, de a szemem sarkából ismerősnek tűnt az a piros pólós fehér sapkás, és fehér pólós kék sapkás páros. :)  Gyorsan riasztottam Milánt, hogy itt vannak Mátéék, szaladjon melléjük és bíztassa őket. Onnan messziről egész jó formában voltak, szépen lendületesen jöttek a cél felé, még meg is hajtották kicsit a végét. Nagyon ügyesek voltak! 

Ott jönnek, pirosban Feri, jobbról Máté, és Milán fut feléjük a füvön.

Célbaérés utáni frissítés.

Azt mesélték nagyon jól ment a futás, az elején szép lassan mentek, a végét pedig meghúzták. Azt mondta Feri, hogy hamarabb is elkezdhettek volna gyorsulni, mert végül Máté bírta szépen. De nem baj, szerintem így is nagyon ügyesen lefutotta. 2200 méter azért nem kevés, pláne abban a tűző napban, ami volt. Sajnos érmes helyezést nem sikerült elcsípni, de a célban mondtak valamit nekik, hogy ők lettek az iskolából a 4-dikek, vagy 5-dikek, ami azért egész szép eredmény, pláne, hogy az alsósok elsőtől negyedikig együtt futottak. 

Már csak az én 5 km-em volt vissza. A fiúk megtámadták az ugrálóvárat, ami nem bizonyult nagyon jó ötletnek, mert tűzforró volt, és emiatt locsolták, így viszont elég undorító sáros trutyi úszkált az alján. Hátul talán jobb volt a helyzet. Mindenesetre jóóóóó nagy vár volt, sosem láttam még talán ekkorát, jó sok gyereket elnyelt. 

 Én otthagytam őket az ugrálóvárban, és elindultam a rajthoz. Iszonyat meleg volt már ekkor, és hát az egész napos folyadékbevitelem sem volt túl sok, éreztem, hogy nem lesz ez az 5 km olyan leányálom, még ha a táv hosszúsága nem is jelent problémát. Egy darabon egész jó is volt, ott ahol árnyékos volt egy kicsit a pálya, aztán a napos részen nagyon kínlódtam, közben rájöttem, hogy a hátizsákban felejtettem a zenejátszómat, ami jó lett volna ha nálam van, a zene sokat dobott volna rajtam. Ráadásul a gps sem találta meg a jelet, így távot nem tudtam mérni, csak időt, a távot pedig próbáltam kikövetkeztetni. Végül persze beértem, szerencsére az utolsó párszáz méter árnyékosban ment, így jobban össze tudtam szedni  magam a végére. Az én mérésem alapján rekordidőt futottam, 23:49 lett a vége. Más mérés meg ugyebár nem volt, így csak a sajátomra tudok hagyatkozni. 

Négy pohár vízzel tudtam magamat a futás után visszahozni emberi szintre, és elindulni megkeresni a fiúkat, akiket a színpad előtt találtam végül meg. A színpadon pont a 3 kismalac mesét mesélték, ami Marcinak a kedvence, ott is volt fent a színpadon ő is, és lelkesen fújta el a házakat. :)

Az eredményhirdetést már teljesen szétesve vártuk. A fiúk a vizeskapuknál frissítették magukat csatakosra, nagy nehezen (kölcsönpénzből, mert nem tudtak visszaadni a miénkből)  sikerült vennünk két lángost, amivel lefoglalták magukat a napernyők alatt.

Milán már tűkön ült, hogy mikor szólítják  már őt, mi is nagyon vártuk már, mert akkor végre utána indulhattunk haza a boltba.

Aztán végre szólították Milánt, aki nagy büszkén vonult fel a nagyszínpadra, de mire felért elveszett a hangja, pedig mikrofont is tartottak elé :) Kapott érmet, meg oklevelet, meg valamilyen vásárlási utalványt. Nagy volt a boldogság!

