Nem szereti

Bizton állíthatom, hogy Marci nem szereti ezt a tavaszi esős időszakot, mert nagyjából az első halványszürke felhő megjelenésétől az égen, az utolsó kis apró esőcsepp földre éréséig egyfolytában, torkaszakadtából, vígasztalhatatlanul ordított, nagyjából úgy, mintha tényleg a bőrt nyúznám róla.
Milán eközben békésen aludt a szobában, rá se hederítve az őt körülvevő zavaró tényezőkre, úgymint dörgés, villámlás, szakadó eső, Marciordítás.

Azóta az eső elállt, Marci szája a füléig ér, boldog mosollyal cirkál föl és le a lakásban utánunk, mintha az elmúlt 3 óra  meg sem történt volna.

Hihetetlen.

Mára

Hatodik éve ünneplem anyaként ezt a napot. Idén először 3 gyerekesként.

Nem mindig könnyű. Nem mindig vidám. Nem mindig ér fülig a szám a boldogságtól. Igen, van amikor kiborulok, van amikor kiabálok, és van amikor a teljes tanácstalanságba zuhanok. De ezekre a pillanatokra én kevésbé emlékszem, mint az együtt nevetősökre, a beszélgetősökre, a játékosokra, a bolondozósokra, az orrot összedugósokra, a ölelősökre, a puszisokra, az ölben ringatósokra.

Remélem, hogy Őbennük is inkább ezek a napok maradnak meg. Hiszen nekik is vannak rosszabb napjaik, és én sem emlékszem már rájuk :)

Nagy mestereim ők. Mind a hárman másképp, másra tanítanak. Leginkább türelemre, elfogadásra, őszinteségre, önzetlenségre, önmagamra. 

Valahol ez az Ő napjuk is. Nélkülük nem lennék most olyan, amilyen vagyok, nem lennék az, aki vagyok, Anya. Az Ő Anyukájuk. A legjobb dolog a világon.

2 Milánsziporka

Kommentár nélkül.


- Anya, neked szálkás a lábad!

- Ha majd nagy leszek, akkor szeretni fogom a sört! Rendben?

Marcihangok

Próbálgatja a hangját. Sikongat, nyekereg, kurjongat, babanyelven beszél. Egyre többet, és egyre viccesebben.
Össznépileg imádjuk:)

Bicajozás

Mióta Máté két keréken suhan, azóta szinte minden nap hajtogatja, hogy menjünk el megint a ligetbe, a kreszparkba, én pedig csak ígérgettem, hogy persze, hogy lemegyünk majd még, majd ha jó idő lesz, majd ha korán hazajövünk az oviból, majd ha, majd ha.... annyira szerette volna, hogy még a szombati állatkertet is becserélte volna a biciklizésre, de mivel én tudtam hogy rendezvény van akkor a ligetben, nem akartam a ilyen tömegbe biciklivel menni, így aztán vasárnapra tolódott a buli.

Persze Marci fél éjszaka csak forgolódott, és nem hagyott aludni, ezért nem igazán voltam reggel csúcsformában, de nem volt mit tenni, menni kellett, megígértem. Biztos, ami biztos, azért megkérdeztem vagy tízszer, hogy biztos menjünk-e, meg hogy nagyon sokat kell ám majd biciklizni, mert hazafelé sem tudunk a biciklikkel buszra szállni, de ezek az apróságok nem vették el a kedvüket.

Negyed 10-kor már a kaput zártuk, a fiúk bicóval, én toltam Morcit, és nekivágtunk a Ligetnek. Szépen mentünk, nem volt semmi probléma, amikor kellett szépen megálltak, amikor kellett leszálltak, tényleg le a kalappal előttük. Jóóóó, Milán néha elbambult, olyankor képes nekimenni ennek-annak. 

45 perc alatt oda is értünk, ami szerintem egészen jó idő. A liget tőlünk kábé 3 kilométerre van, azt hiszem, de  mi egy kicsi kerülővel mentünk, hogy ne a forgalmas út mentén haladjunk, és így pont a kreszpark mellett csapódtunk be a liget fái közé. Ők mentek egy csomó kört, én néhol melléjük szegődtem, de inkább csak néztem őket egy árnyas fa alól, Marcika pedig aludt.

