Gyerektérdek

Bőr nélkül

Nem, Milán lába nem koszos, csak kék-zöld színben pompázik.

Szeptember egy

Hát elkezdődött.

Máté megkezdte élete első igazi egész ovis tanévét. Ha nem is volt épp lelkes, nem volt olyan mikor megyünk már oviba, mert már annyira várom hangulata, de borzasztó nagyfiúsan készült rá. Este együtt raktuk sorba, mi mindent kell vinni, és jó magasra, a vasalódeszka tetejére raktuk, hogy Milán ne érje el:) Nem győzte hangoztatni, hogy Milán ez az én kispárnám, ezen fogok aludni az oviban, Te nem nyúlhatsz hozzá!!!!

Szerintem ez volt az egyetlen ok, ami miatt nem tiltakozott zsigerből az ovibamenés és az ottalvás ellen, hogy végre valami, amit Milán nem csinálhat, csak Ő.

Mondogatta is Milánnak:

- Milán Te nem jöhetsz oviba, csak én. Te még kicsi vagy! És még pelusod is van:)

Szóval reggel szépen bepakolt, és ragaszkodott hozzá, hogy minden pakkot ő vigyen. Mindenképpen ingben akart menni, mint Apa:) Aranyos volt nagyon!

Az ajtóból búcsúzásképp még Milán orra alá dörgölte, hogy: - Milán te nem jössz!

És már ott sem volt. Milán meg persze sírt, és csak azzal vígasztalódott meg, hogy ő fényképezhette le Matyit a kapuban.

Most pedig keressük a helyünket Milánnal. Jobban mondva inkább ő. Nem nagyon tud mit kezdeni magával. Hiányzik neki a bátyja. Meg nekem is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a napja, hogy hogy fog sikerülni az ottalvás.

Soká lesz még fél 4, hogy mehessünk érte....

Csúszdakaszkadőr

Milán nem egy félős fajta. Ha azt mondom, hogy nulla félelemérzete van, akkor nem járok messze a valóságtól. Furcsa volt nekem ez a bátorság Máté után, akit úgy kellett még a kis csúszdára is felkönyörögni, és soha egy fél méterre el nem távolodott volna tőlem hasonló korúan. Milánt ezzel szemben nem érdekli, hogy én ott vagyok-e vagy sem, megy és teszi a dolgát. Nem mondom, hogy ebben a formában rém szórakoztató velük egy játszóteres délután, mert mire kettőt pislogok Milán már régen nem ott van, ahol fél pillanattal előbb volt.

Tegnap is mire körbenéztem már két nagyobbfajta fiú között araszolt felfelé a nagycsúszdára, ami egy várszerű építmény, amiről jön le egy sima egyenes és egy kanyargós csúszda, és épp annyira magas, hogy ha felmászik a tetejére, akkor egyáltalán nem érem el, hogy megfogjam.

Eleinte megelégedett az egyenes csúszdával. De egyszer kisasolta, hogy egy lépcsőfokkal feljebb fel nem derített lehetőségek vannak még számára, és térült-fordult már ott csücsült a kanyargós csúszda legtetején, ahonnan vígan integetett le, füligvigyorral az arcán.

Nekem már ez is kicsit több volt mint elég, de mivel láttam, hogy szépen biztonsággal csúszik le, és ennek a sárga csúszdának még magasabb is a pereme, mint a zöldnek, így hagytam, had menjen még egy kört. De a következő menetben a fiatalúr rátett még egy lapáttal, ugyanis már nem volt elég neki, hogy a nagyokkal vegyüljön, hanem megkapaszkodott a csúszda peremében ott fenn, és himbálta magát. És miközben én veszett egér módjára kalimpáltam neki a földről, hogy azonnal üljön le, és csússzon lefelé, ő csak himbálta magát újra és újra, miközben kajánul a képembe vigyorgott.

Aztán nagy nehezen megszánt, rászánta magát a csúszásra, és amikor végre földet ért kíméletlenül hazatereltem a bandát. Szívinfarktus közeli állapotból és ősz hajszálakból elég volt mára ennyi.

Állatkertes nap

Tegnap délelőtt mikor már nem akartam, hogy Milán kidőljön ebéd előtt, de még volt bőven idő ebédig, előpakoltuk az összes kockát meg miegymást, és kivételesen most nem garázst építettünk hanem állatkertet. A fiúk nagyon lelkesen építettek, majd még lelkesebben hordák a ketrecekbe az állatokat. Nagyjából azokat amiket látni szoktunk az állatkertben, zsiráfot, oroszlánt, medvét, tigrist, bocit, satöbbi és még vakondot is, bár azt nem szoktunk látni, és nem is tudom, hogy van-e egyáltalán. Még szerencse, hogy elég népes állatsereglettel bírunk itthon:)

De került a mi állatkertünkbe két kakukktojás is.

Kíváncsi vagyok, hogy észreveszitek-e melyek azok????:)))))

A művelet végére persze előkerültek az autók is, meg a duplo emberek, akik jöttek az állatkertbe. És az autóknak persze parkoló kellett, így végül mégsem úsztam meg a garázs/parkoló építést.

Délután pedig ennek fényében adott volt, hogy a mit csináljunk kérdésre a menjünk állatkertbe feleletet kaptam, és mivel hamarosan ovi, meg ősz, meg a bérletünk is nemsokára lejár, így felcuccoltunk és már mentünk is.

Máté most mindenképpen oroszlánt szeretett volna nézni, úgyhogy rögtön arrafelé indultunk. Szerencsére már a tenyeremben van a lényeges állatok lelőhelye, így nem kell keresgélni, rögtön tudunk oda menni, ahová a főnök óhajtja. Útközben belebotlottunk a vízilovak etetésébe, így végre nem csak víz alatt aludva láthattuk őket, hanem egész valójukban tetőtől talpig.

Szerencsénk volt az oroszlánnal, mert mostanában mindig alszanak, amikor ott járunk, és a csajok most is heverésztek, de a hím az épp a körjáratát végezte, és egész közelről meg tudtuk nézni a sörényest.

Miután teljesítettük a kitűzött napi célt, ezután már csak lődörögtünk, megint belebotlottunk a fókashowba, Milán pedig minden sarkon leragadt, talán most volt az első alkalom, amikor igazán érdeklődött egy-két fura jószág iránt. a kedvencei szerintem a madarak voltak, mert a flamingóknál és a papagájoknál is hosszabb időre le szeretett volna táborozni.

(20 hónapos Milcsi előlről-hátulról)

A délután fénypontja viszont egyértelműen a vízpermetező volt, amit először csak messziről néztek mind a ketten, majd óvatosan átmerészkedtek alatta, végül úgy kellett elkönyörögnöm őket onnan, de addigra már csatakosra permeteztették magukat. Szerencsére hamar megszáradtak:)

Gyalog jöttünk haza, keresztül a Városligeten, ahogy szoktunk. Jól elfáradtunk.

Fogmosók

Annyira aranyosak, amikor indulás előtt felsorakoznak a fürdőszobában, kérik a fogkeféjüket, és a kád fölé hajolva fogat mosnak. Természetesen Milán is ragaszkodik az önálló fogmosáshoz, és mint mindig, ilyenkor is Mátétól lesi el a művelet csínjátbínját.  Napról-napra egyre ügyesebb, már nem mindig folyatja a fogkrémet a szájából a trikójára, de az öblítővizet még mindig inkább megissza, mintsem öblít és köp, de majd ez is alakul.  Este azért még kap tőlem egy alapos fogtisztítást, hogy a kis fehér gyöngyszemei fehérek is maradjanak.

És jól látszik Máté rózsaszínű fogkeféje:)

3-2-1-Ovi

Ha időjárásilag nem is, de naptárilag mindenképp lassan eltelik a nyár, és már csak 3-at kell aludni, és újra itt az ovi.

Máté néhány hete még határozottan elutasította még az ovi gondolatát is. Aztán jött a szokásos szeretek járni, de nem várom hangulata. Nem erőltettük, nem győzködtük. Most úgy érzem várja már, de nagyot lökött a lelkesedésén az, hogy a mögöttünk lévő hétvége mindkét napján csak neki vásároltunk, ráadásul úgy, hogy Milán nem is jött velünk, hanem itthon maradt a Mamával.

Nem kellett sok minden, de azt a keveset mégis elég nehezen vadásztuk össze, pláne, hogy már Máténak sem mindegy, hogy milyen lesz a cipője, így ami nem tetszett neki, azt határozottan elutasította, de végül minden meglett, és még cipőt is sikerült találnunk/választanunk.

A nagy változás a tavaszhoz képest az az lesz, hogy szeretném, ha Máté is ottalvós lenne. Tavasszal még nem okozott gondot az, hogy 1-kor érte menjek, mert Milán még kétszer aludt napközben, így belefért a napirendjébe egy kis déli séta. De most már csak egyszer alszik, ami ráadásul pont abba az időtartományba esik, amikor Mátéért kellene menni. Szóval jó lenne, ha menne ez a külön alvás.

Máté először hallani sem akart róla, határozottan elzárkózott az oviban alvástól. Aztán valahogy kezdett megtörni az ellenállása, sokat beszélgettünk róla, hogy miért is lesz ez jó, hogy nem fogja zavarni Milán, hogy ő sem fogja Milánt zavarni, hogy majd mesél az óvónéni, és nem utolsó sorban Ábel is ott fog aludni.

Kapott kispárnát, meg huzatot, amihez Milán nem is nyúlhatott, mert az "az oviba kell majd Milán!!!!" Szóval most úgy néz ki, hogy megbékélt a gondolattal, sőt egyelőre nagyon lelkes.

Én azért kicsit szorongok, hogy milyen lesz majd az újrakezdés,  hogy mennyire fog simán menni ez az alvás, és nem utolsó sorban, Milán hogy fogja viselni Máté távollétét, mert a nyáron nagyon összenőttek.

Néhány nap és minden kiderül:)

Naaaaagyon meleg van!!!!

Tegnap este mutatott ennyit a hőmérő a nappalinkban. Reggelre lement 27-re. Fenséges volt:) Most megint 29 van, és hol van még a nap vége....

Tapadunk az izzadságtól. Napjában többször mosdunk, fürdünk. Milán teljes felsőteste csupa kiütés a folyamatos izzadságtól. Brutál módon izzad, szinte patakokban folyik róla a víz, pedig már csak pelus van rajta. Annyira sajnálom!

Csak túléljük! Valahogy.

Mondjuk így:

Moziélmény

Jó néhány év kihagyás után tegnap KETTESBEN voltunk moziban. Csak mi felnőttek. Az idejét sem tudom, mikor fordult elő ilyen utoljára, még Máté születése előtt, az biztos, és bármennyire is próbáltam felidézni mi volt az utolsó film, nem emlékszem.

Egyszer már majdnem elmentünk korábban, de akkor nem találtunk kedvünkre való filmet. Most sem volt ám egyszerű, de nem hagytuk  magunkat. Én megnéztem volna szívesen a HP befejezőjét 3D-ben, de még a befejező első részét sem láttam, úgy meg nem akartam. Nyár elején a Karib tenger kalózaira voltam ráállva, de azt meg már nem adják 3D-ben. Így aztán választottunk egy szimpla filmet, amiről úgy gondoltuk nekünk való. EZT. ÉS nagyon-nagyon jó volt. Iagzán olyan film, amilyet mi szeretünk. Annyira jó volt, hogy kint a kanapén ücsörögve még mindenről eszembe jutottak Matyikáék, hogy ez is, meg az hogy tetszene Máténak, vagy mit csinálna, mit mondana éppen akkor, de a film 2 órája alatt egyszer sem gondoltam rájuk. Ebben mondjuk az is közrejátszott, hogy feliratos volt a film, szóval nagyon ott kellett lenni.

És tettem néhány felfedezést is:

Sokkal egyszerűbb úgy parkolni, hogy nem kell arra figyelni, hogy legyen elég hely mind két oldalt, hogy a gyerekülésből simán ki-be tudjuk pakolni a kölköket.

Furcsa úgy egy plázában sétálni, hogy egy gyerek sincs veled, aki épp fel akar mászni a korlátra, vagy végig akarná nyalni a kirakatot, vagy pancsolna a szökőkútban, vagy szlalomozna a lábak között, vagy épp nem bír jönni, vagy fagyit kér, vagy éhes/szomjas, vagy pisilnie kell, vagy bekakilt, akármi. Elég uncsi is lett volna a várakozós idő, ha nem megyünk be egy könyvesboltba ahol nyugodtan tudtunk nézelődni, mert nem volt aki lepakolta volna a fél polcrendszert mindenestül.

Moziba járni, és itt most a Multiplexekre gondolok, azért jó, mert gondolkodás nélkül lesziáznak. Igaz gyerekek nélkül voltunk, lehet, hogy ha ők is ott vannak, akkor a szokásos jóestétet kapjuk.

A mozis reklámoknak nem mi vagyunk a célközönsége. Ezt a Junior bankkártyás reklámból szűrtem le.

Még mindig nem szeretem ha a fülembe nyámmogják a pattogatott kukoricát/chipset. Szerencsére a filmet megelőző 20 perces filmajánló alatt majdnem elfogyott a vödörnyi nasi, így végül nem zavart.

Az első néhány percben ingerem volt, hogy halkabbra vegyem a műsort, mert itthon ugye 3 csíkkal nézünk tévét, nehogy felkeljenek a fiúk. Aztán hamar hozzászoktam, és még a fülem sem fájdult meg.

Szóval nagyon jól éreztük magunkat!!!! És remélhetőleg a következő 4 évben nem ebből a moziélményből kell majd táplálkoznunk:)

Hazaérve csend és hullaszag durmoló fiúk vártak bennünket:)

Rendesgyerek

- Anya, én megeszem azt ami megmaradt tegnapról, hogy ne romoljon meg!

Augusztus húsz

Az idén úgy alakult, hogy nem a fővárosban, hanem vidéken, a Papáéknál Szentesen töltöttük az augusztus huszadikát. Nem bántuk meg, mert bármilyen gyerekprogramot is kínálnak a fővárosban az biztos, hogy  hosszú utazássalés garantált tömegnyomorral jár, amihez nem nagyon van kedvünk. Egy kisvárosi ünnepség sokkal emberközelibb, és még a legkisebbek is jól elférnek a nagyobbak mellett.

Igazán eseménydúsra sikerült a nap, néztünk repülőgépeket, tűzoltóautót, lovakat, kutyákat.

De a nap egyik fénypontja az ugrálóvár volt. Máté még csak egyszer találkozott életében testközelből ugrálóvárral, a tavalyi céges napon, de akkor még igen-igen bátortalanul állt hozzá, leginkább csak a szélén játszott, karnyújtásnyira tőlünk. Hogy most hogy jutott eszébe fogalmam sincs, de nagyon rá volt kattanva. Szerencsére volt egy kisebb labdával töltött vár is a kisebbeknek, így Milán sem maradt elfoglaltság nélkül, no meg volt néhány frédibénis autó, ami ugye mindig siker. Délelőtt ugrált néhányat Máté a nagy várban, de inkább Milánhoz pártolt a kicsibe, és hatalmas labdacsatát vívtak.

Délután viszont már jó sokan lettek, és a kis vár már nem volt Máténak való, így próbáltuk az egyiket ide a másikat oda irányítani, természetesen sikertelenül, mert Milán nem megy Máté nélkül sehová. Így Ő is a nagy várban kötött ki, és nagyon ügyes volt. Igaz, ott csak 1 nagyobb fiú volt, a többi gyerek Máté korabeli, és nem voltak vandálok. Máté pedig nagyon figyelt Milánkára, ha elesett segített neki felállni, vagy kézenfogva ugráltak, aranyosak voltak nagyon. Jó sokáig bírták mind a ketten.

Mikor elfáradtak, és sikerült végre a kisautóktól is eltávolítani őket, akkor pihenésképpen ők ettek egy fagyit, mi pedig egy országtortáját.

A napot pedig tűzijátékkal zártuk. Hármasban Mátéval. Máténak ez volt az első tűzijátéka, és nagyon be volt sózva, így amikor kiderült, hogy az általunk gondolt 9 helyett csak 10-kor kezdődik, akkor kicsit pánikba estünk, hogy most mi lesz, mert egy fél délutánnyi ráhangolódás után már nem mondhatjuk neki, hogy mégsincs tűzijáték. Mivel volt majdnem 1 óránk a kezdésig, hazasétáltunk, hogy rápislantsunk Milcsire, aki otthon maradt a Papáékkal, és aki kábé 10 perccel a távozásunk után Papa mellé kuporodva álomba zuhant, gondolom hullafáradtra ugrálta magát:)  így rá nem volt gondunk. Visszamentünk tűzijátékozni.

Máté nagyon élvezte, és tulajdonképpen mi is. Jó néhány éve nem voltunk már tűzijátékon, az utóbbi években a pesti tömegnyomoroshoz nem nagyon van kedvünk. De itt jó volt, szépen kifeküdtek a fiúk a fűre, és onnan csodálták az éppen a fejünk fülé röpülő rakétákat.

Jól sikerült az ünnepünk. Nekem pedig új kedvencem lett a színpadon fellépő hölgy, Micheller Myrtill, akit én eddig nem hallottam, de nagyon-nagyon tetszett a műsora, és azóta csak őt hallgatom a youtubeon.