Egész nap a nyakában lógott az érem, úgy kellett lekönyörögni róla. Felakasztottuk az enyémek mellé, hogy el nem vesszen :) Ma oviszünet van, de holnap visszük az oviba megmutatni. Addig meg óránként megnézzük, hogy megvan-e még. :)

Jó móka volt! Csak ne lett volna olyan szörnyen meleg, az nagyon sokat kivett belőlünk erőnlétileg. De hát nyár van, nyár van:) Most már 1 hát múlva igaziból is. Visszaszámolunk.
Már csak 5 nap a szünetig!

Sakkos

Máté év eleje óta jár sakkozni. Nem mindig lelkes, volt egy időszak, amikor nem nagyon volt kedve menni, de aztán nagyon lökött rajta, hogy Attila bácsi mindig nagyon megdicsérte, meg kapott jutalomcukorkát, meg csokit, Attila bácsinál mindig csurran-cseppen valami, meg volt félévkor a házi sakkbajnokság, ahol Máté kezdőként is szépen szerepelt, és ezek az apró, de fontos dolgok nagyot dobtak Máté lelkesedésén. Attila bácsi mindig elmondja, hogy milyen jól játszott aznap Máté, hogy jó-jó még nem vérprofi, nyilván, de látszik rajta, és a játékán, hogy motoszkál valami a fejében játék közben, nem csak úgy lépeget, és ez jó. Kérdezte egyszer, hogy szokott-e itthon Máté játszani. Hát meg kellett neki mondanom, hogy nem igazán van itthon partnere, mert én azon a bizonyos lépegetős szinten nyomulok max., szóval én nemigen szoktam a magam részéről erőltetni, hogy sakkozzunk. Erre javasolta, hogy ha nem ellenkezik az elveinkkel, akkor játszhat az interneten is sakkot, akár a gép ellen, akár csatlakozhatunk is egy csoporthoz, és egymás ellen. Máté persze rögtön vérszemet kapott. Ezt persze meghallotta :)

Meg is néztünk akkor rögtön, mikor hazaértünk, egy ilyen internetes sakkot. Többféle is van, több szint közül lehet választani, természetesen mi az alapszintet választottuk. Rákattantak. Nemcsak Máté, Milán is. Naná hogy, a gépen már ő is akart játszani. :)

Azóta hullámokban eszükbe jut, hogy játszanak, és ha nincs más, akkor meg is engedem nekik. 

Tegnap Milánnak jutott megint eszébe, hogy játszana. Máté meg Marci lent fociztak az udvaron, Milán sakkozott, én meg vasalás közben néha odapislantottam. 

Egyszer csak azt látom, hogy Milánnak is két bábuja van, meg az ellenfélnek is. (a gép ellen játszott.) Majdnem megnyerte a meccset a gép ellen!!! Alig hittem a szememnek.

Persze jó nagy adag véletlen is közrejátszott benne, nyilván. De akkor is! Sosem tanult sakkozni, csak Mátétól.

Az idei ovis ballagás kapcsán

Nyilván velem van a baj, amikor az oviban véletlenül elcsípem a lépcsőn éppen dalolva levonuló ballagó nagycsoportosokat, és nem tudom megállni bőgés nélkül, pedig nincs is az idén ballagó gyerekem. 

Nem is tudtam hirtelen eldönteni, hogy azért sírok, mert tavaly volt, és úgy elröppent ez az év, mint egy pillanat, vagy azért mert jövőre lesz, és úgy el fog röppenni az előttünk álló is, mint egy másik pillanat. Nem is jutottam semmire.

Fradimeccs!!!!

Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy éppen gyereknapra, gyereknap előnapjára, esett egy olyan fradimeccs, amire mi is ki tudtunk menni. És hát mi lehetne nagyobb élmény a fiúknak, mintegy régóta várt focimeccs :) 

Nagyjából azóta, mióta elkezdték építeni az új stadion, azóta mondogatjuk, hogy majd egyszer kijövünk. Aztán néztük, ahogy építik, aztán néztük, ahogy elkészül, és közben a fiúk megszállott focisták lettek. Idénre már mindenképpen be volt tervezve egy fradimeccs. Csak amikor jó lett volna, akkor mindig este játszottak, ami nekünk nem jó. Most viszont szembe jött velem hét elején az esemény, és láttam, hogy fél 5-kor kezdenek. Na és akkor rá is álltunk a témára. Nem volt olyan egyszerű menet, mert a jegyvásárláshoz kell szurkolói kártya, ami nekünk még nem volt, de a fiúknak meg mindig volt valami délután, így csak pénteken tudtunk elmenni kártyát csináltatni, meg jegyet venni. 

A fiúk teljesen be voltak sózva. Mikor mentem Milánért az oviba, akkor először legörbült a szája, hogy miért jöttem ilyen korán, de mikor eszébe juttattam, hogy megyünk a stadionba, akkor bezzeg már fülig ért a szája, és készült, mint a huzat. Máté is pikkpakk lent volt. Gyorsan elbuszoztunk-villamosoztunk a Népligetig, út közben még 2 stadiont is érintettünk, és Milán mindegyikre rágerjedt, hogy húúú most kell leszállni, közben végig nagyon vicceseket fecsegett. 

Végre megérkeztünk, és először megcsináltattuk a kártyákat. Pillanatok alatt elkészült a 4 kártya, Milánnak még nem is kellett volna, mert csak 6 éves kortól kell, de mivel nem sok van már vissza neki a 6-ig, így ő is kapott. Aztán megvettük a jegyeket is.

Máté még a shopba is be akart menni, hogy " akkor most vegyünk meg mindent, ami kell!" Mármint trikót, sálat, kellékeket. Ezt most kihagytuk, nem is lett volna már nyitva. 

Másnap a fiúk már reggel óta lázban égtek, de valamilyen csoda folytán ebéd után mind a ketten úgy aludtak, mint a bunda, úgy pattantak ki az ágyból, mikor mondtam nekik, hogy indulni kell, a meccsre, mintha rugón feküdtek volna. :)

A belépésnél kicsit eltöltöttük az időt, mire leadtuk a Marci bicóját, meg amíg becsekkoltunk, meg amíg mindenki átnéztek, kivéve Marcit, mert ő elmenekült a motozás elől, addigra már csak pár perc volt a kezdésig, sőt... a szektorlépcsőn már az induló dallamára vonultunk fel. 

Az első félidő nagyon hamar eltelt, és bár ebben a félidőben nem született gól, de sokszor volt támadás, meg szabadrúgás, meg szöglet, így elég sokszor nagyon közelről láttuk a játékosokat. Milán meg Máté teljesen együtt élt a meccsel, Milán ült mellettem, úgyhogy őt jobban hallottam, és ő mindig fűzött valami megjegyzést a látottakhoz, "ezaz Böde!", " ej, be kellett volna lőni!" meg ilyesmik. Marci kb. 10 perc alatt profin megtanult fújjogni, és nagyon vártam, hogy mikor veszi át a "hülye vagy, meg a mocskos lilák" rigmusokat, de ezt végül nem tette a magáévá, de lelkesen tapsolt a tömeggel, és néha bekiabált magasba emelt kézzel, hogy góóóól!, amikor persze nem volt az. :)

 Ja és a sas! Aki az első félidőben ott kóborolt a környékünkön, és itt-ott le is ült. Mellénk sajnos nem ült le, pedig volt mellettem szabad szék, de Marcit így is lekötötte egy jó darabig.

A szünetben összefutottunk Diussal egy pillanatra. Ejjjj, olyan rövid volt az a szünet! Na de majd legközelebb majd jobban kitaláljuk. 

A második félidőt góllal nyitottuk, amit mi még a lépcsőn ácsorogva láttunk, nem láttunk, én nem láttam, hogy a többiek látták-e nem tudom. Mindenesetre együtt örültünk a tömeggel. 

Ez a félidő már húzósabb volt Marciszempontból, már inkább csak jött-ment, szerencsére mellettünk volt néhány üres szék, csak a sor végén ültek megint, így ott egy kicsit elvolt a székekkel. Aztán a telefonon nézegetett képeket, meg kekszezett, és igazból akkor lett eléggé elviselhetetlen, amikor elfogyott a víz, és nem akarta megérteni, hogy elfogyott. Ekkor már csak olyan 10 perc volt vissza a meccsből, vagy negyed óra. 

