2023. szeptember 21., csütörtök

Halkidiki-Teknősbékás tó

Kicsit ugrálok térben és időben, és visszatérek még a nyárhoz, amikor Halkidikin tettünk egy kisebb kirándulásocskát a félsziget közepén lévő teknősbékás tóhoz. 

Ezt a googlemaps-en találtam még itthon, és annyira legalábbis érdekesnek tűnt, hogy rávegyem a fiúkat, hogy kicsit menjünk fel a hegyekbe. Amik nem is voltak azért akkora nagy hegyek. Itthonról én még úgy terveztem, hogy majd gyalog megjárjuk oda-vissza, nem messze a falunktól jelölt a térkép egy utat arra, de végül mégsem így mentünk, a szállásadónk arról az útról lebeszélt minket. Állítólag az az út nem olyan jó. 

Így autóval elmentünk valameddig, és úgy mentünk tovább gyalog, ami viszont azért volt jó , mert így keresztbeautóztunk az addig ismertelen részén a félszigetnek, és remek volt a panoráma mind a hegyekre, mind a túloldali tengerre, és Shitonia félszigetére. Szóval nem bánkódtam. 

Szerencsére jó meleg volt, pedig már erősen benne voltunk a délutánban. 


Az ott a távolban az Athos-hegy csúcsa, ami a harmadik ujján fekszik a félszigetekne.
Az Athosz-hegy húsz ortodox kolostor otthona, amelyek autonóm köztársaságot alkotnak Görögországon belül. Az Athosz-hegyen csak 21 évet betöltött, keleti ortodox hitű férfiak élhetnek. Egy 1060-ban kelt és máig érvényes bizánci bulla szerint nőknek, gyermekeknek, eunuchoknak tilos a félsziget területére lépniük, sőt azok a hajók, amelyek fedélzetén nők is tartózkodnak, csak 500 méterre közelíthetik meg a partjait.
Azért szép volt így messziről is nézni, később a strandon feküdve is sokáig csodáltam. 

A Teknősbékás tavat könnyen megtaláltuk. És tényleg rengetegsok teknősbéka lakik benne a kicsitől az egész nagyig. Elvittük nekik a még otthonról hozott fonnyad almákat, szépen feldarabolva megetettük őket, és csak úgy jöttek a finom elemózsiára. 




Az olajfaligetem. 


A napot perszehogy strandolással zártuk, ezúttal a félsziget másik oldalán, az Athos-ban gyönyörködve, majd a parton ettük meg a megérdemelt gyrosunkat. :-)



Ez azért nem egy Blaha Lujza tér, no :-D

Naplementében






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése