2023. szeptember 22., péntek

Beachtúra 4. - sziklás, barlangos, szeles

 A legizgalmasabbnak mondható strandolásunkat az utolsó előtti napunkon sikerült megejteni. Eddigre már eléggé alaposan sikerült körbejárni a félszigetet a strandjaival együtt, volt viszont egy Janka'sCave nevezetű hely, amit még a megérkezéskor találtunk a googletérképen, amiről azt írták, hogy csudaklassz, és a strandról simán be lehet úszni vagy sétálni a barlangba. Vagy akár egy kenuval is be lehet evezni, a képek alapján a bejárat kenuszélességű folyosónak tűnt, és azt írták, hogy utána kiszélesedik. 

Az egyik véleményező azt írta, hogy " ott kell megállni, ahol a waze mondja, és onnan rövid sétányi a strandról megközelíthető." Máténak nagyon tetszett ez az ott kell megállni,a hol a waze mondja szófordulat, és amikor felmerült, hogy hová menjünk, akkor mindig ezt dobta be, úgyhogy muszáj volt rá sort keríteni. 

Elég szeles napot fogtunk ki, mondhatni kezdett odaérni az lehüléshullám és eső, ami akkor éppen itthon tombolt, de egyelőre csak a szelet éreztük belőle, a hőmérséklet kellemesen strandolós volt. 

Be is írtuk a waze-ba, hogy hová akarunk menni, le is parkoltunk ott ahol mondta, és valóban , rövid sétányira ot is volt egy sziklákkal körbevett strand. Bár az, hogy mi nem pont ezt a strandot kerestük már csak akkor derült ki, amikor megláttuk, hogy a sziklákra vörös festékkel rá van pingálva, hogy "no bikini", azaz a nudista partra keveredtünk. 

Óvatosan odasomfordáltunk a sziklákkal körbezárt kis öböl bejáratához, hogy mi az ábra, de szerencsére csak egy pár  volt ott a parton, és ők is fel voltak öltözve, úgyhogy mi is odamerészkedtünk. Aztán később jött még utánunk egy nagyobb családi-baráti társaság gyerekekkel. 

Óriási nagy hullámzás volt. A gyerekek persze élvezték, bár nézni nem volt annyira jó őket, féltem, hogy a hullám nagyon felkapja őket, és valami vízalatti nagy sziklába megütik magukat. Nagyon nagy ereje volt itt a hullámoknak, sokkal erősebbet csaptak, mint egy szélesebb parton. 













Na de hogy hol van a barlang??? Próbáltuk kémlelni a part szélét, hogy hátha be tudjuk lőni, de amit megnéztek a fiúk a vízből az nem az volt. Aztán próbáltuk beazonosítani a térképen, hogy merre lehet, és mondta Feri, hogy kicsit arrébb van, csak át kell ezeken a nagy szikladarabokon vágni, és ott lesz mögötte. Pont előtte láttuk, hogy egy pár nekivág a szikláknak, gondoltuk, akkor ez járható út lesz nekünk is, nekivágtunk. 

Szikláról sziklára szökkeltünk, Vagyis inkább másztunk, néhol egészen félelmetes szituációkban, de végül egyszer csak  megpillantottunk egy olyan sziklacsoportosulást, amilyet a neten is láttunk. 



Néhol eléggé para volt, ahogy a hullámok nekicsapódtak és felverődtek a sziklán. 

Marci, mint egy kiszerge :-)


Amikor fentről megpillantjuk, hogy szerintünk oda kéne lemenni. 



Nyilvánvaló volt, hogy ekkora hullámzásban és lökésben nem fogunk tudni a barlangba bemenni, de ha már eddig eljöttünk nem akartunk úgy elmenni, hogy legalább a bejáratát meg ne nézzük. Úgyhogy élőláncba rendeződtünk, és próbáltuk felvenni a hullámzás ritmusát, hogy nehogy palacsinta legyen belőlünk. Persze ennek ellenére meglepetésként ért, amikor arcul csapott egy hatalmas víztömeg. Majd ahogy a barlangban megpördült visszafelé is lemosott. Csak sikítani tudtam, és próbáltam talpon maradni. Nem volt könnyű. 

Ott  jobb oldali boltív alatt kellett átmenni, és utána jött a barlangbejárat. Képünk nincs róla, hiszen az életünkért küzdöttünk :-) Nem vittünk be a vízbe magunkkal semmit, amivel meg lehetett volna örökíteni a látványt a retinánkon kívül, de azt meg hamar kimarta a só :-D 


Azért a partról próbáltam minél jobb szögbe helyezkedni. Kicsit sajnáltuk, hogy pont egy ilyen napon jöttünk ide, nem nagyon, és nem sokáig, mert így is nagy kaland volt. Sőt, lehet, hogy még nagyobb is, mintha csak úgy besétáltunk volna a barlangba. 

Nekem pedig zsigeri vonzódásom van az ilyen hatalmas sziklákhoz, egyszerűen annyira imádom őket nézni, hallgatni, ahogy csattan az oldalukon a tenger, ami bár félelmetes, de mégis elbűvöl.







Marci leskelődik. 





Mire kicsit megpihentünk, megszárítkoztunk, akkor már csak visszafelé kellett kapaszkodni a sziklák tetején. Közben szépen elkezdett lemenni a nap is. 



1 megjegyzés:

  1. Csodás képek, homokos partot kedvelem, de ezek a sziklás képek mindent visznek.

    VálaszTörlés