A meccs végén volt még éremátadás, ebből onnan fentről nem sokat láttunk, csak a kivetítőn. Kicsit még tébláboltunk ott a lelátón, felmentünk a tetejére, kinéztünk, lenéztünk, lementünk, vártuk, hogy hátha még kicsit közelebb jönnek még megint a játékosok a kupával, de már nem jöttek mi felénk.

Jól éreztük magunkat, jó meccs volt! Szerencsére győztünk is :) Biztos, hogy megyünk még máskor is!

A hazafelé út viszont borzalmas volt. Marci, mivel keveset aludt, meg azért mégiscsak meccsen volt, hullafáradt lett ekkorra, és teljesen használhatatlan volt, hisztizett, nem jött, nem csinálta, nem akarta, ordított. Ebben egy darabig Milán is a partnere volt, így Milánnal is össze kellett veszni. Máté volt az egyetlen, akire nem volt panasz. És még a villamos sem járt egy darabon, így egyel többször kellett várakozni és átszállni. De végül csak hazaértünk.
Ősszel folyt. köv. Addig is Hajrá Fradi!

Mesedélután

Csütörtökön délután, amolyan évzáró gyanánt mesedélutánt rendeztek a Csillag csoportosok. Ebben az oviban valahogy nem szokás külön évzáró ünnepséget tartani, Mátéék mindig az anyák napjával egybekötbe tartották, valamikor május közepe felé, Milánék pedig így, egy délután, mindenféle faxni nélkül, tartanak még egy kis összeröfit.

Mátéért gyorsan elszaladtunk Marcival, így hármasban foglaltunk helyet az első sorban. Vaciláltam, hogy a hátsó sor lenne-e jobb Marci miatt, aki ha akar, akkor ott el tud hátul bogarászni, vagy az első, hogy jól lásson-halljon, és majd leköti az előadás, végül Milán mondta, hogy előre üljünk, úgyhogy így is lett.
4 mesét adtak elő a gyerekek, vegyesen volt benne bábozós, meg nem bábozós.

A három pillangó
Az aranyos tarajos kiskakas
A vityilló
A vajaspánkó

Milán az elsőben és az utolsóban szerepelt. A három pillangóban ő volt a napocska.

A vajaspánkóban pedig a róka, aki a legvégén bekapja a vajas pánkót. :)

Annak ellenére, hogy itthon Milán elég nagy hangú, és szinte megállás nélkül fecseg valamit, meg dalol, és mindenről vagy eszébe jut egy nóta, vagy kitalál magának egyet, a lámpaláz nem kerülte el, és kicsit halkan mondta a rá eső pár sort onnan a paraván mögül, és majdnem elfelejtette szegény vajaspánkót is bekapni, amin jót derültünk. :)

 Nagyon ügyesek voltak egyébként, és olyan sokat nőttek, okosodtak tavaly óta! Tavaly még közös éneklés volt, meg körjátékozás, most már szinte kész színdarabot adnak elő!

Utána, szokás szerint volt egy kis eszem-iszom. A gyerekek maguk sütöttek cseresznyés pitét, és csináltak a múlt héten bodzaszörpöt is. Marci úgy foglalt helyet az gyerekek között, mintha ő is közéjük tartozna :) (azt bezzeg elfelejtettem megkérdezni, hogy mi újság az ő ovijával, hogy melyik csoportba vették fel... áááá. na majd hétfőn.)

Ovis kirándulás

9-kor indultak az ovi elől. Sosem voltam még ott az indulásnál, de most kivételesen pont elcsíptem őket, ahogy tekertem hazafelé, és messziről kiszúrtam, ahogy állnak be a buszok, így odaparkoltam a kerítés mellé én is, és már jöttek is ki a csillagosok szépen sorban, kettesével. Milán nagyon megörült, amikor meglátott. Nem számított rá. Mindig olyan kis lelkes, amikor észreveszi, hogy bekukucskálok az udvarra is, ha épp arra járok. Ilyenkor odajön, váltunk pár szót, pár puszit, és mindig mondja, hogy menjek máskor is, és nézzem meg őt az udvaron. Jó, hogy ezt még megtehetem, én is szeretem őt kicsit meglesni, hogy milyen a saját kis környezetében. 

