Séta a futópályán

Nagyon durva hétvégén vagyunk túl, minden értelemben. Nagyon jó is volt, meg kevésbé jó is, de most még nem erről lesz szó, mert az majd egy hosszabb lélegzetű bejegyezés lesz, és ahhoz még erőt is kell gyűjtenem, hanem egy korábbi sétánkról mutatok képeket. 

A házunk mellett  indul (vagy folytatódik?) egy jó kis bicikli- és séta út a folyó mentén. Erre szoktam futni, és a fiúk nagyon kíváncsiak voltak rá, így az egyik délután, amikor már elég késő volt egy nagyobb sétához, erre indultunk. Én olyan 3 kilométert szoktam futni, ami kevesebb mint amennyit otthon, de alattomos emelkedőkkel van tarkítva a pálya, ezért fárasztóbb is. Hogy ezért-e vagy másért még nem tudom, de nem is esik olyan jól, mint otthon, nincs bennem az a nagy felszabadultság amikor visszaérek, nem érzem azt sem ilyenkor, hogy maradt volna bennem erő, sőt... az utolsó kanyarokat már eléggé nyögvenyelősen, a becsület kedvéért teljesítem. Keresem az okokat, és győzködöm magamat, hogy ne adjam fel. 

A vár alulról:

 A fejünk fölött megy az autópálya:

Nem addig mentünk, ameddig én futni szoktam, hanem tovább, mert ahol én meg szoktam fordulni, onnan vezet tovább vezet az út egy emelkedővel be az erdőbe, és elmentünk megnézni, mi van arra. Ha esetleg egyszer arra vetemedek, hogy továbbfutnék, akkor tudjam, mire számítsak. ( nem hiszem hogy arra fogok vetemedni.) 

És mentünk-mentünk, emelkedőn fel, lejtőn le, és addig -addig mentünk, míg az út végén már feltűnt a szomszéd falu. Aztán utóbb utánanéztem, és lehet, hogy az is még Mezirici volt, csak elválasztotta azt a részt egy nagy rét, nem tudom. Mindenesetre jól kimentünk a világból. 

Elmentünk az út végéig, ahol már bicikliút vége tábla volt, és visszafordultunk. Ha egyszer korábban indulunk erre sétálni, talán megnézzük azt is, mi van az úton túl.

Most viszont pont elég volt ennyi, Milcsinek kicsit sok is, mert ő már csak úgy vonszolta magát haza. Marci pedig rendszerint az érkezés előtt 5 perccel aludt el.

Milán szerint

Milánnak, a maga nem egészen 4 évével még van egy kis restanciája az országok-városok terén. Neki az a lakás ahol lakunk, az jelenti Csehországot :) Ha sétálunk, vagy vagyunk valahol, de ő már haza szeretne menni, akkor egyre csak azt hajtogatja, hogy :
- Mikor megyünk már haza Csehországba?

Én meg ha gonoszkodok vele, akkor csakazértse értem, és játszom a hülyét. 
- De Milán, most is Csehországban vagyunk!
- De mikor megyünk a MI Csehországunkba? Ahol alszunk?

Szóval nekünk van egy saját Csehországunk:) Bibibi :-P


A másik, hogy Milánnak, ha várról van szó, akkor az csak és kizárólag csak Sümeg lehet. 
Amióta beszéltük, hogy majd felmegyünk a várba, meg majd megnézünk ilyen, meg olyan várakat, és az milyen jó lesz, azóta folyton azt kérdezgeti, hogy 
- Mikor megyünk Sümegre?
- Sümeg most nagyon messze van tőlünk, most nem megyünk oda. 
- De a csehországi Sümegre!!!!! Mikor megyünk ?

Őszi séta a mezirici várban

Kedden nagyon szép napos idő volt, amit jól ki is használtunk, és délelőtt is, és délután is hatalmasat sétáltunk. Délelőtt csak egy laza boltos-folyópartos-kacsaetetős sétát tettünk. A fiúk észrevettek kacsapárt, és meg akarták őket etetni. Az első kiflimorzsára viszont a világ minden tájáról odasereglettek a kacsák, és csak jöttek, jöttek ki a partra, és nagyon pofátlanul kérték a skacoktól az elemózsiát. Addig-addig csipegették nekik, hogy végül alig maradt a kezükben valami. Milán jól meg is haragudott rájuk, mert megették a kiflijét :) Próbálta elhesegetni őket, hogy most már hagyják békén, de ezek a büdös kacsák csak caplattak utánunk. 

Délután pedig a fejünk fölé magasodó várba mentünk sétálni, vagyis annak a parkjába. A vár, egy sziklára épült, és 1415-ben itt gyűltek össze a morva urak, hogy tiltakozzanak Husz János bebörtönzése ellen. A vár mellé a 16.században egy kastély is épült, amelyhez számos legenda fűződik, mint pl. a "feneketlen" kútját állítólag az ördögök ásták. A kastélyban ma múzeum van, eredeti bútorokkal, de csak hétvégén van nyitva. 