Aztán ettünk egy fagyit, hogy egy kicsit megpihenjünk, majd továbbmentünk. Közben Milán 50 méterenként riasztott, hogy neki pisilnie kell, de aztán  mégsem. Azt mondta biztos elaludt a pisije :) 

Egy kis ligetkört azért tettünk, de tényleg csak egy kicsit, nem mentünk be a sűrűjébe, mert hát még haza is kellett tekerni. Hogy egy kis erőt gyűjtsenek a fiúk, a Mekiben megebédeltünk, és már indultunk is. 

Szó nélkül jöttek szépen, vagyis nem úgy szó nélkül, mert beszélgettünk egy csomót, meg egy rakás kérdésük is volt, de egyszer sem nyafogott egyikőjük sem, hogy ő már nem bír jönni, hogy fáradt, satöbbi... pedig én már eléggé ki voltam, de én sem mertem nyafogni. Tényleg nagyon ügyesek voltak. 

Egy ilyen távot tettünk meg, nagyjából. Ez 8 kilométer körül van.

1 körül értünk haza. Nekem persze lógott a nyelvem. Ők még tudtak egy kicsit trambulinozni.  Nem értem, honnan van bennük ennyi energia. (jó, tudom, gyerekek)

Milán pedig időről-időre megnevettetett bennünket, mert olyan vicceseket tud mondani. 

Például, amikor elmentünk a kórház mellett, ahol született ő is meg Marcika is, akkor mondtam neki, hogy:

- Nézd csak Milán! Itt születtél! Ebben a kórházban. 

Milán felnéz, és azt mondja:

- Igen, bizony hogy itt születettem, ebben a palotában!- és közben bólogat

Azóta is ezen nevetünk Mátéval, amikor eszünkbe jut:)

Szuper volt egyébként. Fogunk még ilyet csinálni, kérdés, hogy mikorra pihenem ki magamat.
Hát ezért is szeretjük a tavaszt.

Izgalmas délelőtt

Úgy alakult, hogy a hétvégén négyesben vagyunk itthon a fiúkkal, ezért gondoltam, hogy mindannyiunknak az lesz a legjobb, ha szervezünk valami programot. Szerencsére jó időt kaptunk hétvégére, így a szokásos reggeli afférokon kívül, amikor százszor elmondtam, hogy na jó, akkor nem megyünk sehová, semmi akadálya nem volt, hogy állatkertbe menjünk. Pláne, hogy amióta legutóbb voltunk, azóta már ott van a kiselefánt, a kisoroszlánok, és végre-végre minden állat kint lehet már a szabadban, nem kell bemenni azokba a büdös állatházakba. (Kivéve a vízilovakat, akiknek még nem volt feltöltve a kinti medencéjük :( )

Szóval reggel miután mindenki összeveszett mindenkivel útra keltünk, majd én az állatkertnél kicsit megtorpantam, amikor megláttam a sor hosszúságát, hogy biztosan akarom-e én ezt, de végül az a sor, amelyikbe mi mindig állunk ( pont a főbejáratnál) ott most sem volt hosszú, gyorsan sorra kerültünk. 

Rögtön az elefántok felé indultunk, és éppen jókor érkeztünk oda, mert pont akkor engedték ki a kis Ashát és a mamáját, így  nagyon lelkesek voltak még mind a ketten. Ez a kiselefánt pedig háááát..... olyan, de olyan aranyos, a kis vékonyka kis ormányával, meg a kis pihés buksijával:)))) Jajjjjjj, úgy megsimogattam volna! Még olyan kis gyámoltalan, el nem mozdulna egy percet sem az anyukája lába mellől. 