Szóval, jöttek, és már fenn is voltak a buszon hiba nélkül. Milán a leghátsó sorban ült, az ablak mellett, így amíg el nem indult  a busz, addig milliószor integettünk egymásnak, és ezer puszit küldtünk. 

Aztán a busz kigördült az utcából, mi pedig Marcival hazajöttünk, és egész nap azon aggódtam, hogy vajon elviszi-e a fejüket az a tomboló szél, ami olykor feltámadt, és szaggatta a környező fákat. Délután kiderült, hogy bár nem volt nagyon meleg, de ennyire, mint itt Pesten nem is fújt a szél, jó idő volt, igaz, pulóveres. De sebaj. Legalább nem esett. 

A domonyvölgyi lovasparkba én már ezer éve készülök, de még nem voltunk sosem. Igaz, hogy többnyire csak akkor jut eszembe, amikor a 3-as úton elhajtunk a Domonyvölgybe menő út mellett, aztán megint elfelejtem. Most, hogy Milánék ott voltak, és Szilvi néni lelkesen fényképezett, megint fellelkesültem, mert az a hely valami csodaszép lehet! Szép, ápolt zöld fű, szép épületek, körben a Gödöllői-dombság, hmmmm....

A skacok megnézték a háztáji állatokat, kicsiket és nagyokat, lovakat simogattak, szekérrel mentek, néztek valami bemutatót, még több lovat néztek, ettek, ittak, mulatoztak, és játszótereztek. 

A szekerezésben az volt Milánnak a legjobb, hogy leelőzték a galagonyásokat :) Pedig ők hamarabb is indultak! 

Szekéren

Uzsonna

Az óvónéni lelkesen fotózott, de Milánt sosem találtam a játszótéren bandázó gyerekek között. Mígnem egyszer csak jött egy sorozat Milánról, ahogy focizik. Talált két tuját, ami pont jó volt kapunak, úgyhogy szerintem ott elrugdosott egy jó darabig :)

Kérdeztem tőle délután, hogy elfáradt-e. 

- Nem fáradtam el egyáltalán. De hazafelé kicsit aludtam a buszon :)

Este sem kellett ringatni. Már a mesét alig tudta meghallgatni. 

- Anya, meséld gyorsan azt a mesét, mert már nagyon csukódik le a szemem.

Biztos jól érezték magukat. Egyszer majd elmegyünk együtt is.

Rövid hírek

- A múlt heti esőzést fennakadás nélkül túléltük. Szerencsére amikor feltétlenül muszáj volt kimozdulni, akkor épp nem esett. Viszont annyi haszna volt, hogy valószínűleg így még utoljára rá tudtam adni Marcira a cuki kismajmos esőkabátját. A következő esőszezonra már biztos kinövi. 

- Még pénteken láttunk egy rakodóautót, ami egy daruval pakolta át egyik autóról a másikra a szállítmányt. Marci le volt nyűgözve. Elég nehéz volt onnan elrángatni, pedig már mindent beígértem neki, hogy micsoda csodák várják itthon, de ő kitartóan csak nézte az autót. Biztos a srácnak is jó volt, aki irányította, hogy fél órán át bambultuk, hogy mit csinál.

- Marci észrevétlenül elkezdett beszélni. Persze ideje volt már, de mégis olyan furcsa, hogy egyre jobban érjük egymást. Vannak kedvenc szavaim, kifejezéseim, pl. a totitoooota tejiabbal 

- Tegnap este Feri levitte az etetőszéket a pincébe. Egy ideje nem volt már jogosultsága a konyhában lenni, mégis kellett nekem némi lelki felkészülés, hogy ezt meglépjük, hiszen a valaha szép kék, mára már borítását vesztett fakó szürkéskékre kopott etetőszék idestova 7 éve a konyhánk dísze volt. :( Mindig volt ki üljön benne. Hát most lekerült a pincébe. A babakocsi, a kiságy, és a hintaló mellé.

Vadiújan, még 2008. júliusában, Mátékával.

- A pünkösdi hosszú hétvégét Ózdon töltöttük. A fiúk ilyenkor mindig nagyon egymásra találnak.

Ugyanez libasorban

És futottam is persze. 

link

- Ma reggel pedig meglett a fiúk nyakkendője, amiről azt hittem, hogy tavaly februárban elveszett. Feri öltönynadrágjában volt. 

- 3 hét van még a suliból. Ebből kettő relatív húzós, hátravannak még az év végi dolgozatok, de közben ezer program és kirándulás is be van tervezve.Holnap Milánék a Lázár Lovasparkba mennek, Domonyvölgybe. Egész napos kirándulás lesz, szerintem überkirály lesz, és remélhetőleg addigra az időjárás is kegyes lesz hozzájuk.  

Pénteken Mátéék mennek a sportágválasztóra. Szintén egész napos projekt.

Szóval  csak kibírjuk már valahogy ezt a néhány napot. Féllábon is.

Futótárs

Már egy ideje, nagyjából azóta, mióta világos van még akkor, amikor elmegyek este futni, mondogatja Máté, hogy ő is jönne velem, de eddig ez mindig elmaradt, mert valljuk be macera, meg idő, mert egyszerűbb nekem egyedül gyorsan futócipőt húzni, amikor van még vacsora előtt egy fél órám, meg, meg, meg.... 

De tegnap hozott haza egy értesítést a suliból, hogy idén is lesz a patak parti sportnap, amin az iskolák és óvodák versengenek, kiegészülve a szülőkkel, és futóversenyek vannak mindenféle korosztályban. Az alsós táv, nagyon durva, 2200 méter. Szerintem elég sok. Legalábbis egy elsősnek. Negyedikeseknek már lehet, hogy nem annyira az. Persze nem helyezésre megy a dolog, hanem teljesítésre, mert minden célbaérkező, és annak a hozzátartozója aki vele célba ér, pontot ér az iskolának, óvodának, és a győztes intézmény kap vmi vásárlási utalványt.Hogy mekkora összegűt, azt nem tudom. Mindenesetre jó kezdeményezés ez arra nézve, hogy szülő-gyerek együtt mozogjon, és ez a nagyon fontos.

Így aztán tegnap este Máté velem tartott a futópályára. A 2 km-re azért mindenképpen edzeni kell, akár számít az idő, akár nem. Ő bicajjal jött a pályáig, én futottam mellette, és a pályán csatlakozott. Mondtam neki, hogy menjünk lassan, és amikor elfárad, akkor nyugodtan pihenjen, vagy lassítson, vagy sétáljon kívül, és a következő körben újra csatlakozik. 

Persze Mátét vitte a lelkesedés, és majdnem olyan tempót futottunk együtt, mintha egyedül mentem volna. Nem volt nagy különbség. Így futott le velem 2 és fél kört, majd felet sétált, én meg futottam tovább, és amikor összetalálkoztunk újra jött velem 1 kört, majd felet megint sétált, és futott még egy felet. Szóval összességében egy másfél kilométert lenyomott, és mondom, nem kis tempóban! Nagyon ügyes volt! 

Futás közben meg néztem a szemem sarkából, ahogy ő is néz a szeme sarkából, és lesi el a mozdulataimat. Hogy hogy tartom a kezemet, hogy hogy lendítem, hogy veszem a levegőt, stb... Olyan édes volt! 