A vár belső udvarán áll néhány gesztenyefa, amiről rengeteg gesztenye hullott le, és még folyamatban is volt. Erősen kellett figyelni, nehogy a csapásirányba álljunk, mert csak úgy potyogtak le a gesztenyék. A fiúk persze őrült gesztenyegyűjtésbe kezdtek, és hipphopp teliszedték a babakocsi alját. Volt némi sértődés, amikor a felét kipakoltattam velük, és igazából a másik felére sincs itt nagy szükségünk, de ahhoz mindenképpen ragaszkodtak, úgyhogy vennem kell majd fogpiszkálót! Az udvaron viszont egy tízévesforma kisfiú kosárba gyűjtötte a gesztenyét, és valami sufniba hordta be. Miután a fiúkat letiltottam a további gyűjtésről, mondtam nekik, hogy ha ragaszkodnak ahhoz, hogy szedni akarnak gesztenyét, akkor segítsenek a fiúnak, és rakják a kosárba. Segítettek is, és még segítettek is volna, ha én el nem unom magamat idő előtt. 

Nagy nehezen tovább indultunk, és elmentünk egy kis halastó mellett, amiben volt aranyhal is, majd átmentünk egy hídon, ahonnan jó rálátás volt a várra. Máté mindenképpen fényképezni szeretett volna, hát fényképezett néhányat, a sétáló kutyától elkezdve mindent :) Mondjuk a kutyus tényleg aranyos volt.

A hídon túl pedig ott fogadott bennünket a hatalmas őszi park, a hulló falevelekkel, a csodás színekkel, a fák között még melegen odasütött a nap.... hát itt elidőztünk kicsit. Sütkéreztünk, mint a gyík a kövön, a fiúk leveleket rugdostak, majd kupacokat építettek belőle, majd egymást kergették, majd összevesztek, Marci is kikívánkozott, hogy a saját kezével érinthesse a faleveleket. 

 

A kert másik végén jöttünk ki, egy kiskapun, és valójában fogalmam sem volt, hogy most hol is vagyunk igazából, csak elindultunk lefelé az úton, amiről úgy gondoltam, hogy irányba visz, és pont szembe jött egy játszótér, amit a fiúknak mindenképpen ki kellett próbálniuk, mert egy kalózhajó formájú faszerkezet volt a közepén. 

A játszótéren nem volt nagy tolongás, nem úgy, mint nálunk, otthon. Rajtunk kívül még egy anyuka volt ott a két kisgyerekével, és senki más. Fura, hogy míg nálunk annyira nagy hagyománya van a délutáni játszóterezésnek, pedig mi is elég kertesházas részen lakunk, addig máshol teljesen kihaltak a játszóterek. Pl. Fr. országban sem volt nagy tumultus.

A nagy hintába pedig mindannyian elfértek. Marci majdnem el is aludt benne:)

Jól elfáradva értünk haza, de nagyon jól éreztük magunkat. Jó lenne még sok-sok ilyen szép napos délután, de ahogy az előrejelzéseket nézem nem nagyon lesz már benne részünk, sajnos :(

Marci, aki 14 hónapos

És lépeget:)

Nem jár még, csak lépeget, de azt egyre gyakrabban, egyre bátrabban, és egyre nagyobb távolságokban teszi. Mondjuk egyik szobából a másikba a rekordja, nagyjából. És borzasztóan örül, és füligvigyor, és amikor elfogy a lendület, és padlót fog, akkor nagyot kacag. Én meg egyszerűen imádom, ahogy a kis tappancsait rakosgatja, két kis kezét maga előtt tartja, és jön, és jön, és amikor elér, akkor a nyakamba borul. Jajjjj, olyan szép időszak ez! 

Tegnap este próbáltam levideózni, mert nagyon elemében volt, de persze amikor mondom neki, hogy jöjjön, akkor nem jön, jusztse, vagy ha kamerát lát a kezemben, akkor rögtön négykézlábra huppan, és rohan érte. Így nem a legjobb ez a felvétel sem, pedig ez is csak sokadjára sikerült, amikor a Nagyok sem bírták már kivárni, hogy legyen valami, és már ők is szerepelni akartak.

Amúgy meg:

Egy huncut kisördög. Komolyan! Egyik bátyja se volt ennyire rafinált, ennyire makacs. Nem mondom, hogy nem lehet rá haragudni, mert amikor éjjel órák hosszat képes forgolódni és dobálni magát, akkor azért elég morci tudok rá lenni, holott tudom, hogy biztos neki sem jó ez, csak nem tudok rajta segíteni. Vagy nem hagyja. De előtte legalább ott van a lehetősége annak, hogy másnap bepótolja az éjszakát, és aludjon, persze nem él vele, de nekem még lehetőségem sincs. Szóval... alvás terén még van hová fejlődni. 