Innen aztán rögtön a kisoroszlánok felé indultunk, aki az állatkert másik nagy szenzációi mostanában, de út közben még megálltunk a tigriseknél, akik most igen pózolós kedvükben voltak, (és párzósban is), és felváltva riogatták a bámészkodó népet a vicsorgásukkal, bőgésükkel, és centiméterekre jöttek-mentek tőlünk, persze az üvegfal túloldalán, de még így is elég rémisztőek voltak. 

A fiúk is megijedtekk először, amikor odaugrott, mert nem számítottunk rá, de aztán már nagyon figyeltem, és jó előre figyelmeztettem őket, hogy mire számítsanak, és akkor már nagyon élvezték, hogy olyan közel jön hozzájuk. El sem akartak jönni onnan, jó sok időt eltöltöttünk ott. 

A nagy tigrisnézés után pedig végre elérkeztünk az oroszlánokhoz is. A kisoroszlánok kezdetben pont az árnyékban hűsöltek, és két-két szőrkupacon kívül nem igen lehetett többet látni belőlük. Az anyaoroszlán viszont érdekes módon pont ugyanúgy emberközelbe jött, mint a tigrisek, és aztán szerencsére csatlakozott hozzá a négyből 1 kis kölyök is, így végül nem maradtunk kisoroszlánok nélkül :)

A gyerekeket most kevésbé sikerült lefényképeznem, bár tény és való, hogy most én is inkább az állatokat néztem, és nem őket, de legtöbbször így láttam őket, és olyan aranyosak voltak ilyenkor:

Olyan jó volt, hogy minden állat kint volt, mert így simán csak sétálgatva láttunk egy csomó olyan állatot, akiket egyébként  nem szoktunk. Még patkányt is simogattunk!!!! Milán teljesen oda volt:)

Jól el is fáradtunk, de annyira azért nem, hogy ne a Ligeten keresztül jöjjünk haza, ahol ma rendőr- és tűzoltónap volt, és már az állatkertbe menet láttunk néhány létrás autót, meg szirénázó rendőrautókat, amitől a fiúk teljesen belelkesültek, és muszáj volt nekik megígérnem, hogy hazafelé megnézzük. És nem hogy megnéztük, de jó sokáig el is időztünk ott, mert persze, hogy majdnem minden autót ki kellett próbálni, meg meg kellett nézni, meg beöltözni, és még ezt is, meg azt is.... 

Alig bírtunk hazajönni, de tényleg. Milánt már úgy húztam magam után, mint egy kiskocsit. Marci persze, aki az egész bulit szinte teljesen végigaludta, és rá se hederített se a szirénázó rendőrcsapatokra, se a fúvószenekarra, se a mazsorettbemutatóra, na ő pont hogy felébredt mire hazaértünk. Engem sem kell este altatni, azt hiszem.

Titkos névnap

Ami igazából nem úgy titkos, hogy mondjuk el senkinek, hanem úgy, hogy nem tudunk róla. Szerintem legalábbis igen kevesen tudják, hogy ma MARCELL nap van, mert a naptárban nem ez a dátum szerepel, hanem egy augusztusi és egy januári. De mi egyiket sem akartuk a kettő közül, mert az egyik túl közel van a szülinaphoz, a másik meg túl közel van a többiek szülinapjához meg a karácsonyhoz. Persze amikor ezt a nevet választottuk, akkor fogalmunk sem volt ezekről, mert itt már nem néztünk utána jó előre, nem úgy mint Máténál, akinél igyekeztünk olyan nevet választani, hogy viszonylag távol essen a szülinapjától. Harmadik gyereknél ez már nem volt elsődleges szempont, így utólag próbáltuk menteni, ami még menthető. 

Így amikor beütöttem a gugliba hogy mikor van Marcell nap, nagyon megörültem mert a fenti kettőn kívül van még egy rakattal, mindenki találhat közüle kedvére valót. Mi is találtunk, ezt a szép tavaszi napot, ami mára esik :)

Nyár óta azt mondjuk már régen elfelejtettem, hogy mikorra is esik pontosan, csak arra emlékeztem, hogy valamikor április végén van, talán.... Nagy szerencse, hogy pont tegnap esett le, hogy már igencsak április vége van, és így nem maradtunk le a MiMarcink neve napjáról:)

Na nem mintha nagy ünnepséget és ajándékhalmokat kéne elképzelni, koránál fogva nem is hiszem, hogy vágyna bármire is azon kívül amilye már egyébként is megvan, sütit meg ugye még nem ehet, de azért jó megemlékezni róla, hogy ma Őt ünnepeljük, és bár mindig extra adag pusziban részesül, de ma biztos hogy extraextra mennyiséget fog kapni, mert imádjuk!