Ez most csak amolyan bemelegítő edzés volt. A következőre már felkészülten megyünk, és lassú tempóval megpróbálunk minél több kört egyben lefutni. Nekem is jobban oda kell figyelnem, hogy a saját tempómnál lassabban menjek. Aztán majd rákapcsolok utána. Nem olyan könnyű nekem, mint egyedül futónak, alkalmazkodnom. Mindenesetre most egy párszor biztos együtt edzünk majd :) És gyanítom, hogy hamarosan Milán is betársul :)

Hétvége

Elröppent. Huss. Pedig a fiúk már pénteken itthon voltak, mert se ovi nem volt, se suli. Feri sem, ő meg csapatot épített. Még korábban voltak terveim erre a péntek-szombatra vonatkozóan, hogy majd csinálunk valamit a fiúkkal, esetleg állatkert, vagy valami haveros összeröfi, de végül nem lett az egészből semmi, mert Milán sebei még mindig nem múltak el péntekre teljesen, sőt..., ráadásul pénteken újra kontrollra kellett menni, ahonnan végül átküldtek a másik rendelőbe bőrgyógyászhoz, és erre szépen rá is ment a délelőttünk és a délutánunkból is egy kicsi. Nagyjából 3 órát töltöttünk el várótermekben ücsörögve. Ehhez képest a fiúk egész jól bírták, igaz, kiolvastunk 2 könyvet, és az utolsó fél órát már eléggé szenvedősre vették, de hát ez van... egészségügy, én így szeretlek. Kárpótlásul Milán sebei azóta meggyógyultak. Legalább ennyi.

Szombaton a fiúk már reggeltől várták haza Apát, és készültek valami focimeccsre, de Apa csak délután érkezett haza. Ezt a tényt kicsit nehezen vették be. Duzzogtak is egy sort. Hogy dobjak a hangulatukon tortilla tekercsbe csavartam nekik az ebédet :) Ez a megoldás már csak amiatt is szerencsés volt, mert így valamennyi sült zöldség is lecsúszott a torkukon ellenvetés nélkül, amit mi Ferivel nagyon szeretünk, de a gyerekek nem annyira, ők inkább zöldsaláta pártiak. 

Aztán. Képekben.

Milán kapott Júlia nénitől egy képeslapot névnapjára. Úúúúgy örült neki, hogy legalább százszor fel kellett neki olvasni, majd délben is, és este is azzal aludt. :)

 

Máté olvas a teraszon, a háttérben a többiek trambulinoznak.

Sütöttünk süteményt is. Marci segített. :)

És máris itt volt a vasárnap. Amikoris főztem egy kis bodzaszörpöt :)

Milán nagy örömére. Ő a legnagyobb bodzaszörpivó nálunk.

Alvásidőben pedig elmentem, és futottam egy jó kis 10 km-t a Coca-cola futónapon. :) Remek volt! Jó idő volt, leszámítva azt a néhány viharos széllökést, de az már semmi. 

Tavaly is itt voltam, ez volt az első 10 km-es hivatalos futásom. Nem szeretem a verseny szót, mert nem versenyez igazából, inkább egy szuper közösségi élmény. 

Eléggé utolsó pillanatban neveztünk, sokáig úgy volt, hogy nem is leszünk itthon ezen a hétvégén, de amikor hétfőn olvastam, hogy van még pár száz hely, akkor Feri végül is rábólintott, és "elengedett". :) 

A fiúk végül nem jöttek velem, megint csak, mert nagyon Marci alvásidejében volt a futás. Sajnáltam is, hogy nincsenek ott, mert nagyon jó hangulat volt a nagyréten, és folyton eszembe jutott, hogy ez, meg az, hogy tetszene nekik. Na de majd jövőre már Marci is nagyobb lesz :) 

A futás végül egészen jó volt, jobban is esett, mint a múlt heti eu-s futás, igaz, most kicsit jobban is figyeltem, hogy ne fárasszam ki magamat már az első felén. És még így is volt egy szenvedős két kilométerem 6-8 km tájékán. végül egész jó idővel, 55.32-vel értem célba, ami 4 perccel jobb idő, mint a tavaly ugyanekkori. Legmerészebb álmaimban volt egy 55 percen belüli futás, bár tudtam, hogy ahhoz nagyon ki kellene futni magamat, de ezzel is teljesen elégedett vagyok.

Nem nézek ki túl jól futás közben, szó mi szó.