10 fogú. Az utolsó kettőt nagy sírások és éjszakázások közepette növesztette ki. Most duzzadnak az alsó szemfogak, már nagyon várom . 

Nem feltétlenül mindenevő, mert ha olyanja van, akkor mindent elutasít, határozott kézmozdulattal jelzi, hogy menjek az ebédestányérral a sunyiba. 

Szeret a bátyjaival együtt bandázni. Ők nem mindig szeretnek vele, mert Marci rombol.Várat, garázst, bunkert, kirakóst, és nagyjából bármit pillanatok alatt darabjai szed. De azért szeretik, pátyolgatják, ölelgetik, és sokszor jófejek, mert beveszik a buliba. 

Ha jó kedve van, akkor egyébként magát is tök jól elszórakoztatja, eltologat egy autót hosszú percekig, vagy zenélget valamivel, fölmászik, majd le. 

Tulajdonképpen egy imádnivaló szeretetgombóc.

Vasárnapi kirándulások- Telč

Magunk mögött hagyva Trebicet Telc felé kanyarodtunk. Kicsit több mint fél órára becsülte az Okosunk (gps) az utat, és sanszos volt, hogy a fiúk ki fognak dőlni. Meglepő módon Máté volt az első, akit becsukott szemmel láttam, amikor hátrafordultam. Még Marci kínlódása sem zavarta a szunyókálásban. Marci egy darabig elvolt, majd Milánt szekálta a teásflaskájával, mire Milán bepöccent, és elkoboztam a flaskát, de erre meg Marci pöccent be. Milán jó fej volt, énekelt neki valamit, és addig-addig énekelgetett, míg Marci is elaludt. Milán azt mondta, hogy ő bizony a pumm-ja nélkül nem tud aludni, ne is zaklassuk ezzel tovább. 

Így érkeztünk meg hát Telc-re (be?) két alvó gyerekkel, és még a nap is kisütött, határozottan meleg lett. 

Telc történelmi belvárosa 1992-től az Unesco Világörökség része. A főtér házai eredetileg fából készültek, de egy 14.századi tűzvész után egységes  stílusban építették újjá őket. Az épületek alatt hangulatos árkádsor húzódik, kávézókkal, éttermekkel, és persze ajándékboltokkal. (az ajándékboltok többsége viszont kínai. )

A háromszög alakú teret 58 ilyen lábasház öleli körbe. 

A térre egy nagyon kellemes és ápolt "kacsás"tó mellett elhaladva, a várkapun keresztül jutottunk be.  A város a 12. századig halászfaluként létezett, majd a 13.században egy vízivárat építettek itt, amit a 16.században alakítottak át fenséges kastéllyá. Állítólag érdemes bemenni, mert van itt Kék Terem, Lovag terem, Színház terem, stb... de mi ha akartunk volna sem tudtunk volna bemenni, mert októberben sajnos már téli időszámítás van a turizmust illetően, így a legtöbb vár, torony, múzeum csak hétvégén van nyitva, és akkor is csak néhány órát délelőtt, és néhányat délután. Ottjártunkkor éppen zárva volt, de nem is terveztük, hogy bemegyünk. Túl sok volt hozzá a gyerekünk. 

Akkor, és ott, az sem derült ki számomra, hogy a vár melletti Szent-Jakab templom tornyába fel lehet menni.

Sebaj. Majd felmegyek egy másik toronyba:)

Torony helyett viszont kellemeset sétáltunk a téren, és az egyik ajándékboltos bácsitól, nem kínaitól, hanem cseh bácsitól a fiúk kaptak egy tekercset, amin rajta voltak egymás mellett a tér házai, és a fiúk ezt nézegették közben, keresték, hogy éppen hol tartunk a kis papírjukon.

És amíg Apa pénztváltott, majd maratoni cégestelefonált ( na jó, csak félmaratonit), addig mi kattintgattunk minden felállásban :) A fiúk pedig fényesre simogatták a Szűz Mária-szobor összes általunk elért figuráját. Remélem, ez majd szerencsét hoz :)

Bár állítólag Telc-et évente 200ezer turista is felkeresi, most épp nem volt nagy tolongás. Néhány motoros társaságon kívül nemigen volt más a főtéren. Minket mondjuk nem zavart, de fura, mert még az idő is nagyon szép lett ekkorra, határozottan meleg lett.

Érdekesség: Itt forgatták a Mikszáth Kálmán regénye alapján készült Fekete város film egyes részleteit. 

Szép lassan visszasétáltunk az autóhoz, és mivel jó sok időt elsétálgattunk, ezért lemondtunk Jihlaváról, átmenetileg, mert amikor elmentünk mellette, akkor elég jó kis helynek tűnt, városfallal, meg egy nagy templomos-kastélyszerű épülettel a város fölött. Szóval lehet, hogy oda egyszer majd még átugrunk, mert autópályán nagyon közel van Meziricihez. (és ott van Meki is :))