Boldog névnapot KicsiMarci!

A szalvéta

Ebédnél.
Milán: - Anya, kérek szalvétát!
Én:- Mindjárt adok, egy pillanat.
- De karácsonyosat kérek!
- Nincsen már karácsonyos, már a húsvétos is elfogyott.
- De én karácsonyosat szeretnék!
- De az már régen elfogyott. Most ilyen fehér van, tessék.
- Ez jó! Ez karácsonyos.
-?????

Hiába néztem vissza a karácsonyos képeket, egyiken sincs rajta az akkor használt szalvétának még csak a csücske sem. Lehet, hogy nem is volt hagyományos karácsonyos szalvétán, hanem akkor is ezt a sima fehéret használtuk? Pedig mintha emlékeznék valami mikulásosra... vagy az tavaly előtt volt? Ki tudja már.... A lényeg, hogy Milán végül elégedetten törölte meg a száját :)

Hétvége

Ha 3 szóval kellene leírnom a hétvégét, akkor azt írnám, hogy bicikli, bicikli, és bicikli. Ha mondhatnék még néhányat, akkor még hozzátenném, hogy tavasz, napsütés és nagyszülők. Szombat délelőtt fogtuk a kis Fabiánkat, beleültettük a 3 gyerekünket, a csomagtartóba betettünk egy babakocsit, egy futóbiciklit, egy rendes biciklit, ( Máté mindenképp meg szerette volna mutatni Papáéknak, hogy biciklizik 2 keréken) egy kisbőröndöt a gyerekek holmijával, egy handbaget az enyémmel, egy hátizsákot a Feriével, meg még néhány apróságot, és elindultunk Szentesre. Majd meg is érkeztünk. És innentől számítva legtöbbször csak a fiúk hátát láttam, ők mentek biciklivel, én pedig követtem őket Marcival.

Igen, ing-nyakkendőben tolják, néhány napja ez náluk a kötelező dress-code, bárhová is megyünk, legyen az óvoda, kisbolt, vagy akár a játszótér. ( a játszótéren a nyakkendőt le szokták venni). Ők szeretik, nekem meg tökmindegy, hogy mivel töltöm meg a mosógépet. És hát olyan szépek így ingben, hogy öröm rájuk nézni :)

A hétvége nagy részét így két keréken töltötték, amikor épp nem gurultak, akkor pedig elnyalták az év szezonnyitó fagyiját, vagy görkoris kislánnyal beszélgettek a téren, vagy szökőkútban pancsoltak, vagy kacsát kergettek, vagy aszfaltrajzoltak az udvaron. (vagy összevesztek, kiabáltak, összeverekedtek, dacoskodtak, rugdosódtak, nyávogtak, hisztiztek,....)

Gyorsan eltelt ez a két nap, a fiúk bicikliztetésén kívül nem is nagyon maradt másra idő.De hát most ez a nagy sláger, biciklivel kelünk, és azzal is fekszünk. Ejjjj, ha nekem is lenne gy jó kis járgányom!!!! 

Mondjuk egy ilyen:)

Azt meg már csak apró betűvel mondom, hogy Marci hazafelé az elindulástól majdnem a megérkezésig nyafogott, sírt, nyűglődött, és a hazaérkezés előtt nagyjából 10 perccel aludt el. Cserébe aludt ugyan éjszaka, majdnem végig, már szinte hajnalodott, amikor először szólt, de ha választani kéne, akkor inkább nem ezt a felállást választanám. Majdnem 3 órát egy nyűglődő gyerekkel egy autóban elég nehezen viselek.

Tavasz nálunk