2020. július 5., vasárnap

4.nap- Búcsúnap, tihanyi szabadstrand

Ritkán szoktunk úgy foglalni a Balatonra szállást, hogy vasárnap kelljen visszajönni. Hacsak tehetjük, akkor inkább hétfőig maradunk, vagy szombatig, csakhogy ne csússzunk bele valami gigadugóba. De most valahogy nem voltunk elég körültekintőek, a karanténos összezártság biztos elvitte az agyunkat, úgyhogy most vasárnapig voltunk.
Ezért sok mindent már nem terveztünk a napra, mert mindenképp időben szerettünk volna elindulni, ebéd után, még a nagy forgalom előtt.
De mivel strandidő volt, egy utolsó csobbanás nélkül nem akartak a fiúk hazajönni.
Úgyhogy átmentünk Tihanyba, hogy majd valamelyik szabadstrandon a vízbe dobjuk a skacokat, aztán tépünk ebédelni.
A népszerűbb Gödrösi strandnál rengetegen voltak. Nem volt kedvünk ott megállni, lehet, hogy nem is lett volna parkolóhely, így továbbmentünk. Nem ismerjük annyira a tihanyi szabadstandokat, tavaly a kikötő melletti fizetősben voltunk, az szuper volt, de mondta Máté, hogy a zenekartáborból a hátsó Somosi strandra jártak le. Úgyhogy gondoltuk megnézzük, ott mi újság, aztán ha nem bejövős, vagy ott is tömeg van, akkor visszajövünk a kikötőhöz, és reménykedünk, hogy találunk ott parkolóhelyet.

Végül megálltunk a somosi strandrál, bár nem volt egy nagy truváj, egy lebotonozott partrészről lépcsőről lehetett a vízbe csobbanni. Sehol árnyék, az egyetlen kis fácska alatt már minden centit lefoglaltak az időben érkezők. Jó pont viszont, hogy van öltözőfülke, az út mindkét oldalán van belőle, és talán vécé is, bár azt nem néztük. Egy zuhanyzóállvány volt az öltözőbodega mellett, csak ebből gondolom.
Nyilván ez a strand nem az egész napos strandolásra való, hanem tényleg csak arra, hogy megállunk és csobbanunk, lehűsítjük magunkat. Arra viszont tökéletes. El is képzeltem ott a betonon, a törülközőn ücsörögve, hogy egy hosszú bicajozás után pl. milyen jól eshet kicsit megpihenni és felfrissülni itt.


A kicsik nagyon élvezték a vizet. Labdáztak, meg Feri dobálta őket. Én csak a lépcsőről vizeztem be a lábamat, de nekem túl hideg volt a víz... inkább a parton aszalódtam Mátéval 😅 Milán meg teljesen odavolt, hogy ez volt életének a legjobb strandolása!!!! A nullkomfortos szabadstrandon a semmi közepén! kész röhej :-)







Kis időre búcsúztunk most a Balatontól. Legközelebb már Máté is teljes erőbedobással részt vesz majd a pihenésben :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése