2022. augusztus 23., kedd

Montenegrói kalandok2. - Kotor

 Nyilvánvaló, hogy Kotort semmiképpen sem szerettük volna kihagyni. Nem voltunk messze tőle, talán még 15 km-re se, ez kb. 30 perces autóutat jelentett. Feri előre kinézte a neten, hogy hol parkoljunk, leterveztette az utat, és így indultunk el. Egy nagyon jó parkolót talált, nem annyira a kikötőnél, kicsit arrébb, de mégis a várhegy lábánál, és 1,2 euró volt talán a parkolás óránként. A város felé haladva ugyan beállt a forgalom, mert a körforgalom jól visszadugította az autókat, de nem volt azért annyira vészes. Meg hát nyaraltunk, ilyenkor engem nem zavar a dugó annyira, ha közben a tengerpart mellett állunk, és egyik szememmel  nézhetem a tengert, a másikkal meg az előttünk magasodó várhegyet a felvezető lépcsősorral. 



Kotor óvárosát a Velencei Köztársaság idejn alakították ki a XV. században, és ez nagyojából így is maradt. És valóban, a kis szűk utcácskákban sétálgatva pontugyanolyan hangulata lesz az embernek, mintha Velencében sétálgatna, csak csatornák nélkül, és talán nincs akkora tömeg. 


Mikor mutattam a fiúknak, na oda kell majd felmenni, persze jöttek az énbiztoshogynemmegyekfel szövegükkel, de persze mindenki feljött, és még ha kínlódtak is közben egyszer-egyszer, azért út közben, mikor megálltunk bámészkodni a látvány azért nekik is nagyon tetszett. Mindegyik akart egy külön képet az öböllel, hogy majd az lesz a profilképe. :-)

A kotori várat egy 4.5 km hosszú várfal veszi körbe, ami helyenként 20 méter magas is lehet. A vár 1979 óta az Unecso világörökség része. 

Fel a várba 1350 lépcsőt kell megmászni, és ezért az élményért 8 eurót kell fizetni. A gyerekek közül talán Marcinak  nem kellett jegyet venni. ( de lehet, hogy Milánnak sem? már nem emlékszem. ) 


Mindenképpen kényelmes és nem csúszós talpú cipő/szandál javasolt, mert fényesre vannak koptatva néhol a kövek. Én voltam olyan béna, hogy bár 2szer is emlékeztettem magamat, hogy ne felejtsem el az autóbann átcserélni a szandálomat a túraszandálomra, mert az benne volt a csomagtartóban, nem vittük fel a lakásba, amikor végre leparkoltunk, akkor már persze elfelejtettem, mert már annyira vonzott a hegy. Már csak akkor jutott eszembe, amikor a sorban álltunk, és láttam, hogyan csúszkálnak kifelé az emberek a kapun, ( mondjuk strandpapucsosok is voltak köztük) De ekkor már nem mentem vissza cipőt cserélni, pedig lett volna még rá idő, nem voltunk olyan messze a parkolótól, és a sor is még tartott előttünk. végül fölfelé nem volt olyan gáz, lefelé meg óvatosan jöttem. 









Már félúton is remek volt a panoráma :-) 


Fönn a várban elég sokan voltak. Mindenfelé emberek ültek, álltak, szelfiztek, pózoltak. 



Nem adják vissza a képek, hogy mennyire csodálatos volt az öböl. ( bár ezek telefonos képek, a fényképezőgépesek még nem töltődtek fell a gépre :-) )




Mikor leértünk, azonnal megtámadtuk a lépcső alján lévő kutat. 

Sok helyen olvastam korábban, hogy nem iható a víz Montenegróban, ( meg Boszniában sem). Mi mindig megkérdeztük a szállásadót, hogy mi a helyzet, és mindenhol azt mondták, hogy iható, úgyhogy mi csapvizet ittunk egész végig, és a kútból is ittunk, ha nem volt rá külön kirakva, hogy nem iható. Nem lett baja senkinek. Bár mi itthon is csapvizet iszunk, lehet, már hozzá vagyunk edződve. :-) 

Mikor végre el tudtunk szabadulni a kút közeléből, akkor jött az "éhes vagyok" lemez, és ahogy az egyik kis utcában haladtunk, találtunk egy helyet, ahol hatalmas pizzaszeletet árultak, talán 3 euróért, és amerre néztünk mindenhol álltak-ültek a pizzaszeletezős turisták. A tábla azt hirdette, hogy itt adják a  város legjobb pizzáját :-) Tényleg jó volt, és hatalmas volt. Nekem egésu napra elég lett volna. Pláne, hogy utána még letoltuk egy fagyival. ( 1.20 volt egy gömb. volt ahol 1.50) 

Ezután már hazafelé indultunk, mert jól belecsúsztunk a délutánba, és bár vittünk magunkkal strandcuccot, a kotori strandot kicsinek találtuk  ahhoz, hogy jusson még nekünk is hely, úgyhogy hazamentünk, és a szokásos szorosbeli strandunkra mentünk. 


Szerintem a kotori vár kihagyhatatlan. Minden fáradságot, bosszúságot, embertömeget, parkolási mizériát megér egyszer fölcaplatni a hegyre. 

Én nagyon fontolgattam, hogy a Lovcen- hegy tetején lévő mauzóleumot is meg  kéne nézni, és onnan is bámulatos az öbölre a rálátás. De a térkép szerint, és a beszámolók szerint is oda egy igen-igen kanyargós szűk szerpentin vezet fel. Azt gondoltuk akkor, hogy ezt most kihagyjuk. Aztán lehet, nem lett volna akkora para, majd legközelebb felmegyünk oda is :-) Legalább lesz miért visszamenni. 

2 megjegyzés:

  1. Egyetemistaként mentem Kotorba, a környéken élő kevés magyar nyelvjárását gyűjtöttük. Annyira mesés, visszamennék!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, az érdekes lehetett 🙂 igen, valóban gyönyörű. Sosem láttam még a tenger és a hegyvidék ilyen erős szimbiózisát korábban.

      Törlés